FÓKUSZ

7:50
Fókusz
2022. október 27. 20:04

Putyin pszichopata, antiszociális személyiségzavara és üldözési mániája van – állítja Sam Vaknin pszichológiaprofesszor

Sam Vaknin professzor munkásságát leginkább azok ismerik, akik a nárcisztikus személyiségzavarral foglalkoznak, ő ugyanis ennek a kutatója. Évekig az orosz Southern Federal University vendégprofesszora volt, a kilencvenes évek végén Moszkvában élt és dolgozott. Sok gazdasági szakembert ismert meg, akikből később politikusok vagy oligarchák lettek, orvosként és terapeutaként is kapcsolatban állt többükkel. A Fókusznak Vlagyimir Putyin mentális állapotát elemezte: állítása szerint az orosz elnök pszichopata, antiszociális személyiségzavara és üldözési mániája van, és nagyon régóta nem érintkezik a valósággal. Kifelé azt mutatja, hogy nyugodt és fegyelmezett, de valójában hisztérikus.
5:15
Fókusz
2022. október 27. 19:48

A betegség mindig drágább, mint a megelőzés – életmentő lehet a mammográfiás szűrővizsgálat

Túróczi Réka a saját életét mentette meg azzal, hogy amikor édesanyja a petefészekrák végstádiumában volt, ő is vizsgálatot kért, hogy örökölheti-e a hajlamot. Dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-főorvosa azt mondja, hogy minden nyolcadik nőnél alakul ki körülbelül hetvenéves koráig emlőrák, akkor is, ha nem örökletes. Magyarországon 45-65 év között ingyenes a mammográfiás emlőszűrés, amelyre kétévente kapnak meghívót a nők.
5:00
Fókusz
2022. október 27. 19:44

Majdnem kétszáz ember munkája kell ahhoz, hogy minden este dzsungelben túlélni próbáló celebeket nézhessünk

Közel kétszázan dolgoznak azon nap mint nap, hogy estére elkészülhessen a Celeb vagyok, ments ki innen! műsor legújabb adása. Az egyik legfurcsább kulisszatitok, hogy az úgynevezett scripterek a celebek minden párbeszédét és szavát folyamatosan legépelik. Hogy még mi mindennel foglalkozik a stáb a kolumbiai dzsungelben, az a Fókusz riportjából kiderül.
4:33
Fókusz
2022. október 27. 19:31

„Ők a második anyukám és apukám, felelősséggel tartozom” – diákok, akiknek nem kérdés, hogy kiállnak tanáraikért

Reggel fél 8 körül a Krisztina körúton még csak a molinókat méregették a résztvevő pedagógusok és diákok, de perceken belül megteltek a járdák. A legtöbben diákok voltak, de voltak közöttük pedagógusok, szülők is. Azonnali béremelésért, munkateher-csökkentésért, a sztrájkjog megváltoztatásáért és összességében az oktatás nagyobb szabadságáért mentek utcára. Fél órával a kezdés után már teljes kört alkottak a tüntetők: Budapesten 61 iskola közel tízezer támogatója gyűlt össze a szervezők szerint. A Fókusz riportere az élőlánc résztvevőivel beszélgetett.
5:22
Fókusz
2022. október 26. 20:09

Átlagosan napi egymillió forintot költ a Fővárosi Állatkert takarmányozásra

Lazac, avokádó, mangó és kókuszdió – a Fővárosi Állatkert konyhája akár egy Michelin-csillagos étterem is lehetne. „Nagyon sokszor a látogatóktól is azt a visszajelzést kapjuk, hogy amikor egy szépen előkészített tálat megkap valamelyik állat, azért az embernek is összefut a nyál a szájában” – mondják. Az Állatkert bevásárlólistáján naponta nagyjából 350 tétel szerepel, a takarmányozás pedig igencsak költséges, átlagosan napi egymillió forintot költenek erre. Ennek az is az oka, hogy nagyon sok különleges állat van itt, táplálkozás szempontjából is, és veszélyeztetett fajokkal is foglalkoznak, amelyekből már csak néhány száz, néhány ezer egyed van az egész világon.
4:02
Fókusz
2022. október 26. 20:08

