SÉRÜLÉS

5:20
Fókusz
2024. május 11. 19:40

„A családom és a barátaim nem jajgattak, inkább viccelődtünk, hogy nincs kezem” – amputált ukrán katonák, akik siettek vissza a frontra

Az ukrán parancsnok, Odin lába alsó részét pedig tavaly vágta le egy taposóakna, de most újra visszatért a lövészárokba. A 28 éves tankágyús Mangónak pedig egy gránátszilánk tépte le a kezét, amikor az oroszok ellen harcolt Mariupolban. Azóta ő is visszatért a frontvonalra. Miért mennek vissza harcolni a sérült katonák? 
5:43
Kultúra
2024. április 9. 18:51

Molnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás veszélyes cirkuszi mutatványokkal állnak színpadra

Molnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás 18 év után újra együtt játszik egy nem mindennapi színdarabban. A három művész egy osztályba járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azonban karrierútjaik sokáig nem keresztezték egymást. A kezdet/vége című színdarab formabontó és veszélyes elemeinek elsajátítása komoly kihívások elé állította a színészeket, akiket a Cirque du Soleil artistaművésze, Frányó Viktor készít fel az előadásokra. „Elég sok sérülésem van, tulajdonképpen az lenne a fura, ha nem fájna valami” – meséli Mohai Tamás, akinek ez volt eddigi pályafutása leghosszabb és legkimerítőbb próbafolyamata.
4:07
Fókusz
2024. április 4. 19:46

„Amikor először láttam, hogy hogy néz ki a kötés nélkül a lábam, zokogtam” – keményen küzd a visszatérésért Széphalmi Juliska

Ha társasjátékról lenne szó, akkor mondhatnánk azt, hogy Széphalmi Juliska most egy körből kimarad – sőt, visszamegy a kezdőpontra. Novemberben egy súlyos térdsérülés miatt a táncosnak megműtötték a térdét, azóta pedig nemhogy színpadra nem tudott állni, hanem eleinte még az ágyból sem tudott kikelni. Megmutatjuk, hogyan vészelte át a rahabilitációval járó nehézségek és mivel készül a visszatérésre. 
9:10
Videó
2024. február 28. 17:58

Kabát Péter a Sztárbox után komoly döntést hozott menyasszonyával, Róka Adrival

Kabát Péter Rácz Jenővel csapott össze és szenvedett kiütéses vereséget a Sztárbox egyik negyeddöntőjében. Az rtl.hu-nak mesélt arról, hogyan emlékszik vissza a párbajra, és hogy hol tart jelenleg a felépülésben. Kiderült, hogy semmit nem bánt meg az elmúlt hónapok eseményeiből, a 2024-es évre pedig nagy terveket szövögetnek menyasszonyával, Róka Adrival.
2:41
Híradó
2024. február 24. 18:32

„Még húsdarabokat is szedett ki belőle” – négy kutya marcangolt egy férfit Zádoron

Figyelem, ez a téma többeket érzékenyen érinthet!Négy kutya súlyosan megsebesített egy 35 éves férfit a Baranya megyei Zádoron pénteken. Hazafelé tartott, amikor az egyik közeli kertből kiszöktek a kutyák, és rátámadtak. Az egyik szomszéd gereblyével szaladt a bajba jutott férfi segítségére. A kutyák gazdája az RTL Híradónak azt mondta, valaki kinyithatta kapujukat.
1:15
Híradó
2024. február 22. 18:28

Futószalag rántott be egy nőt egy zalaegerszegi hulladékfeldolgozó üzemben, a tűzoltók élesztették újra

Életveszélyesen megsérült az a 40 éves nő, akit egy futószalag rántott be szerdán munka közben Zalaegerszegen, egy hulladékfeldolgozó üzemben. A tűzoltók is részt vettek a súlyosan megsérült nő újraélesztésében, ami végül sikerrel járt. Mentőhelikopterrel vitték kórházba. A balesetben érintett cég nyilatkozni nem akart. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Külföld
2024. február 18. 16:29

A Navalnij holttestén talált sérülések alapján meggyilkolhatták, de más rejtélyes körülmény is akad

A hivatalos orosz állami közlés szerint Navalnij összeesett egy séta során. A holttestén azonban olyan sérülések találhatóak, amelyekből arra lehet következtetni: Putyin kérlelhetetlen kritikusát erősen a földre szorították, miközben teste görcsrohamtól remegett. Egy fogolytársa pedig rejtélyes körülményekről számolt be Navalnij halálának estéjén.
1:34
Videó
2024. február 14. 13:34

Videó: vérfagyasztó kocsmai bunyó tört ki egy magyar és egy bosznia-hercegovinai csapat között a Budapest-Bamako-rali záróbuliján

Egy pofonnal kezdődött és egy beszakadt fejjel végződött a magyar és a bosznia-hercegovinai csapat között kialakult tömegverekedés Sierra Leonéban. Úgy tudjuk, hogy miután kiosztották az érmeket a Budapest-Bamako-rali céljában, a záróbuli levezetéseként tört ki a balhé. A helyszínen volt Szabó Gál András műsorvezető és volt kollégánk, Hamberger Dávid is, akik beszámoltak a fenti videóban látható verekedés részleteiről.
6:33
Reggeli
2024. január 23. 14:21

