LUXUSAUTÓ

Így jutott el az olasz autótervező zsenialitása a vasfüggönyön túlra, a gyerekszobáktól a mozivásznakig – Marcello Gandini lenyűgöző munkássága képekben

Így jutott el az olasz autótervező zsenialitása a vasfüggönyön túlra, a gyerekszobáktól a mozivásznakig – Marcello Gandini lenyűgöző munkássága képekben

2:13
HíradóKétszázezres bírság a luxusautó nyolc autót összetörő sofőrjének – a közlekedési szakjogász szerint ennek nincs visszatartó ereje
2024. július 13. 18:31

Kétszázezres bírság a luxusautó nyolc autót összetörő sofőrjének – a közlekedési szakjogász szerint ennek nincs visszatartó ereje

200 ezres pénzbírságot kapott, és egy 1 évre eltiltották a vezetéstől azt a sofőrt, aki luxuskocsijával 8 autót tört össze az M7-esen még áprilisban. Erről elsőként a Budapesti Autósok Közössége számolt be. A tömegbalesetnek nem voltak súlyos sérültjei, ezért csak szabálysértési eljárás indult a sofőr ellen. Az általunk megkérdezett közlekedési jogász szerint emelni kellene bírságok összegén, mert azoknak legtöbbször nincs visszatartó erejük.
2:07
HíradóÉvek óta ő nagyon erős autókat vezetett, de megfontolt volt – mondta barátja a 200-zal karambolozó férfiról
2024. május 6. 18:30

Évek óta ő nagyon erős autókat vezetett, de megfontolt volt – mondta barátja a 200-zal karambolozó férfiról

Évek óta hat-hétszáz lóerős luxuskocsikat vezetett, megfontolt sofőr volt – ezt mondta Híradónknak a szombati szalántai balesetben meghalt férfi barátja. Úgy tudni, hogy a Mercedes több mint kétszáz kilométer per órával csapódott egy kocsiba, majd egy fának. A sofőr és utasa is szörnyethalt. A balesetben egy hetvenéves nagymama is megsérült. Úgy tudjuk, őt kedden műtik a pécsi kórházban.
2:31
HíradóVakon kezdett előzni, 200-zal csapódott a luxusautó egy kocsiba, amiben egy nagymama ült az unokájával
2024. május 5. 17:31

Vakon kezdett előzni, 200-zal csapódott a luxusautó egy kocsiba, amiben egy nagymama ült az unokájával

Akár 200-zal is száguldhatott az a luxusautó, ami egy kocsinak, majd egy fának csapódott Pécs közelében szombat délután. Vezetője és a mellette ülő nő a helyszínen meghalt. A másik kocsiban egy nagymama utazott unokájával. Az asszony életveszélyesen, a kislány könnyebben sérült meg. A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint három sofőr is hibázhatott.
2:11
VideóÖt éve derült fény Matolcsy Ádám Porsche-gyűjteményére
2024. április 24. 16:10

Öt éve derült fény Matolcsy Ádám Porsche-gyűjteményére

Szép és drága Porshékat fotózott le az Átlátszó egy budai mélygarázsban még 2019-ben, összesen négyet. Akkoriban 60-70 millió forintot érhetett a gyűjtemény. Kiderült: mind a négy Porsche Matolcsy Ádámé, akinek az édesapja Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke 2013 óta. Matolcsy Ádám 2019-ben elismerte, a drága old timer autókat befektetési céllal vásárolta. 
1:52
HíradóApára és lányára csapott le a TEK: luxusautókat béreltek, majd kamu lízinggel továbbadták őket
2024. április 6. 18:51

Apára és lányára csapott le a TEK: luxusautókat béreltek, majd kamu lízinggel továbbadták őket

Luxusautók kamu lízingjével csapta be az embereket apja és lánya Pest megyében. Kocsikat béreltek, majd egy ismerősük segítségével tovább is adták azokat. A három fős társaság vezetőjét a terrorelhárítás fogta el még március végén. A bandafőnöknek 100 milliós autója, nagy értékű háza és luxusórái voltak. Azóta letartóztatta a bíróság. Lánya szabadlábon védekezhet.
3:33
A Város Királynői„Remek, most már mi is ki lettünk közösítve” – Laurát és Annát is kihagyták a luxusautózásból
2023. december 6. 19:55

„Remek, most már mi is ki lettünk közösítve” – Laurát és Annát is kihagyták a luxusautózásból

