Czakó József Czakó József

20 éves korom óta foglalkozom újságírással – megjártam a rádiót, végül a televíziózásnál kötöttem ki. A Fókusz első adását egy egri lakótelepen néztem, és akkor döntöttem el, hogy ott fogok dolgozni. Hónapokon belül külsősként kezdtem riportokat készíteni, majd 2006-ban csatlakoztam a szerkesztőséghez. A valódi történetek felkavarnak, az emberi drámák mögött rejlő tanulságokból igyekszem megérteni a világot. Tinédzserként fotóriporter szerettem volna lenni – a kamera ma is közel áll hozzám, bár többnyire kérdezek és tanulok.

9:25
FókuszMagyar összefogással teljesült Ngurah álma: a balinéz sofőrt a Korda házaspár ajándékozta meg
2024. augusztus 7. 20:46

Magyar összefogással teljesült Ngurah álma: a balinéz sofőrt a Korda házaspár ajándékozta meg

Ngurah magyar turistákat szállít Balin. Sofőr, de valójában jóval több annál: magyar-rajongó, akinek a kocsijában Kordáék és a Bagossy Brothers szól, a férfi még a magyar címert is a jobb karjára tetoválta. Ngurah lehengerlő személyisége miatt a Balira utazó magyarok összefogtak, hogy állják a férfi több hetes magyarországi útját, amit soha sem engedhetett volna meg magának. Ráadásul nem távozott üres kézzel Magyarországról, még a Korda házaspár is adott egy kis útravalót neki.
5:15
FókuszMilák Kristóf fantasztikus ideje és az elhalasztott triatlon – napi összefoglaló az olimpiáról
2024. július 30. 20:22

Milák Kristóf fantasztikus ideje és az elhalasztott triatlon – napi összefoglaló az olimpiáról

Milák Kristóf kedd délelőtt olyan jól úszott az előfutamban, ahogy legutóbb Tokióban tette, amikor olimpiai bajnok lett. Ma este elődöntő, holnap pedig döntő. Milák a mai győzelme után senkinek sem nyilatkozott, áthaladt az interjúzónán majd a fejét megrázva az öltözőbe sietett. Ha a vizes sportoknál maradunk – sok sportolónak és szurkolónak okozott csalódást a döntés, amely szerint a férfi triatlonversenyt a Szajna szennyezettsége miatt elhalasztják. Itt a napi összefoglaló az olimpia eseményeiről.
7:26
FókuszA turizmusra is hat a klímaváltozás: egyre többen menekülnek északra a nyári hőség elől
2024. július 18. 20:10

A turizmusra is hat a klímaváltozás: egyre többen menekülnek északra a nyári hőség elől

Egész Európa szenved a kánikulában, Görögországon halálos hőhullám söpör végig, az Adriai-tenger vízhőmérséklete pedig minden korábbi rekordot megdöntött. Dacára a 40 fok feletti hőségnek, a legtöbb embernek még mindig a déli országok jelentik a nyaralást, de már az északi országok is kezdenek képbe kerülni, mondta a Fókusznak Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő, akivel arról beszélgettünk, milyen egy skandináv „coolcation”.
6:14
Fókusz„Figyeljenek picit oda erre a vírusként terjedő gurulóeszközös nemzedékre” – e-rolleresek vonultak fel Budapesten
2024. július 5. 20:21

„Figyeljenek picit oda erre a vírusként terjedő gurulóeszközös nemzedékre” – e-rolleresek vonultak fel Budapesten

Több száz elektromos rolleres vonult fel múlt hétvégén Budapesten, azt szeretnék elérni, hogy figyeljenek, odafigyeljenek rájuk. Újvári Péter rollernagykövet szerint ezeket az eszközöket bárki használhatja bukósisak nélkül, néha ketten mennek vele, néha ittasan, rengeteg a baleset, és nincs semmilyen szabályozás – ha pedig ez továbbra is így marad, óriási problémák lehetnek. Hogy mit remélnek a rolleresek a készülő új KRESZ-től, és mit szólnak a nemsokára hatályba lépő biztosítási kötelezettséghez, kiderül a Fókusz riportjából.
6:57
FókuszLégiközlekedési káosz – miért törölnek mostanában ennyi járatot?
2024. június 28. 19:36

Légiközlekedési káosz – miért törölnek mostanában ennyi járatot?

