BALESET-BŰNÜGY

1:39
Híradó
2024. március 19. 19:11

Egy Budapest felé tartó katonai konvoj elé zuhant egy létra az M5-ösön, hatalmas bonyodalmat okozott

Egy elszabadult alumínium létra okozott reggel balesetet az M5-ös autópályán. Egy kisteherautóról esett le, és egy Budapest felé tartó katonai konvoj elé zuhant. A három teherautóból álló konvoj első tagja még ki tudta kerülni a létrát, a második azonban már nem. A szalagkorláton keresztül, áthajtott a szemközti sávba, ahol az oldalára borulva állt meg. Két katona könnyebben megsérült.
2:17
Híradó
2024. március 19. 19:10

„Egy férfi előugrott egy BMW terepjáróból és közölte, hogy ő lesz az új szomszéd” – kiderült, ingatlancsalók adtál el a házat a tulajdonos tudta nélkül

A szomszéd hívta, hogy valaki épp beköltözik az üresen álló házukba, így tudta meg egy nő, hogy ellopták tőle a nagymamájától örökölt épületet, amit még ükapja, Grassalkovich gróf főkertésze építtetett. Az országos méretű ingatlancsalás Amerikában élő áldozata Híradónknak is nyilatkozott. A rendőrök eddig 17 olyan házat találtak, melyeket a tulajdonosok tudta nélkül adtak el. A ház az már több, mint 200 éve a család tulajdonában van. 
1:41
Híradó
2024. március 19. 18:41

Mégsem öngyilkosság volt – egy elfajult vita miatt lökhette ki az ablakon élettársát egy 32 éves férfi

Nem öngyilkosság, hanem gyilkosság volt a rendőrség szerint a fiatal anya halála. A rendőrök szerint egy elfajult vita miatt lökte ki tavaly márciusban Győrben a tizedikről élettársát egy 32 éves férfi. A 26 éves kétgyermekes anya a helyszínen meghalt. Egykori párja a kihallgatásán azzal védekezett, hogy az asszony öngyilkos lett. A rendőrség emberölés miatt nyomoz. 
1:48
Híradó
2024. március 19. 18:30

Elvakította a nap azt a sofőrt, aki két, zebrán átkelő gyereket gázolt el Jánoshalmán

Két, zebrán átkelő gyereket gázolt el egy autó hétfőn Jánoshalmán. Úgy tudjuk, a férfit elvakította a szembesütő nap, ezért nem látta a 7 és 10 éves kisgyerekeket, akik biciklijüket tolva igyekeztek át az út másik oldalára. A gyerekek könnyebben megsérültek. A 10 éves kislány ment elől, őt zúzódássokkal, és agyrázkódás gyanújával szállították kórházba.
2:12
Híradó
2024. március 19. 18:29

Felfüggesztettet kapott az a mentősofőr, akinek a járművébe három éve beleszáguldott és maghalt egy motoros

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték annak a mentőautónak a vezetőjét, amelynek nekiütközött és meghalt egy fiatal motoros három éve Budapesten. A szirénázó mentőautóval egy kismamához siettek, amikor egy kereszteződésben oldalról nekirohant a zöldön áthajtó, 24 éves motoros, aki szörnyethalt. Az áldozat édesanyja az ítélet után azt mondta: megnyugvás, hogy kimondták a sofőr bűnösségét.
2:28
Híradó
2024. március 19. 17:57

Élet-halál harc volt – nyilatkozott az RTL-nek a magyar cégtulajdonos, akire kamionsofőr alkalmazottja késsel támadt Ausztriában

„Élet-halál harc volt” – ezt mondta a Híradónak az áldozat, akire szombaton éjjel egy beosztottja támadt rá késsel Ausztriában egy autópálya-pihenőben. A magyar családi vállalkozásnál kamionsofőrként dolgozó késelő és főnökei azért találkoztak, hogy a teherautó korábbi sérüléseiről beszéljenek, és el akarták bocsájtani a férfit. A sofőr váratlanul rátámadt a fiatalabb tulajdonosra, majd az apjára is. Utóbbi életveszélyesen megsérült, intenzív osztályon ápolják. Az áldozat szerint támadójuk előre eltervezte, hogy megöli őket.
1:37
Híradó
2024. március 18. 18:45

