Riportjaink

7:10
Fókusz
2023. szeptember 26. 19:16

„Nagy kihívás volt, először visszamondtam” – Azahriah írta a főcímdalt a Valami Amerika sorozathoz, elárulta, hogy néz ki nála az alkotási folyamat

Pénz, hírnév, csillogás – meg a kék majom, azaz újjáéled a Valami Amerika világa. A népszerű moziból az RTL+-ra készül új sorozat, amelynek a főcímdalát napjaink legmenőbb énekese Azahriah szerezte. Az énekes-dalszerző elárulta, hogy először akkora kihívásnak tartotta a feladatot, hogy nem akarta elvállalni, filmzenét ugyanis szerinte egészen máshogyan kell írni. Aztán mégis belement, a zenét és a szöveget is ő szerezte, a Fókusznak pedig elárulta, hogy néz ki nála az alkotási folyamat. Megmutatjuk azt is, hogyan készült a klip, amiben most először láthatnak több részletet az új sorozatból.
5:01
Fókusz
2023. szeptember 25. 20:06

Kettel-Fülöp Flóra szeretné elindítani első saját főzős vlogját

Ő lenne a legmegosztóbb versenyző a Konyhafőnökben? Igazi népharag zúdult a kommentszekcióban Kettel-Fülöp Flórára az elmúlt napokban. A Konyhafőnök versenyzője karakán és határozott egyéniség, aki erős kézzel irányítja csapatát, ha kell. Flórát a kalandvágy vezérelte a pult mögé, de nem ez az első eset, hogy valami újba vágta fejszéjét. A hobbiszakács édesanya jelenleg pszichológiát tanul, emellett pedig angolt tanít és alig várja az újabb kihívásokat az életében.
5:14
Fókusz
2023. szeptember 25. 20:03

Gesztesi Károly fia: Nem tudtam nem úgy elképzelni őt, mint aki most ott van Jézusnál

Gesztesi Károly szerette volna az egész Bibliát hangoskönyvként kiadni, de halála közbeszólt és már nem fejezhette be életének egyik legfőbb művét. Gesztesi Károly 2016-ban tért meg és a Biblia, valamint a hit segítségével küzdött a józanságért. Ezen az úton fiú gyermekei sem hagyták magára, akik jelenleg is az egyik fővárosi teológusképző főiskolán igyekeznek elsajátítani a Szentírás bölcsességeit és tanításait. Legidősebb fia, Máté pedig gondoskodott róla, hogy édesapja szellemi öröksége végül eljuthasson az emberekhez.
7:19
Fókusz
2023. szeptember 25. 19:51

Dolce vita – így él Judit ott, ahová magyarok tízezrei nyaralni járnak

Vető Judit 14 éve él az olasz Lignanoban, ahová magyarok tízezrei járnak nyaralni. Judit Kaposvárról költözött ide – már gyerekkorában megszerette ezt a helyet, mivel ő is sokat járt ide. Magyarországon egy irodai, vezetői állást hagyott ott azért, hogy beteljesítse álmát és ide jöjjön dolgozni. Idővel letelepedett, férjhez ment egy olasz férfihez és két gyermekük született. De milyen lehet az igazi dolce vita?
4:00
Fókusz
2023. szeptember 25. 19:47

Laci egy piros lámpánál állva pillantotta meg Voksán Virágot – már 9 éve vannak együtt

A Fókusz egy kis játékra invitálta Voksán Virágot és párját, Valentényi Lászlót. A feladatuk az volt, hogy eldöntsék, kire igazak az állítások. A videóból kiderül, hogy ki mondta ki először a másiknak, hogy szereti, ki hordja a nadrágot, ki a nehezebb eset és ki a spórolósabb. Nagy reményekkel vágnak neki a Nyerő Párosnak, ahol további 7 párral kell majd megküzdeniük. Hogy kapcsolatuk hogyan állja ki a próbát, azt október másodikától láthatják az RTL-en.
7:55
Fókusz
2023. szeptember 25. 19:45

Trokán Nóra szünetet kért testvére produkciója után – a furcsa szituációról csak a Fókusznak meséltek

Trokán Nóri féltestvére, Elektra teljes titokban döntött úgy, hogy benevez a The Voice tehetségkutatóba, a rá nehezedő stressz miatt viszont nem énekelt úgy, ahogy tudna, így senki nem fordult meg az előadása alatt – ez azt jelenti, hogy produkciója nem jutott tovább. Elektra kiborult, Nóri zavarba jött, végül nehezen oldódott meg a kellemetlen szituáció. Bár rengetegen keresték őket a műsor után, végül a testvérpár csak a Fókusznak mesélte el, ők hogyan élték meg ezt az egészet.
3:26
Fókusz
2023. szeptember 25. 7:35

„Nem tudjuk a megfelelő polcon kezelni, hogy egy magyar játékos topcsapatban szerepel” – miért kapták fel sokan a fejüket Szoboszlai Dominik sikerére?

