TANÁROK

Merénylet Robert Fico ellen, medveveszély Pest megyében és 1,5 millió Tisza-szavazó

Merénylet Robert Fico ellen, medveveszély Pest megyében és 1,5 millió Tisza-szavazó

2:34
HíradóEnnyi pénzt kaphatnak azok a tanárok, akiknek a teljesítményével elégedett az igazgatójuk
2024. december 11. 20:07

Ennyi pénzt kaphatnak azok a tanárok, akiknek a teljesítményével elégedett az igazgatójuk

Karácsonyi pénzt kapnak idén a pedagógusok, akinek meg vannak elégedve a teljesítményével, akár bruttó 150 ezer forint jutalomban részesülhet. Az intézményvezetők és a tankerületi igazgatók viszont nem kapnak extra juttatást. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ez az elmúlt évek tüntetéshullámának is köszönhető. A Pedagógusok Szakszervezete kevésbé optimista.
7:01
Házon kívül„A gyanúm az, hogy mindenki két telefonnal fog iskolába járni” – az első mobilmentes iskolai hét tanulságai
2024. szeptember 8. 19:28

„A gyanúm az, hogy mindenki két telefonnal fog iskolába járni” – az első mobilmentes iskolai hét tanulságai

Az érintettek megkérdezése nélkül a kormány betiltotta a diákok mobilhasználatát az iskolákban, a tanárokét pedig korlátozta. Néhány nappal az iskolakezdés előtt felmentették a Madách Gimnázium 24 éve regnáló igazgatóját, amiért úgy döntött, hogy nem veszi el a készülékeket a diákoktól. De a rendelet áldozatai lettek az iskolák is, amelyek most kénytelenek megoldani az olykor milliós értékek tárolását, és a gyerekek, akik tanulásra használnák a telefonjukat. A Házon kívül összefoglalta az első hét tanulságait: a riportból kiderül, mi történik így egy digitális iskolában, ahol laptopról tanulnak, és tankönyveket sem kapnak, hogyan néz ki a gyakorlatban a készülékek összegyűjtése, tárolása, majd szétosztása, mit szólnak a tanárok a felelősséghez, ami a mobilok őrzésével rájuk hárult, és hogyan játszhatják ki a szabályt a diákok.
2:39
Híradó„Az ember csak kapkodja a fejét” – kaotikusan indul az új tanév a szakszervezet szerint, de a kormány szerint nincs tanárhiány
2024. szeptember 1. 18:52

„Az ember csak kapkodja a fejét” – kaotikusan indul az új tanév a szakszervezet szerint, de a kormány szerint nincs tanárhiány

Kaotikusan indul az új tanév hétfő reggel a közoktatásban, ennek pedig az a kormányrendelet az egyik legfőbb oka, amelyik korlátozza az okoseszközök használatát. Emellett továbbra is több ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből – mondják a Pedagógusok Szakszervezeténél. A kormány szerint egyetlen intézmény sem jelzett nehézséget létszámhiány miatt.
16:39
Reggeli„Abszurdum, ami történt” – Törley Katalin a Madách Imre Gimnázium igazgatójának kirúgásáról
2024. augusztus 29. 9:46

„Abszurdum, ami történt” – Törley Katalin a Madách Imre Gimnázium igazgatójának kirúgásáról

A Belügyminisztérium az iskolai mobiltilalom felülbírálása miatt váltotta le a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát, mert „egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt”. A helyzet bonyolult, hiszen a törvény szerint az igazgató vagy a szaktanár engedélyezheti a mobiltelefont, tehát az igazgató semmit nem tett törvénytelenül – csupán megosztotta a pedagógia érveit a nyilvánossággal. A Reggeli vendégei Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója és Asbóth Márton, a TASZ jogásza voltak. Törley szerint felfoghatatlan, hogy egy még el nem fogadott jogszabály miatt eltávolították az ország egyik legjobban működő iskolájának igazgatóját, ám nem ő volt az egyedüli intézményvezető, akit eltávolítottak pozíciójából a nyári szünetben. 
11:56
Reggeli„Teljesen felesleges, megalázó” – bizalmatlanságot sugallnak a tanárok felé az új rendelettel a PDSZ szerint
2024. augusztus 8. 10:24

„Teljesen felesleges, megalázó” – bizalmatlanságot sugallnak a tanárok felé az új rendelettel a PDSZ szerint

