KÉSELÉS

„Látszott rajta, hogy padlón volt lelkileg” – drámai részletek a 19 éves lány késes ámokfutásáról

„Látszott rajta, hogy padlón volt lelkileg” – drámai részletek a 19 éves lány késes ámokfutásáról

2:29
HíradóHasba szúrta volt férjét egy nő Miskolcon, miközben 6 éves gyerekük a szomszéd szobában volt
2024. október 2. 21:25

Hasba szúrta volt férjét egy nő Miskolcon, miközben 6 éves gyerekük a szomszéd szobában volt

A miskolci asszony miután hasba szúrta volt férjét azzal védekezik, hogy a férfi féltékeny volt, veszekedni kezdett és rátámadt, ezután szúrta meg. Életveszélyes állapotban vitték kórházba. A nő szerint volt férje évek óta bántalmazta. A bíróság az asszonyt bűnügyi felügyelet alá helyezte, vagyis a következő négy hónapban nem hagyhatja el Miskolcot.
2:58
Híradó„Láttam rajta, hogy remegett” – megszólalt a hajdúböszörményi feleséggyilkos ismerőse, akinél a késelés után a kisfiát hagyta
2024. szeptember 13. 19:31

„Láttam rajta, hogy remegett” – megszólalt a hajdúböszörményi feleséggyilkos ismerőse, akinél a késelés után a kisfiát hagyta

Anya torkához szorította apa a kést – ezt mondta az a 4 éves fiú, akit a hajdúböszörményi késelés után apja magával vitt, majd egy ismerősnél hagyott. Az idős asszonynak csak azt tűnt fel, hogy a férfi remeg, ideges, és indulás előtt ruhát és egy másik biciklit kért kölcsön. Másnap a hírekből tudta meg a nő, hogy amit a gyerek mondott, igaz, gyilkosság történt. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak a gyilkos apa felkutatására, mert még mindig nem találják.
2:27
HíradóMegkérdezte, megölheti-e, majd megkéselte a járókelőt a 19 éves lány Mosonmagyaróváron
2024. augusztus 27. 18:32

Megkérdezte, megölheti-e, majd megkéselte a járókelőt a 19 éves lány Mosonmagyaróváron

Megkérdezte, hogy megölheti-e, majd megkéselte – az ügyészség szerint így támadt egy járókelőre az a 19 éves lány, aki szombaton egy másik embert, előtte pedig saját apját és nagyanyját is megkéselte Mosonmagyaróváron. A bíróság délelőtt letartóztatta. Az erről döntő tárgyaláson nem tett vallomást, majd mosolygott, amikor elvitték a börtönbe. 
2:00
HíradóFolytatódnak a múlt heti késelést követő zavargások az Egyesült Királyságban
2024. augusztus 5. 18:36

Folytatódnak a múlt heti késelést követő zavargások az Egyesült Királyságban

Óvatosságra intette az Egyesült Királyságba utazó állampolgárait több ország az egy hete tartó zavargások miatt. A hétvégén szélsőjobboldaliak menekültszállókra támadtak, és már nemcsak Angliában, hanem Észak-Írországban is támadások értek muzulmánokat. A tiltakozásokat az egy héttel ezelőtti, három kislány halálát okozó késes támadás váltotta ki, amelyért a tüntetők a bevándorlókat okolják.
1:51
Híradó„Az oldalából lógott ki neki a bele” – két embert is megkéseltek Komlón
2024. július 15. 18:32

„Az oldalából lógott ki neki a bele” – két embert is megkéseltek Komlón

Volt párjára, majd a nő segítségére siető 18 éves fiúra támadt egy 22 éves férfi szombaton, mindketten súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. A megkéselt nő rokona szerint az áldozat már túl van az életveszélyen, megműtötték, és úgy tudja, a fiú állapota is stabil. A támadó azóta is szökésben van. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki az aranyosgadányi férfi ellen. 
2:43
HíradóMost szakadt el nála a cérna – megszólalt a szomszédgyilkossággal gyanúsított pesti férfi párja
2024. július 10. 18:39

Most szakadt el nála a cérna – megszólalt a szomszédgyilkossággal gyanúsított pesti férfi párja

