VOLÁN

Harminc fővárosi kék busz vonalán is külön kellene fizetni, ha megszűnne a Budapest-bérlet

Harminc fővárosi kék busz vonalán is külön kellene fizetni, ha megszűnne a Budapest-bérlet

2:33
HíradóHelyjegy a távolsági buszokon: a nyugdíjasok sem mentesülnek, sokan burkolt áremelésnek tartják
2024. augusztus 25. 19:03

Helyjegy a távolsági buszokon: a nyugdíjasok sem mentesülnek, sokan burkolt áremelésnek tartják

Helyjegy nélkül is elfoglalhatják a távolsági buszokon az elsőbbségi helyeket a fogyatékkal élők és a kismamák – ezt korábban Lázár János közlekedésért felelős miniszter és most a MÁV-Volán is megerősítette az RTL Híradónak. Az ingyenesen utazó nyugdíjasoknak azonban továbbra is azt ajánlja a közlekedési cég, hogy vásárolják meg az egységesen 300 forintért kapható helyjegyet. A Híradónak nyilatkozó utasok egy része jónak, más burkolt áremelésnek tartja a helyjegyek bevezetését. A MÁV augusztus elején vezette be a helyjegyvásárlás lehetőségét. A rendszer egyelőre tesztüzemben működik a Budapestről induló, illetve a fővárosba érkező járatokon.
6:54
ReggeliÖsszeolvad a Volán és a MÁV: mire számíthatnak az utasok és az ott dolgozók?
2024. augusztus 2. 8:59

Összeolvad a Volán és a MÁV: mire számíthatnak az utasok és az ott dolgozók?

A MÁV és a Volánbusz összeolvasztásával kialakítandó cégóriás létrehozásáról szóló első munkaanyagokban 150 mozdonyvezető felszabadításáról írtak, akik átvezényelhetőek lesznek a leterhelt vonalakra, amelyeken jelenleg csak túlórák árán biztosítható a menetrend a jelentős létszámhiány miatt. Csakhogy ez a felszabadítás azt is jelenti, hogy a mozdonyvezetők kivonásával az érintett vonalakon szüneteltetik majd a személyszállítást. Szinte nincs nap, hogy ne olvasnánk a közösségi közlekedést érintő problémákról. Hogy mennyire nagy a baj, arról a Vasutas Szakszervezet elnökével, Meleg Jánossal beszélgetünk a Reggeliben.
2:35
HíradóLázár János szerint az önkormányzatok 4,5 milliárd forinttal tartoznak a Volánnak
2024. július 18. 18:51

Lázár János szerint az önkormányzatok 4,5 milliárd forinttal tartoznak a Volánnak

Négy és fél milliárd forinttal tartoznak önkormányzatok a Volánnak – állítja Lázár János. A közlekedési miniszter közösségi oldalán arról írt: ebből a pénzből 45 új buszt vásárolhattak volna. Ez az az összeg, amelyet szerinte nem fizettek meg települések a Volánnak a helyi közösségi közlekedés üzemeltetéséért. Hódmezővásárhely is érintett. A város polgármestere, Márki-Zay Péter úgy reagált: az adósság jelentős része éppen akkor keletkezett, amikor Lázár János volt a település vezetője. A közlekedési minisztérium szerint Márki-Zay Péter állítása nem igaz.
2:37
HíradóElstartolt az újabb sztrájk: országszerte több ezer járat maradhatott ki
2024. január 28. 16:59

Elstartolt az újabb sztrájk: országszerte több ezer járat maradhatott ki

Újabb kétnapos sztrájkba kezdtek a Volánbusz sofőrjei. Úgy, mint decemberben, most is a béremelésükért küzdenek a munkabeszüntetéssel. Országszerte több ezer járat maradhatott ki vasárnap. Voltak olyan utasok, akik nem tudtak a munkabeszüntetésről, így akár órákat vártak az állomáson. A Volánbusz azt közölte, a buszvezetők 17 százaléka nem vette fel a munkát. A szakszervezet szerint ennél jóval többen. A béremelésről közben tovább folynak a tárgyalások, a buszsofőrök plusz 20 százalékot szeretnének.
2:30
HíradóÚjabb Volán-sztrájk január 28-án és 29-én
2024. január 26. 17:56

