Czakó József Czakó József

20 éves korom óta foglalkozom újságírással – megjártam a rádiót, végül a televíziózásnál kötöttem ki. A Fókusz első adását egy egri lakótelepen néztem, és akkor döntöttem el, hogy ott fogok dolgozni. Hónapokon belül külsősként kezdtem riportokat készíteni, majd 2006-ban csatlakoztam a szerkesztőséghez. A valódi történetek felkavarnak, az emberi drámák mögött rejlő tanulságokból igyekszem megérteni a világot. Tinédzserként fotóriporter szerettem volna lenni – a kamera ma is közel áll hozzám, bár többnyire kérdezek és tanulok.

5:29
FókuszBodnár Attila alig hall, veszélyben a megélhetésük Pap Ritával
2024. február 13. 19:56

Bodnár Attila alig hall, veszélyben a megélhetésük Pap Ritával

Bodnár Attilának folyamatosan zúg a feje és szinte semmit sem hall. Az első tünetek akkor jelentkeztek nála, miután felépült a koronavírus-fertőzésből. Orvosai szerint idegi hallásvesztése van. A zenész kétségbeesetten küzd azért, hogy visszaszerezze a hallását, ha ugyanis teljesen megsüketül, koncertezni sem tud Pap Ritával, amire viszont nagyon nagy szükségük van, a nyugdíjukból ugyanis nem élnének meg. 
5:10
FókuszÖngyilkos lett az egyik bicskei áldozat – így kezdődött az ügy, amit már nem lehetett eltussolni
2024. február 7. 20:04

Öngyilkos lett az egyik bicskei áldozat – így kezdődött az ügy, amit már nem lehetett eltussolni

Nyílt titok volt, hogy János bácsi, az igazgató szereti a fiatal fiúkat – ezt mondta a Házon kívülnek egy fiatal lány. A bicskei gyermekotthonban történt sorozatos szexuális visszaélések ügyét Moskovics Judit oknyomozó riportjaival derítette fel. Az igazgató 8 évet kapott, K. Endre, igazgatóhelyettes bűnsegédként 3 év 4 hónapos börtönbüntetést. Novák Katalin köztársasági elnök azonban kegyelemben részesítette, és büntetésének hátralévő 9 hónapját elengedte. Egy ország nem érti, hogyan történhetett meg ez.
7:22
Fókusz„Én csak nyögök, pedig van rajtam három takaró” – hogyan élik túl a fagyos éjszakákat a hajléktalanok?
2024. január 27. 19:43

„Én csak nyögök, pedig van rajtam három takaró” – hogyan élik túl a fagyos éjszakákat a hajléktalanok?

Az elmúlt napokban szinte minden éjjel fagypont alatt volt a hőmérséklet. Mégis vannak, akik nemcsak a nappalokat, de az éjszakákat is az utcán töltik, nem akarnak hajléktalanszállóra menni. Óbudán, a Vörösvári úton például három hajléktalan ember húzza meg magát – a Fókusz stábja többek között őket látogatta meg a Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozóival. József 30 éve hajléktalan, mindkét lábát már korábban amputálták. A hamarosan 60 éves Mariann pedig másfél éve él az utcán. 2022-ig volt fedél a feje fölött, elmondása szerint önhibáján kívül nem tudta fizetni a lakbért, így kitették önkormányzati lakásából.
2:54
Fókusz„Ha nem lett volna a műsor, biztos nem találkozunk” – gazdák, akik megtalálták a szerelmet
2024. január 25. 20:41

„Ha nem lett volna a műsor, biztos nem találkozunk” – gazdák, akik megtalálták a szerelmet

