Híradó

Tanácstalan utasok és álló buszok – így zajlott a kétnapos Volán-sztrájk első napja

Molnár FruzsinaMolnár Fruzsina

2023. december 10. 18:08

Sokan nem tudták, hogyan és mikor utazhatnak a kétnapos Volán-sztrájk első napján. Volt, aki reggel másfél órát várt az indulásra, és elkésett a munkahelyéről. A csak autóbusszal megközelíthető dunakanyari településekről 71 járat maradt ki. Szentendrén a 19 beosztott buszvezető közül csupán hárman nem sztrájkoltak. 

Álló buszok és türelmesen várakozó utasok a szegedi Volán-végállomáson vasárnap reggel. A sztrájk első napján többen nem tudták, hogyan jutnak el oda, ahová szeretnének.

Szeretnék Tompára eljutni, de a közvetlen járat nem állt be a 3-asra. Ezért kénytelen vagyok Halas fele kerülni

– panaszkodott Ágoston Emma, az egyik utas. Ám a kiskunhalasi busz sem állt be indulásra. Ez másnak is problémát okozott.

Debrecenben is maradtak ki járatok, Pomázon is tanácstalanok voltak az utasok. Biztos információja senkinek nem volt, hogyan jut majd el a környező településekre.  

A kétnapos sztrájk első napján Pomázon négy buszvezető volt szolgálatban. Hárman sztrájkoltak, vagyis csak azokkal a járatokkal indultak el, amelyekkel muszáj volt az elégséges szolgáltatás miatt. A városban vasárnap összesen 21 járat maradt ki. Szentendrén ötven. Volt, aki meg sem próbálta, hogy eljusson busszal Tahiba.

Más a munkahelyéről késett el reggel a járatkimaradások miatt.

Reggel 6 órától álltam fél 8-ig Újpest városközpontban. És úgy mentem a munkahelyre. Rengetegen elkéstek

– mondta Nagy Ferencné. 

Az autóbuszvezetők órabére nem éri el a 2000 forintot. A fizetésük nagy részét a pótlékok teszik ki, amit nem tudnak befolyásolni

– mondta az RTL Híradónak Feketéné Kerekes Klára, a SZAKSZ szervezője szerint a béremelésért folytatott küzdelem nem az érdekképviseletek, hanem a dolgozók harca.

Lázár János közlekedésért is felelős miniszter korábban a közösségi oldalán azt közölte: irreálisnak tartja a szakszervezet 25 százalékos béremelési követelését.

Hogy sikeresnek tekintik-e a sztrájk első napját a szakszervezet, és mit gondol erről a Volánbusz, kiderül a fenti videóból. 

#Híradó#Videó#adásrészletek#Belföld#top hírek#sztrájk#volán