Nagyon rég volt olyan magyar játékos, aki egy topcsapatban folyamatosan szerepelhet. Szoboszlai Dominik ilyen, liverpooli igazolásával itthon és nemzetközi szinten is sokan figyelnek most a magyar focistára. Követőinek száma a közösségi médiában megduplázódott, és mindent megadnak neki ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa – mondják a szakértők. Milyen jövő várhat Szoboszlai Dominikre? A Fókusz riporterének Hrutka János és Lisztes Krisztián, az RTL 3 szakértői, valamint Vincze Dávid sportmarketing-szakértő és Forgács Mariann közösségimédia-szakértő helyezte kontextusba a sportoló sikerét.
8:23
Fókusz
2023. szeptember 23. 15:04

„Mondhatjuk azt, hogy a B oldal elég érdekesen kezdődött” – Herczeg Zoltán elárulta, mi vár rá a drogügyében

„Az alkohollal semmilyen kapcsolatban nem vagyok azóta, szeretném minden pillanatomat élesen megélni, nem hiányzik ezek után, hogy bódult állapotban legyek” – mondta a Fókusznak Herczeg Zoltán, akit 2022. október 21-én a rendőrség kábítószerkereskedelem gyanúja miatt letartóztatott. A divattervezőt áprilisba helyezték házi őrizetbe, augusztus óta szabadlábon védekezhet. Herczeg szerint, aki nem pusztul bele a börtönbe, az erősebben kerül ki onnan, szerinte mindenkinek jót tenne egy kis elvonulás, hogy „tudja értékelni, ami van, mivel természetesnek vesszük azt a csodát, ami körülvesz minket.” A divattervező a börtönben töltött időről és jövőbeni terveiről beszélt a Fókusznak. 
6:05
Fókusz
2023. szeptember 22. 20:36

Orbók Ilona szereti megmutatni, hogy nőként, kétgyerekes anyukaként is lehet sikeresen vállalkozást vinni

Orbók Ilona a BDO cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője, befektető, a nemzetközi adóstruktúrák kialakításának megkerülhetetlen szereplője és most már Cápa is. Nemzetközi adózással foglalkozik, nap mint nap vállalkozókkal tárgyal, tehát lényegében ugyanazt csinálja a való életben is, amit az RTL üzleti showműsorában. Mellette kétgyermekes családanya.
3:07
Fókusz
2023. szeptember 22. 20:06

Peller Anna: Az elménk és a lelkünk nagyon szoros összeköttetésben van, ahogy azt A mi kis falunk esti részében is láthatják szombaton

Fésűs Nelly A mi kis falunk szombati részében egy határozott jósnő szerepében tűnik fel, aki a Peller Anna alakította doktornő életét próbálja jobb irányba terelni. A színész-műsorvezető sokkal közelebb áll a spiritualitáshoz, mint a sorozatban a doktornő, aki nagyon racionális, két lábon áll a földön és nehezen nyílik meg a jósnőnek.
4:00
Fókusz
2023. szeptember 22. 20:05

„Megjelent az apósom és kiderült, hogy ő vadászpilóta, onnantól kezdve én már nem érdekeltem senkit” – Czutor Zoli tejfakasztóbulijáról mesélt

„Hagyjátok azt az idióta tejfakasztó bulit!” – csattant fel Puskás-Dallos Peti a közösségi oldalán. Dallos Bogival közös gyerekük, Ábel 2 hete született meg és Peti azóta igyekszik minden percet a családjával tölteni. Emiatt még a barátaival közös ünneplésről is lemondott. A poszt kisebb vitát robbantott ki a kommentelők között. Utánajártunk milyen hagyományai vannak itthon és külföldön a tejfakasztó buliknak.
6:36
Fókusz
2023. szeptember 22. 19:39

Bálint Antónia: Nagyon-nagyon sok alkalmazkodást igényelt ez a kapcsolat, Farkasnak négy gyereke van, két unokája