Gergő és Kíra, Roland és Niki – nekik már sikerült megtalálni a szerelmet a Házasodna a gazda című műsornak köszönhetően. Az RTL ismét keresi azokat a gazdasszonyokat és gazdákat, akik földművelésből, borászatból, állattartásból, erdő-, hal- vagy biogazdálkodásból élnek, önálló egzisztenciával rendelkeznek, keményen dolgoznak, és szeretnének párt találni maguknak. 
6:07
FókuszMásfél perces repülőút, 82 méterre lévő villamosmegállók – útvonalak, ahol nem érdemes belekezdeni egy könyvbe
2024. január 16. 19:27

Másfél perces repülőút, 82 méterre lévő villamosmegállók – útvonalak, ahol nem érdemes belekezdeni egy könyvbe

Ha azt mondjuk, hogy a világ legrövidebb repülőútja felszállással együtt másfél perc, akkor nem viccelünk. A Skóciában található Westray és Papa Westray szigetét köti össze a világ legrövidebb kereskedelmi járata, és létjogosultságát mi sem igazolja jobban, mint hogy a 60-as évek második fele óta folyamatosan üzemel. Komppal akár másfél-két óra is lenne az út, repülővel mindössze két perc. Erre a repülőjáratra is ugyanúgy jegyet kell venni és be kell csekkolni. És azt tudják, hogy Budapesten a legrövidebb villamos szakasz 80 méter, a legközelebbi troli megállók pedig 60 méterre vannak egymástól?
5:46
FókuszAlig ismertünk rá VV Cristofelre – a ValóVilág egykori kubai macsója megkomolyodott, bulizni és konditerembe se jár
2024. január 12. 19:47

Alig ismertünk rá VV Cristofelre – a ValóVilág egykori kubai macsója megkomolyodott, bulizni és konditerembe se jár

Megtaláltuk VV Cristofelt! A 2010-es évek balhés kubai macsójára alig lehet ráismerni, az egykori villalakó ma magánsofőrként dolgozik. Bulizni és konditerembe sem jár már, teljesen megváltozott. Cristofel mindössze négy és fél hetet töltött a VV5-ben „skalpvadászként”, de különleges humora és egyedi szóhasználata sokakban megragadt, a korai 2010-es évek emblematikus alakja lett.
7:34
FókuszHamarosan lejár az ügy titkosítása, megtudhatjuk, hogyan halt meg Zámbó Jimmy
2024. január 2. 20:26

Hamarosan lejár az ügy titkosítása, megtudhatjuk, hogyan halt meg Zámbó Jimmy

Zámbó Jimmy 2001. január 2-án hunyt el. A halálával kapcsolatos aktákat 25 évre titkosították, így legkorábban 2026-ban derülhet ki, pontosan milyen körülmények között halt meg a Király. Most két legközelebbi zenésztársával Túri Luival és Jankai Bélával emlékezünk a tragikus napra, Jimmy utolsó heteire, és próbáljuk megfejteni, hogy most, 23 évvel később, miért él még mindig a Király legendája.
9:06
FókuszOpitz Barbit megtámadták, zátonyra futott Tóth Gabi házassága, Herczeg Zoltán pedig szabadult – év végi összegző megmondóembereinkkel (2. rész)
2023. december 28. 19:10

Opitz Barbit megtámadták, zátonyra futott Tóth Gabi házassága, Herczeg Zoltán pedig szabadult – év végi összegző megmondóembereinkkel (2. rész)

Az év középső harmadára könnyen mondhatnánk, hogy ez uborkaszezon, hiszen beköszönt a jó idő, a kánikula, a sztárok és a botrányok pedig ilyenkor szabadságra mennek. Szerencsére idén ez nem így volt. Megmondóembereink segítségével most megfejtjük, mi történt májustól augusztusig.
5:28
FókuszMegnéztük a budai vietnami vendéglőt, ahová Angelina Jolie is betért fiával
2023. december 11. 20:13

