SZTÁR

24:26
XXI. századKis magyar hoteltörténet a karantén idején
2020. november 17. 0:30

Kis magyar hoteltörténet a karantén idején

Ez a riport kalandos körülmények között született, ahogy elkezdtük forgatni, lezárták a határokat. Aztán amikor újrakezdtük, megint. Ez pedig igen érzékenyen érintette filmünk szereplőit – azt mondták, ez rosszabb, mint a háború. Azt is hozzátették, hogy ilyen rossz helyzetbe még nem kerültek az újkori történelem során. Nem beszéltek a levegőbe – mind tapasztalt, évtizedek óta a szállodaiparban dolgozó szakemberek, akik látták a vasfüggöny mögött terjeszkedő hotelláncokat, mulatozó elvtársakat, sztárokat és szépleányokat. És hajlandóak is voltak beszélni róluk. Persze csak a szállodásoknak kötelező diszkrécióval.
24:38
XXI. századÓriási sztár volt, mégis szegényen és magányosan halt meg
2020. szeptember 29. 0:10

Óriási sztár volt, mégis szegényen és magányosan halt meg

Kedvenc színésznője volt Hitlernek és Sztálinnak, hollywoodi produkciókban is megfordult, itthon manapság mégis kevesen ismerik a nevét. Pedig Gaál Franciska kalandos élete a mai napig érdekes lehet. Például azért, mert élve befalaztatta magát egy kastélyban azért, hogy túlélje a vészkorszakot. Azért, mert bár óriási sztár volt, szegényen és magányosan halt meg. Lázs Sándor filmje a XXI. században.
7:34
FókuszÁldás vagy átok híres szülők gyerekeinek lenni?
2020. szeptember 7. 19:10

Áldás vagy átok híres szülők gyerekeinek lenni?

Vajon hány millió tinédzser irigyelheti Cindy Crawford lányát vagy David Backham fiát? És közben vajon hányszor gondolhatnak ők arra, hogy cserélnének egy átlagos tizenévessel? A sztárcsemeték tulajdonképpen már a születésük pillanatában híresek, ami később lehet óriási szerencse, vagy épp óriási nyomás. Tuti siker a celebvilágba születni, vagy csak az elvárás lesz nagyobb? Egyaltalán kik és miért akarják követni a szüleiket és kik választanak direkt teljesen más életet?
1:43
HíradóHúsz év után távozna az FC Barcelona legnagyobb sztárja
2020. augusztus 26. 18:38

Húsz év után távozna az FC Barcelona legnagyobb sztárja

Ronaldinho Lionel Messi egy záradékra hivatkozva akar elmenni a katalánoktól, bár klubja szerint annak határideje már lejárt. Egyelőre nem tudni, melyik csapat van olyan anyagi helyzetben, hogy leigazolja a hatszoros aranylabdás argentint. A Barcelona történetének egyik legsúlyosabb válságát éli. Évek óta nem volt komoly sikere, a mélypontot pedig a néhány héttel ezelőtti, Bayern elleni 8:2-es vereség jelentette. A sajtó szerint Messi távozásának oka Ronald Koeman vezetőedző kinevezése is.
2:09
FókuszAntonio Banderas 60 éves
2020. augusztus 10. 19:28

Antonio Banderas 60 éves

Antonio Banderas 60 éves lett. A spanyol, malagai születésű színész óriási karriert futott be. Tiniként még futballista akart lenni. Egy törött láb és a Hair c. musical viszont a színjátszás felé fordította. A főiskola elvégzése után a Spanyol Nemzeti Színházhoz szerződött, de modellként is dolgozott mellette. Pedro Almodóvar rendezőtől kapott először filmszerepet. Ma ünnepli a 60. születésnapját, de nem éppen a legideálisabb körülmények között. Délután jelentette be a Twitteren, hogy koronavírusos lett.
5:17
Fókusz61 éves lenne Michael Jackson- ki lehet törölni egy ekkora ikont a pop nagykönyvéből?
2019. augusztus 29. 19:20

61 éves lenne Michael Jackson- ki lehet törölni egy ekkora ikont a pop nagykönyvéből?

Michael Jackson 1958. augusztus 29-én született a Jackson család hetedik gyermekeként. Ma lenne 61 éves, egy olyan ember, aki akkor jött, amikor a világra ráomlott a zene, és aki saját szobrát már életében elkezdte ledönteni. Rajongók milliói, talán milliárdjai ragaszkodtak hozzá és szerették, vagy teszik még mindig. 10 évvel ezelőtti halála az egész világot sokkolta, de ennél talán már csak az azóta róla készült gyermekmolesztálással kapcsolatos dokumentumfilm döbbentette meg jobban az embereket.
2:49
FókuszMegint minden utcasarkon világsztárokba futhatunk Budapesten!
2019. május 13. 19:15

Megint minden utcasarkon világsztárokba futhatunk Budapesten!

Ismét hollywoodi sztárdömping Budapesten! A Bosszúállók, a Star Wars és az Aquaman filmek sztárjai is Magyarországon vannak. Jason Momoa és Oscar Isaac a hétvégén egy koncertre is benéztek jófejkedni kicsit. A színészek a Dűne film forgatása miatt vannak Budapesten és erről közösségi oldalukon elég részletesen be is számoltak. Várost néznek, edzenek és kocsmáznak a feltöltött videók alapján.
6:09
FókuszIrány az ég felé: felhőkarcolótúra New York-ban
2019. május 4. 20:00

Irány az ég felé: felhőkarcolótúra New York-ban

Rengeteg ember és gombamód szaporodó óriási épületek mindenhol. Első látásra leginkább ez jellemzi New York-ot, a világ második legnépesebb városát. Képzeljünk el egy alig másfélszer akkora várost, mint Budapest, ahol majdnem annyian élnek, mint egész Magyarországon. Amikor viszont már nincs elég hely a Nagy Almában és nem tudnak hová építkezni, akkor felfelé terjeszkednek, vagyis irány az ég felé a felhőkarcolókkal és ezek csillagászati áraival.
3:31
FókuszElképesztő felvételek: így néz ki most Los Angeles a pusztító tűz után
2019. február 22. 19:05

Elképesztő felvételek: így néz ki most Los Angeles a pusztító tűz után

Malibu a világ egyik leghíresebb és legdrágább üdülőövezete. Hollywoodi sztárok otthonai, nyaralói sorakoznak a part mentén. A nemrég itt pusztító tűz nyomait Tokár Tomi mindenütt látta maga körül. Az évek óta Los Angelesben élő Szabó Gál András szerint már régóta nem szabadna itt építési engedélyt kiadni és engedni, hogy az ember terjeszkedjen. A tűz ugyanis most már menetrendszerűen érkezik.  
6:48
FókuszKoncertje előtt ült le velünk beszélgetni a sorozatsztár
2019. február 13. 16:50

Koncertje előtt ült le velünk beszélgetni a sorozatsztár

Minden idők egyik leghíresebb tévés sorozatsztárja. Előbb az X-aktákkal, majd a Kaliforgia című szériával is történelmet írt. David Duchovny, az 58 éves hollywoodi csillag budapesti koncertje előtt pár perccel ült le velünk beszélgetni. Talán néhányan furcsállják, hogy zenészként mutatjuk be most őt, pedig már lassan négy éve, hogy megjelent David első lemeze, tavaly pedig már a második albumát készítette el. Ide kattintva még több fotót és videót láthat David koncertjéről.