„Hasonló sorssal bír, mint én, talán ez is az egyik kapocs, ami összeköt minket” – Márió tavaly vesztette el feleségét, most újra rátalált a szerelem

Bock Attilának, művésznevén Máriónak 2021 októbere szomorú hónap volt. Hosszú betegség után ekkor hunyt el felesége, 44 évesen. Pár héttel később pedig ő maga lett súlyos beteg, koronavírus-fertőzés miatt kórházban töltött pár hetet. Most alig egy évvel később pedig, mintha kicserélték volna. Újra rátalált a szerelem, Márió ismét boldog. Új párja, Izabella négy éve vesztette el férjét. Családi összejövetelekről jól ismerte őt Márió, hiszen a hölgy a sógornőjének a testvére.
4:20
Fókusz
2022. október 26. 20:05

„Megy ez nekem, a véremben van” – cirkuszban, segédbohócként tűnik fel Kamarás Norbi

Kamarás Norbit már rengeteg szerepben és karakterben láthattuk. Rájött arra is, hogy őt a valódi közönség, az emberek közelsége élteti a színpadon. Ezt nem csak ő, hanem Magyarország legsikeresebb artistaművésze, ifjabb Richter József is meglátta benne. Norbi úgy emlékszik, gyerekkorában nem jártak cirkuszba, viszont már kisfiúként imádott szerepelni, és azóta is szereti mutogatni magát. A cirkuszról azt mondja, jó, hogy egyből van visszajelzése annak, amit csinál. Próbákon nem szeret ott lenni, de úgy gondolja, megy ez neki, mert a vérében van.
3:31
Fókusz
2022. október 26. 20:05

Rengetegen udvarolnak neki, de ő csak a zenére koncentrál, a matekről pedig már nem énekelne – Rostás Dorina nagy tervekkel vág neki a felnőttkornak

A kalocsai lány öt évvel ezelőtt, mindössze 13 évesen tűnt fel a magyar könnyűzenében a Buli, Buli slágerével. Dorina szorgosan gyártotta az újabb és újabb klipeket, szerepelt websorozatban, és végighaknizta az egész országot. Noha sokan féltették attól, hogy más tinisztárokhoz hasonlóan ő is gyorsan eltűnik a süllyesztőben, Ginóval közös új dalával bizonyította, hogy különleges hangjával ma is képes elvarázsolni az embereket. Matekről már nem énekelne, szeretne komolyabb témákkal foglalkozni, és bár rengetegen udvarolnak neki, most csak a zenére koncentrál. És hogy mi történt valójában, amikor eltűnt személyként keresték? A Fókusz riportjából ez is kiderül.
4:02
Fókusz
2022. október 26. 20:05

Drasztikusan visszaesett a gáz ára, mégsem számíthatunk arra, hogy Magyarországon csökken a fogyasztói ár

Hónapok óta nem látott mélypontra esett vissza a gáz ára a holland gáztőzsdén – ez az érték befolyásolja azt is, hogy mennyibe kerül Magyarországon a gáz. A tőzsdén augusztusban 1 köbméter gáz 1300 forintba került, ma a harmadába, 432 forintba. Ám mégsem számíthatunk arra, hogy decembertől érdemben csökken itthon a fogyasztói ár. Ennek az az oka, hogy hosszú távra kell gondolnunk. Hogy megértsük, miért esett ilyen drasztikusan az ár, vissza kell mennünk az időben februárig, az orosz-ukrán háború kirobbanásáig, amikor elindult az emelkedés.
4:49
Fókusz
2022. október 24. 20:21

Nem Zámbó Krisztián volt az első, aki feladta: ezek a celebek távoztak még drámai körülmények között