Megnéztük a budai vietnami vendéglőt, ahová Angelina Jolie is betért fiával

Angelina Jolie az elmúlt hetekben tiszteletbeli budapestivé vált, a Maria Callas operaénekesnő életéről készülő film miatt 3 hónapig van itt. Sok helyen megfordul magánemberként, nemrég az Operába látogatott, a Fókusz pedig kiderítette, hol ült és mit hallgatott. És egyik legnagyobb magyar rajongójának, Szabó Reninek hála, több fotót is megmutatunk Angelina budapesti látogatásáról.
3:55
Fókusz„Az a Vadon Jani, akit ismernek, az valójában Vadon János” – eljött az idő, hogy váltson, más dolgokkal is foglalkozzon
2023. december 11. 20:11

„Az a Vadon Jani, akit ismernek, az valójában Vadon János” – eljött az idő, hogy váltson, más dolgokkal is foglalkozzon

Megdöbbentő bejelentést tett hétfőn reggel Vadon Jani rádiós-tévés műsorvezető, visszavonul a mikrofontól, úgy fogalmazott, eljött az idő, hogy váltson, és hogy más dolgokkal is foglalkozzon. Vadon Janit az RTL nézői televíziós műsorveztőként ismerhetik, a Celeb vagyok, ments ki innen! több évadában együtt dolgoztak Sebestyén Balázzsal, és szintén együtt vezették a Kalandra fal! című vetélkedőt, újabban pedig a Gyertek át! című műsorban is alkotópároként működnek.
5:31
Fókusz„Ilyenkor már csak lakkozzuk a vázát, nem festjük” – így készül az utolsó Sztárbox-meccsére Árpa Attila és Brasch Bence
2023. december 8. 20:06

„Ilyenkor már csak lakkozzuk a vázát, nem festjük” – így készül az utolsó Sztárbox-meccsére Árpa Attila és Brasch Bence

Kiderül, hogy mit üzen egymásnak a végső összecsapás előtt utoljára a Sztárbox két nehézsúlyú versenyzője, Árpa Attila és Brasch Bence. Talán az egyik legizgalmasabb mérkőzés lesz a két óriás meccse, ahol ütésekből nem lesz hiány. Brasch Bence régóta űzi ezt a sportot, Árpa Attilának viszont 7 hónapja volt eljutni idáig. A versenyzők mellett az edzőiket is megismerhetik.
3:42
FókuszGödöllőre tényleg repülő szánnal érkezett a Mikulás – Tamás évek óta csal mosolyt a gyerekek és a járókelők arcára
2023. december 6. 19:32

Gödöllőre tényleg repülő szánnal érkezett a Mikulás – Tamás évek óta csal mosolyt a gyerekek és a járókelők arcára

Tardy Tamás a világon egyedülálló módon köszönti december 6-át, már hatodik éve, hóban és fagyban is (idén éppen latyakban). Gödöllő felett ugyanis évek óta felbukkan a Mikulás és a szánja, ebben pedig Tamásnak is nagy szerepe van. A Fókusznak elárulta, hogyan lepte meg a település óvodásait idén, sőt azt is elmesélte, hogyan reptette meg Süsüt a sárkányt, és hogyan vitt jótékonyságból kerekesszékes embereket a felhők fölé. 
4:27
FókuszBiztonságpolitikai szakértő: senkit ne tévesszen meg a Hamász, megpróbálja emberi arcát mutatni
2023. november 27. 19:53

Biztonságpolitikai szakértő: senkit ne tévesszen meg a Hamász, megpróbálja emberi arcát mutatni

Ötvenegy bizonytalan nap és teljes kétségbeesés után magához ölelhette lányait Maja Zin. A magyar állampolgársággal is bíró lányokat október elején  rabolták el a Hamász terroristái egy kibucból. A nyolcéves Elát és tizenöt éves nővérét szombat este engedték szabadon a terroristák egy másik magyar tússzal együtt. Az anya egyelőre elképzelni sem tudja, hogy mit élhettek át a gyerekei. Hosszú egyeztetések eredményeként néhány órán belül izraeli túszok és palesztin foglyok újabb  csoportja térhet haza. Két nappal meghosszabbították a gázai tűzszünetet. Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő szerint senkit ne tévesszen meg, hogy a Hamasz a túszok elengedése kapcsán megpróbálja emberi arcát mutatni.
4:09
FókuszJózsef gazda: Az ember szeretne mindent meg nem történtté nyilvánítani
2023. november 16. 20:24

