Legfrissebb tartalmak

3:32
Fókusz
2023. március 2. 19:58

Hogyan képesek ál-Jézusok másokat megtéveszteni?

Jézus reinkarnációjának adta ki magát egy férfi, így csalt ki pénzt az emberekből. Évtizedek alatt tucatnyi embert károsított meg, majd a pénzből egy kétszintes házat vásárolt, csodát viszont nem tett. A legtöbben gyógyulást vártak tőle, volt, aki 11 millió forintot adott ezért a csalónak. Még a saját élettársát is éveken át megtévesztette. Hogyan dolgoznak az ilyen szélhámosok és mi ennek a pszichológiája?
1:53
Híradó
2023. március 2. 19:13

Orbán Viktor szerint százával halnak meg a magyarok a háborúban, de az Oroszország-szakértő szerint erre nincs bizonyíték

Orbán Viktor szerint Vlagyimir Putyint nem zavarja Magyarország NATO-tagsága – erről a miniszterelnök egy svájci lapnak adott interjúban beszélt, amelyben azt is mondta: el sem akarja képzelni, hogy mi lenne, ha Oroszország elveszítené a háborút. A kormányfő megismételte, hogy szerinte százával halnak meg magyarok a háborúban, ám a Híradó által kérdezett Oroszország-szakértő szerint erre semmilyen hiteles adat nincs. A Momentumnál azt mondják, az interjú sokat elárul a kormány oroszbarátságáról.
1:50
Híradó
2023. március 2. 19:10

Családi házként, közel 50 millió forintért árulják az edelényi polgármester uniós támogatásból épült szörpüzemét

Szlovák ingatlanoldalon árulja az edelényi polgármester felesége azt a házat, amit 2015-ben majdnem 26 millió forintos uniós támogatással építettek. A pénzt elvileg egy szörpház létesítésére kapták, de az ingatlan a hirdetésben most családi házként szerepel, közel 50 millió forintot kérnek érte. Az uniós szabályok szerint öt évig kellett az épületet szörpüzemként működtetni, ez már letelt. Az ingatlanhirdetésre a Mi hazánk Mozgalom edelényi tagjai bukkantak.
2:29
Híradó
2023. március 2. 19:07

A vaj már olcsóbb, mint tavaly év végén, de a sertéshús tovább drágulhat a következő hónapokban

Csak az év második felében csökkenhet érdemben az infláció – a jegybank friss elemzése alapján. A vaj már 15 százalékkal olcsóbb, mint tavaly év végén, a sertéshús viszont 10 százalékkal tovább drágulhat a következő hónapokban Raskó György agrárközgazdász szerint. Orbán Viktor miniszterelnök néhány napja azt mondta, az élelmiszerárstopot csak akkor vezetik ki, ha tartósan és meggyőzően lassul az infláció.
2:42
Híradó
2023. március 2. 19:02

Már három megyében működik az új ügyeleti rendszer, amelyben az sem biztos, hogy háziorvosok vizsgálják a betegeket

Csak a megyeszékhelyeken lesz gyermek háziorvosi ügyelet hétvégenként – ez is az új ügyeleti rendszer következménye, erről beszélt egy gyermekorvos az RTL Híradónak. A mentőszolgálat csak annyit közölt: jól működik az új rendszer.  Tegnaptól már három megyében működik az új rendszer, amelyben az sem biztos, hogy háziorvosok vizsgálják a betegeket. Nagyrészük ugyanis nem írta alá az új ügyeleti szerződést az Országos Mentőszolgálattal. Így akarják elérni, hogy tárgyaljon velük a kormány a praxisok finanszírozásról.
2:39
Híradó
2023. március 2. 18:58

MOK-alelnök: Minden szinten rendkívüli támogatást kapunk

Erősek vagyunk és folytatjuk – mondta a Magyar Orvosi Kamara alelnöke Híradónknak. A kamara jogköreit csorbító törvénymódosítás életbe lépése után alig fél nappal már két és félezer orvos jelezte, hogy a kamara tagjai akarnak maradni. Budapesten volt olyan kerület, ahol az összes háziorvos kiállt a testület mellett. A tagoknak 30 napjuk maradt arra, hogy nyilatkozzanak. Aki ezt nem teszik meg, annak automatikusan megszűnik a tagsága.  
2:14
Híradó
2023. március 2. 18:58

„Hiába végzi mindenki jól a munkáját” – itt van az iskoláknak kiküldött teljesítményértékelési rendszer új tervezete

A pedagógushiányt akarja leplezni a kormány az új teljesítményértékelési rendszerrel – állítja a Pedagógusok Szakszervezete. Azt mondják, az új rendszer arra akarja ösztönözni a tanárokat, hogy még több ingyenmunkát végezzenek. A Híradó szerkesztőségéhez a gimnáziumokat érintő rész jutott el, ebben az áll, hogy a pedagógusokat egy iskolán belül kategóriákba sorolják. Egy névtelenséget kérő pedagógus szerint ez a rendszer megalázó. A Belügyminisztérium azt ígéri, csak tesztelés után vezetik be a rendszert. Közben majdnem 250 tanár nem vesz részt az érettségi lebonyolításában, hogy így hívja fel a figyelmet az oktatás problémáira.
1:55
Híradó
2023. március 2. 18:57

Lezárta a magyar határhoz vezető utat az osztrák Somfalva polgármestere, az érintett magyar települések a külügyminisztériumhoz fordultak

