Fókusz

Nem jósoltak nekik nagy jövőt, Détár Enikő és tíz évvel fiatalabb párja mégis nyolc éve élnek boldogan

Fehér IstvánFehér István

2022. február 9. 18:10

A humor, a görcsös ragaszkodás elengedése és a kémia – talán ez a három legfontosabb összetartó erő a sok közül a hétköznapokban, amelyek miatt már több, mint nyolc éve él együtt Détár Enikő és párja, Kiss Péter. Ez pedig jóval több, mint az a két hét, amit a színésznőnek jósoltak az elején.

Détár Enikő és párja, Kiss Péter megtalálták egymásban azt a harmóniát, amiről korábban azt gondolták – a válásaik után – hogy már nem fogják megélni. Kapcsolatuk picit több mint nyolc éve indult, akkor a korkülönbség miatt sem jósoltak sokan nagy jövőt nekik.

Az 58 éves színésznő és nála tíz évvel fiatalabb párja hét és fél éve élnek egy háztartásban, sok mindent megéltek együtt, ami megerősítette a kapcsolatukat. Ezen kívül úgy érzik, hogy sok év után is megvan a köztük a kémia, ami összetartja őket.

Sokan kérdezték már tőlük, hogy miért nem házasodtak még össze, a színésznő viszont már kapcsolatuk elején leszögezte, nem akar újra férjhez menni.

Úgy hakniztam, hogy figyelj, lehet öregedő nő vagyok, de remek parti, nem kell eltartani és nem akarok férjhez menni.

#Fókusz#Bulvár#détár enikő#rtl#kiss péter#kapcsolat#válás#boldogság

Címlapról ajánljuk