Egy repülőgépnyi ember töltötte az éjszakát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren csütörtökön, miután a Ryanair Palermoba induló járatát az időjárásra hivatkozva törölte a légitársaság, melyet a terminálon várakozó utasok némi szkepszissel fogadtak. „A felhők felett nem esik az eső, a felhők alatt sem, és az összes többi gép fel tudott szállni” – mérgelődött az egyik Budapesten ragadt utas. De nem ez volt az egyetlen hasonló eset, az elmúlt időszakban rengeteg járatot töröltek, vagy indítottak jelentős késéssel. Hogy miért, és hogy mit tudunk tenni, ha mi is így járunk, annak szakértőkkel próbáltunk utánajárni.
3:39
FókuszGigacsípős és giganagy: ami pokollá teszi ezt az evőversenyt, az a szósz
2024. június 22. 20:18

Gigacsípős és giganagy: ami pokollá teszi ezt az evőversenyt, az a szósz

Szépen enni ezen a versenyen nem lehet, de itt nem is ezt díjazzák. Ezúttal a rendkívüli csípősség okozza a kihívást a versenyzőknek. A Fókusz bemutatja a gigapcsípős hamburgerevő versenyt, aminek talán nem volt a legjobb az időzítése, hiszen vele egy időben játszott a magyar válogatott Svájc ellen. Most volt a negyedik forduló, és most szerepeltek olyanok, akik soha életükben nem indultak hasonló versenyen.
5:45
Fókusz„Ekkora szerencsétlen palit, mint ez” – így lett Oszkárból csak majdnem lottónyertes
2024. június 19. 19:41

„Ekkora szerencsétlen palit, mint ez” – így lett Oszkárból csak majdnem lottónyertes

Mindössze egy hajszálon múlt, hogy nem lett lottónyertes Ozsvárt Oszkárból. A salgótarjáni férfi harminc éve minden héten ugyan azokkal a számokkal játszik, így tett volna múlt hét szombaton is. Az elhúzódó ultiparti miatt végül másképp alakult a napja. Nem lett belőle milliomos, ő azonban nem adja fel. Továbbra is kizárólag nyolcvan fölötti számokkal játszik majd. 
4:17
Fókusz„Amikor bekerültem a kórházba 20 százalékon volt a szívem erőssége” – így nézett szembe a halállal a TNT sztárja
2024. június 11. 19:50

„Amikor bekerültem a kórházba 20 százalékon volt a szívem erőssége” – így nézett szembe a halállal a TNT sztárja

Zuber Krisztián, vagy ahogy a legöbben ismerik, Inti a TNT-ből komoly szívproblémákkal szembesült az elmúlt 2 évben. Gyerekkora óta szívritmuszavara volt, de ezzel együtt sportolt, nem érezte a hátrányát. Majd a világjárvány alatt ő is elkapta a koronavírust, és ezzel súlyosbodott szívproblémája. Azóta már két műtéten van túl, a harmadik a napokban hajtották végre rajta. Most a Fókusznak mesél arról, hogyan küzdött meg a helyzettel és miként tervezi egészségesebben élni az életét.
4:54
Fókusz„Nem akarok áldozattá válni" – Marjai Juditot másfél éve zaklatja egy ismeretlen, ezért lépéseket tett
2024. június 3. 19:59

„Nem akarok áldozattá válni" – Marjai Juditot másfél éve zaklatja egy ismeretlen, ezért lépéseket tett

