SZTÁR

4:13
FókuszHárom hét alatt épül fel a Sziget, most az ország 10. legnagyobb városa
2023. augusztus 9. 19:34

Három hét alatt épül fel a Sziget, most az ország 10. legnagyobb városa

Idén 30 éves a Sziget fesztivál, majdnem napra pontosan három évtizede, 1993. augusztus 19-én tette be a lábát az első fesztiválozó a Hajógyári Szigetre. Igaz, akkor még Diákszigetnek hívták és az egy hetes együttlét alatt összesen 43 ezren buliztak együtt a rendszerváltás utáni hiánypótló rendezvényen. A Sziget majdnem egyidős a magyar RTL-lel, és a Fókusz is immár két évtizede tudósít a fesztiválról.
3:54
Portré„Cigányoztak már nekem koncerten is” – Oláh Gergő először a középiskolában találkozott azzal, hogy valakinek nem tetszik a származása
2023. június 12. 12:31

„Cigányoztak már nekem koncerten is” – Oláh Gergő először a középiskolában találkozott azzal, hogy valakinek nem tetszik a származása

Oláh Gergő, a 2012-es X-Faktor győztese büszke arra, ahonnan jött, és mindennap hálát ad azért, hogy ma már olyan környezetben élhet családjával, amiről gyerekkora óta álmodozott. Származása miatti kirekesztéssel középiskolában találkozott először, 14 évesen. Kollégiumban lakott, és volt, hogy egy vödör vizet öntöttek be a szobájába, máskor pedig meggyújtottak egy újságpapírt és azt dobták be. Végül szülei segítettek neki helyre tenni a történteket. 
2:42
VideóEzen a napon: Dzsudzsák Balázs luxuskocsijából a Lánchíd közepén fogyott ki a benzin
2023. május 21. 12:15

Ezen a napon: Dzsudzsák Balázs luxuskocsijából a Lánchíd közepén fogyott ki a benzin

A többi autós kannákkal sietett az Orbán Viktor által is tisztelt sztárfocista segítségére 2015. május 20-án. Másnap csak róla szóltak a hírek, de a Fókusznak nem kívánta kommentálni a történteket, csak annyit írt, ilyesmi bárkivel megtörténhet, senki sem tökéletes. Dzsudzsáknak nincs szerencséje az autókkal, a megelőző kilenc évben háromszor is összetört különféle értékes autókat, és egyszer még ő maga is súlyosan megsérült.
3:59
Az álommeló„Már bocsánat, de ezt ne csináljuk” – Nyári Dia makacssága sem fogott ki Az álommeló jelöltjein
2023. április 17. 22:10

„Már bocsánat, de ezt ne csináljuk” – Nyári Dia makacssága sem fogott ki Az álommeló jelöltjein

Volt olyan, amit nem volt hajlandó bevállalni Dia a forgatás kedvéért sem – az egészésgügyi állapotára hivatkozva. Máté viszont annyira szeretett volna jól teljesíteni, hogy mindenáron megpróbálta rábeszélni a színésznőt, egyezzen bele a forgatókönyv részleteibe. Végül Balázsnak kellett rászólnia csapattársára, hogy ne erőltesse tovább a dolgot. Ha kíváncsi vagy, hogyan tudtak együtt dolgozni a jelöltek Diával, akkor nézd meg a videót!
5:11
FókuszEgy fellépésért hatmillió forint? Jól hangzik, de a valóságban másképp néz ki
2023. március 9. 19:38

Egy fellépésért hatmillió forint? Jól hangzik, de a valóságban másképp néz ki

Hatmillió 350 ezer forintot kér egy fellépésért Azariah. Fluorék a Wellhelloval csaknem ötmillióért adnak egy koncertet, de az interneten keringő fizetési lista szerint az X-Faktor felfedezettje, Manuel műsora is majdnem hárommillió forintba kerül. A Fókuszban a legjobban kereső magyar előadók közül Fluor és Wolf Kati is tabuk nélkül beszél a gázsijáról.
4:57
FókuszNagy Melanie még egy köszönömöt sem kapott G.w.M.-től
2023. január 12. 19:51

