Belföld

Merénylet Robert Fico ellen, medveveszély Pest megyében és 1,5 millió Tisza-szavazó

rtl.hurtl.hu

2024. május 18. 15:23

Merénylet áldozata lett Robert Fico szlovák kormányfő, aki jelenleg is súlyos állapotban fekszik kórházban. Az európai parlamenti választási kampányt az ottani pártok szinte teljesen leállították. Nem úgy Magyarországon, ahol a héten derült ki, hogy 15 százalékon belül van már a Fidesz és Magyar Péter politikai formációja, a Tisza Párt. De nem csak ez derült ki, hanem hogy mi az, amit még véletlenül se csináljunk, ha medvével találkozunk. Erre persze kicsi az esély, Cápából viszont annál több van az RTL képernyőjén, egyikőjüket az iskolában annak idején azzal támadták be, hogy „túl okos”.

Merénylet

Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen. A politikusra egy kihelyezett kormányülés után nyitott tüzet egy férfi Nyitrabányán. Több lövés érte, állapota kritikus. Helikopterrel egy besztercebányai kórházba szállították. A lövöldözőt, egy 71 éves férfit őrizetbe vették.


Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint Robert Fico lelövése rendhagyó merényletnek számít az Európai Unióban. Bár volt már korábban hasonlóra példa, az ilyen típusú politikai erőszak inkább a Balkánon jellemző.


A támadó évekkel ezelőtt nyíltan támogatott egy szélsőjobboldali, bevándorlásellenes szervezetet, és romaellenes írásokat közölt. Orbán Viktor és a kormányközeli média mégis azt állítja: baloldali aktivista támadt rá a békepárti szlovák miniszterelnökre. Ez azonban csak egy félrefordítás miatt terjedt el, a „levickij” ugyanis nem baloldalit jelent, hanem azt: Léva városából való. A Momentum szerint a kormánypártok belpolitikai célra használják a tragédiát. 

Választások

Másfél millió szavazója van a Tisza Pártnak, amely népszerűbb a 40 év alattiak körében, mint a Fidesz – egyebek között erre az eredményre jutott a Závecz friss kutatása, amit az RTL megbízásából végeztek. A kutatás szerint a Fidesz listáját 2,2 millióan támogatják, a DK-MSZP-Párbeszéd szövetséget 1 millióan. A biztos szavazók körében a Fidesz-KDNP 39, a Tisza Párt 26, a DK-MSZP-Párbeszéd pedig 17 százalékon áll. Rajtuk kívül még a Mi Hazánknak van nagy esélye képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe. A Momentum mindkét meglévő mandátumát elbukhatja. A kutatás részletes eredményeiről itt olvashat.


Közben a Fidesz igyekszik összemosni Magyar Pétert Gyurcsánnyal, miközben a DK hevesebben támadja őt, mint a kormánypártokat. Az RTL Híradónak nyilatkozó választási szakértő szerint azért, mert mostanra világos lett: rájuk is veszélyt jelent a Tisza Párt.


A legendás szentendrei kereskedőházat meg az eső mossa. Hét éve ígért két és fél milliárd forintot a felújítására a kormány, Orbán Viktor mégis egy romos épület előtt kampányolt a városban május 7-én. A kormányrendeletben rögzített pénz ugyanis még mindig nem érkezett meg a felújításra – ezt az rtl.hu írta meg.


Perek

Jogerősen pert nyert három Vas megyei tanár a Szombathelyi Tankerületi Központ ellen. Nem fizették ki a túlóráikat, ezért fordultak a bírósághoz. A Híradónak nyilatkozó egyik pedagógus úgy tudja, hogy csak az ő tankerületükben 144 tanár számíthat hasonló döntésre. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének információi alapján országszerte 150-200 hasonló eljárás volt már, ahol minden esetben a tanárok nyertek, a Belügyminisztérium viszont ezt nem erősítette meg a Híradónak. 


Két nap alatt két pert nyert Orbán Viktor ellen az RTL. Orbán Viktor két sajtóhelyreigazítási pert is indított az RTL ellen, amiért közzétettük a Spar vezérigazgatójának nyilatkozatát. A keddi ítélet után első fokon a miniszterelnök szerdán tárgyalt keresetét is elutasította a bíróság. 

Nem válaszolnak

Fenn kell tartani a lakáshitelek THM-plafonját – mondta Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Portfólió konferenciáján kedden. Újra drágulnak a kölcsönök, és már a 7,3 százalékos plafon felett is kínálnak hitelt a pénzintézetek. Az államtitkárt az előadása után arról akartuk kérdezni, hogyan tartaná fenn a THM-plafont, a válasz az volt, hogy kérdéseinket tegyük fel írásban. Hogy hogyan sietett el az RTL Híradó kérdései elől Lóga Máté államtitkár, itt megnézheti vágatlanul:


Bár Vidnyánszky Attila szerint nincs jogunk kérdezni, mi a hétfő esti előadások előtt mégis elmentünk a Nemzeti Színházhoz, hogy megkérdezzük a nézőket, mit gondolnak Udvaros Dorottya távozásáról, és arról, hogy a Nemzeti főigazgatója nem hívta fel a Nemzet Színészének választott Kulka Jánost.


Háború és béke

Egyetlen hétvégéjük volt a szakképzési centrumokhoz tartozó iskoláknak, hogy leltározzák, miből, mennyi áll rendelkezésükre háború és béke esetén – tudta meg az rtl.hu. A kormány szerint erre a Védelemgazdasági Alapterv elkészítéséhez volt szükség. A Híradónak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő szerint hiába riogatnak ezzel a politikusok, valójában kicsi az esélye, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba.