Alig derült ki, hogy Zámbó Krisztiánt rejtette a bokor jelmez, máris fel kellett adnia a versenyt a Celeb vagyok, ments ki innenben. Nem ő volt az első híresség, aki szinte már a startvonalon elbotlott egy RTL-es műsor felvételei alatt. Rajta kívül már jó páran hallgattak az eszükre – vagy inkább a testükre – ami azt jelezte nekik, hogy most kell kiszállni a versenyből. Legyen az tehetségkutató, valóságshow vagy erőpróba, szinte mindenki maradt volna még, mégis idő előtt feladták.
4:15
Fókusz
2022. október 24. 20:21

Alig kezdte el a játékot a dzsungelben a Bokorember, máris fel kellett adnia

Lelepleződött a Bokorember, és rosszulléte miatt már másnap elhagyta a tábort, feladva a játékot. Pénteken derült ki, hogy a leveles ágak Zámbó Krisztiánt rejtik. Akkor még tartott attól, hogy csínytevései miatt haragszanak rá a többiek. Sikerült inkognitóban maradnia, még otthon sem sejtették, hogy Kolumbiába készül. Csak Zsuzsika tudta, mi lesz a szerepe valójában. És őt volt a legnehezebb otthon hagynia.
4:53
Fókusz
2022. október 24. 19:53

„Besétálok az oroszlán barlangjába” – Járai Máté is főz a hamarosan induló Konyhafőnök VIP-ben

November 7-én indul A Konyhafőnök VIP legújabb évada. A műsorban megméreti magát Járai Máté is, akinek a Nyerő Páros óta köztudottan nem a legjobb a viszonya Rácz Jenővel. A színész úgy érzi, az oroszlán barlangjába sétál be. De Kármán Odett és Lali is főz majd a műsorban, akiknek most először kell egymás ellen versenyezniük.
7:43
Fókusz
2022. október 22. 8:44

A láng Budapesten lobbant fel, de az 1956-os forradalom bölcsője Szeged volt

Még 66 évvel a forradalom után is kerülnek elő olyan fényképek, amelyeket eddig sosem láthattunk 1956-ról. Egy skóciai családi ház fészerében és egy svájci egyetem könyvtárában is bukkantak már ilyen kincsekre. A legtöbb az ’56-os forradalom vidéki eseményeit mutatja meg, ezeket kevesen ismerik, pedig a magyar nép szabadságvágya ott sem volt kisebb. Sőt, sokan úgy gondolják, a vidéken történtek táplálták a fővárosi megmozdulásokat is.
9:13
Fókusz
2022. október 21. 20:18

Leszállt egy UFO a Hősök terén – így indult el 25 évvel ezelőtt az RTL műsora, sztárjainkkal emlékezünk a kezdetekre

1997 október 27-én indult el az RTL adása, és ezzel új korszak kezdődött a magyar televíziózás történetében. Összesen három műsor van a kezdetek óta képernyőn: a Híradó, az Időjárásjelentés és a Fókusz. A múltidézésre olyan egykori műsorvezetők is visszatértek, mint Ördög Nóra és Stohl András. De a csatorna 25 éves történetéről szóló műsorban Friderikusz Sándor is mesél majd, és azt is megnézheti, hogyan indult el az adás az RTL-en. 
3:55
Fókusz
2022. október 21. 19:40

Blikk: Összenőttünk az RTL-lel, mindent együtt tanultunk

Szinte kizárt, hogy ne legyen valakinek valamilyen élménye vagy első emléke az RTL-ről. Egy műsor, egy vicces pillanat, egy nagy durranás történet, vagy például egy sztár, akit azelőtt csak a tévében látott, majd élőben találkozott vele. Az elmúlt 25 év számos hírességet és sztorit szült, ami a legolvasottabb napilapnak is állandó témákat adott. Megnéztük, ők hogyan emlékeznek vissza erre az időszakra, a közös élményekre, és azt is, hogyan készül a különkiadás.
8:20
Fókusz
2022. október 19. 20:05

„A szüleim törökök, de vannak magyar szüleim is” – a fél világot befogadta otthonába a kópházi Boros család