Minősíthetetlen hangnemben zaklatja valaki Marjai Judot és a halálát kívánja. A hozzászólások 99 százaléka nettó mocskolódás, trágár szavak sokszor összefüggéstelen sora. A fotós eleinte nem akart ezekkel foglalkozni, nem válaszolt, kitörölte a kommenteket és az üzeneteket, de újabb és újabb kitalált nevek mögé bújva, a zaklató mindig más és más profilról támadta. Judit megpróbálta jelenteni a Facebook felé, hogy zaklatják, de csak egy automata üzenetet kapott, hogy nem találtak benne semmi kivetnivalót. Ezért ma délelőtt feljelentést tett a rendőségen. Nem túl bizakodó azzal kapcsolatban, hogy a Meta majd kiadja a zaklató IP-címét, de azt mondja, harcolni kell a zaklatás ellen és meg kell állítani, nem szabad engedni, hogy az interneten ezek az emberek eluralkodjanak rajtunk.
3:05
FókuszA politikai nézeteit gyakran váltogató Cintula szomszédait megdöbbentette a merénylet híre
2024. május 17. 20:13

A politikai nézeteit gyakran váltogató Cintula szomszédait megdöbbentette a merénylet híre

Robert Fico emlékszik a szerdai merényletre, és mindenre ami vele történt a lövések után. A megválasztott szlovák államfő, Peter Pellegrini beszélt erről, miután meglátogatta a kórházban. Fico magánál van, de állapota továbbra is súlyos. Támadóját, Juraj Cintulát már a csehszlovák kommunista titkosszolgálat is lázadóként tartotta számon. Annak idején sztrájkot szervezett, és kommunistaellenes röplapokat osztogatott, ami a hatalomnak nem tetszett. 
5:10
Fókusz„Az orvos azt mondta, ezzel a lelettel maximum két évem van hátra” – drámai változás a leghíresebb magyar állatbefogó életében
2024. május 14. 21:04

„Az orvos azt mondta, ezzel a lelettel maximum két évem van hátra” – drámai változás a leghíresebb magyar állatbefogó életében

Ha egy elkóborolt vadállat befogására volt szükség, mindenki tudta, hogy kit kell hívni. Both Zoltán már negyedszázada űzi ezt a ritka mesterséget. Az ország vadállatbefogója szinte hetente szerepelt a médiában, mindig történt valami körülötte. Az állandó pörgésnek azonban ára volt, és az egészségtelen életmód már most, 45 éves korában benyújtotta nála a számlát.
5:43
FókuszTompos Kátya sokáig titokban tartotta, hogy nagy a baj
2024. május 9. 20:17

Tompos Kátya sokáig titokban tartotta, hogy nagy a baj

Szomorú hír rázta meg csütörtök reggel a magyar filmes és színházi szakmát, valamint az országot: Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színésznő egy igen ritka daganatos betegségben szenved. A terápiát már megkezdték Magyarországon, de mellette egy külföldi kezelés is nagyon biztató eredményeket ígér. Ennek önerőből vágtak neki, de mára anyagi lehetőségeik elfogytak. Pályatársai és a Fábián Juli Emlékalapítvány most támogatói estet szerveznek a Szegedi Nemzeti Színházban.
6:19
Fókusz800 ezer forint egyetlen posztért – ez kell ahhoz, hogy valaki igazán sikeres influenszerré váljon
2024. május 8. 19:47

800 ezer forint egyetlen posztért – ez kell ahhoz, hogy valaki igazán sikeres influenszerré váljon

Akár 800 ezer forint egy fotós posztért, másfél millió egy videóért vagy több tízmillió forint egy hosszabb együttműködésért. A Forbes magazin idén is összeállította a legértékesebb magyar influenszerek listáját. The VR, Whisper Ton, Nessaj és Pamkutya lett az első négy helyezett. 230 embert hasonlítottak össze majd rangsoroltak a követőbázis, a kedveltség, az aktivitás és az adott influenszerre adott piaci visszajelzés alapján. Hogy hogyan lehet pénzre váltani a sikert, mennyi munka van egy ilyen helyezés mögött, és mekkora összegekről beszélünk, arról Miskovits Marci tartalomgyártót kérdeztük.
5:43
Fókusz„Egyértelműen az emberiség lélekszáma csökkenni fog 2100 után”
2024. április 26. 20:35

„Egyértelműen az emberiség lélekszáma csökkenni fog 2100 után”

