Legfrissebb tartalmak

BelföldHiába rendelték el, hogy kevesebb hajó legyen a Dunán, semmi sem változik
2023. július 14. 6:06

Hiába rendelték el, hogy kevesebb hajó legyen a Dunán, semmi sem változik

Augusztustól jóval kevesebb hajónak kellene lennie a budapesti Carl Lutz rakparton, azonban nem valószínű, hogy változni fog valami, mert az engedélyeket már korábban kiadta a főváros a hajóknak. Újlipótváros egyelőre szagolja a szmogot, amit a civilek a hajóknak tulajdonítanak, azonban a hajósszövetség szerint a közeli közúti közlekedés a legfőbb ludas, aki pedig a Duna mellé költözik, annak számolnia kell a hajókkal.
2:10
ActivityKirály Viktor párt cserélt ikertestvérével
2023. július 13. 21:25

Király Viktor párt cserélt ikertestvérével

Járai Máté szerencsésnek tartja Király Viktort, akinek nemcsak saját külseje miatt lehet sikere a nőknél, hanem a szintén jóképű ikertestvére miatt is. Az énekes bevallotta, hogy valóban megtörtént az, ami sokak fantáziájában szerepelhet: társat cseréltek egy rövid időre párjaik tudta nélkül. Hajdú Péter viszont felhívta a játékvezető figyelmét arra, hogy Király Viktor jelenleg nem lehet annyira mázlista, ugyanis veszélyben a házassága – majd arra is kitért, hogy milyen veszélyt rejtenek az ázsiai lányok. 
1:25
ActivityKovácsovics Fruzsi próbálta jobb belátásra bírni a gatyájában matató kisfiút
2023. július 13. 21:25

Kovácsovics Fruzsi próbálta jobb belátásra bírni a gatyájában matató kisfiút

Anyák napi rendezvényen érte váratlanul ez az incidens az óvadapedagógusként dolgozó énekesnőt. A kisfiú története – valamiért – Rekop Gyuriról jutott eszébe Kovácsovics Fruzsinak, mire Hajdú Péter is elmesélte, hogy az ő fia mennyire járatos a testrészekkel kapcsolatban. Végül Fruzsi próbálta menteni a menthetőt, viszont az ovisnak határozott elképzelései voltak arról, hogy mit tehet meg a testével.
7:19
FókuszTombol az élelmiszerturizmus: sokszor ugyanabban az áruházláncban ugyanaz a termék 30, akár 50 százalékkal olcsóbb a határ másik oldalán
2023. július 13. 20:25

Tombol az élelmiszerturizmus: sokszor ugyanabban az áruházláncban ugyanaz a termék 30, akár 50 százalékkal olcsóbb a határ másik oldalán

A közösségi médiában egymás után töltenek fel magyarok videókat arról, hogy a szomszédos országokba járnak át a hétvégi bevásárlás miatt. A videókban azzal büszkélkednek, hogy esetenként több tízezer forintot is lehet spórolni azzal, hogy átutaznak a határ túloldalára. Miért és hogyan lehet ez? Ennek járt utána a Fókusz szakértők segítségével.
0:48
HíradóNeve még nincs, de a halat már bátran elfogadja gondozóitól a pingvinfióka
2023. július 13. 20:20

Neve még nincs, de a halat már bátran elfogadja gondozóitól a pingvinfióka

Nyolc év után először született pingvinfióka Chicagóban. Csaknem egy hónapja kelt ki a tojásból és már két kilót nyom, de nevet még nem kapott. Ugyan lépései még bizonytalanok, a halat már bátran elfogadja a gondozóktól. Az akvárium dolgozói azt mondják, idén különös figyelmet fordítottak az aranytollú pingvinekre, mert számuk az elmúlt időszakban drasztikusan csökkent a halászat és a globális felmelegedés miatt.
13:02
FókuszA Mikulás magyar származású, de az amazonasi dzsungelben él és szakállversenyekre jár
2023. július 13. 20:15