Exkluzív vallomás: három és fél év után szakított Bálint Antónia és párja, Bársony Farkas. Toncsi és párja a Nyerő Párosban még együtt szerepelnek. A volt műsorvezető elmondja, hogy már a műsor előtt szétmentek, de aztán kibékültek, majd a műsor terápiaként hatott rájuk. Végül hiába akarták és próbálták, mégsem tudták megmenteni a kapcsolatukat.
2:12
Fókusz
2023. szeptember 22. 11:13

„Megint nem én hibáztam” – Ruszó Tibi szakított barátnőjével, őszintén beszélt a nehéz döntésről

Ruszó Tibi 2019-ben nyerte meg az X-Faktort ByeAlex mentoráltjaként. A tehetséges énekes idén ünnepli 20. születésnapját. A szakmai sikerek mellett Tibi őszintén beszélt magánéleti problémáiról: a Fókusznak mondta el először, hogy kedden szakított barátnőjével, de előtte sokat tépelődött. A videóból az is kiderül, miért döntött így.
5:19
Fókusz
2023. szeptember 21. 20:10

Egy gamer és a törökországi földrengés egyik túlélője is bizonyít a Survivorben

Emberek millióinak változott meg az élete a törökországi földrengés után, ahogy Züminek is. A lány azt mondja, élete végéig kísérteni fogja mindaz, amit februárban átélt. Szinte mindenét elvesztette, pont ezért most a Survivorben próbál szerencsét. Ahogy Szarka Zsombi is a húszmilliós fődíjra utazik. A gamer a videójátékokban profin küzd, hogy mennyire állja meg mindez a helyét a dzsungelben, kiderül a Survivor legújabb évadából.
3:16
Fókusz
2023. szeptember 21. 19:17

„Amikor felhívott Gábor az ötlettel, akkor kicsit le kellett üljek” – hamarosan indul az ősz legjobban várt sorozata, a Valami Amerika

„Amikor felhívott a Gábor az ötlettel, akkor kicsit le kellett üljek” – mondta Szabó Győző a Valami Amerika sorozatról a Fókusznak, a színész biztos benne, hogy ahogy nekik, így a sorozat fiatal szereplőinek is ugródeszka lesz a sorozat. A három tehetséges színészt és a sorozat kulisszáit a Fókusz riportjában ismerhetik meg a nézők. 
4:41
Fókusz
2023. szeptember 20. 20:10

Szerény, jóképű és nagyon tehetséges, de a jobb oldali közlekedéssel még Szoboszlai Dominiknek is meggyűlt a baja

Székesfehérvárról egészen Liverpoolig jutott, majd augusztusban ő lett a hónap játékosa és most már csak egy hajszál választja el attól, hogy az Európa Ligában is taroljon. Szoboszlai Dominik csütörtökön nagy napra ébred. Édesapja azt mondja, fiának nehezebb volt megszokni a jobb oldali közlekedést, mint azt, hogy a legjobbakkal játszhat a pályán.
5:21
Fókusz
2023. szeptember 20. 19:54

„Az ember próbál a citromból limonádét csinálni” – drogprevenciós előadásokat tart Herczeg Zoltán a börtön után

Tavaly október 21-én egy ellenőrzés során 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port találtak Herczeg Zoltánnál, akit hat hónapot töltött előzetesben, idén április 20-án engedték ki. Bár a nyomozás még tart, a divattervezőnek már most rengeteg terve van a jövőre nézve, például vidékre szeretne költözni. Hogy miért, az kiderül az interjúból.
6:06
Fókusz
2023. szeptember 20. 19:54

„Nem mindenkinek befogadható az, ha lát egy csinos nőt” – A Fókusz stábja meglátogatta a magyar Barbie anyukát

Angyal Ada tini kora óta egy élő Barbie-ként éli az életét. Nem csak azért ismerős, mert úgy néz ki, mint egy Barbie baba, hanem mert közel negyedmillióan kíváncsiak rá a Tik-tokon, és már szerepelt A tehetség első látásra című műsorban is Csonka Bandival. A magyar Barbie két gyermek édesanyja és az influenszerkedés mellett a családi vállalkozásban is dolgozik. A csinos Barbie anyuka külseje miatt rengeteg kritikát kap, pedig mint mondja alakja csupán a genetikának köszönhető, no meg az odafigyelésnek, hiszen évek óta vegetáriánus és cukormentesen táplálkozik.
4:07
Fókusz
2023. szeptember 19. 20:58

Az őszi-téli Covid-szezonra készülnek Nagy Britanniában és az USA-ban, de hogy állunk mi?

