Bulvár

Kiderült, mi lett a sorsa Kulcsár Edina luxusautójának, amit G.w.M-től kapott

rtl.hurtl.hu

2024. január 4. 19:04

Kulcsár Edina azt mondta, lecserélték a több tízmilliós Porschét, azonban a hírek szerint más magyarázat is van arra, hova tűnt a luxusautó.

Mint arról beszámoltunk, több mint egy évvel ezelőtt Kulcsár Edina nem akármilyen ajándékot kapott kedvesétől: G.w.M egy hófehér luxusautót adott neki. Hamar kiderült, hogy az ominózus járgány egy Porsche Macan, ami még használtan is 12-13 millió forintba kerül, újonnan pedig ennek sokszorosát éri.

Ám az utóbbi időben furcsamód eltűnt a luxusverda a szépségkirálynő és a rapper közösségi felületeiről, jó ideje nem posztoltak róla semmit. Ezt az egyik követője szóvá is tette, a hozzászólásra pedig válasz is érkezett, vették észre a Reddit felhasználói, valamint a Blikk.

Lecseréltük. Lett szebb és jobb. Márk hatalmas autórajongó, így folyamatosan nézi a piacot is, s tudja, mikor érdemes venni, illetve eladni. Én meg hagyatkozok rá. Nagyon jó érzéke van ehhez is

– magyarázta Kulcsár Edina.

Az egykori modell-műsorvezető korábban már megemlítette, hogy eladták a Porschét, azonban az utóbbi időben különös magyarázat kezdett el terjedni. A lapnak G.w.M egyik neve elhallgatását kérő ismerőse arra utalt, hogy

valójában a NAV foglalhatta le a luxusautót.

Így nézett ki a ma már háromgyerekes Kulcsár Edina, amikor a világ második legszebb nője és Európa szépe lett:


Nyitókép: RTL

 

#Bulvár#kulcsár edina#G.W.M.#luxusautó#porsche#eladás

Címlapról ajánljuk