Akár még zavarba ejtő is lehetne a Boros család fotóalbumát nézegetni, hiszen az utóbbi 10 évben minden karácsonykor más-más arcok tűnnek fel a fényképeken. A világ különböző pontjairól érkeztek és laktak náluk kamaszok, akik cserediákként ismerték meg Magyarországot. A szülők a fél világot hazahozták kópházi otthonukba, a gyerekeik pedig olyan értékeket tanulhattak, ami pénzben nehezen mérhető.
4:41
Fókusz
2022. október 19. 19:31

Van, aki négy gitárral érkezett, másnak a mosogatás is újdonság – összeköltözött a magyar X-Faktor eddigi legfiatalabb csapata

Mindössze ketten töltötték még csak be a második X-et, így az idei a magyar X-Faktor történetének legfiatalabb csapata az élő show-kban. 12 elszánt énekes és produkció, akik a mentorok háza után összepakoltak otthon, hogy beköltözzenek együtt a tehetségkutató apartmanjába, és valóra váltsák életük nagy álmát: befussanak énekesként. 
7:52
Fókusz
2022. október 18. 21:26

Ilyen a nagymama-féle spórolós konyha, amire most nagyobb szükségünk lehet, mint valaha

A hagyományos magyar konyha spórolós, egészséges és kiadós volt. Most, amikor minden annyira megdrágult, nem árt megtanulni, hogyan használjuk fel az utolsó morzsáig az élelmiszereket, és hogyan főzzünk kevés pénzből finomakat. A Fókusz riportja ehhez nyújt támpontokat Havas Dóra gasztroblogger és Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató segítségével.
4:47
Fókusz
2022. október 18. 20:09

Voltak akadályok, amiket nem tudtak megugrani – nyár óta külön él párjától a Drága örökösök sztárja, Varga Balázs, aki először mondta el, mi történt

Varga Balázs, a Drága örökösök Józsiját alakító színész álomszerű kapcsolata négy hónapja véget ért. Fruzsival nyár óta külön élnek. Csak most állt kamera elé, hogy elmondja, mi történt, lelkileg mindkettőjüket nagyon megviselte az elmúlt időszak. Mindennapos lett a feszültség és a tehetetlenség, nem figyeltek eléggé egymásra. A járvány is rányomta a bélyegét a kapcsolatra, ekkor született meg Zoé kislányuk, de a színész sorra vesztette el munkalehetőségeit.
4:04
Fókusz
2022. október 18. 19:51

Mit keres Alfonz gazda segítője a kolumbiai dzsungelben?

Hétfő este érkeztek meg a celebek a kolumbiai dzsungelbe, Kocsis Tibó és Nini el is sírta magát a táborban, pedig még csak a játék legelején vagyunk. A hírességekre ma új nap virradt a vadonban, elkezdődik a Bátorságpróba és a Kincskereső. Megnyílik a dzsungelben található bolt, az Éjjel Napjani is. A boltos az a Bács Előd lesz, akit Alfonz gazda segítőjeként ismerhettünk meg. Hogy mi mindent vásárolhatnak a celebek a boltban, és főként mennyi pénzért? A Fókusz riportjából kiderül.
5:48
Fókusz
2022. október 17. 19:45

Megyeri Csilla: Kitartó szövetségesei vagyunk egymásnak akkor is, ha rossz dolgok történnek

A sztárok döntése alapján Megyeri Csilla és Molnár Zsolti érdemelhette ki a fődíjat és a Nyerő Páros megtisztelő címet péntek este. Azt mondják, számukra nem volt kérdés, hogy kapcsolatuk szilárd alapokon nyugszik. De nagyon vágytak arra, hogy élményeket szerezzenek együtt. Végre valóra válhat az álmuk és felépíthetik a családi fészküket, ahova majd megszülethet első közös gyermekük is. Csilláék megígérték, ha felépül végre az álomotthonuk, a Fókusz nézőit biztosan körbekalauzolják majd.