A belügyminisztérium szabályozni, ellenőrizni és büntetni szeret – mondta a Reggeliben Ravasz Ágnes, a PDSZ országos választmányának tagja, aki szerint egyre kevesebb az iskolák szabadsága. Korábban már beszéltünk a Reggeliben arról, hogyan korlátoznák a diákok mobiltelefon-használatát az iskolákban, a napokban pedig egy újabb rendeletben már a pedagógusok mobilhasználatáról is szó esett, illetve arról, hogy a nemzeti alaptantervből vizsgázniuk kellene. Ravasz Ágnes szerint mindez megalázó a pedagógus társadalomra. 
1:58
HíradóHiába a béremelés, anyagilag továbbra sem motiváló a tanári pálya
2024. június 20. 19:22

Hiába a béremelés, anyagilag továbbra sem motiváló a tanári pálya

Hiába kaptak béremelést a pedagógusok, az messze nem annyi, hogy motiváló legyen és megoldja a tanárhiányt – állítja a Pedagógusok Szakszervezete. Szerintük egyre többen hiányoznak közülük a rendszerből, miközben óvodapedagógusból is legalább 4500-al kevesebb van, mint kellene. Maruzsa Zoltán szerint azonban a pedagógusokat kellemes meglepetés érte az új rendszerben. A köznevelésért felelős államtitkár erről az Inforádióban beszélt.
2:16
HíradóPályázaton lehetett krétát igényelni a kedvenc tanároknak
2024. június 16. 19:49

Pályázaton lehetett krétát igényelni a kedvenc tanároknak

 A Tanítanék Mozgalom pályázatot hirdetett, amelyen mindenki krétát igényelhetett kedvenc tanárának, csak meg kell indokolni, hogy miért szereti az adott pedagógust. A Híradónak nyilatkozó tanárok szerint szinte mindent, ami a munkájukhoz kell, ők maguk vagy a szülők finanszíroznak. Hogy miért kényszerülnek ilyen megoldásokra, arra a kérdésre a Belügyminisztérium nem reagált. 
2:03
HíradóSzakképzettség nélküli katonákkal enyhítenék a tanárhiányt
2024. június 14. 18:56

Szakképzettség nélküli katonákkal enyhítenék a tanárhiányt

Szakképzettség nélküli katonák is taníthatnak majd az iskolákban – ennek a lehetőségét a kedden elfogadott salátatörvény adja meg. A tervezet szerint 55 évnél idősebb tiszteket és altiszteket vezényelhetnek tankerületekhez, akár oktatói munkára is. Ha nincs megfelelő képzettségük, a tankerület kiképzi őket, és eközben már taníthatnak is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az intézkedést a pedagógushiány miatt vezették be.
2:13
HíradóElbukták munkaügyi perüket a kirúgott karinthys tanárok
2024. június 14. 18:37

Elbukták munkaügyi perüket a kirúgott karinthys tanárok

Elvesztették a bírósági pert a Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnázium elküldött tanárai, amit azért indítottak, mert 2022-ben elbocsátotta őket a Külső Pesti Tankerület polgári engedetlenség miatt. A bíróság úgy látja: a kirúgások célja nem a véleménynyilvánítás korlátozása volt. A tanároknak összesen több, mint 1 millió hétszázezer forint perköltséget kell fizetniük. Még nem döntötték el, hogy fellebbeznek-e.
2:28
VideóBebörtönözték a magyarországi tanárokat Szlovákiában, mert Pozsony nevezetességeiről beszéltek
2024. május 21. 14:56

Bebörtönözték a magyarországi tanárokat Szlovákiában, mert Pozsony nevezetességeiről beszéltek

18 éve robbant ki a botrány, amikor egy háromszor-három méteres cellában töltötte napot egy szekszárdi és egy győri történelemtanár Pozsonyban, mert a diákjaiknak a szlovák főváros egyik nevezetességéről beszéltek. Ezzel állítólag megszegtek egy helyi jogszabályt, nevezetesen azt, ami tiltja az engedély nélküli idegenvezetést. Legalábbis erre hivatkoztak a szlovák rendőrök, akik, a szemtanúk szerint, nem is próbálták tisztázni a helyzetet. Ott a gyerekek elött, rögtön elfogták a magyarokat. A pozsonyi magyar konzul szerint túlkapás történt, ezért azt ígérte, jogi és diplomáciai lépéseket tesz az ügyben. A magyar csoportok közül az eset után többen is lemondták a kirándulást, sokan pedig úgy érezték, a szlovák ellenőrök a magyar csoportokra „vadásznak”.
2:13
HíradóMegható módon pótolták a szerenádot elbocsátott tanáraiknak a végzős diákok Radnóti Színházban
2024. május 16. 18:39

Megható módon pótolták a szerenádot elbocsátott tanáraiknak a végzős diákok Radnóti Színházban