Néhány óra alatt két gyilkosság is történt Budapesten. Kispesten egy férfi ölte meg a párját kedd délután, nem sokkal később a főváros XIII. kerületében egy 70 éves férfi késelte meg a szomszédját. A két férfi között régóta rossz volt a viszony, kedd délután is összevesztek. A vita hevében a támadó késsel nyakon szúrta áldozatát. Az RTL Híradónak könnyek között nyilatkozott a gyilkossággal gyanúsított férfi élettársa. Azt mondta: párja rendkívül türelmes ember volt, de most szakadt el nála a cérna. 
1:17
HíradóSzexuális ajánlatokat kapott tőle, megszurkálta a hajléktalant a 37 éves nő
2024. július 5. 18:37

Szexuális ajánlatokat kapott tőle, megszurkálta a hajléktalant a 37 éves nő

Megelégelte, hogy folyton szexuális ajánlatot tesz neki, ezért többször megszúrt egy hajléktalan férfit egy veszprémi nő kedd éjszaka. Úgy tudjuk, a gyanúsított egy baráti társasággal italozott a város külterületén, ahol az áldozat többször is megszólította őt. A nő hiába kérte, hogy hagyja békén, a férfi tovább próbálkozott. Az asszony végül felkapott egy kést a földről és megszurkálta. A bíróság elrendelte a 37 éves nő letartóztatását.
1:31
HíradóTörzsvendég gyilkolta meg a 24 éves mezőberényi pultosnőt, korábban közeledni próbálhatott hozzá
2024. június 7. 18:36

Törzsvendég gyilkolta meg a 24 éves mezőberényi pultosnőt, korábban közeledni próbálhatott hozzá

Halálra késeltek egy 24 éves felszolgálónőt a Békés megyei Mezőberény egyik sörözőjében ma délelőtt. Az eddigi adatok szerint egy 47 éves törzsvendég végzett vele, aki udvarolni próbált a nőnek, de ő elutasította. A támadás után a férfi magával is végezni akart, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást.
1:32
HíradóFiatal nő késelhette halálra párját Gyöngyösön, a férfi holttestét egy negyedik emeleti lakásban találták meg
2024. június 3. 18:34

Fiatal nő késelhette halálra párját Gyöngyösön, a férfi holttestét egy negyedik emeleti lakásban találták meg

Egy fiatalasszony ölhette meg párját –  erről beszéltek helyiek, miután vasárnap egy negyedik emeleti lakásban rátaláltak a férfi holttestére. Úgy tudjuk, a pár közös gyerekét a nagyszülők nevelik egy ideje. A rendőrség egyelőre csak annyit árult el, hogy emberölés gyanúja miatt nyomoznak. Azt sem közölték, őrizetbe vettek-e valakit.
1:54
HíradóHúsz évet is kaphat a nagymamáját megkéselő hajdúszoboszlói férfi, DNS-minták buktatták le
2024. június 2. 18:37

Húsz évet is kaphat a nagymamáját megkéselő hajdúszoboszlói férfi, DNS-minták buktatták le

Szombaton vették őrizetbe, vasárnap pedig már le is tartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint halálra késelte az ágyban fekvő nagymamáját Hajdúszoboszlón. Kiderült, hogy a gyilkosság csütörtök éjszaka történt, másnap reggel egy látogatóba érkező családtag találta meg a 87 éves asszony holttestét, ő szólt a rendőröknek. Úgy tudjuk, a 44 éves unoka március óta a nagyanyjánál lakott, mert a háza leégett. Hogy miért végezhetett a nagymamájával, továbbra sem tudni.
1:07
HíradóLeszúrta volt élettársát, majd magával is végezni próbált egy füzesabonyi férfi
2024. május 13. 18:29

Leszúrta volt élettársát, majd magával is végezni próbált egy füzesabonyi férfi

Leszúrta volt élettársát, majd magával is megpróbált végezni egy férfi a Heves megyei Füzesabonyban hétfőn. Úgy tudjuk, a férfi albérletben élt az áldozattal közös gyerekeivel és új párjával. Ők nem voltak otthon, amikor a gyilkosság történt. A nő holttestét a ház előtti járdán találták meg. A férfit mentőhelikopterrel, életveszélyes állapotban szállították kórházba.
2:53
HíradóBüntetőügyvéd: Akár 15 évet is kaphat a 12 éves kislány, aki megkéselte osztálytársát
2024. április 30. 18:57

Büntetőügyvéd: Akár 15 évet is kaphat a 12 éves kislány, aki megkéselte osztálytársát