A Mikulás magyar származású, de az amazonasi dzsungelben él és szakállversenyekre jár

Szerte a világon úgy tartják, hogy a Mikulás karácsony estéjén minden gyermeket megajándékoz, ám úgy tűnik, Kazincbarcikára idén előbb, a kánikula kellős közepén érkezett az ünnep. Ez nem egy karácsonyi csoda. A Brazíliában élő Jelényi Lóránd jelenleg nyári vakációját tölti szülőhazájában, de hét éve ő Manaus város hivatalos Mikulása. A Fókusz stábja az amazonasi dzsungelben élő magyar Mikulással forgatott.
2:07
HíradóA kirúgott orosz tábornok állítja, azért kellett mennie, mert bírálta az orosz hadvezetést
2023. július 13. 19:48

A kirúgott orosz tábornok állítja, azért kellett mennie, mert bírálta az orosz hadvezetést

Bírálta az orosz hadvezetést, ezért kirúgták –  ezt állítja egy eddig az ukrán fronton harcoló orosz tábornok. Ivan Popov szerint azért távolították el, mert nem hallgatott arról, hogy az oroszok tömegesen halnak meg a fronton, és hogy az ukrán tüzérséggel szemben nincs elég felderítőjük és elhárító rendszerük. Vádjaira eddig a moszkvai vezetés nem reagált. 
2:23
HíradóAkkora a hiány az epilepszia gyógyszerekből, hogy van, aki több száz kilométert utazik, hogy be tudja szerezni
2023. július 13. 19:44

Akkora a hiány az epilepszia gyógyszerekből, hogy van, aki több száz kilométert utazik, hogy be tudja szerezni

Hónapok óta bizonytalan több epilepszia gyógyszer beszerzése, az őket képviselő egyesületnél azt mondják, ez több száz beteget érint, köztük sok gyereket. Sokan távolabbi városokból, vagy külföldről szerzik be a gyógyszereket. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet aktuális termékhiány listáján 5 készítmény szerepel. Az általunk kérdezett gyermekorvos szerint a helyettesítő szerekre való áttérés ennél a betegségnél mindig kockázatos. 
8:12
Fókusz„Nem érzem magam bűnözőnek és csalónak sem” – exkluzív interjú Fekete Dáviddal, aki több mint egy év után újra kijárhat az utcára a házi őrizetből
2023. július 13. 19:44

„Nem érzem magam bűnözőnek és csalónak sem” – exkluzív interjú Fekete Dáviddal, aki több mint egy év után újra kijárhat az utcára a házi őrizetből

Egy hete könnyítettek Fekete Dávid házi őrizetén, most már elhagyhatja a lakását és szabadon mozoghat Győrben. Dávidot 2021-ben tartóztatták le, majd az ügyészség 322 millió forintos csalással vádolta meg. Autókereskedése működtetéséhez kért kölcsönöket ismerőseitől és cége felvett hitelt is, amelyet a vád szerint nem fizetett vissza. Dávid 14 hónapon keresztül volt előzetes letartóztatásban. Közben felesége beadta a válópert.
2:26
HíradóNapokon belül kellene törvényt módosítani, különben Magyarország lecsúszik az Erasmus-ösztöndíjakról
2023. július 13. 19:32

Napokon belül kellene törvényt módosítani, különben Magyarország lecsúszik az Erasmus-ösztöndíjakról

Az utolsó pillanatokban van Magyarország, ha most nem módosítja a jogszabályokat, akkor 2024-től sem férhetnek hozzá az Erasmus-ösztöndíjakhoz az alapítványi fenntartású egyetemek hallgatói és oktatói. Erről az Európai Bizottság szóvivője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. Az országgyűlés őszig már nem tart rendes ülést, így a Válasz Online szerint kifuthat az időből a törvényhozás. Navracsics Tibor miniszter azt állítja, az Európai Bizottság húzza az időt.
2:17
Híradó„Derült égből lórúgásként éltem meg” – a helyiek, de még a fideszes polgármester is átverve érzi magát a Fótra tervezett akkumulátorgyár miatt
2023. július 13. 19:21

