Riportjaink

4:10
Fókusz
2021. december 29. 19:45

„A kisfiamnak minden karácsonyról az fog eszébe jutni, hogy meghalt az édesanyja”

Megszólalt annak az édesanyának a 10 éves kisfia, aki tragikus autóbalesetben halt meg december 24-én. Ábel azt mondja, sosem lesz már ugyanolyan a karácsony anyukája nélkül. Az apa úgy tudja, a BMW-t vezető sofőr versenyezhetett az úton, ez okozta a tragédiát. Ő arról értesült, hogy az autó kerekein kopott nyári gumik voltak, és tudomása szerint a férfi korábban már falhoz csapódott egy hasonló autóval.
4:56
Fókusz
2021. december 29. 16:40

ALEE: Mindig ez volt az álmom, most meg itt vagyok

Zengett a budapesti és a székesfehérvári szórakozóhely, amikor a 2021-es X-Faktor győztese belekezdett legismertebb slágerébe, a Nincsen gondba. Alee a koncert előtt picit izgult, azt mondta, visszahúzódó emberként a közönséggel való interakciót még gyakorolnia kell. A második fellépésén már kevésbé parázott. Ahogy mondta, mindig ez volt az álma, és szeretne minden pillanatot megélni a színpadon. 
12:53
Fókusz
2021. december 27. 18:34

Így értékelték 2021 első négy hónapját sztárszakértőink

Minden év végén, így most, 2021-ben is görbetükröt tartunk. Megmondó emberek és asszonyok értékelik az általunk szubjektíven kiválasztott híreket. Idén sem unatkoztunk, voltak nagy celebháborúk, az egyik például egy véletlen elküldött üzenetből bontakozott ki. Fluor Tomi mindjárt elmondja, mi a szitu a rémálmaival, Schobert Norbi idén is hergelte a közvéleményt, és megismerhették Petőfi Sándor állítólagos burját szépségkirálynő leszármazottját is az év első harmadában.