HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

„Nincs kimondva, hogy kire kell szavazni, de mindenki tudja” – mocskos kampány zajlott két billegő körzetben

„Nincs kimondva, hogy kire kell szavazni, de mindenki tudja” – mocskos kampány zajlott két billegő körzetben

2:33
HíradóTöbbször hazaküldték a kórházból - két nap múlva meghalt
2025. február 4. 11:31

Többször hazaküldték a kórházból - két nap múlva meghalt

Többször visszaküldtek a hódmezővásárhelyi kórházból egy helyi idősotthonba egy beteg asszonyt - amikor végül mégis bent tartották, két nap múlva meghalt. Az otthon vezetője szerint a nő így nem biztos, hogy megkapta azt az ellátást, amire szüksége lett volna. A polgármester szerint pedig kapacitáshiány miatt küldhették el többször is a sürgősségiről. Az Országos Kórházi Főigazgatóság megkeresésünkre azt írta, hogy az intenzív osztályokon mindig szakmai szabályok alapján helyezik el a betegeket, a nő halála miatt pedig belső vizsgálat indult a hódmezővásárhelyi kórházban.
1:47
HíradóZebrán gázolt el egy elektromos mopedes nőt egy autó reggel Hódmezővásárhelyen
2024. július 26. 18:47

Zebrán gázolt el egy elektromos mopedes nőt egy autó reggel Hódmezővásárhelyen

Információnk szerint a sofőr azt mondta a rendőröknek, hogy nem vette észre a zebrán egy időseknek és mozgáskorlátozottaknak gyártott elektromos mopeddel szabályosan átkelő nőt, aki könnyebben sérült meg. Ugyancsak Hódmezővásárhelyen kanyarodó autó hátuljába rohant tegnap délután egy motoros, aki nem tartotta be a követési távolságot. Bár utasával együtt nagyot estek, ők is csak könnyebben sérültek meg.
2:13
HíradóGyerek is megsérült a vasszécsenyi balesetben
2024. július 6. 18:49

Gyerek is megsérült a vasszécsenyi balesetben

Gyerek is megsérült pénteken Vasszécsenynél, amikor egy autó pótkocsis traktorba hajtott előzés közben a napokban. Kiskunhalasnál pénteken egy homokot szállító teherautóba csapódott egy kocsi, annak vezetője könnyebben megsérült. Úgy tudjuk, a kocsiban apa és fia ültek a kutyájukkal, a traktorban csak a sofőr. Péntek éjjel Hódmezővásárhelynél pedig két autó ütközött frontálisan. Információink szerint a szemközti sávba áttérő autóban kábítószert találtak, vizsgálják, hogy fogyaszthatott-e belőle a súlyosan megsérült sofőr.
1:56
HíradóHeten sérültek meg, mikor egy betegszállító kisbusz csapódott a baleset miatt torlódó kocsisorba Törökszentmiklóson
2024. június 1. 18:31

Heten sérültek meg, mikor egy betegszállító kisbusz csapódott a baleset miatt torlódó kocsisorba Törökszentmiklóson

Heten sérültek meg pénteken, amikor egy betegszállító belecsapódott az előtte feltorlódó kocsisorba Törökszentmiklóson. A kisbusz több autót is egymásba lökött, ezek utasai sérültek meg. A torlódást az okozta, hogy egy kamion korábban átszakította a szalagkorlátot és a zajvédő falat, majd az árokba csapódott. Hódmezővásárhelyen pedig egy autós lehajtott az útról, megpördült, majd a kocsi az út közepén, a tetején állt meg. Itt a sofőr könnyebben sérült meg. 
1:41
HíradóÉletveszélyes biciklis gázolás Hódmezővásárhelyen, súlyos baleset Harkakötönynél
2024. május 29. 18:50

Életveszélyes biciklis gázolás Hódmezővásárhelyen, súlyos baleset Harkakötönynél

Életveszélyesen megsérült az a biciklis, aki megállás nélkül hajtott ki a főútra egy kocsi elé reggel Hódmezővásárhelyen. Az autó vezetőjének fékezni sem volt ideje. Súlyos baleset történt Bács-Kiskun megyében is, ahol egy utánfutós kocsi felborult, miután a sofőr padkára hajtott és elvesztette az uralmát a jármű felett. Az első vizsgálatok szerint ittas lehetett.
5:01
FókuszA háború egy pillanat alatt törte össze Akilov Filip álmait, most magyar színekben indul az olimpián
2024. április 27. 19:33

A háború egy pillanat alatt törte össze Akilov Filip álmait, most magyar színekben indul az olimpián