József gazda: Az ember szeretne mindent meg nem történtté nyilvánítani

Egy rosszul megválasztott kifejezés, rosszkor elhangzott szó, félreérthető megfogalmazás mindent tönkretehet. József gazdánál súlyos következménye lett annak, amikor vágyairól próbált őszintén beszélni. A kimondott szavakból komoly sértődés lett, nem véletlenül. A Házasodna a gazda évtizedes történetében példátlan volt ez az eset. Olyan már történt, hogy egy gazda a rapid randiról az összes lányt hazaküldte, de ilyen, hogy egy lány se maradjon, még sohasem fordult elő.
5:21
Fókusz„Ez minden, ami maradt tőle, a bal cipője” – egy elrabolt kisfiú stoplisát is magával hozta Felcsútra az izraeli válogatott
2023. november 14. 20:53

„Ez minden, ami maradt tőle, a bal cipője” – egy elrabolt kisfiú stoplisát is magával hozta Felcsútra az izraeli válogatott

Szerdán egy kis magyar stadionra figyel az egész focivilág: Izrael labdarúgó-válogatottja a felcsúti Pancho Arénában fogadja Svájc nemzeti tizenegyét. Ezen a napon ez lesz az egyetlen Európa-bajnoki selejtező mérkőzés, de valójában nem emiatt övezi különösen nagy figyelem. A háború miatt Izraelben minden sporteseményt felfüggesztettek, a nemzeti válogatott pedig most először lép pályára az általuk választott „hazai pályán”, azaz Felcsúton.
6:21
Fókusz„Ráfüggünk a sikerre, aztán a siker okozta stresszt próbáljuk tompítani” – magyar zenészek vallanak a függésről
2023. november 14. 20:14

„Ráfüggünk a sikerre, aztán a siker okozta stresszt próbáljuk tompítani” – magyar zenészek vallanak a függésről

MC Hawer és nemrég Vastag Csaba is őszintén mesélt alkoholproblémájáról. De vajon a sikeres zenészek tényleg könnyebben lesznek alkoholfüggők? Ők azt mondják, sokkal könnyebb belecsúszniuk az önpusztításba, mint annak, aki nem él a rivaldafényben. Több olyan tragikus sorsú, híres magyar zenész van, akiket az alkohol tett tönkre. Elég a gitárkirályra, Radics Bélára gondolni, vagy Zámbó Jimmyre, aki szintén nem vetette meg a whiskey-t, és tragikus halálában az ital is közrejéátszhatott. Vagy Flipper Öcsire, a legendás énekesre, aki mindössze 46 évesen halt meg. De vannak sikertörténetek is: Mc Hawer és Molnár Tamás még időben le tudta tenni a poharat.
5:10
Fókusz100 métert tudnak előre haladni a Hamász tüzében az izraeli katonák
2023. november 13. 19:39

100 métert tudnak előre haladni a Hamász tüzében az izraeli katonák

A gázai offenzíva jobban halad, mint amire az izraeli katonai vezetők számítottak. Lassabb előrehaladást és több áldozatot vártak, akár napi 5 és 20 fő közötti veszteséget is. A legfrissebb adat szerint a műveletben 39 izraeli katona veszttette életét. Szalai Máté, a Ca' Foscari Egyetem Közel-Kelet kutatója azt mondta, katonai szempontból jobban megy ez az akció, politikai szempontból már vegyesebb a kép.
6:16
FókuszJózsef gazda dézsafürdőbe hívta a hölgyeket – meglepődött, milyen könnyedén vette az akadályokat
2023. november 3. 20:32

