Megtörten nyilatkozott a Kecskeméten halálra késelt fiatal nagymamája: Egy fiatalember kért az unokámtól pénzt és ő nem adott
2024. március 9. 18:12
Hiába rohantak hozzá azonnal, már halott volt, mire megérkeztek – ezt a kecskeméti gyilkosság áldozatának családja nyilatkozta az RTL Híradónak. A nagymama szerint unokája nem volt balhés, nem voltak rendőrségi ügyei, nem drogozott. Március végén ünnepelte volna a 21. születésnapját.
A gyanú szerint egy 21 éves támadó csütörtök éjszaka megkéselt Kecskeméten egy 20 éves fiút az utcán. Az áldozat nem sokkal később a kórházban meghalt.
Kinéztem és akkor láttam, hogy itt van négy rendőrautó, még ki is mentem az utcára szétnéztem, akkor már ott kezdték újraéleszteni.
– mondta az RTL Híradónknak az egyik lakó, aki szerint a környező házakban nem hallottak veszekedést, kiabálást, csak a sok rendőr tűnt fel nekik.
A megszúrt fiú a sérülései ellenére métereken át menekülhetett támadója elől, két nappal a támadás után is látszanak a nyomok a forgalmas kecskeméti főút mellett a fűben.
Az áldozat néhány száz méterre lakott a tett helyszínétől a nagymamájával és a húgával. Az egyik rokon telefonált nekik, hogy baj van. Az idős asszony megtörten mesélt a történtekről az RTL Híradónak:
A nővéremnek a lánya értesített, hogy menj ki a kórházba, mert az unokád élet-halál közt van az intenzíven. Kimentem, akkor már nem találtam élve a gyereket, már akkor meghalt
A gyanúsítottat letartóztatták, pszichés állapota miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került.
A fenti videóból az is kiderül,
- hol és hogyan találkozott a két fiatal,
- hogyan fajult késeléssé a köztük szövődő vita,
- hogyan találtak rá a rendőrök a gyanúsítottra.