Gazdaság

Tömeges elbocsátások miatt lesz szomorú a karácsony Csongrád-Csanád megyében

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. november 21. 18:03

November végére ötven-ötven dolgozótól válnak meg Makón és Hódmezővásárhelyen nagy nyugati cégek.

A Telex összefoglaló cikke szerint tömeges elbocsátásokkal zárul a november Csongrád-Csanád megye két nagy városában is:

  • a Continental makói alkatrészgyára, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. ötven dolgozótól válik meg,
  • a német Villeroy & Boch Magyarország Kft. hódmezővásárhelyi üzeméből ugyancsak ötven főt bocsátanak el.

Mindkét gyár a megrendelések számának csökkenésére hivatkozva döntött a leépítések mellett. A szanitereket gyártó Villeroy & Boch Magyarország üzemében már korábban fölmondtak a 86 indonéz vendégmunkásnak, emlékeztet a Telex cikke.

Bár az elbocsátások senkinek nem jönnek jól így karácsony előtt, a két városban hosszabb távon lehet majd munkára számítani:

  • Makón egy csomagolóanyag-gyártással foglalkozó kínai üzem létesül majd, aminek alapkövét már letették.
  • Hódmezővásárhelyen egy japán élelmiszergyártó cég építene üzemet, ehhez a területet már kijelölték a helyi ipari parkban, bár a beruházás megvalósulása még nem biztos.
  • Hódmezővásárhelyen a szombathelyi Falco Zrt. is bejelentkezett, hogy telket venne egy új bútoripari üzemhez.

Nyitókép: dolgozók a ContiTech Fluid Automotive Kft. makói üzemének szerelőcsarnokában 2015. szeptember 2-án – Fotó: Rosta Tibor / MTI

#Gazdaság#Csongrád-Csanád megye#makó#hódmezővásárhely#tömeges leépítés

Címlapról ajánljuk