Zsuzsi két Rolls Royce-t rendelt apartmanhotelük elé, hogy azokkal menjenek a divatbemutatóra, ám az egyik a dugóban ragadt. Anna kicsit soknak tartotta, hogy nem saját luxusautóval mennek a buliba, ám mikor kiderült, hogy ők csak egy taxit kapnak – amit ráadásul maguknak kellett hívniuk –, vérig sértődtek a stílus miatt.
5:59
Fókusz8 hónapig építették több mint 400 ezer építőkockából – így került az életnagyságú luxusautó a LEGO Masters stúdiójába
2023. december 5. 18:58

8 hónapig építették több mint 400 ezer építőkockából – így került az életnagyságú luxusautó a LEGO Masters stúdiójába

Egy nappal a harmadik adás forgatása előtt egy teherautó gurult az RTL székházához. Nagyon lassan és körültekintően targoncával emelték le a több mint két tonnás, ponyvával takart alkotást. A szállítóknak nem volt könnyű dolga, mert a járműhöz nem érhettek hozzá, csak az alatta levő dobogóhoz. Három szakember repült Csehországból Budapestre. Ők csomagolták ki, helyezték üzembe a világítást, átnézték a teljes autót és helyére rakták az elmozdult, leesett elemeket. A járművet Csehországban építette meg 8600 munkaóra alatt egy 15 fős csapat. Az ülések, a kormány, a visszapillantók, a műszerfal és a fékek is mind-mind építőkockákból készültek, egyedül a kerekek eredetiek. Az autó több mint 400 ezer építőkockából áll.
LEGO MastersÉletnagyságú luxusautó és 100 kilónál is nagyobb teherbírású híd – mind LEGO® építőelemekből!
2023. december 2. 20:20

Életnagyságú luxusautó és 100 kilónál is nagyobb teherbírású híd – mind LEGO® építőelemekből!

A LEGO® Masters versenyzőit egy életnagyságú luxusautó várta, melynek minden alkatrésze egy-egy LEGO® építőelemből állt. Első feladatuk azonban nem a járgányhoz kötődött, hanem hidakat kellett építeniük. Azok, akik nem tudtak elég stabil szerkezeteket összerakni, veszélyzónába kerültek. Itt az volt a feladatuk, hogy a sportautó kicsinyített mását építsék fel használati utasítás nélkül.
1:39
HíradóLamborghini Urus, limitált kiadású Ferrari – elképesztő luxusban éltek a számlagyár üzemeltetésével gyanúsított bűnszervezet tagjai
2023. november 18. 17:39

Lamborghini Urus, limitált kiadású Ferrari – elképesztő luxusban éltek a számlagyár üzemeltetésével gyanúsított bűnszervezet tagjai

Több mint egymillió eurót találtak egy papírzacskóban az adónyomozók egy ritka, limitált kiadású Ferrari csomagtartójában, egy dél-dunántúli garázsban. Egy számlagyár üzemeltetésével gyanúsított férfinál tartott házkutatás közben bukkantak a nem mindennapi vagyontárgyakra. Még a NAV-osokat is meglepte, milyen luxusban éltek. Egyszerre harminc helyen csaptak le. A bűnszervezettől összesen 1,2 milliárd forintnyi értéket foglaltak le. Nyolc embert hallgattak ki, közülük hármat már letartóztattak.    
2:39
HíradóMég csak 33 éves, de már árulja Ferrariját a cégével a jegybankkal üzletelő Somlai Bálint
2023. július 5. 18:31

Még csak 33 éves, de már árulja Ferrariját a cégével a jegybankkal üzletelő Somlai Bálint

Alig használt luxusautó 180 millió forintért eladó – piacra dobta különleges Ferráriját Somlai Bálint, a Matolcsy-család érdekköreihez tartozó vállalkozó. A 444.hu írta meg először, hogy a főleg MNB-s megbízásokból gazdagodó, mindössze 33 éves fiatalember két év után megválna a sportautók között is extrának számító kocsijától. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint nem az a baj, hogy Somlai Bálint gazdag, hanem az, ahogy a vagyonát szerezte.
2:08
HíradóAz elmúlt évek legnagyobb vagyonvisszaszerzési eljárásában kriptoszámlákat, luxusautókat, fényűző villákat foglaltak le Budapesten
2023. július 4. 18:46

Az elmúlt évek legnagyobb vagyonvisszaszerzési eljárásában kriptoszámlákat, luxusautókat, fényűző villákat foglaltak le Budapesten

Kriptoszámlák, luxusautók, fényűző villák – több mint 3 milliárd forintnyi vagyont foglalt le egy magyar bűnszervezet tagjaitól a rendőrség. A pénzmosásra szakosodott bandát egy Budapesten élő izraeli férfi irányította. Cégeket alapítottak, de csak azért, hogy átverjék áldozataikat, és pénzt csaljanak ki tőlük. 26 országból több mint 260 embert szedtek rá.
4:44
FókuszBudapesten járt a világ egyik legdrágább luxusautója, ami több, mint egymilliárd forintba kerül
2023. június 19. 20:22

