Baleset-bűnügy

Felfüggesztettek egy óvodaigazgatót Fejérben fura nevelési módszerei miatt

rtl.hurtl.hu

2024. március 12. 19:44

Feljelentés egyelőre nem történt. A szülők szerint az igazgatónő korábban is problémás volt. Most állítólag hangfelvétel készült egy esetről, amiben egy kisfiú érintett.

Több óvodás korú gyerek szülei is felkeresték egy Fejér megyei település polgármesterét és jegyzőjét, hogy panaszt tegyenek a község egyik óvodájának igazgatónőjével szemben. A bejelentések hallatára az önkormányzat felfüggesztette az intézményvezetőt, és belső vizsgálatot rendelt el, amelynek lebonyolítását a tervek szerint a héten kezdi meg az erre felállított ötfős bizottság, tudta meg a hvg.hu.

A lap a település nevét nem közölte, mivel az ügyben feljelentés nem született, az intézmény pedig könnyen beazonosítható lenne. A település jegyzője szerint a belső vizsgálat eredményétől függően döntenek majd az elbocsátás és esetleges feljelentés mellett, 

addig természetesen az igazgató asszonyt is megilleti az ártatlanság vélelme, de a vizsgálat lezárultáig nem dolgozik.

A lap egy forrása szerint több probléma is volt a pedagógussal, a jelenlegi botrányt egy állítólagos bántalmazási ügy robbantotta ki. Értesüléseik szerint az igazgató gyakran beráncigálja az irodájába azokat a gyerekeket, akikkel megítélése szerint probléma van, egy kisfiúval pedig többször is megtette ezt. Az egyik esetről hangfelvétel is készült, majd a felvétel birtokában fordultak az önkormányzathoz, ezúttal ugyanis nem megrángatásról volt szó, hanem valami másról, amit a lap nem részletez.

A jegyzőnek is emlegettek a szülők hangfelvételeket, de állítása szerint a hivatal munkatársainak ezeket egyelőre nem adtak át vagy játszották le, így tartalmukról sem tudott nyilatkozni. Szerinte egyelőre fura visszaélésekről hallottak, majd pontosított: a nevelési módszerekben vannak különbségek. Részleteket azonban nem árult el.

A lap megkereste igazgatóhelyettest, aki annyit mondott, nincs felhatalmazva, hogy bármit is mondjon a történtekről. Nem tagadta azonban sem az óvodaigazgató felfüggesztésének, sem a bántalmazási vádak tényét. 

Az RTL Híradó mutatta be, hogy elkeseredett fővárosi anyuka hangfelvételt készített az arról, ahogy egy III. kerületi óvodában Mauglinak hívják és ordítoznak az óvónők autista kisfiával:


Nyitókép: Getty Images

#Baleset-bűnügy#óvoda#igazgató#fejér megye