A donbászi születésű Akilov Filip szüleinek házát két éve lebombázták az orosz-ukrán háborúban. Az, hogy az olimpiai kvótaszerzés egyáltalán lehetséges volt számára, nagyban köszönhető a hódmezővásárhelyi bokszguru, Cserényi Csaba kiváló ukrajnai kapcsolatainak és segítőkészségének. Ő volt az, aki két éve felkarolta a szó szerint hazátlanná váló 22 éves srácot, és kimenekítette őt a háború poklából. Most az ő történetüket mutatjuk be.
1:32
Híradó„Az alkoholt és a kábítószert is terápiás célzattal használta” – börtönbe mehet az egykori fidelitasos
2024. március 11. 16:50

„Az alkoholt és a kábítószert is terápiás célzattal használta” – börtönbe mehet az egykori fidelitasos

Személyiségzavarban szenvedett, rendszeresen drogozott és ivott, ezért nem volt tisztában azzal, mit tesz – ez áll a szekértői véleményben, amit a védelem kért a Fidesz ifjúsági szervezetének volt hódmezővásárhelyi alelnöke ügyében. A férfit azzal vádolják, hogy három éve jelentős mennyiségű marihuánát termesztetett ismerősei tanyáján, abból akarta fedezni a háza felújítását. Ha elítélik, legkevesebb öt év börtönt kaphat.
5:06
Reggeli„Mindenkit felemel a művészet” – együtt lépett fel a Szomszédok két legendás karaktere
2024. január 23. 12:38

„Mindenkit felemel a művészet” – együtt lépett fel a Szomszédok két legendás karaktere

Sajgál Erika Hódmezővásárhelyen lépett fel férjével, Kovács Istvánnal a magyar kultúra napja alkalmából, ahol éppen Bessenyei-díjakat adtak át. A férje már részesült ilyen kitűntetésben, és vissza szokták hívni a gálára. Ezúttal zenés előadást tartottak. De voltak Kubában is, csaknem végigutazták az egész országot. A színésznő a Reggeliben mesélt.
2:57
VideóHat éve már a templomban is a Fidesz volt a téma Hódmezővásárhelyen
2024. január 14. 9:48

Hat éve már a templomban is a Fidesz volt a téma Hódmezővásárhelyen

A 2018. februári időközi polgármester-választás előtt a plébános nyíltan kiállt a kormánypártok mellett a templomban Hódmezővásárhelyen. Németh László esperes-plébános arról beszélt, hogy az egyház a második világháború óta nem kapott akkora támogatást, mint a jelenlegi kormány idején. Ezen több hívő is felháborodott. A fentiek ellenére Márky-Zay Péter nyerte meg a választást, és azóta is a város polgármestere. 
2:02
HíradóHamis ruhát, cipőt, pénztárcát találtak a NAV ellenőrei
2023. december 1. 17:38

Hamis ruhát, cipőt, pénztárcát találtak a NAV ellenőrei

Három nagyobb csempészszállítmányt is lefoglaltak másfél napon belül a NAV-osok. Az M5-ösön egy bolgár kamionban egész butikra való hamis márkás ruhát, cipőt, pénztárcát találtak. Az M7-esen egy román sofőrt állítottak meg, aki tízmillió forintot érő hamisított márkás rúzst próbált Nyugatra csempészni. Hódmezővásárhelyen pedig két cigarettacsempészen ütöttek rajta.
2:55
HíradóLázár János az építési vállalkozóknak üzent: nem fognak annyit keresni az állami beruházásokon, mint az elmúlt 20 évben
2023. november 20. 17:51

Lázár János az építési vállalkozóknak üzent: nem fognak annyit keresni az állami beruházásokon, mint az elmúlt 20 évben

Március elsejétől lehet majd egynapos matricát venni az autópályákra, de alig lesz olcsóbb, mint a tíznapos. Lázár János ma a miniszteri meghallgatásán ezen kívül azt is elmondta, hogy új Duna-híd épül Mohácsnál, és hogy szerinte nem érdemes megépíteni az M0-ás északi szakaszát. Üzent az állami beruházások építőinek, és Hódmezővásárhely lakóinak is arra az esetre, ha újra Márki-Zay Pétert választanák meg polgármesternek.
7:24
BelföldLázár János: Márki-Zay Péter hazaáruló, a kormány nem fog együttműködni Hódmezővásárhellyel, ha megválasztják
2023. november 20. 15:31

Lázár János: Márki-Zay Péter hazaáruló, a kormány nem fog együttműködni Hódmezővásárhellyel, ha megválasztják

A főbb vonalakon lesz vasúti pálya felújítás, egyszerűsítik a jegystruktúrát, ezáltal stabilabb lesz a menetrend és így kiszámíthatóbb a közlekedés – ezt mondta Lázár János mai bizottsági meghallgatása után az RTL Híradó kérdésére. Az építési és közlekedési miniszter arról is beszélt, mire számíthat Hódmezővásárhely, ha olyan polgármestert választ, aki szerinte elárulta a hazáját.
1:27
HíradóPár perc alatt kiértek a tűzoltók és a mentők, de már nem tudtak segíteni a 13 éves lánynak és a 24 éves férfinek
2023. november 1. 17:18