Iváncsai akkugyár

Több száz dolgozót küldtek el pénteken az iváncsai akkumulátorgyárból – erről beszéltek a munkások, és így tudják a szakszervezetnél is. Egy érintett az RTL Híradónak azt írta: a műszak közepén szóltak nekik, hogy pakolják össze a cuccaikat, mert ki vannak rúgva. A szakszervezet úgy tudja, kölcsönzött munkaerőt és többnyire vendégmunkásokat küldtek el. Bod Péter Ákos közgazdász szerint ennek az lehet az oka, hogy Európában a vártnál kevesebb elektromos autót adnak el.


A kereslet visszaesése miatt kellett elküldeni munkásokat az iváncsai akkumulátorgyárból – közölte a koreai cég az RTL Híradóval. Az LMP szerint a gyárnak vissza kellene fizetnie a több milliárd forintnyi állami támogatást, amit munkahelyteremtésre kaptak. Fónagy János államtitkár szerint, ami Iváncsán történt, az a kapitalizmus velejárója. 


Halgas Tibor

Halgas Tibor négy éve hazafelé autózott a munkából, amikor a ferihegyi úton egy szemből érkező taxi nekiszáguldott a kocsijának. A 38 éves fociedző azonnal szörnyethalt, a gyorshajtó taxisról pedig kiderült, hogy drog hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és notórius közlekedési szabályszegő volt. A büntetőeljárás közben külföldre szökött. Az özvegy, Köves Alexandra négy éve vár arra, hogy ítélet szülessen az ügyben. Volt, hogy a nyugdíjbiztosító arra kérte, bizonyítsa be, hogy nem ő ölte meg a férjét. Két év fogházat kapott és öt évre eltiltották a vezetéstől első fokon a taxist, az ítélet nem jogerős.

Exkluzív

Erős maradt és fel fog épülni – üzente a barátainak és a családjának Adrián, a 10 éves kemecsei fiú, akit egy hete az iskolaudvaron vert össze úgy négy lány, hogy el kellett távolítani a lépét. Az RTL Híradónak a kórházból nyilatkozott a gyerek és az édesapja. Az ad nekik erőt, hogy a fiú hamarosan hazamehet. Úgy tudjuk, a rendőrség egyelőre egyik lányt sem hallgatta ki gyanúsítottként.


Exkluzív interjút adott a Fókusznak Jared Leto, akit telefonon értünk utol németországi fellépése előtt. Az Oscar-díjas színész csütörtökön érkezik Budapestre, mert zenekara, a 30 Seconds to Mars az MVM Dome-ban ad koncertet.


Medveveszély

A napokban több medveveszélyre figyelmeztető tábla is megjelent a Pest megyei Aszód határában, miután egy kutyasétáltató összefutott egy medvével, és a Bükkben is feltűnt egy példány egy vadkamerán. Bár Cserépfalu és Aszód csaknem 100 kilométerre vannak egymástól, a szakértők szerint nem kizárt, hogy ugyanazt a medvét láthatták. Májusban van a medvék párzási időszaka, így nem csoda, hogy ilyenkor gyakrabban találkozunk velük – a Fókuszban szakértőket kérdeztünk arról, mi a teendő, ha medvével futunk össze.


Cápák között

Az Egri Chiliagok vállalkozást 8 évvel ezelőtt álmodta meg Vörös Tamás, aki karácsonyra egy szószválogatást kapott testvérétől. Azóta gyerekkori barátjával, Vreczenár Csabával 17 termékből álló palettát alkottak meg, amikkel éttermekben, viszonteladóknál, üzletekben és rendezvényeken találkozhatunk országszerte. A pitch-et hallgatva Balogh Levente azon gondolkozott, hogy vajon hol fogják elrontani az üzleti ajánlatot, de aztán gyorsan kiderült, amivel cápatársa, Moldován András is egyetértett.


Balogh Petyát és Gódor Zolát – a Rapid Matek megálmodóját – gyerekként egyaránt kiközösítették osztálytársaik, azért, mert „túl okosak” voltak. Míg Zola a szüleihez fordult segítségért, addig Petya sajátos módszert választott arra, hogy kikerüljön a bullying ördögi köréből. 


ValóVilág

A ValóVilág vasárnapi adásában szimpátiaszavazáson dőlt el, hogy elsőként VV Boginak kell elhagynia a Villát. Úgy tűnt, meglepődött azon, hogy ha kiesik, ki is kell mennie a Villából. 


Viszont ismét 13-an lett. A Fókusz riportjában VV Csaszival ismerkedhettek meg.

 

The Floor

A The Floor játékosainak, Szilinek és Lacinak KRESZ-táblákat és különféle útburkolati jelzéseket kellett felismerniük. Buszok, nyilak és vonalak – több dolog is megtévesztette a párbajozókat, Szujó Zoltán a végén oda is pirított nevetve a kamionsofőrként dolgozó versenyzőnek, amiért nem jött rá, hogy egy záróvonal van a képernyőn.


Marsra magyar!

Folytatódik a Marsra magyar! című szitkom sorozat, május 19-én érkezik az RTL-re. Az áldokumentumfilmes elemekkel tűzdelt heti sorozat a Hajnal-Vasad Kft. mindennapjait mutatja be, amely a NASA megkeresésére a Mars-expedíció egyik beszállítója szeretne lenni. A kisvállalkozás akkor került bajba, amikor a gyár alapanyagait beszállító cég telephelyébe meteor csapódott.


Nyitókép: Reuters, MTI, RTL

#Belföld#a hét videói#ep#választások#politika#magyar péter#orbán viktor#per#rtl#tanárok#vidnyánszky attila#robert fico#merénylet#jared leto#ValóVilág#ma

Címlapról ajánljuk