Vajon hányan éltek a Földön időszámításunk kezdetekor? És hány ember élt összesen a Földön? Ennek kiszámítása részben tudomány, részben művészet. A Fókuszban megszólaló szakemberek azonban megpróbálnak választ adni a kérdésre. Több ezer éven keresztül szinte stagnált a Föld népessége, majd az 1800-as évektől óriási növekedés történt. Ma másodpercenként négy-öt újszülött látja meg a napvilágot. Csak ma több mint háromszázezren születtek. Hogy hol állhat meg a növekedés, annak próbált utánajárni a Fókusz.
5:41
FókuszBotrány egy gyermekszépségverseny-szervező körül: semmit nem kaptak a szülők a befizetett pénzért
2024. április 24. 20:48

Botrány egy gyermekszépségverseny-szervező körül: semmit nem kaptak a szülők a befizetett pénzért

Se fodrász, se sminkes, se fotós nem várta a gyerekeket és az őket kísérő szülőket Londonban, Dubajban pedig profi fotós helyett egy helyi férfi készített képeket a gyerekekről a telefonjával. A vádirat szerint legalább húsz esetben fejenként több százezer forintos kárt okozott egy gyermekszépségverseny-szervező. Külföldi és belföldi fotózásokra, versenyekre hívta a szülőket, ahol a befizetett utakat az utolsó percben lemondta, a károsultak pedig többnyire hiába próbálták visszaszerezni a pénzüket.
5:47
FókuszAttól, hogy valaki híres, még simán befuccsolhat a vállalkozása – Lakatos István elárulja, miért
2024. április 9. 19:37

Attól, hogy valaki híres, még simán befuccsolhat a vállalkozása – Lakatos István elárulja, miért

A döglött lóról minél előbb le kell szállni – ezt javasolja a Cápa Lakatos István azoknak a hírességeknek, akiknek a vállalkozása nem jó irányba halad. Jó néhány ismert, sikeres színész, zenész, sportoló próbált az üzleti életben is boldogulni, de valamiért elszámították magukat. Nyertes Zsuzsának 15 év után kellett bezárni a szépségszalonját, Bajor Imrének pedig még az egészsége is ráment, hogy egy év után csődbe ment az étterme. A sikeres üzletember szerint a hírességek képességei közül például hiányozhatott az, hogy merjenek kockáztatni, és hogy tudják időben abbahagyni azt, ami nem megy.
3:58
FókuszDrágább lehet az üzemanyag és újabb menekülthullám indulhat el Európa felé – Irán és Izrael konfliktusa ránk is hatással lehet
2024. április 5. 20:09

Drágább lehet az üzemanyag és újabb menekülthullám indulhat el Európa felé – Irán és Izrael konfliktusa ránk is hatással lehet

Miért intézett rakétatámadást Izrael Irán szíriai konzulátusa ellen? Vajon fokozódhat-e háborúig az Izrael és Irán közötti feszültség? Ha igen, mi magyarok is meg fogjuk érezni a hatásait? Drágább lehet majd az üzemanyag? Az atombombával is rendelkező iszlám ország szíriai nagykövete azt mondta: nem marad válasz nélkül az izraeli akció.
5:04
FókuszMegszólalt a halálos balesetben részes mentő sofőrje: Ezerszer átpörgettem már az agyamban
2024. március 28. 19:44

Megszólalt a halálos balesetben részes mentő sofőrje: Ezerszer átpörgettem már az agyamban

Végzetes baleset lett Budapesten a Rottenbiller és Dembinszky utca sarkán egy mentőautó és egy motor ütközéséből: a motoros a helyszínen életét vesztette, a mentőautó vezetője pedig egy egész életre szóló traumát hordoz. Most 1 év hat hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték közúti baleset gondatlan okozása miatt. A mentőt vezető Gelléri László most a Fókusznak nyilatkozott.
7:20
FókuszJimmy el lett átkozva a halottlátó szerint, de már készül rá, hogy leszülethessen újra a földi létbe
2024. március 27. 19:51

Jimmy el lett átkozva a halottlátó szerint, de már készül rá, hogy leszülethessen újra a földi létbe