„Derült égből lórúgásként éltem meg” – a helyiek, de még a fideszes polgármester is átverve érzi magát a Fótra tervezett akkumulátorgyár miatt

Feszült hangulatú lakossági fórumot tartottak szerda este Fóton a városba tervezett akkumulátor-ipari üzemekről. Még a fideszes a polgármester is azt mondta, hogy „derült égből lórúgásként” élte meg, amikor bejelentették, hogy akkumulátor összeszerelő üzem és vegyianyag raktár is lesz a lakóházaktól mindössze 400 méterre. Civilek korábban bíróságon megtámadták a projekteket és a vegyianyag-raktár ügyében el is rendelték a jogvédelmet. Az akkumulátor-üzem építését a kormány 1 milliárd forinttal támogatta.
2:19
HíradóÉrd már nem bírja el a beköltözőket, szombattól sem építkezni, sem házat bővíteni nem lehet
2023. július 13. 19:14

Érd már nem bírja el a beköltözőket, szombattól sem építkezni, sem házat bővíteni nem lehet

Építési tilalommal a beköltözők ellen. Érden szombattól már nemcsak építkezni nem lehet, de házat bővíteni, tetőteret beépíteni sem. A város polgármestere szerint állandósultak a forgalmi dugók, nincs elég hely az óvodákban, iskolákban. Hasonlóra panaszkodnak Budakalászon is, ahol az elmúlt 20 évben 40 százalékkal nőtt a lakosságszám.
2:34
HíradóNagyot zuhant a bérek vásárlóértéke, 16 százalékkal ér kevesebbet a fizetésünk
2023. július 13. 19:06

Nagyot zuhant a bérek vásárlóértéke, 16 százalékkal ér kevesebbet a fizetésünk

Magyarországon zuhant legnagyobbat a bérek vásárlóereje az OECD 34 országa közül. Majdnem 16%-kal kevesebbet értek a magyar keresetek az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban – a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet szerint. Szlovákiában és Lengyelországban feleekkora visszaesést mértek. A magyarok egy részének a hónap vége előtt elfogy a fizetése, ezért már a folyószámla és a hitelkártya tartozások is csúcsokat döntenek nálunk. 
2:04
HíradóÖt gyerekével maradt egyedül az édesapa, miután felesége összeesett az udvaron és pár nap múlva meghalt
2023. július 13. 18:55

Öt gyerekével maradt egyedül az édesapa, miután felesége összeesett az udvaron és pár nap múlva meghalt

Öt gyerekről kell egyedül gondoskodnia egy apának, miután 37 éves felesége váratlanul összeesett a házuk udvarán, és néhány nap múlva meghalt. Valószínűleg hirtelen szívhalál következett be nála. A családban a legkisebb gyerek 5, a legnagyobb 14 éves. Az apa fizetéséből eddig is csak nehezen tudtak megélni. Most egy alapítvány segít nekik, a temetés árát pedig barátok, rokonok adták össze. 
1:43
HíradóHiába a figyelmeztetés, özönlenek a katasztrófaturisták a kitört izlandi vulkánhoz
2023. július 13. 18:53

Hiába a figyelmeztetés, özönlenek a katasztrófaturisták a kitört izlandi vulkánhoz

A figyelmeztetések ellenére is több túrázó indult útnak, hogy a saját szemével figyelhesse meg a hétfő óta tartó izlandi vulkánkitörést. Pedig a hatóságok a tűzhányóból felszabaduló mérges gázok miatt óva intették az embereket attól, hogy a közelbe merészkedjenek. Szakértők szerint a kitörés sokáig tarthat, de intenzitása egyelőre csökken.
1:23
HíradóEgy őzet akart leterelni az útról egy nő az 55-ös főúton, halálra gázolta egy kamion
2023. július 13. 18:50