Egyedülálló, idős nőket támadott meg – egy 25 éves férfit gyanúsítanak a két tavaly decemberi encsencsi gyilkossággal

Egy 25 éves férfit gyanúsítanak mindkét tavaly decemberi encsencsi gyilkossággal – erről a Frissmédia írt először. A nyomozók szerint tavaly decemberben előbb félholtra vert egy nőt, majd karácsony után néhány nappal végzett egy másik, ugyancsak egyedül álló áldozattal. A rendőrség Híradónknak megerősítette, hogy mindkét ügyben ugyanaz a gyanúsított.
2:04
Híradó
2024. március 18. 18:36

Pénzes Henrietta gyilkosa, Muki saját testvérét is meg akarta ölni

Remegett és iszonyatosan félt, hogy meg fog halni – ezt mondta a rendőröknek a Muki néven elhíresült férfi nővére, korábbi vallomását hétfőn a bíróságon ismertették. A most 33 éves támadó még 15 éves korában megerőszakolta, megölte és felgyújtotta Pénzes Henriettát Makó határában. Miután ezért a büntetését leülte, a testvéréhez költözött, de nem tudott beilleszkedni a családba. Többször fenyegette nővérét, majd kis híján megfojtotta. Ha elítélik, élete végéig rács mögé kerülhet.
1:32
Híradó
2024. március 18. 18:33

Leszúrta főnökeit egy magyar sofőr, azért találkoztak, hogy a kamion sérüléseiről beszéljenek

Leszúrta főnökeit egy magyar férfi szombat este Ausztriában egy autópályapihenőben. A magyar családi vállalkozásnál kamionsofőrként dolgozó késelő és felettesei azért találkoztak, hogy a teherautó korábbi sérüléseiről beszéljenek. A sofőr váratlanul rátámadt a fiatalabb tulajdonosra, majd a segítségére siető apjára is. Utóbbi életveszélyesen megsérült. A késelő elmenekült, de elfogták a rendőrök.
1:59
Híradó
2024. március 18. 18:26

Nem volt társa az esztergomi robbantónak, aki egy rendőr halálát okozta

Nem volt társa az esztergomi robbantónak – ezt állapította meg a Nyomozó Főügyészség, erről elsőként az Index írt. A most lezárt nyomozás szerint a férfi egyedül ásta ki a házából kivezető 38 méteres alagutat, és maga szerezte be a robbantáshoz használt vegyszereket is. Az volt a célja, hogy megölje magát és a hozzá betörő rendőröket is. Tavaly szeptemberben egy rendőr meghalt, 11 megsérült, amikor a terrorelhárítók el akarták fogni a házában.
7:46
Házon kívül
2024. március 17. 20:15

„Szoptatás közben vascsővel kaptam, a gyerekeket is ütötte” – egy titkos házban jártunk, ahol kapcsolati erőszak áldozatainak segítenek

Szakemberek szerint Magyarországon minden ötödik nőt érint a kapcsolati erőszak, és minden héten meghal valaki a bántalmazások miatt. A családon belüli erőszakból nehéz szabadulni. Sokan vannak olyan helyzetben, hogy nem mernek, vagy nem tudnak elmenekülni a bántalmazójuktól. Azonban vannak, akik olyanoknak segítenek, akik már nem bírják tovább. Megszervezik a menekítést, szállást biztosítanak számukra úgynevezett titkos házakban, és igyekeznek kisebbíteni a traumáikat. Beck Nóra egy ilyen titkos házban járt, ahol azokkal beszélgetett, akik már megszabadultak attól, aki bántalmazta őket és a gyerekeiket. 
1:40
Híradó
2024. március 17. 18:27