Az Egyesült Államokban és Angliában már megkezdődött a felkészülés az őszi-téli Covid-szezonra, náluk már elindult az oltási program. A Covidnak több variánsa van már, egyesek, így például az Eris sokkal gyorsabban terjed, mint az eredeti. Az új változatot nem tekintik aggodalomra okot adó változatnak, de az orvosok remélik, hogy az oltási program felgyorsítása nagyobb védelmet fog nyújtani azoknak, akiknek szükségük van rá. Az Európai Gyógyszerügynökség még nem aktivizálta úgy magát, mint az angol és az amerikai hatóságok. Ettől függetlenül különböző európai országok már pár hónappal ezelőtt bevásároltak vakcinákból, köztük Magyarország is, igaz még nem az új fajta oltásból.
6:09
Fókusz
2023. szeptember 19. 20:55

Megmutatjuk, hogyan készülnek a versenyzők a Survivorre a Fülöp-szigeteken

Súlyos autóbalesete után hetekig volt lélegeztetőgépen, most húsz millió forintért száll harcba a Survivorben Anett. A világ legkeményebb túlélőshowjába jelentkezett még Viki, a két gyerekes fittnesbajnoknő, a kényelemhez szokott, luxust kedvelő vállalkozó, János és az állatkórházban dolgozó, extrém sportokat űző Dóra is. Mellettük további 14 versenyző méreti meg magát a világ legkeményebb túlélőshowjában, ahol idén először generációk csapnak össze. A Fókuszban hamarosan mindenkit megismerhetnek, még azelőtt, hogy október 2-án kezdetét venné a Survivor – Generációk harca az RTL-en.
0:35
Fókusz
2023. szeptember 19. 20:50

Bemutatták a világ legnagyobb, 100 méter magas mozivásznát

A világ legnagyobb mozivásznát mutatták be Las Vegasban. Az óriási gömb alakú építményt Darren Aronofsky, a Fekete hattyú, A pankrátor, és a Bálna rendezője álmodta meg. A képernyője 1,2 millió LED-korongból áll, mindegyik korong 48 egyedi LED-diódát tartalmaz, amelyek 256 millió különböző szín megjelenítésére képesek. Nagyjából 100 méter magas és 157 m széles. Elsőként egy természetfilmet vetítettek rajta, és várhatóan egyre több alkotást láthat így a szerencsés közönség. 
7:56
Fókusz
2023. szeptember 19. 20:49

Czutorék szerint felesleges azzal foglalkozni, hogy a szerelmünk korábban kivel és mit csinált

Telefonhívás, üzenetváltás, vagy éppen véletlen találkozás. Helyzetek, amikkel az ég világon semmi gond nincsen. Egészen addig, amíg ezekkel valakit meg nem bántunk. Ugyanis, ha ezek valamelyike egy volt szerelmünkkel történik, mi pedig éppen kapcsolatban vagyunk, akkor már egyből vékony jégen táncolunk. Czutorék úgy vélik, felesleges azzal foglalkozni, hogy a szerelmünk korábban kivel és mit csinált. Ők ezt úgy hívják, hogy történelmi féltékenység, ami szerintük a világ leghaszontalanabb dolga. De mi a helyzet ex-fronton Megyeri Csilláéknál?
13:37
Fókusz
2023. szeptember 19. 20:47

Minden idők második legrosszabb olimpiai szereplése vár a magyarokra Párizsban?

A Magyar Olimpiai Bizottság nagyon optimista az aranyérmek számát illetően, néhány napja Gyulay Zsolt elnök azt nyilatkozta, hogy ő 10 aranyéremre számít Párizsban. A világ egyik nagy adatelemzője, a Nielsen’s Gracenote viszont úgy véli, Magyarország mindössze 2 aranyérmet nyer a jövő évi olimpiai játékokon, ami 100 éve a legrosszabb eredmény lenne.
0:23
Fókusz
2023. szeptember 19. 20:24

Elárverezik Barryt, a világ legnagyobb dinoszauruszcsontvázát

Elárverezik az eddig talált legnagyobb dinoszauruszcsontvázat. A Camptosaurus csontvázat az 1990-es években felfedezték fel az Egyesült Államok Wyoming államában. Nagyjából 150 millió évvel ezelőtt, a jura korban élt, csontváza több mint 2 méter magas és 5 méter hosszú. Érdekessége még, hogy csontjainak több mint 80 százaléka maradt fenn. Barryt először 2000-ben restaurálta Barry James paleontológus, róla kapta a nevét.
3:57
Fókusz
2023. szeptember 18. 20:39

Ki is pontosan a Konyhafőnök jubileumi évadának különleges figurája, Nagy Dani?