József gazda dézsafürdőbe hívta a hölgyeket – meglepődött, milyen könnyedén vette az akadályokat

Több csók is elcsattant Gergő gazdánál, aki úgy látszik, már az első randin sem tétlenkedik. Még egy rodeóbikát is meglovagolhattak a lányok. József gazda is könnyedén vette az akadályokat, dézsafürdőbe hívta a hölgyeket, és nem volt zavarban. Anna gazda pedig macskája ablakkaparására ébredt. De mindannyiuknak dönteniük kellett a jelentkezők között, mutatjuk, ez hogy sikerült.
4:31
FókuszMegyeri Csilla nem félt semmit az arcán, Berki Mazsinak gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy ringbe lép
2023. október 25. 20:47

Megyeri Csilla nem félt semmit az arcán, Berki Mazsinak gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy ringbe lép

A Sztárbox első negyedöntőjének ellenfelei könnyűsúlyban Megyeri Csilla és Berki Mazsi, középsúlyban Molnár Áron és Frohner Fecó, nehézsúlyban pedig Árpa Attila és Nagy Ervin. A mérlegelés vezetője Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó. Mindannyian meséltek a Fókusznak a felkészülésről. Megyeri Csilla úgy érzi, nem csak testileg, de lelkileg is készen áll a meccsre, amihez két új boxkesztyűt is varratot magára.
5:04
FókuszFekete Pákó magyar állampolgár lett, a következő választásokon szavazhat is
2023. október 24. 20:22

Fekete Pákó magyar állampolgár lett, a következő választásokon szavazhat is

Fekete Pákó 28 év után hivatalosan is magyar állampolgár lett, magyar okmányait már megkapta, így most nigériai-magyar kettős állampolgár lett, aki származására és újonnan megszerezett állampolgárságára egyformán büszke. Pákó 2013-ban már megpróbálkozott a vizsgával, de akkor nem ment át a szóbelin, most viszont szisztematikusan készült, három hónapon keresztül bújta a könyveket. 
4:18
FókuszA magyar zsidóság az asszimilációban hitt, ezért innen csak a holokauszt után vándoroltak ki nagyobb tömegek Izraelbe
2023. október 20. 14:05

A magyar zsidóság az asszimilációban hitt, ezért innen csak a holokauszt után vándoroltak ki nagyobb tömegek Izraelbe

Magyarország területéről a holokauszt előtt viszonylag kevesen vándoroltak ki Izraelbe, ugyanis a magyar zsidóság az asszimilációban hitt. Azok a magyar zsidók, akik a II. világháború előtt mentek Izraelbe, inkább Erdélyből, Kárpátaljáról vagy Felvidékről keltek útra. A hatvanas-hetvenes években az erdélyi zsidóságból körülbelül százezren vándoroltak ki. A ma Izraelben élő magyar ajkú zsidóság túlnyomó többségét az erdélyi származású alijázók adják. Minden kiengedett zsidóért valutát kapott a Ceaușescu-rendszer.
3:35
Fókusz„Akár meg is változtathatja az ember életét” – folytatódik a Házasodna a gazda
2023. október 17. 20:43

„Akár meg is változtathatja az ember életét” – folytatódik a Házasodna a gazda

Már megvan a dátum és megvannak a gazdák, akik október 30-án életük nagy kalandjába vágnak, ugyanis folytatódik a Házasodna a gazda az RTL-en. Egyetlen hölgyként az igencsak szemrevaló Anna gazdasszony várja majd a hódolókat. Jön a sármos Kevin Ausztriából, akiért biztosan bomlanak majd a csajok. Érkezik az erdélyi Gergő gazda, aki a falu bikája becenevet is viselte egy időben, és itt lesz Józsi gazda, aki az eperföldek koronázatlan királya.
2:15
Híradó„Baltával szétgyilkolták a két felnőttet a gyerekek szeme láttára” – egy Jeruzsálemben élő magyar nő beszámolója az izraeli pokolról
2023. október 11. 19:04

