Riportjaink

9:28
Fókusz
2021. december 23. 19:05

Éva, Erzsébet és Imre - egyvalami közös az életükben, mindannyian segítségre szorulnak

Minden levél egy segélykiáltás, amiből több tízezer érkezik évente az Ökumenikus Segélyszervezethez. Sokan már csak akkor írnak, amikor nagyon nagy a baj. Egy anyuka, Éva, a beteg fiát menekítette el otthonról az erőszakos apa elől, mindenüket hátrahagyva. A nyugdíjas Erzsébet, akinek gyermeke elvesztésének fájdalmával és a téli hideggel is meg kell küzdenie. Vagy Imre, aki a látásával együtt az egész addigi életét elvesztette. A 1353-as szám hívásával az életük is segítheted.
4:35
Fókusz
2021. december 23. 19:00

Rendkívüli helyzetek és mindennapi támogatás – az Ökumenikus Segélyszervezet már 30 éve segítik a rászorultakat

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 30 évvel ezelőtt jött létre, öt egyház alapította. A hőskorszakban maroknyi csapat kezdett el segíteni többek között a romániai forradalom, a délszláv háború és az NDK-s válság menekültjeinek. Közben rájöttek, hogy új keretek között kell dolgozniuk: átláthatósággal, összefogással és határozott alapelvekkel.
4:09
Fókusz
2021. december 21. 18:55

Bizonytalanságban élnek az osztrák turizmusban dolgozók, sokan elhagynák a szektort

Alig pár napja indult újra a turizmus teljesen Ausztriában, de az omikron variáns miatt máris szigorítottak az osztrák hatóságok. Hétfő óta csak azok léphetnek be az országba, akik már 2 vakcinát kaptak, vagy 180 napnál nem régebben estek át a fertőzésen és rendelkeznek 72 órán belül elkészített negatív PCR teszttel. A teszt a harmadik oltással váltható ki, és a Szputnyik V vakcinát továbbra sem fogadják el.
9:11
Fókusz
2021. december 18. 19:30

Ricsi gyerekként kizuhant az ablakon, most a téli paralimpiára készül

Tavaly még csak 10 napot síelt az évben, idén már rendkívül keményen edzett, jövőre pedig, ha minden együtt áll, akkor Pekingben a téli paralimpián indulhat. 19 évvel ezelőtt mutattuk be először Ricsi történetét. Még nem volt 5 éves akkor. Az édesanyja az élettársára bízta a fiát, aki egyedül hagyta otthon, az ablakot pedig nyitva felejtette. Ricsi a negyedik emeletről zuhant le, 16 métert.
4:28
Fókusz
2021. december 17. 19:28

Ki dönti el, hol töltik a karácsonyt a mozaikcsaládban élő gyerekek?

Egyre több a mozaikcsalád, ahol a válás miatt a család legkisebb tagjai megosztva töltik a karácsonyt. A család-terapeuta azt mondja, egy bizonyos életkor alatt nem szabad bevonni a gyerekeket az ünnepnapok elosztásába. Számukra ugyanis nagy terhet jelent, ha választani kell egyik vagy másik szülő között. A NőComment! vasárnapi adásában is szóba kerül majd ez a kényes téma.
5:25
Fókusz
2021. december 17. 19:03

Kamilla attól félt, hogy el fog szállni magától, de ugyanaz a lány maradt

Kamilla az első meghallgatására idén tavasszal érkezett az RTL Klub székházába. A Killing me softly-t és Lady Gaga slágerét adta elő. Már a mentorok előtt, a válogatáson Gáspár Laci az éneklés közben állva ünnepelte Kamillát. A dal végén mind a négy mentor ujjongott örömében. Akkor attól félt, hogy idővel megváltozik. Úgy tűnik, félelme nem igazolódik be.