Belföld

Kihívója akadt Márki-Zay Péternek: olyan politikus indul ellene, akivel már korábban is durván összekaptak

rtl.hurtl.hu

2024. február 25. 18:45

Éleződött a küzdelem a polgármesteri székért Hódmezővásárhelyen, Márki-Zay Péter kihívójának már korábban is volt baja a városvezetővel.

„Figyelemmel a hódmezővásárhelyi polgármesterválasztás sajátos alakulására, úgy döntöttem, indulok a választáson” – írta Facebookon a jogász végzettségű Kovács Pál, aki korábban egy önkormányzati céget vezetett a városban.

A Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt. volt vezetője Márki-Zay Péter polgármestersége idején távozott, miután komoly nézetkülönbségek alakultak ki kettőjük között, írja az Infostart.

Kovács azt ígérte kampányáról: „részemről nem lesz taktikázás, csak egyenes meccsek. Tisztességes küzdelmet kívánok mindenkinek. Ezzel meg is volt a költséghatékony kampánynyitóm”. Azt egyelőre nem tudni, hogy mely pártok állnak majd be Kovács mögé.

A hat éve Hódmezővásárhelyen történteket nemrég videóban idézte fel az RTL. A 2018. februári időközi polgármester-választás előtt a plébános nyíltan kiállt a kormánypártok mellett a templomban. Németh László esperes-plébános arról beszélt, hogy az egyház a második világháború óta nem kapott akkora támogatást, mint a jelenlegi kormány idején. Ezen több hívő is felháborodott. A fentiek ellenére Márky-Zay Péter nyerte meg a választást, és azóta is a város polgármestere – de most újabb megmérettetés vár rá.

Nyitókép: Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt pártelnöke beszédet mond a Mindenki Magyarországa Néppárt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Kossuth Körök országos kampánynyitó rendezvényén a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban 2024. február 17-én. Fotó: MTI / Kovács Attila

#Belföld#márki-zay péter#hódmezővásárhely#polgármester#választás#kihívó#vita#városvezetés