Nagy Melanie még egy köszönömöt sem kapott G.w.M.-től

Az egyedülálló anya sokáig hallgatott a válás részleteiről. Megpróbálta kizárni a nyilvánosságot élete talán legfájdalmasabb időszakából. Most viszont, miután hivatalossá vált a válás, elmesélt néhány dolgot az ő igazságáról. A 40 milliós tartozást, amit ketten halmoztak fel G.w.M-mel, egyedül kell fizetnie, és úgy próbálja meg lefaragni az összeget, hogy próbál több lábon állni, több munkával sok pénzt keresni. A több munka azonban kevesebb időt jelent a gyerekekkel, amit nagyon bán.
11:55
Fókusz„Semmi másom nem maradt, mint hogy imádkozzak, hogy ők rendben legyenek” – óriási baby boom volt a sztároknál 2022-ben
2023. január 7. 19:52

„Semmi másom nem maradt, mint hogy imádkozzak, hogy ők rendben legyenek” – óriási baby boom volt a sztároknál 2022-ben

Czutorék, Rúzsa Magdiék, Rácz Jenőék, Nádai Anikóék, Kocsis Korinnáék, Dudás Mikiék, Diazék: felsorolni is nehéz, hány sztárbaba jött a világra 2022-ben. A pálmát egyértelműen Rúzsa Magdi hármasikrei viszik, akik nemcsak bearanyozták, de fel is borították Magyarország egyik legnépszerűbb énekesnőjének életét.
4:18
FókuszFluor kifejezetten élvezi a szingli létet, Béres Anett viszont azt gondolta, ennyi idősen már lesz családja
2022. november 11. 19:25

Fluor kifejezetten élvezi a szingli létet, Béres Anett viszont azt gondolta, ennyi idősen már lesz családja

Csupasz bot – Kínában így hívják azokat a nőtlen férfiakat, akik a családfát nem gyarapították újabb ágakkal. 11. hó 11-én, a csupa egyesből álló napon a szinglik ünneplik magukat. Fluor Tomi belekényelmesedett a szingliségbe, megszokta, hogy minden úgy van, ahogy hagyta, onnan nézi a sorozatát, ahol abbahagyta, és az ágyban is úgy fekszik, ahogy kedve tartja. 
CinemaKlub10 hollywoodi színész, akik túl csúnyák vagy túl szépek voltak egy-egy filmszerepre
2022. augusztus 20. 10:41

10 hollywoodi színész, akik túl csúnyák vagy túl szépek voltak egy-egy filmszerepre

Hollywoodban rengeteg olyan történetet hallhattunk már, hogy a mára elismert, akár több szakmai díjjal is büszkélkedő színészeket karrierjük kezdetén brutális kritikákkal illették. Túl dekoratív, nem elég jóképő, kismellű vagy éppen sovány? A castingok során megdöbbentő dolgokat kellett elviselnük a legnagyobb neveknek is, így például Andrew Garfieldnak vagy éppen Jennifer Lawrencenek is.
7:48
Fókusz50 felett is joga van egy nőnek, hogy legyen társa – Makány Márta kalandjai az internetes társkeresőn
2022. július 7. 20:21

50 felett is joga van egy nőnek, hogy legyen társa – Makány Márta kalandjai az internetes társkeresőn

Makány Márta divattervező néhány hete nagy sikerrel arról posztolgat Facebook-oldalán, hogy ötvenes nőként milyen tapasztalatai vannak egy bizonyos társkereső oldalon. Márta azt mesélte, egészen szürreális élmények érték, furcsa ajánlatokat is kapott, és a férfiak egy része meglepő elvárásokat támasztott, már az első találkozást követően.