Nagy Dani Ákos séf csapatának a tagja. A sármos versenyző az Éjjel-Nappal Budapest szereplője volt, ahol Erik bőrébe bújt és egy rendőrt alakított. Most talán a konyhában még nehezebb a dolga, mint a sorozatban. De a Fókusz stábja most annak is utánajárt, mivel is foglalkozik a hétköznapokban, amikor éppen nem főz. És vajon sikerül-e befőznie magát a döntőbe és ő lesz-e az, aki megnyeri a jubileumi évadot és vele a 10.000.000 Ft-os főnyereményt? Kiderül hétköznap esténként a Fókusz után az RTL-en. 
5:27
Fókusz
2023. szeptember 18. 20:31

Igazi sztárparadé és örömzenélés: ilyen volt a Lánchíd fesztivál

Ami Párizsnak az Eiffel torony, Londonnak a Big Ben, az Budapestnek a Lánchíd. A főváros és egész Magyarország szimbóluma most egy saját zenei fesztivált kapott és a megújult hidat Budapestről szóló dalokkal ünnepelték a hazai művészek. A szombat esti Lánchíd fesztivál igazi sztárparadé és örömzenélés volt és a színpadon a legnagyobb hazai előadók adták egymásnak a mikrofont. A rendezvény Budapest 150. születésnapját is ünnepelte, így a dalok tematikájában egy közös pont volt: minden fellépő a főváros hangulatáról énekelt.
3:08
Fókusz
2023. szeptember 18. 20:30

Az arcápolási rutin már rég nem csak a modellek kiváltsága – ezek az új trendek

Több ezer nőt vonzott a bőrápolással, hajápolással, sminkeléssel, és körömápolással foglalkozó Rossmann szépség expo pénteken. Ahol a legújabb trendeket és termékeket is felvonultatták a javarészt magyar kiállítók. Bár Axente Vanessa természetes szépsége nem csak a krémeknek köszönhetően marad sokáig ilyen, de már egészen biztosan férje miatt érzett boldogsága is. De van más titka is, amit elárult a Fókuszban.
7:09
Fókusz
2023. szeptember 18. 20:07

„Mit keresek itt? Igazából nem tudom” – így tért vissza a színpadra Szekér Gergő

Szekér Gergőt a nézők utoljára 2018 őszén az X-faktor második élő showjában láthatták az RTL képernyőjén. Akkor franciául énekelt és olyan humorosan táncolt, hogy a mentorok jól megmosolyogták a produkcióját. Öt évvel később ugyanabba a stúdióba tért vissza, csak már a The Voice színpadán. Gergő most Demjén Ferenc klasszikusát dolgozta át úgy, hogy talán még az eredetinél is érzelmesebb dalt hozott létre.  
3:28
Fókusz
2023. szeptember 18. 19:56

Elkeserítő felmérés: az EU legszegényebb országai között van Magyarország

Egy újabb lesújtó rangsor, amelynek a magyarok csak a végén kullognak. Az egész EU-ra kiterjedő legfrissebb vagyonfelmérések adatai szerint a magyar háztartások a legszegényebbek között vannak az Európai Unióban. A portfolio.hu által közzétett felmérés alapján csak a letteket és a litvánokat előzzük meg. A jelentés szerint a magyar háztartások nettó vagyona 2021-ben átlagosan 40 millió forint volt. 
2:24
Fókusz
2023. szeptember 15. 21:41

Marika néni elárulta, ki a kedvence A Konyhafőnökből

Marika néni Gyöngyöspatán él és bár nyugdíjas, a mai napig a mezőgazdaságban tevékenykedik. Saját termesztésű növényeit árulja a piacon, mellette pedig a helyi hagyományőrző népdalkör oszlopos tagja. Édesanyjától tanult főzni, fia pedig tőle, akiből aztán szakács lett. Ahogy Marika néni fogalmaz, mostanra már ő kap fiától a mai divat szerinti ötleteket a főzéshez. Nagy Konyhafőnök rajongó, a Fókusznak azt is elárulta, ki a kedvence a műsorban.
5:11
Fókusz
2023. szeptember 15. 21:22

