Belföld

Karácsony Gergely: Budapest nem adta meg magát

rtl.hurtl.hu

2024. június 10. 4:24

Ez egy olyan éjszaka, ami nem érhet véget – mondta Karácsony Gergely, aki hajnali negyed négykor állt színpadra a Városháza Parkban. Azt mondta, bár még van néhány százaléknyi bizonytalanság, de úgy tűnik, „Budapest köztársaság marad és nem lesz részvénytársaság”.

Arra számít, „lesz egy kis huzavona, aminek a végén pontot tehetünk ennek a folyamatnak a végére”, de hiszi, hogy Budapest megmarad sokszínű, szolidáris és szabad városnak. Szerinte a hatalom az elmúlt időszakban mindent megtett azért, hogy a budapestieket, akik „öt éve visszaszerezték a városukat”, megfossza attól, hogy ez a város újra az ő otthonuk legyen. Szerinte eljátszották, hogy „két vasat tartanak a tűzben”, pedig pontosan lehetett tudni, hogy a végén egyetlen jelölt marad csak.

Karácsony Gergely azt mondta, az önkormányzati és az EP-választás eredményei is azt mutatják, hogy a magyarok „nem akarnak már Orbánisztánban élni”. Új korszak kezdődik a kormánnyal kritikus politikai oldalon is. Az elkövetkező napokban még több együttműködésre, összefogásra, közös gondolkodásra, közös reményre, közös vízióra kell találni azért, hogy Budapestet meg tudják őrizni szabadnak, zöldebbé és szolidárisabbá tenni – tette hozzá.

Szerinte ideje, hogy véget érjen az a korszak, amikor az életünk a politikáról szólt: szóljon most már a politika az életünkről. A programját bárkivel szövetségben, de meg fogja valósítani, mondta. Úgy látja, kell még néhány nap, amíg megnyugszanak a kedélyek és pontosan tudni fogják, hogy „milyen csapattal kell menni előre”, de a lényeg, hogy a város „nem adta meg magát az ostromlóinak”, „büszke, szabad és az is marad”.

Azt ígérte, a meggyőződését és hitét soha nem fogja megváltoztatni csak azért, mert máshogy alakul a politikai széljárás, de látja, hogy másképp kell majd csinálni a dolgokat.

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

#Belföld#karácsony gergely#főpolgármester#önkormányzati választás#választás