„Ebből tanultam” – kisebb baleset érte … a szomszéd tehene színészét

Brezovszky Dániel színművész hallgató Laci fiát, Tibit alakítja … a szomszéd tehene című sorozatban. A Reggeliben azt mesélte, sok közös pontot talált karaktere és saját maga között, például a mozgás, sport iránti szeretetet. A forgatás idején nagyon vigyáznia kellett magára, de azóta már volt snowboardozni, és egy kisebb baleset is érte. Hogy pontosan mi történt, kiderül a videóból.
3:13
Videó
2024. január 1. 16:31

„Megégett édesanyám keze” – videón a szilveszteri tűzijátékoktól csatatérré változó Vörösmarty tér

Szilveszter éjjelén a budapesti Vörösmarty tér közepén egy kordonnal elválasztott területen bárki felhasználhatta az újév köszöntésére szánt tűzijátékát, de az RTL felvételeinek tanúsága a szórakozás sokaknak cseppet sem volt felhőtlen. Ahogy közeledett az éjfél, egyre több pirotechnika eszköz az ég helyett a tömegben robbant fel.
0:53
Fókusz
2023. december 14. 19:53

„Már úgy mentem fel, enerváltan” – komoly sérüléseket szenvedett a Sztárboxban, de megúszta a műtétet Rácz Jenő

Nem kell megműteni Rácz Jenőt, akinek a mai vizsgálatok alapján arccsontjában egy vékony csont tört el. A séf a Sztárbox vasárnapi szuperdöntőjében, a Molnár Áron elleni meccsen sérült meg: már a 35. másodpercben padlót fogott. Rászámolás után még felállt, de aztán az első menet 55. másodpercében repült a törölköző. A sérüléseket a Maldív-szigeteken piheni ki a séf.
2:17
Híradó
2023. november 19. 18:23

„Megpróbálok úgy tovább élni, ahogy eddig” – Besenczi Árpád szerint ő hibázott, amikor leszakadt az ujja egy része

Éjszaka komoly fájdalmai voltak, de vasárnap már egy tehetségkutatóban zsűrizett Besenczi Árpád, akit pénteken ért súlyos baleset előadás közben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. A színész gyűrűje beakadt egy csavarba, amitől jobb gyűrűsujjánnak egy része leszakadt. Most azt mondta, szerinte ő hibázott. Nehéz megszoknia, hogy mindent bal kézzel kell csinálnia, de abban bízik, hogy hamarosan implantátumot kaphat. 
Kultúra
2023. november 18. 16:50

„Láttam, hogy nagy baj van, ott volt a maradék ujjam a színpadon” – Besenczi Árpád megszólalt a balesetéről

Amputálni kellett gyűrűsujja nagy részét a péntek esti baleset következtében – árulta el Besenczi Árpád színművész az RTL Híradónak, aki a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban a nagysikerű Indul a bakterház című darab alatt szenvedett balesetet. Azt mondta: a körülményekhez képest jól van, és már kedden játszana. 
4:28
Survivor
2023. november 16. 22:55

„Próbáltam nem arra koncentrálni, hogy ömlött a lábamból a vér” – az egyik versenyző megsérült a Survivor utolsó játékán

A Survivor Fináléja előtti végső játékon Martin Anettnek, Korábián Tamásnak és Pusztai Zsombornak kellett megküzdenie azért, hogy valamelyikük bejuthasson a döntőbe Kiss Viki mellé. A három túlélőnek különböző akadályokon kellett töltényeket gyűjtenie, azonban egyikőjük már a kihívás kezdetekor megsérült.
Survivor
2023. november 16. 22:55

Az egyik versenyző lesérült, és kiderült, ki az a túlélő, akinek már biztos helye van a Survivor Fináléjában

A Survivor elődöntőjében Martin Anett, Kiss Viki, Pusztai Zsombor és Korábián Tamás közül az jutott a Fináléba, aki a legkitartóbban tudott csimpaszkodni egy farönkbe. Ezután a három alulmaradt versenyzőnek egymással kellett megküzdenie egy végső összecsapáson, az egyikőjük lába azonban már az első akadály során megsérült. 
2:27
Híradó
2023. november 16. 18:52

Vidnyánszky Attila szerint el lehetett volna kerülni a zuhanást

Elismerte a felelősségét Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházban történt balesettel kapcsolatban. Azt mondta, már tudja, mit kellett volna másképpen csinálni annak érdekében, hogy elkerüljék a balesetet. A színházban a rendőrségi szemléhez ma újra felépítették az előadás díszletét. A híradónak nyilatkozó szakember szerint szerencsésebb lett volna, ha el sem bontják.
2:45
Sztárbox
2023. október 27. 14:19

A sminkesek nem győzik eltüntetni Istenes Bence arcsérüléseit

Istenes Bence rendszeresen feltűnik a képernyőn, így indokolt lenne, hogy féltse az arcát, ez az azonban jelenleg szóba sem jöhet a Sztárbox miatt, ami már a felkészülés során is szó szerint rányomta a bélyegét a műsorvezető fizimiskájára. Istenes korábban bokszolt már hobbiszinten, a súlycsoportját ezzel együtt különösen erősnek tartja, ahol bármi megtörténhet. Balhés srácként olykor belekeveredett verekedésekbe, és beszélt arról is, miért szeretni annyira az ökölvívást.