Fókusz

A társak némasága okozza a legmélyebb sebet – zenészek emelik fel a szavukat az iskolai bántalmazás ellen

Kecsmár AlexandraKecsmár Alexandra

2023. november 17. 19:17

A szavaknak hatalmas ereje van, ezért is kell kimondani azokat. Erről szól az UNICEF Ne nézz félre kampánya, amelyben híres magyar zenészek buzdítják a fiatalokat arra, hogy tegyenek az iskolai bántalmazások ellen. Egy felmérés ugyanis kimutatta, hogy az áldozat számára nem maga az erőszak a legtraumatizálóbb, hanem a társak némasága, akik végignézik az egészet.

Megfélemlítés, bántalmazás, kiközösítés, erőszakoskodás… A bullying szó jelentésére több magyar megfelelőt is találunk, a lelki sebek azonban minden nyelven ugyanolyan nyomot hagynak. Az UNICEF tavalyi felmérés szerint a magyar középiskolások 66 százalékát rendszeresen éri fizikai, lelki vagy verbális erőszak kortársaitól, a diákok 85 százalékát pedig már zaklatták az iskolában.

Legtöbbször azok kerülnek a támadások kereszttüzébe, akik a többiek szemében gyengébbnek tűnnek, esetleg külső jegyeikkel, viselkedésükkel lógnak ki a sorból. Az áldozat számára mégsem maga az erőszak a legtraumatizálóbb az egészben. A társak némasága, tétlensége hagyja maga után a legmélyebb nyomot.

 

#Fókusz#Videó#unicef#ne nézz félre#bántalmazás#rtl#zaklatás

Címlapról ajánljuk