Személyesen nem ismerte, de óriási rajongója volt Zámbó Jimmynek, a temetésére is elment Kiss Kató, halottlátó. A Király című sorozatot tízszer nézte meg, és most arra kértük, mondja el mit üzen neki Jimmy a vele kapcsolatos kérdésekre. Például arra, mit szól hozzá Zámbó Jimmy, hogy még mindig heti szinten foglalkozik vele a sajtó, a média? A rajongóknak, és azoknak, akik hisznek ebben, talán ez a legfontosabb hír, hogy a halottlátó érzése szerint a reinkarnáció nagyon is közel van. A riportból az is kiderül, hogy mit gondol Jimmy a róla készült RTL-es sorozatról, A Királyról.
4:42
FókuszTyúkólnak használták, de ma már szebb, mint újkorában – időutazás Nylon Piroskával, a legendás Ikarusszal
2024. március 26. 19:52

Tyúkólnak használták, de ma már szebb, mint újkorában – időutazás Nylon Piroskával, a legendás Ikarusszal

Nylon Piroska – így becézték az Ikarus 30-at, a szebb napokat, évtizedeket megélt magyar gyártású buszt, amiből hiányzott mindaz, amit a modern buszokban látunk, de gurult és vitte az utasokat ezrével. Aztán kiszuperálták, fészernek meg tyúkólnak használták, amíg a Kettler család rá nem talált. Buszgyűjtők és rozsdálló buszok tündérmeséjét látják.
10:42
Fókusz„Rengeteg lehetőség van élni és tanulni, az emberek mégis szomorúak” – így látják a magyarokat az itt élő külföldiek
2024. március 13. 20:19

„Rengeteg lehetőség van élni és tanulni, az emberek mégis szomorúak” – így látják a magyarokat az itt élő külföldiek

Magyarországon élő külföldieket kérdeztünk arról, hogy milyen itt lenni. A kubai modell lány, a Survivorből és A Konyhafőnökből is ismerős Wendy Perez úgy érzi, hogy a magyaroknak lehangolt a lelkiállapotuk, semminek sem tudunk igazán örülni. A Bissau-Guineából számrazó Marcelo szerint a vendégszeretet egyre inkább kiveszik belőlünk, a tősgyökeres New York-i srác pedig szívesen látna több önbizalmat, optizmizmust és vállalkozószellemet a magyarokban. Milyen szokatlan tulajdonságaink vannak nekünk, magyaroknak az ő szemükkel?
6:47
Fókusz„Gyakorlatilag mindenünk ráment” – halálos betegségéről vallott a P. Mobil zenésze
2024. március 11. 14:20

„Gyakorlatilag mindenünk ráment” – halálos betegségéről vallott a P. Mobil zenésze

Zeffer András, a P. Mobil billentyűse 18 évvel ezelőtt került kórházba leukémiával. Mindössze 1 ezrelék volt az esélye a gyógyulásra, kezelésének is minden egyes fázisa halálos is lehetett volna számára. Milyen tüneteket észlelt magán, és mit csinál másképp, amióta beteg? Zefi a Fókusznak beszélt a 18 évvel ezelőtti időszakról, és csodákkal övezett gyógyulásáról.
5:59
FókuszMegmutatjuk a Zámbó család legendás nyaralóját, ahol Jimmy szinte csak a mosdóban lehetett egyedül
2024. március 5. 20:11

Megmutatjuk a Zámbó család legendás nyaralóját, ahol Jimmy szinte csak a mosdóban lehetett egyedül

A Zámbó-nyaralóban megállt az idő, a kvarcóra nem jár, a polcon pedig négy Moldova-kötet, Az utolsó töltény néhány része. A ház a nyolcvanas-kilencvenes évek ízlése szerint berendezett, azt sugallja, hogy akik itt pihentek, jól éltek, de túlzásnak, értelmetlen luxusnak vagy hivalkodásnak semmi nyoma. Most megmutatjuk a család legendás nyaralóját, ahol egykor Zámbó Jimmy több-kevesebb sikerrel próbált elrejtőzni a világ és a rajongók elől.
4:21
FókuszA verseny, ahol nem célba érkezés az igazi siker – ott voltunk a téli Balaton-átúszáson
2024. március 4. 20:11

A verseny, ahol nem célba érkezés az igazi siker – ott voltunk a téli Balaton-átúszáson