„Baltával szétgyilkolták a két felnőttet a gyerekek szeme láttára” – egy Jeruzsálemben élő magyar nő beszámolója az izraeli pokolról

Kerülőúton, saját költségén, az eredeti ár nyolcszorosáért mentette haza utasait egy magyar utazási iroda. A cég ügyvezetője szerint ha nem lett volna Izraelben buszuk, a repülőtérre sem biztos, hogy ki tudtak volna jutni. Szijjártó Péter bejelentette, hogy újabb öt magyar állampolgárt sikerült hazahozniuk, légi úton egyre nehezebb lesz elhagyni Izraelt. Stern Eszter és családja Jeruzsálemben lakik, ahol egymást érik a légiriadók. A fia a hadseregben szolgál, az egyik kollégáját néhány napja palesztin terroristák ejtették túszul. Azt mondja, az emberek folyamatosan temetésekre járnak, és felfoghatatlan szörnyűségekről szólnak a híradások.
4:32
FókuszNem tud mit kezdeni a Vaskupola a házilag eszkábált, kis kaliberű, de nagy számban kilőtt rakétákkal
2023. október 9. 20:25

Nem tud mit kezdeni a Vaskupola a házilag eszkábált, kis kaliberű, de nagy számban kilőtt rakétákkal

A Fókusz riportere 2014-ben forgatott a Gáza övezet és Izrael határán. A palesztin oldalról már akkor is folyamatosan lőtték Izrael területét. A Vaskupola érzékeli a kilőtt rakétát, kiszámítja a röppályát és ha lakott területre csapódna, akkor megsemmisíti, de nem mindet. Feledy Botond külpolitikai szakértő elmagyarázta, hogyan érheti mégis rakétatalálat Izraelt annak ellenére, hogy azt egy légvédelmi rakétarendszer védi. Washingtonban is és Európában is sokan attól tartanak, hogy a mostani konfliktus regionális háborúvá terjedhet ki.
4:06
FókuszA viszkis állítja, múltja miatt nem engedik vásározni Tokajba
2023. október 3. 19:22

A viszkis állítja, múltja miatt nem engedik vásározni Tokajba

Ambrus Attila még a fegyházban tanulta ki a keramikus mesterséget, azóta ebből él, ebből tartja el a családját. Portékáira nagy az érdeklődés. A múlt azonban kísért. Vannak ugyanis piacok, vásárok, ahol nem szívesen látják. Nem kértek belőle a Kurultáj nevű rendezvényen, most pedig azt állítja, hogy Tokajba nem engedik be. A viszkis arról beszélt a Fókusznak: úgy érzi magát, mint a ‘30-as évek Németországában ahol embereket csak úgy kitiltanak, mert van egy szerencsétlen múltja. Tokaj önkormányzata azonban közleményben azt írta, nem igaz, hogy bárkit kitiltottak volna. 
5:31
FókuszÍgy akarnak lopni: felvették a beszélgetést, amiben egy csaló éppen a bankszámlához akar hozzáférni
2023. szeptember 27. 20:10

Így akarnak lopni: felvették a beszélgetést, amiben egy csaló éppen a bankszámlához akar hozzáférni

A Fókusz nézőjét 3 x 20 ezer forintos nemlétező utalás miatt hívták fel csalók azzal, hogy segíteni akarnak. A bank nevében egy alkalmazást akartak letöltetni áldozatukkal, ezzel már mindenhez hozzáfértek volna. Ez a csalási kísérlet meghiúsult, mert gyanús lett nézőnknek a telefonhívás. Milyen módszerekkel próbálkoznak a kiberbűnözők?
5:30
FókuszA perui bányából előkerült háromujjú múmiákra egyelőre nincs racionális magyarázat
2023. szeptember 13. 20:29

A perui bányából előkerült háromujjú múmiákra egyelőre nincs racionális magyarázat

