Karácsony szerint Budapest köztársaság marad, Vitézy újraszámolást akar, a vártnál szerényebb győzelmet aratott a Fidesz, Magyar Péter Tisza Pártja elmosta az ellenzéket
2024. június 9. 6:15
Rekord részvételt (57 százalék), a Tisza Párt áttörését (29 százalék) és minden idők legszorosabb főpolgármester-választását hozta a történelmi dupla szavazás, amelyen a magyarok önkormányzati és európai parlamenti képviselőket is választottak.
Minden idők legdrágább fideszes kampánya és legnagyobb mozgósítása ellenére elmaradt a várakozásoktól a kormánypárt eredménye, amely 2019-hez képest kilenc százalékponttal és két mandátummal kevesebbet szerzett az EP-választáson, 44 százalékos eredményt elérve 11 képviselővel küzdhetnek Brüsszelben a háború ellen, ez a Fidesz-KDNP eddigi leggyengébb EP-választási eredménye. Az alig néhány hónapos Tisza Párt 29,6 százalékot ért el legelső választásán, és 7 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.
A Fidesz az önkormányzati választáson – ahol még kevésbé kellett számolnia a Tiszával – már jobban szerepelt, elvesztettek három és megnyertek négy megyei jogú várost, és egészen sokáig úgy nézett ki, hogy sikerült megszabadulniuk Karácsony Gergelytől is, aki egy egészen szoros csatában, alig néhány tized százalékkal előzte meg Vitézy Dávidot, úgy, hogy kezdetben nagyobb, aztán minimális különbséggel ugyan, de szinte végig a kihívója vezetett.
Ez a választás azonban még mindig nincs lefutva, hiszen az elenyésző differencia miatt alighanem újra fogják számolni a szavazatokat, Vitézy Dávid is erről beszélt, mielőtt hajnali kettőkor hazament volna.
Ami a régi ellenzéket illeti, a DK mindössze kettő, a Mi Hazánk pedig egy európai parlamenti mandátummal, a Kétfarkú Kuyta Párt pedig Kovács Gergely polgármesterségével vigasztalódhat, az eddig két EP-képviselővel büszkélkedő Momentum azonban elvérzett a választáson. Nemcsak az Európai Parlamentbe, hanem a Fővárosi Közgyűlésbe se sikerült bejutniuk, ahol várhatóan a Fidesz-KDNP-nek és a Tiszának 10-10, a DK-MSZP-Párbeszéd csoportnak 6, Vitézyéknek és a Kutyapártnak pedig 3-3 képviselője lesz.
Élő tudósításunkban a szavazókörök reggel hat órai megnyitásától kezdődően percről percre végigkövettük a választás eseményeit, cikkünkben lejjebb görgetve mindent elolvashat és megnézhet, ám ha erre nem vállalkozna, pár rövidebb szövegben összegyűjtöttük a lényeget.
- Térképen az önkormányzati választás részletes eredményei
- Az EP-választás részletes eredményei
- Így rendezte át a választás a budapesti erőviszonyokat
- Karácsony Gergely: Budapest nem adta meg magát
- Vitézy Dávid: nem fog eldőlni a főpolgármester-választás, szerinte újraszámlálás lesz
- Nézze meg Orbán Viktor beszédét
- Videó: így ünnepelt Magyar Péter
- Megyei jogú városok: Győrt elvesztette, Miskolcot megnyerte a Fidesz
- Ursula von der Leyen: Megnyertük az európai parlamenti választásokat
- Emmanuel Macron feloszlatja a parlamentet, annyira elverték őket az EP-választáson
Gajda Péter stabilan vezet Kispesten
A DK-MSZP-Párbeszéd-Momentum-LMP színekben induló Gajda Péter 16,67 százalékos feldolgozottságnál 56 százalékon áll. A fideszes Dódity Andrea 34 a szavazatok százalékát, míg a Mi Hazánk jelöltjeként induló Egyed András a voksok 8 százalékát érte el eddig.