Kirúgott és felmondott tanáraiknak énekelt öt gimnázium 170 diákja a Radnóti Színházban április végén. A videót most osztotta meg a színház. Az Istentelen ifjúság című darabot nézték meg a pedagógusok, akik nem is sejtették, hogy korábbi tanítványaik is a nézőtéren vannak. A tanulók a darab végén álltak fel énekelni. A korábbi polgári engedetlenségi akciókban résztvevő tanárok meghatottan hallgatták őket. Az egyik pedagógus azt mondta stábunknak: a diákok hiányoznak neki, de a bürokrácia és a túlterheltség nem.
5:08
Fókusz„Annyira kevés a fizetés, hogy már nem engedhetem meg magamnak ezt a drága hobbit”– pályaelhagyó és pályán maradó pedagógusok történeteit mutatja be a Miután felmondtam színdarab
2024. május 8. 20:21

„Annyira kevés a fizetés, hogy már nem engedhetem meg magamnak ezt a drága hobbit”– pályaelhagyó és pályán maradó pedagógusok történeteit mutatja be a Miután felmondtam színdarab

Miután felmondtam – ez a címe annak az interaktív előadásnak, amely tanárok sorsát mutatja be. Olyan tanárokét, akik úgy döntöttek, bármennyire szeretik is hivatásukat, elhagyják a pedagógusi pályát. Miután maradtam – így folytatódik a darab címe, hiszen akadnak, akik megannyi buktató ellenére sem mondanak le tanári állásukról. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Stereo Akt csapata az ő személyes történetükön keresztül mutatja be a közoktatás olyan rendszerszintű problémáit, mint például a tanárhiány, a megélhetési válság vagy a nem megfelelő tananyag.
2:30
VideóMindent bevetettek a sztrájkra készülő tanárok ellen Pécsen, még a püspök fenyegetését is
2024. április 18. 6:23

Mindent bevetettek a sztrájkra készülő tanárok ellen Pécsen, még a püspök fenyegetését is

Nyolc éve azzal fenyegették a pécsi egyházi iskolák pedagógusait, hogy ha sztrájkolnak, a püspök eljárást indít ellenük. A helyi szakszervezet akkor azt mondta, szerintük fenyegetik a tanárokat, ezért világossá tették, hogy ha kell, munkaügyi bírósághoz fordulnak, de akár a Vatikánig is elmennek, hogy visszavonják az intézkedést. Palkovics László, az Emmi akkori oktatásért felelős államtitkára a Híradónak azt mondta, a sztrájkjog az egyházi iskolák dolgozóit is megilleti. 
2:43
HíradóA szülők többsége nem akarja, hogy retorzió érje a polgári engedetlenségben résztvevő tanárokat
2024. március 9. 18:37

A szülők többsége nem akarja, hogy retorzió érje a polgári engedetlenségben résztvevő tanárokat

A szülők többsége nem ért egyet azoknak a tanároknak a felelősségre vonásával, akik a Belügyminisztérium szerint jogszabályellenesen tagadták meg a munkát. A Népszava a tavaly decemberi online felmérés eredményéről kérdezte a tárcát, és kiderült, hogy a szülők 53 százaléka nem akarja, hogy retorzió érje a polgári engedetlenségben résztvevő tanárokat. A tárca úgy reagált: senkit sem ért megtorlás. 
1:44
HíradóMegtiltotta a tankerület a többnapos osztálykirándulásokat egy XVIII. kerületi általános iskolában
2024. február 13. 18:06

Megtiltotta a tankerület a többnapos osztálykirándulásokat egy XVIII. kerületi általános iskolában

Nem mehet többnapos osztálykirándulásra egy XVIII. kerületi iskola diákjainak egy része, miután ezt megtiltotta a tankerület. Azt írták az intézményvezetőnek, hogy mostantól évente az eddigi 16 helyett csak 2 osztály utazhat el egy vagy több éjszakára. A szülők szerint a tanárok plusz juttatását spórolná meg így a tankerület, pedig a pedagógusok egy része korábban is ingyen vállalta a pluszmunkát. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az esetleg munkajogi pereket próbálhatja így megelőzni a fenntartó.  
2:10
Híradó„Akik 39 és fél évet beletettünk az oktatási rendszerbe, pont mi nem kapunk egy fillér béremelést sem” –  a nyugdíj előtt álló tanárok kimaradtak a fizetésemelésből
2024. február 1. 17:56

„Akik 39 és fél évet beletettünk az oktatási rendszerbe, pont mi nem kapunk egy fillér béremelést sem” – a nyugdíj előtt álló tanárok kimaradtak a fizetésemelésből