8 fokos vízben vágtak bele a téli Balaton-átúszók a körülbelül 1100 méteres távnak a hétvégén. Zimányi András  a téli Balaton-átúszások meghonosítója azt mondta, bárkinek lehet gyenge napja. A téli úszás igazi sikere nem a célba érés pillanata, hanem a problémamentes sikeres visszamelegedés. És ez talán az egyetlen sport, ahol az úszás felfüggesztése nem kudarc, hanem erény. A riportból kiderül, hogy hogyan érdemes belekezdeni ebbe a sportba.
4:05
FókuszOldja a gátlásokat, a görcsöket, felszabadítja a lelket, testet – megváltás hideg vízben úszni?
2024. február 21. 20:23

Oldja a gátlásokat, a görcsöket, felszabadítja a lelket, testet – megváltás hideg vízben úszni?

A hidegúszók azt mondják, ők olyan barna zsírokkal rendelkeznek, amelyek szinte falják a testük fehér zsírtöbbletét, ennek segítségével termelik azt a hőt, amellyel ők szinte golyóállók, legalábbis a hideg ellen. A hidegben úszást mindenki más miatt kezdi el. A dorogi tóban most többféle távot is úsznak a bevállalós úszók – hosszában 1000 méter, keresztben 350, de ez is éppen elég. És létezik egy szűkebb társaság, akik minden reggel hideg vízi úszással kezdik a napot. A jótékony hatás állítólag rövid idő után is jelentkezik.
5:20
FókuszHat éve ezen a napon gyilkolták meg Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát
2024. február 21. 20:18

Hat éve ezen a napon gyilkolták meg Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát

Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró volt. 2018-ban ezen a napon, február 21-én gyilkolták meg menyasszonyával együtt az otthonukban. Kuciak pénzügyeket és számvitelt tanult, később mégis újságíró lett. Csatlakozott az Aktuality.sk nevű hírportálhoz. Az adóelkerülésről, az adóparadicsomokról és a korrupcióról szóló témák szakértője lett. Olyan ügyekkel foglalkozott, amelyek közel álltak a politikai és gazdasági hatalomhoz. Az Egy újságíró meggyilkolása című filmet az RTL+-on láthatják.
6:26
FókuszZámbó Jimmy legkisebb fia lerántotta a leplet a „titkosított” Jimmy-aktákról
2024. február 19. 19:58

Zámbó Jimmy legkisebb fia lerántotta a leplet a „titkosított” Jimmy-aktákról

Zámbó Árpi nemrég arról beszélt, hogy tudomásuk szerint a testvére halálával kapcsolatos rendőrségi aktákat 25 évre titkosították. „Nyomozati anyagot nem láttunk, halotti boncolási jegyzőkönyvet sem” – mondta akkor. Zámbó Jimmy legkisebb fia Adrián viszont most már lezárná a Jimmy-aktákat. Huszonhárom évvel apja halála után szeretne végre titkok nélkül élni, ezért most a Fókusznak elmesélte, hogy mi igaz a titkos akták legendájából, és láthatja-e azokat még valaha a nagyközönség, vagy a tágabb család. 
4:16
FókuszKöhög a gyereke? Ekkor vigye orvoshoz!
2024. február 15. 20:10

Köhög a gyereke? Ekkor vigye orvoshoz!

Öt éve nem volt ilyen magas a felső légúti, influenzaszerű megbetegedések száma, mint az idei év elején. A múlt héten csaknem 60 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, több mint 290 ezren pedig akut légúti fertőzéses tünetek miatt kértek segítséget. A statisztika szerint továbbá az orvoshoz fordulók kicsit több mint a fele, 50,2 százaléka 14 év alatti gyermek. Novák Hunor csecsemő- és gyermekgyógyász ennek ellenére nem tanácsolja a szülőknek, hogy az első köhögésnél orvoshoz rohanjanak. „Az, hogy kicsit köhög a gyerek, fél napja lázas, meg az oviból jelzik, hogy meg kell vizsgálni, még nem indok ahhoz, hogy orvoshoz forduljunk” – fogalmazott. Mikor érdemes segítséget kérni, és mikortól ne vigyük közösségbe a beteg gyereket? A Fókusz riportjából kiderül.