A támadó kislány szüleit és az iskolát hibáztatja a Bőnyben megkéselt kislány édesapja, aki a Rádió 1 Balázsék című műsorában beszélt erről. A Híradónak Bátki Pál büntetőügyvéd azt mondta, beható vizsgálatok várnak a konyhakéssel támadó gyerekre, hogy kiderüljön, érti-e egyáltalán, mit tett. Ettől függően tettéért akár 15 évet is kaphat fiatal kora ellenére. Magyarországon 2013 óta büntethetők a 14 év alattiak, azóta nagyjából 100 ilyen esetben született ítélet.
3:04
HíradóA bőnyi iskolában leszúrt kislány néhány percre már magához tért az apja szerint
2024. április 30. 18:39

A bőnyi iskolában leszúrt kislány néhány percre már magához tért az apja szerint

Egy hónapra letartóztatták a bőnyi iskolában késelő 12 éves kislányt, javítóintézetbe küldik. Hétfőn konyhakéssel támadt egy osztálytársára, aki életveszélyesen megsérült. Az áldozat apja a Rádió1 Balázsék című műsorában azt mondta, a kés átszúrta lánya tüdejét, megműtötték, stabil az állapota, és néhány percre már felébredt. Az iskolában kedden folytatódott a tanítás, bár több szülő jobbnak látta, ha a gyereke otthon marad. Egy kisdiák azt mondta stábunknak, mindig a történtek járnak a fejében.
3:07
HíradóA padjába rejtette az otthonról hozott kést a bőnyi lány, amivel később megszúrta osztálytársát
2024. április 29. 19:58

A padjába rejtette az otthonról hozott kést a bőnyi lány, amivel később megszúrta osztálytársát

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány a bőnyi általános iskolában hétfőn. A megkéselt kislányt mentőhelikopterrel vitték kórházba, életveszélyes, de stabil állapotban van. 12 éves támadója a padba rejtette a kést, és kicsöngetés után, hátulról szúrta meg áldozatát. A rendőrség szerint a késelő diák listát vezetett, amin pirossal jelölte meg, akikkel végezni akar. Fiatal kora ellenére büntetőeljárás indult ellene, ahol a törvényes képviselő és az ügyvéd jelenléte is kötelező.  
2:49
Híradó„Olyan nap nincs, hogy ne kelnék fel, és ne nézném meg a szobáját” – kevesli a Deák téri gyilkosság áldozatának apja a kiszabott büntetést
2024. április 29. 18:56

„Olyan nap nincs, hogy ne kelnék fel, és ne nézném meg a szobáját” – kevesli a Deák téri gyilkosság áldozatának apja a kiszabott büntetést

25 évet kapott a Deák téri késelés vádlottja. Az akkor 18 éves fiatal két embert ölt meg 2020 tavaszán, miután összeverekedett két társaság. A bíróság szerint szándékosan ölt. A két késelés mindössze 13 másodperc alatt történt. Az egyik áldozat édesapja az RTL-nek nyilatkozva nevetségesnek nevezte az ítéletet, mert a gyilkos akár már 17 év múlva szabadlábra kerülhet. 
1:46
HíradóPszichológus a bőnyi késelésről: Jellemző, hogy magukat hibáztatják a fiatalok
2024. április 29. 18:44

Pszichológus a bőnyi késelésről: Jellemző, hogy magukat hibáztatják a fiatalok

Önvád, bűntudat, tehetetlenség: ilyen érzések kavaroghatnak a diákokban az általunk kérdezett pszichológus szerint egy ilyen megrázó eset után. A tankerületi központ több pszichológust is felkért, hogy segítsenek, miután egy hatodikos lány hétfőn életveszélyesen megsebesítette egy osztálytársát késsel. A Hintalovon Alapítvány pszichológusa szerint az is fontos, hogy a szülőket felkészítsék arra, hogyan beszélgessenek a gyerekekkel otthon az érzéseikről.
0:34
HíradóNemcsak a megszúrt lány, hanem két unokatestvére is szerepelt a bőnyi késelő halállistáján
2024. április 29. 18:42

Nemcsak a megszúrt lány, hanem két unokatestvére is szerepelt a bőnyi késelő halállistáján

Nemcsak lánya, de annak két unokatestvére is szerepelt a halállistán, amit a Bőnyben késelő kislány írhatott – mondta a megtámadott lány anyja az AC News nevű portálnak. A nő azt is mondta: nem haragszik a szurkálóra; számára most csak az a fontos, hogy a gyereke rendbe jöjjön. Közben a késelő anyja a Telexnek arról beszélt: jó ideje megromlott a kapcsolatuk gyereke apjával, akit fel is jelentett, emiatt eljárás indult. A nő szerint a hétvégén már meg is fenyegette őt az apa. Anyja szerint ez is szerepet játszhatott kislánya viselkedésében.