Jaime Maussan ufókutató, újságíró azt állítja, hogy az újonnan talált háromujjú múmiák DNS-e eltér az emberétől és szerinte ez bizonyítja, hogy volt idő, amikor az emberiség nem volt egyedül a bolygón. A Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem szén-dioxid kormeghatározást végzett, ezek szerint a háromujjú, fogak nélküli, kétszemű testek több mint 1000 évesek. A bizarr bemutató azonban sokakban kételkedést váltott ki, egyesek azzal viccelődtek, hogy a holttestek „mutáns macskák”.
6:04
FókuszEgy nappal a tragédia előtt még tökéletesen sikerült az a manőver, amiben vasárnap apa és fia haltak meg a börgöndi légiparádén
2023. szeptember 11. 21:03

Egy nappal a tragédia előtt még tökéletesen sikerült az a manőver, amiben vasárnap apa és fia haltak meg a börgöndi légiparádén

Egy nappal a sokkoló székesfehérvári repülőgép tragédia előtt ugyanazt a vezetett orsót mutatta be Rózsavölgyi Vilmos és fia, Árpád Szegeden, amibe aztán mindketten belehaltak. Nem volt elég a sebességük? A pilóta hibázhatott? Vagy a felújított, de már 70 éves gép okozhatta a légi katasztrófát? A Fókusz riportja ezekre a kérdésekre keresi a választ.
2:28
HíradóÉletmentő akció: újabb 18 magyar barlangászt küldtek a dél-törökországi barlanghoz, hogy megmentsék egy ott rekedt amerikai kutató életét
2023. szeptember 7. 19:44

Életmentő akció: újabb 18 magyar barlangászt küldtek a dél-törökországi barlanghoz, hogy megmentsék egy ott rekedt amerikai kutató életét

Az eddigi kilenc mellé este további 18 magyar barlangász indul honvédségi géppel ahhoz a dél-törökországi barlanghoz, ahol 1050 méteres mélységben lett rosszul egy amerikai kutató. A mentőakció túlnyomóan magyarok segítségével történik, de bolgár és olasz barlangászok is a helyszínen vannak már. Az extrém körülmények miatt még napokig is eltarthat a mentés.
5:55
Fókusz„A saját lábamon állok, a lakásomat magamnak vettem” – Béres Anettet sokan elküldték volna dolgozni, pedig 23 éves kora óta saját vállalkozását vezeti
2023. szeptember 5. 19:55

„A saját lábamon állok, a lakásomat magamnak vettem” – Béres Anettet sokan elküldték volna dolgozni, pedig 23 éves kora óta saját vállalkozását vezeti

23 éves kora óta sikeres vállalkozó, bár ezt az oldalát nem sokan ismerik. Béres Anett több mint egy év után ismét munkába állt és erősebbnek érzi magát, mint valaha. Nyíltan mesél volt párjáról és arról, hogy mennyire büszke magára, amiért ki tudott szállni a mérgező kapcsolatból. És bár emiatt ment el a kis híján tragédiába fulladt teaszeánszra, úgy érzi mindenre, választ kapott magával kapcsolatban és most már csak a jövőbe tekint.
7:31
Fókusz„Emberekkel foglalkozni nehezebb, mint villamost vezetni” – elkísértük egy munkanapján Marcelót, aki közgazdász doktorból lett villamosvezető
2023. szeptember 4. 20:12

„Emberekkel foglalkozni nehezebb, mint villamost vezetni” – elkísértük egy munkanapján Marcelót, aki közgazdász doktorból lett villamosvezető

Dr. Cake-Baly Marcelo a világ egyik legszebb villamosjáratán dolgozik. Az afrikai származású férfi a budapesti kettes villamost vezeti és immár 40  éve él Magyarországon. Hogy lehet az, hogy közgazdász diplomával és doktorátussal villamost vezet? És miért nem dolgozhat magyar pénzintézetnél?