Híradó

„Egy szál pólóban mentünk ki” – elektromos zárlat okozhatta a visegrádi Silvanus Hotelben pusztító hatalmas tűzvészt

Barsi FanniBarsi Fanni

2024. március 9. 18:24

A visegrádi Hotel Silvanus dolgozóit letaglózta, hogy odalett a munkahelyük. Több vendég is nyilatkozott az RTL Híradónak a tűz után, volt olyan, aki asztalterítővel melegítette magát, mivel menekülés közben az összes holmiját hátrahagyta. 

Délelőtt kigyulladt, és hatalmas lángokkal égett a Hotel Silvanus Visegrád négyemeletes épületének felső szintje és a tetőszerkezete. Odabent 230 ember volt, mindannyian időben kijutottak. Senki nem sérült meg, de amíg ez nem volt biztos, mentőhelikoptert és több mentőautót is riasztottak. 

Reggel fél tízkor szólalt meg a tűzriasztó, kiküldtek minket a szállodából, egy szál pólóban mentünk ki, nagy füst volt már

– nyilatkozta a szálloda egyik vendége, aki visszaszaladt egy asztalterítőért – ezzel takaróztak egy órán keresztül, mivel mindent a hotelben kellett hagyniuk, amikor elhagyták az épületet.

 A személyes dolgaim, az útlevelem, mind ottmaradt. Szerbiából jöttem, nem tudom ezek nélkül hogyan megyek vissza 

–  mondta egy másik vendég.

 A vendégeket a helyi tornacsarnokba vitték, ahol ételt és takarókat kaptak. 

A környék összes hivatásos és önkéntes tűzoltóegysége részt vett az oltásban, jöttek tűzoltók Esztergomból, Szentendréről és Komáromból is. Kora délutánra fékezték meg a lángokat.

A szálloda vezetését hiába kerestük, nem nyilatkoztak az RTL Híradónak. Ahogy a hotel alkalmazottai sem, de annyit elmondtak: letaglózta őket, hogy odalett a munkahelyük.

A szálloda 2008-ban is leégett, egy kapcsolószekrény zárlata miatt. Akkor a felső emeletet le kellett bontani.

A fenti videóban továbbá

  • madártávlatból mutatjuk, mekkora volt a pusztítás
  • és kiderül, hogy mint mondott a katasztrófavédelem a tűzről. 

 

#Híradó#Videó#adásrészletek#baleset#Baleset-bűnügy#tűzvész#visegrád#hotel silvanus#tűz#top hírek