Budapesten járt a világ egyik legdrágább luxusautója, ami több, mint egymilliárd forintba kerül

Soha nem volt még ennyi luxusautó egyszerre Budapesten. A világ egyik legőrültebb autóversenyének mezőnye csaknem 150 méregdrága kocsival érkezett meg a fővárosba és a milliárdos sofőrök hatalmas bulit csaptak a magyar rajongókkal. A több mint 4000 kilométeres futam idén Edinburghból indult és a mezőnyben kizárólag a legjobb sportverdák kapnak helyet. A versenyt nem véletlen hívják Ágyúgolyó futamnak, hiszen a szupergazdag sofőrök gyakran nem foglalkoznak a közlekedési szabályokkal és előfordult már, hogy több százmilliós autót is összetörtek. A rendőrség minden országban traffipaxokkal felfegyverezve várja a versenyzőket, sőt Xzibitnek egyszer elvették a jogosítványát is a futam közben. 
1:47
HíradóHajléktalanokkal béreltették ki a luxusautókat, majd eladták őket – 96 vádlott Magyarország egyik legnagyobb autólopási ügyében
2023. március 23. 17:30

Hajléktalanokkal béreltették ki a luxusautókat, majd eladták őket – 96 vádlott Magyarország egyik legnagyobb autólopási ügyében

Egy ügy, 96 vádlott – az ügyészség szerint az ország legjobban szervezett autótolvaj hálózata félmilliárd forintos kárt okozott azzal, hogy luxuskocsikat béreltek ki, majd eladták azokat. A szervezet vezetőit fegyházba küldenék. Az öt éve tartó ügyben csütörtökön tartották a perbeszédet. Az ötletadó román férfit máig nem találják.
2:24
Híradó24.hu: Luxuskategóriás autókra is juthatott a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásából
2023. február 3. 18:20

24.hu: Luxuskategóriás autókra is juthatott a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásából

Több tízmilliós autókat is vásárolhattak a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának segítségével – erről a 24.hu írt. A lap egy fotót is közölt, egy alapáron 35 millió forintos autóról, aminek a tulajdonosa igénybe vehette az adófizetők pénzéből nyújtott 2 és fél millió forintos támogatást. A Pénzügyminisztérium adatai alapján tavaly őszig több mint 27 ezer család vette igénybe a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, ám azt nem árulták el, hogy közülük hányan vettek luxuskocsit. 
1:18
HíradóRészegen egy budapesti benzinkút kávézójába hajtott BMW-jével, eltiltanák a vezetéstől
2022. október 7. 18:30

Részegen egy budapesti benzinkút kávézójába hajtott BMW-jével, eltiltanák a vezetéstől

Eltiltaná a vezetéstől az ügyészség azt az 51 éves nőt, aki tavaly nyáron luxusautójával egy benzinkút kávézójába hajtott Budapesten. Az ügyészség most emelt vádat, eszerint a nő részeg volt, amikor a balesetet okozta. Szerencsére senki sem sérült meg. Az ügyészség tárgyalás mellőzésével az eltiltás mellett pénzbüntetést is indítványozott.
1:59
HíradóA NAV árverésén bukkant fel a különleges zöld színű Lamborghini
2021. szeptember 8. 18:12

A NAV árverésén bukkant fel a különleges zöld színű Lamborghini

Újra felbukkant a különleges zöld színű Lamborghini. Most a NAV következő autósárverésének legértékesebb darabjaként hirdetik, 94 millió forintért. Az autót egy évvel ezelőtt foglalták le, költségvetési csalás miatt, attól a férfitól, akit korábban Lamborghinis jótevőként emlegetett a sajtó. Ő volt az a vállalkozó, aki a koronavírus járvány idején fertőtlenítőt és szájmaszkokat vitt egészségügyi intézményeknek. Az autóra most bárki licitálhat.
0:41
FókuszA legújabb luxusautók, amik nem csak szépek, de a környezetet is kímélik!
2021. augusztus 17. 20:07

A legújabb luxusautók, amik nem csak szépek, de a környezetet is kímélik!