„Érdekes volt 1000 méter mélyen egy kis intenzív osztályt kialakítani” – Zádor Zsófiának sokat segített, hogy ismerte a bajba jutott barlangászt

Minden centimétere megfeszített munka volt Mark Dickey kimentésének; a hordágyat – amelyben a felszínre hozták a 40 éves amerikai barlangászt –  kizárólag emberi erővel hozták fel egy kilométeres mélységből. A riasztáskor egyetlen orvos volt Európában, aki több, mint ezer méteres mélységben is képes ellátást biztosítani és azonnal el tudott indulni Törökországba: dr. Zádor Zsófia.
4:48
Fókusz
2023. szeptember 15. 21:17

Itt a nagy találkozás: Vastag Csaba dala adta az erőt Szakmári Tamásnak, a Fókusz összehozta őket

Belefogni valami újba sosem egyszerű, pláne, ha vállalkozásról van szó. Ehhez a bátorságot mindenkinek más adja meg: valakit egy baráti beszélgetés sarkall az indulásra, mást példaképei inspirálják, és az is előfordul, hogy valakinek egy dal adja meg a végső löketet. Így történt ez Szakmári Tamással, a Cápák között vállalkozójával is, akit Vastag Csaba Bátorság című száma indított el egy új úton. 
11:32
Fókusz
2023. szeptember 15. 21:11

„Remélem, hogy a magyarok befogadnak majd és megszeretnek” – Cinzia könnyek között mesélte el, hogy a Voice előtt arra készült, feladja az éneklést

A Fókusz riportere egészen Olaszországig utazott, hogy kiderítse, kinek is köszönheti Cinzia, a The Voice egyik versenyzője, hogy a magyar tehetségkutatóba jelentkezett. Elárulta, kislány kora óta arról álmodott, hogy énekesnő lesz, de hiába próbálkozott tíz éven át bejutni az olasz X-Faktorba, nem járt sikerrel. Annyira kilátástalannak érezte a karrierjét, hogy nemrég még fel akarta az éneklést. Az a szeretet azonban, amelyet a közönségtől és a négy coachtól kapott a Voice színpadán állva hatalmas élmény volt számára. Egyáltalán nem érzi hátránynak, hogy nem beszéli a magyar nyelvet, szerinte ugyanis a zenének nincs nemzetisége, a zene univerzális.
6:00
Fókusz
2023. szeptember 15. 21:07

Turkálóban találtak rá és még soha sem merték kimosni – Lengyel Tamást is meglepte Gyuri ikonikus tréningruhájának népszerűsége

Mint a szemük fényére – úgy vigyáznak A mi kis falunk öltöztetői Gyuri ikonikus tréningruhájára. Nem véletlen féltik ennyire, hiszen az országban mindössze ez az egy darab létezik belőle. A ruhát egy turkálóban találták, és Lengyel Tamás már a sorozat indulása előtti próbafelvételen is ezt viselte. A nyolc év alatt sok mindent átélt, kivéve a mosást, mosógépbe ugyanis egyszer sem merték betenni. A Fókusz most először mutatja be – a sorozat stylistjának vezetésével - azt nagy jelmezraktárat, ahol karakterek szerint tárolják a színészek viseleteit.  
5:06
Fókusz
2023. szeptember 14. 21:33

„Kiteszem a táblát, hogy nem disznóvágás van, csak körömvágás” – így él együtt hatéves törpemalacával Budapest belvárosában Zsanna

Udvar helyett a konyhában eszik, disznóól helyett pedig a nappaliban, megvetett ágyban alszik Jordan, a 6 éves és 75 kilós vietnámi csüngőhasú törpemalac. Mindezt Budapest belvárosában. A Nyugati pályaudvartól alig néhány perc sétára lakik Zsanna egy földszinti lakásban kislányával és szinte második gyermekeként nevelt, csöppségnek korántsem mondható malacával. Az ukrán származású nőnek mindig is voltak háziállatai, macskája most is van. Azt azonban sosem gondolta, hogy egyszer majd egy malaccal is megosztja a lakását. A ház lakóit nem zavarja az állat, egyetlen olyan eset van, amikor a malac visítása szűrődik ki a földszinti lakásból.