Fejenként akár egymillió forinttól is eleshetnek azok a nyugdíj előtt álló tanárok, akik kimaradtak a mostani fizetésemelésből. Ez több száz tanárt érinthet a szakszervezetek szerint. Gyulyás Gergely azt mondja, akik december végéig jelezték, hogy idén nyugdíjba mennek, azoknak nem változott a jogviszonya a státusztörvény szerint, így ők fizetésemelést sem kaphattak. A miniszter hozzátette: ez a szakszervezetek kérése volt. A Pedagógusok Szakszervezete szerint ez csúsztatás.
2:17
HíradóSok tanár még mindig nem kapta meg a megemelt fizetéséről szóló tájékoztatót
2024. január 30. 18:10

Sok tanár még mindig nem kapta meg a megemelt fizetéséről szóló tájékoztatót

Kedden volt a határidő, sok tanár azonban még mindig nem kapta meg a megemelt fizetéséről szóló tájékoztatót. Akik igen, azok közül sem mindenki elégedett – állítják a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél. Eddig több száz tanárról tudnak, akik a minimumösszeget kapták. A Klebelsberg Központ szerint eddig csaknem 80 ezer dokumentumot állítottak ki.
BelföldAblakon kinézés, megizzadás, Varnus Xavér – itt vannak a legabszurdabb iskolai intők
2024. január 25. 10:37

Ablakon kinézés, megizzadás, Varnus Xavér – itt vannak a legabszurdabb iskolai intők

A minap írtunk arról, hogy Amerikában azért kapott intőt egy hétéves amerikai gyerek, mert ijedtében azt kiáltotta, hogy „Jézus Krisztus”, miután leejtett egy LEGO-t. A hír megosztásakor megkérdeztük olvasóinkat, nekik mi volt a legabszurdabb iskolai intőjük, és magunk sem számítottunk rá, mennyi bizarr történetet kapunk. Ezek közül válogattunk. 
2:23
HíradóCsúszhat a tanárok fizetésének februári utalása
2024. január 20. 18:23

Csúszhat a tanárok fizetésének februári utalása

Csúszhat a tanárok fizetésének februári utalása, ettől tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A megemelt fizetésekről szóló tájékoztatókat egy rendeletmódosítás miatt január 30-ig kell megkapniuk az érintetteknek. A PDSZ szerint így sokan azt sem tudják, mennyiért dolgoznak ebben a hónapban, és a bérszámfejtésre sem lesz idő. A Belügyminisztérium úgy reagált: az intézmények kérték a halasztást.
2:17
HíradóNégy hónappal az érettségi előtt, közölték, hogy idén nem érettségizhetnek pedagógiai ismeretek tantárgyból – van, akinek a felvételije múlhat rajta
2024. január 12. 17:40

Négy hónappal az érettségi előtt, közölték, hogy idén nem érettségizhetnek pedagógiai ismeretek tantárgyból – van, akinek a felvételije múlhat rajta

Alig négy hónappal az érettségi előtt derült ki, hogy idén mégsem lehet vizsgázni a pedagógiai ismeretek nevű tantárgyból. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint országszerte legalább 10 középiskola tanulóit érinti a döntés. Egy érintett diák azt mondja, a felvételijük úszhat el ezen, mert ennyi idő alatt nem tudnak másik tárgyból felkészülni. Az illetékes minisztériumtól nem kaptunk választ. 
4:00
HíradóPilz Olivér: Úgy dolgoznak most a kollegák, hogy nem tudják, mennyi lesz a bérük
2024. január 11. 14:57

Pilz Olivér: Úgy dolgoznak most a kollegák, hogy nem tudják, mennyi lesz a bérük

Január elsejétől a tanárok már nem közalkalmazottak, köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba kerülnek át. Csak éppen azt nem tudják, ezzel milyen fizetés jár. Pilz Olivér a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója az RTL Híradónak arról beszélt, hogy a kormány által történelminek nevezett 32 százalékos pedagógus béremelés csak a pályakezdőknél valósul meg, a többieknél csak egy alsó határ van megadva, aminél nem kereshetnek kevesebbet. Pilz Olivér szerint ez csupán egy inflációkövető béremelés, amit a kormány európai uniós forrásokból finanszíroz. Hogy szerinte ez elegendő lesz-e a tömeges pályaelhagyás megállításához kiderül a videóból.
3:04
HíradóNem egyformán emelkedik a pedagógusok bére januártól, itt vannak a részletek
2023. december 30. 18:01