Füstmérgezésben halhatott meg egy 66 éves férfi Kőszegen

Füstmérgezésben halhatott meg egy 66 éves férfi Kőszegen. Úgy tudjuk, a lánya két napja nem érte el, ezért segítséget hívott szombaton, de apjának már csak a holttestét találták meg. A házban nagy füst volt és egy korábbi tűz nyomai is látszottak. Információink szerint az áldozatot az előszobában találták meg, valószínűleg menekülni próbált a nagy füstben, de már nem jutott ki a házból. Még vizsgálják, hogy miért csaptak fel a lángok.
2:41
Híradó
2024. március 17. 18:27

Kislányuk szeme láttára akarta megölni férjét, most ő akarja tovább nevelni a gyereket

Kislányuk szeme láttára akarta megölni férjét egy budapesti nő, most ő akarja tovább nevelni a gyereket – erről elsőként a Bors írt. Az asszony másfél éve támadt a férfira. Fél év kényszergyógykezelés után nemrég engedték ki az Igazságügyi Elmegyógyító Intézetből, de pszichiáterhez kell járnia. Az apa az RTL Híradónak azt mondta: a nő veszélyt jelenthet a gyerekükre. Az anyát hiába kerestük.
2:16
Híradó
2024. március 17. 18:23

Rendőrökkel dulakodtak Kerepesen, akik épp elfogtak egy jogosítvány nélkül vezető férfit

Rendőri intézkedést próbáltak megakadályozni több tucatnyian Kerepesen. A dulakodás után a mentők három könnyebb sérültet szállítottak kórházba. Előtte a rendőrök közúti ellenőrzés miatt próbáltak megállítani egy autót, a sofőr azonban továbbment. Nem sokkal később oszlopnak hajtott, majd futva menekült. Kiderült, nem volt jogosítványa. A rendőrök elfogták, ezután érkeztek a rendbontók. Csaknem egy tucat rendőrnek sikerült helyreállítani a rendet.
2:37
Híradó
2024. március 16. 19:02

K. Endre az ítélet után is megkereste az egyik áldozatot, hogy adja írásba, ártatlan

Nem csak az elnöki kegyelem után kereste meg az egykori áldozatot a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettese. Azt a fiatalt, akinek a vallomása börtönbe nagyban hozzájárult ahhoz, hogy K. Endre börtönbe kerüljön. A volt igazgatóhelyettes még 2021-ben, a jogerős ítélete után kereste meg először a molesztált áldozatot, mielőtt börtönbe vonult. Arra kérte, írjon le egy olyan szöveget, amely az ártatlanságát igazolja. K. Endre két napja a Facebookon arról írt, hogy a nyilvánosság számára közzétehető, támogató nyilatkozatot kért a fiútól.
1:49
Híradó
2024. március 15. 18:20

19 éves, friss jogosítványos fiú vezette az autót, ami frontálisan karambolozott Ajkánál

Két hete volt jogosítványa annak a nagyvázsonyi fiúnak, aki kocsijával csütörtök délután frontálisan karambolozott Ajkánál. Az autóban öten ültek, iskolából tartottak hazafelé. A 19 éves sofőr és egy 17 éves fiú meghalt, hárman kórházba kerültek. Nagyvázsony polgármestere azt mondja, a helyieket megrázta a tragédia. A fiút sokan ismerték, szerették, tevékeny tagja volt a falunak. 
1:53
Híradó
2024. március 14. 18:57

Gyűjtést indítanak a debreceni balesetben megözvegyült háromgyermekes családapának

Gyűjtést indítanak kollégái a megözvegyült háromgyermekes családapának, akinek felesége a múlt hétfői, debreceni gázolás harmadik áldozata. Már többször láthatták Híradónkban a karambolt, melyben két kocsi sávváltás miatt ütközött, majd a járdára csapódtak, az emberek közé. Egy nő a helyszínen meghalt, úgy tudjuk, egy kisfiú és a családanya később a kórházban hunyt el. A helyi balesetmegelőzési szakember szerint szerencsétlen véletlenek sorozata vezetett a tragédiához.