A világ legnagyobb luxusmárkái mutatták be legújabb szuperautóikat Észak-Kaliforniában. Ezek a méregdrága csodakocsik ráadásul a környezetet is kímélik: egytől egyig hibridek vagy elektromos autók. Az évente megrendezett motorsport-összejövetel az szeretné bebizonyítani, hogy egy nagyon gyors és erős versenyautó is lehet környezetkímélő – így a legnépszerűbb márkák több, mint egy tucatja mutatta most be legújabb csoda-modelljeit.
4:05
FókuszFelfüggesztve két évet kapott a büntetőfékezésért Berki Krisztián
2021. július 13. 19:21

Felfüggesztve két évet kapott a büntetőfékezésért Berki Krisztián

Az ügyészség 2 év 6 hónapot kért Berki Krisztiánra közúti veszélyeztetés és rongálás miatt. A bíróság első fokon kimondta Berki bűnösségét. Az ítélet két év szabadságvesztés, amit négy év próbaidőre felfüggesztettek. Elvették a jogosítványát is, valamint 625 ezer forint pénzbírságot is kapott a nyomozás és bíróság költségeinek kifizetése mellett.
4:30
HíradóHATALMAS RAJTAÜTÉS: Egy 76 milliós autót is lefoglaltak
2021. június 21. 17:08

HATALMAS RAJTAÜTÉS: Egy 76 milliós autót is lefoglaltak

Egy olyan bűnszervezet tagjain ütöttek rajta, akik vagyonvédelemmel foglalkoztak. Több helyre mentek, volt, akit a földön bilincseltek meg. Egymilliárd forintot meghaladó áfacsalással gyanúsítják őket. A NAV speciális bevetési egysége, terrorelhárítók, rendőrjárőrök, informatikusok is részt vettek az akcióban, összesen 200 ember kutatott több mint 100 helyszínen. Videó: Nemzeti Adó és Vámhivatal
1:08
FókuszBörtönbe kerülhet Berki Krisztián!
2021. március 17. 18:25

Börtönbe kerülhet Berki Krisztián!

Közúti veszélyeztetés és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás miatt emeltek vádat az egykori sportigazgatóból celebbé avanzsált Berki ellen. Szabálytalanul előzött, majd büntetőfékezett, amivel több ember életét sodorta veszélybe. Ráadásul a busz sofőrje hiába taposott azonnal a fékpedálra, már nem tudta elkerülni az ütközést. A buszban 2,5 millió, a a luxusautóban 14 millió forintos kár keletkezett.
1:45
HíradóÚgy okozott újra balesetet egy férfi, hogy nem is vezethetett volna
2021. március 8. 15:55

Úgy okozott újra balesetet egy férfi, hogy nem is vezethetett volna

Korábban már eltiltották a vezetéstől azt a 23 éves férfit, aki luxusautójával túl gyorsan ment, lesodródott az útról, egy másik kocsinak ütközött, majd egy fának csapódott vasárnap a Pest megyei Pomáz közelében. A balesetben többen súlyosan megsérültek. Azért nem volt jogosítványa, mert már volt egy súlyos balesete. Abban az ügyben halált okozó ittas járművezetés miatt nemrég emeltek vádat ellene.
2:06
HíradóLuxusautókat videózott az út szélén, elütötték
2020. október 4. 18:06

Luxusautókat videózott az út szélén, elütötték

Luxusautókat videózott, ezért az út szélén guggolt egy férfi, akit elütött egy autó Budapesten, a Várkertbazár előtt. A balesetet rögzítette egy autó fedélzeti kamerája. A gázolás sötétben, szakadó esőben történt, ráadásul az elütött férfi is sötét ruhában volt. Szakértők szerint az őszi időszakban az autósoknak és a gyalogosoknak is sokkal jobban figyelniük kell egymásra.
4:12
FókuszSikkasztás után most költségvetési csalással vádolják Győzikét!
2020. január 8. 18:40

Sikkasztás után most költségvetési csalással vádolják Győzikét!

Alighogy véget ért Győzike két évig tartó sikkasztási botránya, ismét vádat emeltek az énekes ellen. Ezúttal költségvetési csalással vádolta meg az ügyészség. A mostani vádirat szerint Gáspár Győző 2012 és 2016 között több luxusautót hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta. Adót azonban nem fizetett. Összesen tizenkilencmillió forinttal károsította meg az államkasszát.
1:51
HíradóLuxusautókat és 140 millió forint készpénzt foglaltak le a bűnszervezettől
2019. október 18. 18:15

Luxusautókat és 140 millió forint készpénzt foglaltak le a bűnszervezettől

Drága ingatlanokat, luxusautókat és 140 millió forint készpénzt foglaltak le egy pécsi központú bűnszervezet tagjaitól a NAV nyomozói. A gyanú szerint nagyértékű mobiltelefonokat hoztak be Ausztriából, majd eladták azokat, de adót nem fizettek. 4 milliárdos kárt okozhattak az államnak. A bűnszervezet hat vezetőjét letartóztatták, vagyonukat lefoglalták.