ADOMÁNY

1:52
Híradó„Mivel ilyen nehéz helyzet van, most kell még inkább magunkból kipréselni egy picit, hogy tudjunk segíteni másoknak” – megérkeztek az első adományok a Mikulásgyárba
2022. november 30. 18:45

„Mivel ilyen nehéz helyzet van, most kell még inkább magunkból kipréselni egy picit, hogy tudjunk segíteni másoknak” – megérkeztek az első adományok a Mikulásgyárba

Idén is megnyitotta kapuit a Mikulásgyár. Ebben az évben Budapest belvárosában, a Városháza téren várják az adományokat a szervezők. Nemcsak a fővárosban, országszerte több nagyvárosban is nyílnak gyűjtőpontok. Az adományokat az Oltalom egyesület juttatja el hátrányos helyzetű családoknak.
3:00
FókuszMindenkinek egyre nehezebb – olyanok is kérnek segítséget, akik korábban adományozók voltak
2022. november 22. 19:54

Mindenkinek egyre nehezebb – olyanok is kérnek segítséget, akik korábban adományozók voltak

Sztársportolók, művészek, műsorvezetők vettek részt az Ökumenikus Segélyszervezet mézeskalácsszív-díszítő akcióján. Az általuk díszített 1353 darab mézeskalácsszívet az adományozók kapják majd. A gyűjtéshez évről évre emberek százezrei csatlakoznak, a 1353-as adományvonal felhívásával bárki segíthet. Az idei év gazdasági nehézségei miatt sokkal több támogatásra van szükség, mint eddig. Ráadásul a segélyszervezet is érzi a válságot, jóval többe kerül például fűteni az intézményeit.
2:18
HíradóBajban a Miskolci Nemzeti Színház, 30-40 millióra van szükségük a túléléshez
2022. november 12. 18:50

Bajban a Miskolci Nemzeti Színház, 30-40 millióra van szükségük a túléléshez

Nem lesz karácsonyi díszkivilágítás Miskolcon, a város vezetése szerint több millió forintot spórolnak meg ezzel. Bajban van a Miskolci Nemzeti Színház is, ők adománygyűjtésbe kezdtek, 30-40 millió forintra lenne szükségük, hogy ne kelljen bezárni a 200 éves évfordulójukon. Jótékonysági biciklizést szerveztek, ahol a nevezési díjjal támogathatták a színházat. 
KülföldTomáš, a tank odacsapna Putyinnak
2022. szeptember 13. 11:19

Tomáš, a tank odacsapna Putyinnak

Tankok, támadó drónok, katonai felszerelés, lőszer – több országban is közösségi finanszírozással gyűjtenek pénzt az ukrán honvédők támogatására. Az interneten határok nélkül dúló háborúban senki sem akar alulmaradni az álhírgyárakkal és trollfarmokkal támadó, vegyes hatékonyságú orosz propagandával szemben, így most újonnan kézzelfogható fegyveres segítséget nyújtanak Ukrajnának, netes közösségi összefogással.
2:05
Híradó40 millió forintot gyűjtöttek össze a tiltakozásuk miatt megnyirbált fizetésű magyar tanároknak
2022. augusztus 2. 19:15

40 millió forintot gyűjtöttek össze a tiltakozásuk miatt megnyirbált fizetésű magyar tanároknak

Volt, aki pár ezer forintot, más milliós összeget adományozott a tiltakozó tanárok megsegítésére. 40 millió forint gyűlt így össze, a pénzből eddig ezer olyan tanárnak jutott, akik kevesebb fizetést kaptak, mert sztrájkoltak vagy polgári engedetlenségi akcióban vettek részt a béremelésért. A Tanítanék Mozgalom szeptemberre újabb tiltakozó megmozdulást szervez.
1:54
HíradóSegítségre szorulnak a tündéri segítők – kisbuszra gyűjt a Tündérpakk Közhasznú Alapítvány
2022. július 15. 17:57

Segítségre szorulnak a tündéri segítők – kisbuszra gyűjt a Tündérpakk Közhasznú Alapítvány

Alig egy hát alatt kell összegyűjteniük egy kisbusz árát, különben nem tud adományokat szállítani a TündérPakk Közhasznú Alapítvány. Korábban 3 évre kaptak egy kisbuszt felajánlásból, amit jövő héten vissza kell adniuk. Így nem lesz mivel eljuttatni a rászoruló családoknak az adományokat. Sokan nem tudják megoldani, hogy elmenjenek érte az alapítványhoz.
2:05
HíradóBajba kerülhet több magyar segítő szervezet, mert minden adomány az ukrajnai krízishelyzetre összpontosul
2022. március 25. 18:08

Bajba kerülhet több magyar segítő szervezet, mert minden adomány az ukrajnai krízishelyzetre összpontosul

Nehéz helyzetbe kerülhet több civil szervezet és gyámolítottjaik, mivel az eddig hozzájuk érkező adományok egy részét a vállalatok és civilek most az Ukrajnából menekülők segítésére fordítják. Nemcsak kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk, de a munkájuk is szaporodik, mert sokan közülük részt vesznek a menekültkrízis kezelésében is.