Belföld

Megyei jogú városok: Győrt elvesztette, Miskolcot megnyerte a Fidesz

rtl.hurtl.hu

2024. június 9. 23:53

Nem hozott földindulást az önkormányzati választás a megyei jogú városokban. A Fidesz 14 megyei jogú városban ad polgármestert, míg az ellenzék 11 helyen. 

Fideszes címvédések

Az eddigi fideszes polgármesterek közül Debrecenben Papp László győzelme nem volt veszélyben, mint ahogy Kaposváron Szita Károlynak, Zalaegerszegen Balaicz Zoltánnak, Veszprémben Porga Gyulának, Szekszárdon Berlinger Attilának, Székesfehérváron Cser-Palkovics Andrásnak, Sopronban Farkas Cipriánnak, Kecskeméten Szemereyné Pataki Klaudiának, Esztergomban Hernádi Ádámnak sem volt túl sok izgulni valója. 

Nyíregyházán kicsit sikerült megszorítania Jeszenszki András ellenzéki jelöltnek Kovács Ferencet, de ő is behúzta a győzelmet.

Fideszes fordítások

Akadt pár város, ahol sikerült fordítania a Fidesznek, így Salgótarjánt ezentúl kormánypárti polgármester, Kreicsi Bálint vezeti. Egerben, ahol megszűnt az ellenzéki összefogás Mirkóczki Ádám mögött, a fideszes Vágner Ákos nyert, Baján pedig Kámánné Dr. Bari Bernadett győzött. 

A legnagyobb fordítást Miskolcon érte el a Fidesz, ahol Tóth-Szántai József nyert a megosztott ellenzékkel szemben, miután a várost 2019 óta vezető ellenzéki Veres Pál nem indult. 

Barkai László (DK-LMP-MSZP-Párbeszéd) csupán 22 százalékot ért el, míg a Jobbik-Momentum támogatott Varga Andrea 13,5 százalékot. Így a Fidesz elhódította az ország negyedik legnagyobb városát.

Ellenzéki címvédések

Maradt ellenzéki fellegvár Szeged, ahol Botka László verhetetlennek tűnik, Szombathelyen Nemény András ismét hozta a város, Pécsett Péterffy Attila győzte le Csizmadia Pétert. Békéscsabán Szarvas Péter, a Hajrá Békéscsaba jelöltje ismét nyert, Dunaújvárosban pedig Pintér Tamás győzte le az egykori MSZP-s fideszes jelöltet, Magyar Andrást. Szűcsné Posztovics Ilona is magabiztosan hozta Tatabányát, ahogy Csőzik László Érdet, vagy Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyt.

Győrt, Szolnokot és Nagykanizsát is elvitte az ellenzék

Ami meglepetés, hogy Nagykanizsán legyőzte az ellenzék jelöltje, Horváth Jácint az előző 5 évben a várost vezető fideszes Balogh Lászlót. A baloldali Győrfi Mihály Szolnokon nyert a fideszes Szalay Ferenc előtt, aki 2006 óta ült a polgármesteri székben. 

A legszorosabb eredmény Győrben született, ahol sokáig fej fej mellett állt a fideszes Dézsi András és az LMP-Momentum támogatású Pintér Bence előtt, végül az ellenzéki jelölt nyert mindössze 439 szavazattal. Nem lesz egyszerű dolga, a közgyűlésben stabil Fidesz-KDNP-s többség lesz.

Nyitókép: Pintér Bence és a csapata. Fotó: Facebook/Pintér Bence

#Belföld#választás#megyei jogú város#fidesz#ellenzék#miskolc#győr#szolnok#önkormányzati választás

Címlapról ajánljuk