Egy őzet akart leterelni az útról egy nő az 55-ös főúton, halálra gázolta egy kamion

Halálra gázoltak egy nőt az 55-ös főúton Mórahalomnál. Úgy tudjuk, azért állt félre a kocsijával, hogy leterelje az úton lévő őzet. Ekkor ütötte el a szabályosan érkező kamion. Hiába riasztottak hozzá mentőhelikoptert is, már nem lehetett rajta segíteni. Információink szerint az áldozat kocsiban ülő édesanyja végignézte lánya tragédiáját.
1:48
HíradóÖngyújtóval égetett meg egy szülő egy 12 éves gyereket, apja szerint az iskolaigazgató végignézte, de nem avatkozott közbe
2023. július 13. 18:46

Öngyújtóval égetett meg egy szülő egy 12 éves gyereket, apja szerint az iskolaigazgató végignézte, de nem avatkozott közbe

A nála talált öngyújtóval égetett meg egy 12 éves fiút egy szülő a Baranya megyei Bólyon - ezt állítja a gyerek apja. Szerinte az iskola igazgatója kérte meg a szülőt, hogy beszéljen arról, hogy az öngyújtó veszélyes, de hozzányomta azt a gyerek kezéhez, amit az igazgató végignézett. Az intézmény vezetője azt állítja, nem látott semmilyen égési nyomot a kisfiún, és a szülők állításával ellentétben a gyerek nem is sírt. A rendőrség nyomozást indított. 
2:03
Híradó21 év börtönt kapott és 57 millió forintnyi kártérítést kell fizetnie Boné Ferencnek, a barátnőjét meggyilkoló egyetemi oktatónak
2023. július 13. 18:42

21 év börtönt kapott és 57 millió forintnyi kártérítést kell fizetnie Boné Ferencnek, a barátnőjét meggyilkoló egyetemi oktatónak

Több mint 21 év börtönbüntetésre ítélték a magyar barátnőjét meggyilkoló volt erdélyi egyetemi oktatót Kolozsváron. A 30 éves Molnár Beátát tavaly májusban ölte meg brutálisan a párja, miután kirándulni mentek. A férfinak most átszámítva csaknem 57 millió forintos erkölcsi kártérítést is kell fizetnie az áldozat apjának. A család ügyvédje Híradónknak azt mondta: az apa alapítványt hozna létre lánya emlékére.
1:50
HíradóVideón, ahogy a tűzoltók oltják a kigyulladt Porschét az M0-son
2023. július 13. 18:37

Videón, ahogy a tűzoltók oltják a kigyulladt Porschét az M0-son

Kiégett egy ötvenmillió forintot érő Porsche az M0-s autópályán kedden délután, az oltásról készült videót most tette közzé a katasztrófavédelem. A nagyértékű hibrid sportautó akkumulátora 750 fokon égett, a tűzoltók ezt hűtötték vissza 20 fokra. A kocsi használhatatlanná vált. A Totalcar szakértője szerint elektromos autók jóval ritkábban gyulladnak ki, mint a belső égésű motorral rendelkezők, de az oltásukhoz speciális tudás kell.
2:53
HíradóTövestől kicsavart fák, jégeső és orkán erejű szél – háztetőket is megrongált a vihar
2023. július 13. 18:34

Tövestől kicsavart fák, jégeső és orkán erejű szél – háztetőket is megrongált a vihar

Háztetőket rongált meg, fákat csavart ki tövestől az esővel, jéggel és erős széllel érkező lehűlés. A vihar Győrben a temetőt sem kímélte, ott sírokra dőlt egy fa. A Vas megyei Peresznyén lakhatatlan lett egy ház, miután késő este a tetejére szakadt egy hatalmas faág. A tűzoltókat csak ma délelőtt 300 helyre riasztották országszerte.