Pár perc alatt kiértek a tűzoltók és a mentők, de már nem tudtak segíteni a 13 éves lánynak és a 24 éves férfinek

Egy 13 éves lány és egy 24 éves békéssámsoni férfi halt meg kedden kora este Hódmezővásárhely közelében, amikor autójuk egy szemből érkező kocsi elé csúszott az esőben. Az áldozatokat a tűzoltók vágták ki, a mentők nem tudták újraéleszteni őket. A másik kocsiban csak a sofőr ült, ő könnyű bokasérüléssel megúszta a karambolt.
1:43
HíradóVideón: egy hónap alatt négyszer követett el erőszakos bűncselekményt
2023. október 6. 18:34

Videón: egy hónap alatt négyszer követett el erőszakos bűncselekményt

Emberölés kísérletével, életveszélyt okozó testi sértéssel és garázdasággal vádolja az ügyészség azt a hódmezővásárhelyi férfit, aki egyik ismerősét megkéselte, annak barátait pedig egy baltanyéllel ütötte meg. A támadó tavaly ősszel egy hónap alatt négyszer követett el erőszakos bűncselekményt. Volt, hogy egy szórakozóhelyen fenyegetőzött késsel, és olyan is, hogy egy szál cigarettáért támadott meg egy fiút. Az egyik támadásról videófelvétel is készült. Most emeltek vádat ellene.
1:53
HíradóHalálos baleset Győrszemere határában, egy család megsérült
2023. október 5. 18:46

Halálos baleset Győrszemere határában, egy család megsérült

Egy ember meghalt a Győrszemere határában történt frontális karambolban. A sofőr áttért a szemközti oldalra, ahol egy szabályosan közlekedő család autójával ütközött. Az abban ülő apa, anya és 15 éves fiuk is megsérült. Hódmezővásárhely határában pedig egy szabálytalan előzés miatt történt baleset. Az egyik kocsi egy beton árokfalnak ütközött. A sofőr és utasa is súlyosan megsérült.
2:30
HíradóZárat cseréltek a hódmezővásárhelyi iskolában, hogy az engedély nélkül terjeszkedő református gyülekezetet megállítsák
2023. augusztus 31. 19:10

Zárat cseréltek a hódmezővásárhelyi iskolában, hogy az engedély nélkül terjeszkedő református gyülekezetet megállítsák

Lecserélték négy tanterem zárait szerdán az egyik hódmezővásárhelyi református iskolában az önkormányzat emberei. A helyi gyülekezet az emeleten kapott ingyen tantermeket a várostól, azonban egy éve engedély nélkül terjeszkedni kezdtek az épületben – mondta el Márki-Zay Péter polgármester a Híradónak. A viszony hónapok óta feszült, mert az iskolát fenntartó református gyülekezet ingyen akarja megszerezni az egész épületet, míg az önkormányzat legfeljebb vagyonkezelésbe adná. A helyi tiszteletes nem nyilatkozott a Híradónak. 
1:50
HíradóFékezés nélkül belecsapódott az előtte lévő autókba egy kisteherautó sofőrje, egy ember életét vesztette a balesetben
2023. július 7. 19:19

Fékezés nélkül belecsapódott az előtte lévő autókba egy kisteherautó sofőrje, egy ember életét vesztette a balesetben

Meghalt egy hatvan év körüli nő, ketten súlyosan megsérültek péntek reggel Hódmezővásárhelynél egy hármas karambolban. A 47-es útról az egyik jármű le akart kanyarodni, a mögötte lévő lassított, de az utánuk érkező kisteherautó sofőrje ezt nem vette észre, és fékezés nélkül beléjük rohant. Úgy tudjuk, a hibázó sofőr azt mondta a rendőröknek, hogy elvakította a nap.
1:11
VideóElvakíthatta a nap a vétkes sofőrt – videón a hódmezővásárhelyi halálos baleset helyszíne
2023. július 7. 16:07

Elvakíthatta a nap a vétkes sofőrt – videón a hódmezővásárhelyi halálos baleset helyszíne

Meghalt egy hatvan év körüli nő, ketten súlyosan megsérültek péntek reggel Hódmezővásárhelynél egy hármas karambolban. A 47-es útról az egyik jármű le akart kanyarodni, a mögötte lévő lassított, de az utánuk érkező kisteherautó sofőrje ezt nem vette észre, és fékezés nélkül beléjük rohant. Az RTL Híradó információi szerint a hibázó sofőr arra hivatkozott a rendőröknek, hogy elvakította a nap.