Beváltotta ígéretét: lezárta a magyar határhoz vezető utat az osztrák Schatterndorf polgármestere. Szerinte ugyanis az Ágfalváról ingázó magyar autósok rengeteg balesetet okoznak. A határon egy ideje már korlátozás volt érvényben, de március elsejétől egy építkezés miatt 12 hétre teljesen lezárták az átkelőt az autós forgalom elől. Az érintett magyar települések polgármesterei a külügyminisztériumtól kértek segítséget.
1:41
Híradó
2023. március 2. 18:56

Holtan találták II. Erzsébet anyja keresztlányának a kisbabáját

Tragikus véget ért a Nagy-Britanniát év eleje óta lázban tartó történet a hatóságok elől menekülő arisztokrata nőről, az elítélt bűnöző szeretőjéről és hathetes gyerekükről. Miután hétfőn Dél-Angliában elfogták a párt, szerdán egy erdős területen megtalálták a csecsemő maradványait. Most, a királyi családhoz is kötődő nőt és élettársát gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
1:52
Híradó
2023. március 2. 18:55

Eleinte bölcs embernek tartotta – megszólalt a zalai ál-Jézus volt élettársa

Kezdetben bölcs embernek látta, aki segíteni tudott neki, de később ez megváltozott – mondta volt élettársa arról a férfiról, aki Jézus reinkarnációjának tartotta magát, adományokat kért híveitől, amiket aztán luxuscikkekre költött. Korábbi élettársa azt mesélte, ő is számonkérte a költéseit, ezután szakítottak. A férfi szerdán állt először bíróság elé, tagadta, hogy átverte volna követőit.
1:37
Híradó
2023. március 2. 18:54

Közmunkára ítélte a bíróság az elhunyt asszonyt meglopó halottszállítókat

A bíróság nem jogerősen közérdekű munkára ítélte azt a két halottszállítót, akik tavaly decemberben egy elhunyt asszonytól loptak. A vád szerint egyikük az elhunyt táskájából százezer forintot emelt el, miközben társa szóval tartotta a nő testvérét. A tolvajok azt nem tudták, hogy az asszony szobájában lévő kamera mindent rögzített. Az ügyészség súlyosabb büntetésért fellebbezett.
1:45
Híradó
2023. március 2. 18:54

Félt, hogy télen utcára kerül – ezzel védekezik a Deutsch Tamás apósának meggyilkolásával vádolt férfi

Attól félt, hogy utcára kerül, ezért ölt – Híradónk úgy tudja, ezzel védekezik az a férfi, aki 2021 decemberében halálra késelte Deutsch Tamás fideszes politikus apósát. Most emeltek vádat ellene, akár 15 évet is kaphat. Abban a vendégházban lakott, amit áldozata üzemeltetett. Lakbért már hónapok óta nem fizetett. A férfi beismerte a gyilkosságot.
2:05
Híradó
2023. március 2. 18:52

500 milliót raboltak, 4-17 évet kaptak

Súlyos büntetést kaptak az 500 milliós budapesti rablás vádlottjai. Első fokon 4 és fél, illetve 17 év közötti fegyházbüntetést szabtak ki a banda tagjaira, akik – a bíróság szerint – két kínai férfit támadtak meg nyolc és fél éve. Gázsprayvel lefújták, majd megkötözték és bántalmazták őket. Az egyik áldozat sógora a rablók után eredt, rá gépfegyverrel lőttek. Az elrabolt félmilliárd forint azóta sincs meg.
1:46
Híradó
2023. március 2. 18:42

Életük végéig börtönbe kerülhetnek a Molotov-koktélos véméndi támadók

Akár élete végéig börtönbe kerülhet az a két férfi, akik a vád szerint Molotov-koktélt dobtak egy véméndi házra tavaly nyáron. Az ügyészség szerint így akarták megleckéztetni a házban anyjával élő fiút. Ők még időben ki tudtak menekülni, de így is egymillió forintos káruk keletkezett. Az ügyészség szerint a támadók több ember életét veszélyeztették.
1:36
Híradó
2023. március 2. 18:42

A rokonok szerint nagyon megviselték a történtek a huszonéves anyát, akinek meghalt a nevelt fia, miután leesett a lépcsőről

Leesett a lépcsőről, meghalt egy nevelőszülőkkel élő kétéves kisfiú Polgáron. Vasárnap este szenvedett sérülést, a helyiek szerint a nevelőszülők a mentőállomásra siettek vele, de már nem lehetett segíteni rajta. A rendőrség büntetőeljárást indított, a nevelőanya letartóztatásáról holnap dönt a bíróság. A nőt gondoskodó szülőnek ismerik a helyiek.
2:09
Híradó
2023. március 2. 17:52

Milliárdos értékű ingatlanvagyont visznek az egyházak csak Hódmezővásárhelyen, az önkormányzatok semmilyen kárpótlást nem kapnak

Milliárdos értékben kerülhetnek egyházi tulajdonba önkormányzati iskola- és óvodaépületek Hódmezővásárhelyen. Csak a helyi református gyülekezet 940 milliónyi ingatlanra jelentette be az igényét. De kért épületet a Domonkos-rend és a katolikus egyházmegye is. Márki-Zay Péter polgármester szerint komoly gondokat okozhat, hogy ezekben az épületekben nem csak az oktatási intézmények működnek. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az államnak kárpótolnia kellene az önkormányzatokat, de nem lesz ilyen.