Újabb Volán-sztrájk január 28-án és 29-én

Eldöntötték, megtartják az újabb Volán-sztrájkot január 28-án és 29-én. Továbbra is magasabb béremelést követelnek. A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet szerint még többen csatlakoznak majd hozzájuk, mint a decemberi munkabeszüntetéskor. Az elégséges szolgáltatásról már meg is állapodtak a Volánbusszal. Eszerint 26 ezer járat maradhat ki vasárnap és hétfőn. A Volánbusz azt közölte: továbbra is megállapodnának a bérekről.
2:21
HíradóÚjabb Volán-sztrájk kezdődhet egy hét múlva
2024. január 21. 17:56

Újabb Volán-sztrájk kezdődhet egy hét múlva

Újabb Volán-sztrájk kezdődhet egy hét múlva. Már csak húszezer forint a különbség a munkaadó ajánlata és a szakszervezet bérkövetelése között, de az utóbbinál azt mondják: „elmentek a falig”, nem engednek többet. Gulyás Gergely miniszter még lát esélyt a megegyezésre. Ha ez mégsem jön létre, akkor az érdekképviselet szerint a decemberinél is nagyobb fennakadást okoznak a tiltakozással.
2:34
HíradóA Budapest-bérlet mellett a 12 milliárdos állami támogatás is a tárgyalás része a főváros és a minisztérium között
2024. január 18. 18:07

A Budapest-bérlet mellett a 12 milliárdos állami támogatás is a tárgyalás része a főváros és a minisztérium között

A 12 milliárd forintos állami támogatás is a tárgyalás része a főváros és a közlekedési minisztérium között – ezt mondta az RTL Híradó kérdésére Gulyás Gergely. A miniszter szerint elvonásról nincs szó, de az kérdés, hogy milyen kedvezményt fedeznek az állami támogatásból. A fővárosnál azt mondták Híradónknak, hogy minden a tárgyalóasztalnál dől el. Lázár János másfél hete beszélt arról, hogy ha a főváros nem fogadja el az ország vagy vármegye bérleteket a tömegközlekedésben, megszűnik a Budapest-bérlet.
3:00
HíradóÖsszefoglaltuk, kinek jönne jól az új bérletrendszer, és ki járna rosszul vele
2024. január 10. 18:14

Összefoglaltuk, kinek jönne jól az új bérletrendszer, és ki járna rosszul vele

Rosszul járhatnak az új tömegközlekedési bérletrendszerrel azok, akik rövid távon ingáznak, különösen, ha útközben egy megyehatárt is átlépnek. Az LMP petíciót indít azért, hogy megmaradhassanak az öt kilométeres bérletek, amit a kormány a 60 százalékkal drágább vármegyebérletekkel váltana ki. Lázár János Budapestnek tett ajánlatával az agglomerációban élők nyernének, de Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár szerint a főváros veszítene. 
2:09
HíradóMégis megszűnhet az egységes Budapest-bérlet, Karácsony nem érti, mi történik
2024. január 1. 18:04

Mégis megszűnhet az egységes Budapest-bérlet, Karácsony nem érti, mi történik

A MÁV szilveszter napján azt közölte, hogy a BKK-val kötött megállapodás csak március 1-ig szól. Ez azt jelenti, hogy vonatokra, Volán-buszokra és HÉV-ekre nem lesznek érvényesek a BKK bérletei. A döntést a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium hozta meg, amely adásunkig nem reagált a megkeresésünkre. A tárca korábban egy 2 milliárd forintos elszámolási vitára hivatkozott, ám Karácsony Gergely főpolgármester az RTL Híradónak hétfőn azt mondta: ennek semmi köze a bérletrendszer ügyéhez.
2:36
HíradóLegalább havi nettó 34 450 forint bérfejlesztést kap minden MÁV-Volán dolgozó
2023. február 19. 17:56

Legalább havi nettó 34 450 forint bérfejlesztést kap minden MÁV-Volán dolgozó

Átlagosan 15 százalékkal emelik a béreket a MÁV-Volán csoportnál – jelentette be a Vasutasok Szakszervezete. Úgy számolnak, a dolgozók többségének legalább annyit érhet a fizetése a boltokban, mint tavaly. Más állami alkalmazottak, a postások és a köztisztviselők viszont még mindig nem tudják, mennyiért dolgoznak idén. Nekik azt mondta a kormány, a rezsicsökkentésre kell a pénz.