A DK-s László Imre 45:33-ra vezet
Eddig a szavazatok 5,71 százalékát számolták össze Budapest XI. kerületében, eddig a DK-s László Imre vezet a fideszes Király Nóra előtt (45:33 arányban). A harmadik itt a Tisza Párt jelöltje, Orbán Árpád István, 15 százalékkal.
Emmanuel Macron feloszlatja a parlamentet, annyira elverték őket az EP-választáson
Márki-Zay Péter marad Hódmezővásárhely polgármestere
Pusztaottlaka polgármesternek választotta a költségvetési csalással vádolt Simonka Györgyöt
Stabilan vezet Szentgyörgyvölgyi Péter a belvárosban Juhász Péter előtt
A Fidesz jelöltje, Szentgyörgyvölgyi Péter 6,25 százalékos feldolgozottságnál 55 százalékon áll Budapest V. kerületében. Kihívója, Juhász Péter a szavazatok 41 százalékát szerezte meg eddig. Itt indul Schmuck Andor is, de eddig csak 5 szavazatot számoltak hozzé, még a független Mázló Imre is megelőzi őt a rá leadott 20 vokssal.
Kovács Gergely 10 százalékkal jobban áll a XII. kerületben
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, Kovács Gergely 52:42 arányban vezet a fideszes jelölt, Fonti Krisztina előtt. A feldolgozottság 12,73 százalékos.
Zuglóban vesztésre áll Horváth Csaba
Budapest XIV. kerületében 2,67 százalékos (tehát igen alacsony) feldolgozottságnál a momentumos Rózsa András vezet, ő 35 százalékon áll. A fideszes Borbély Ádám 31 százalékot kapott eddig, Horváth Csaba pedig 21 százalékot.
Csepelen eddig nem jött be Németh Szilárd taktikája
Rosszul áll Budapest XXI. kerületében a Fidesz jelöltje, Dudás Zoltán: 7,14 százalékos feldolgozottságnál az exkormánypárti Borbély Lénárd vezet (68 százalék), az ellenzéki közös jelölt Dukán Ferenc András előtt (19,9 százalék). Dudás Zoltán jelenleg 9,32 százalékon áll.
Nincs meglepetés Angyalföldön, nagy előnnyel vezet Tóth József
A XIII. kerület polgármestere, Tóth József 76:17 arányban vezet a fideszes Harrach Tamással szemben. A feldolgozottság még alacsony, mindössze 9,2 százalékos.
Szabados Ákos 50 százalékon áll
A XX. kerületben a legmagasabb feldolgozottság Budapesten, itt Szabados Ákos vezet, a szavazatok 50 százalékát szerezte meg. Az ellenzék közös jelöltje Fekete Katalin 32 százalékon áll.
Soproni Tamás jól áll Terézvárosban
Mindössze 3,33 százalékos a feldolgozottság, de az első adatok alapján kijelenthető, hogy a momentumos Soproni Tamás magabiztosan vezet 65:27 arányban a kormánypárti jelölt Kovács Balázs Norbert előtt. Bálint György a HAFE Egyesület színeiben eddig 7 százalékon áll.
A XVI. kerületben is vezet a Fidesz
Még csak 3,23 százalékos a feldolgozottság a XVI. kerületben, ahol a regnáló polgármester, a fideszes Kovács Péter vezet, jelenleg 57 százalékon áll. A második a közös ellenzéki jelölt, Csizmazia Ferenc 34 százalékos eredménnyel.
A Tisza Párt jelöltje harmadik helyen áll a XVII. kerületben
Minimális a feldolgozottság Rákosmentén is (1,33 százalékos): egyelőre a fideszes Horváth Tamás vezet 46 százalékkal a második helyezett Fachet Gergő előtt (Itthon), aki 14,46 százalékot kapott eddig. A Tisza Párt színeiben indult Dálnoki Áron 13 százalékot szerzett eddig, a DK-MSZP-Párbeszéd-Jobbik-LMP jelöltje, Lukóczki Károly pedig 12 százalékot. A momentumos Gergely Bálint 10 százalékon áll.