Nem egyformán emelkedik a pedagógusok bére januártól, itt vannak a részletek

A gyakornokok 32,2%-kal kaphatnak többet, de például a kutatótanárok csak 17%-kal, ez derül ki a kormány most nyilvánosságra hozott javaslatából. Plusz emelést kaphatnak viszont például a matematika- és a kémiatanárok. A Pedagógus Szakszervezet és az Egységes Diákfront szerint megérte az elmúlt években sztrájkkal és tüntetésekkel kiállni a tanárokért, de még maradtak elérendő célok. 
1:27
HíradóGulyás Gergely az RTL-nek: Január 1-gyel jöhet a pedagógusoknak a béremelés
2023. december 15. 13:46

Gulyás Gergely az RTL-nek: Január 1-gyel jöhet a pedagógusoknak a béremelés

„A magyar kormány álláspontja mindig is az volt, hogyha hozzáférhetünk a bennünket megillető uniós pénzekhez, akkor a tanárbéremelés prioritást élvez” – mondta az RTL-nek Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A miniszter ismét elmondta, a jövő évben a pedagógus átlagbéreknek el kell érniük a diplomás átlagbér 71,8 százalékát – ez átlagosan bruttó 700 ezer forintot jelentene. Gulyás arra a kérdésre is válaszolt, mit lát a kormány, jelen vannak-e az uniós források megnyitásával a béremeléshez szükséges pénzek, sőt azt is elárulta, mikortól indulhat el a pedagógusbérek rendezése.  
1:52
HíradóCsepelen megszavazhatják: bruttó 640 ezer forint lesz a legkevesebb, amit egy gyakornok óvodapedagógus hazavihet
2023. december 12. 17:44

Csepelen megszavazhatják: bruttó 640 ezer forint lesz a legkevesebb, amit egy gyakornok óvodapedagógus hazavihet

Bruttó 640 ezer forintot kereshet havonta egy gyakornok óvodapedagógus jövőre Csepelen – erről a kerületi önkormányzat döntött november végén. A helyi óvodákból összesen 40 pedagógus hiányzik, ezen változtatnának az önkormányzati költségvetésből biztosított vonzóbb fizetéssel. A területfejlesztési miniszter hétfőn arról beszélt: a pedagógus béremelést az állami költségvetés képtelen előfinanszírozni, így kénytelenek azzal megvárni az uniós pénzeket.   
2:52
HíradóA tankerületek már a tanárok átvezénylését készíthetik elő a szakszervezet szerint
2023. december 2. 17:36

A tankerületek már a tanárok átvezénylését készíthetik elő a szakszervezet szerint

A tanárok 5 százaléka döntött úgy szeptember végéig, hogy nem tanít tovább. A Tankerületek adatait az Átlátszó összesítette. A több mint 4000 távozó ellenére jelenleg csak 707 pedagógust keresnek a hivatalos közigazgatási állásportálon. A szakszervezetek szerint azért, mert a legtöbb iskolában részmunkaidős tanárokkal töltik be az üres helyeket. 
1:46
HíradóRészegen balhézott a baktatéki iskolában az egyik gyerek apja, szidalmazta és lökdöste a tanárokat
2023. november 20. 17:41

Részegen balhézott a baktatéki iskolában az egyik gyerek apja, szidalmazta és lökdöste a tanárokat

Részegen támadt az igazgatóhelyettesre az apa, aki gyermeke iskolai konfliktusa miatt ment be az iskolába Baktakéken szeptemberben. Az ügyészség szerint kiabálni kezdett, és szidta a tanárokat, majd az őt nyugtatni próbáló igazgatóhelyettest meglökte. Rendőrt kellett hívni hozzá. Vádat emeltek ellene, felfüggesztett börtönbüntetésre számíthat. 
2:34
HíradóAz előző fordulót kihagyta, de másodszorra már elment a kirúgott tanárok tárgyalására Külső-Pesti Tankerület vezetője
2023. november 10. 18:08

Az előző fordulót kihagyta, de másodszorra már elment a kirúgott tanárok tárgyalására Külső-Pesti Tankerület vezetője

Azért bocsájtották el a Karinthy Frigyes Gimnázium hat tanárát, mert ők vettek részt a leghosszabb ideig a polgári engedetlenségben – mondta a Külső-Pesti Tankerület vezetője a bíróságon. Aki elnézést kért azért, amiért korábban nem jelent meg a tárgyaláson. Az elbocsájtott tanárok arról beszéltek, hogy a kirúgásuk szerintük elrettentette a kollégáikat attól, hogy tovább folytassák a tiltakozást.
2:57
HíradóTornatanár tanítja a fizikát, énektanár a magyart – akkora tanárhiány egy szigetszentmiklósi iskolában, hogy a naplót is hamisíthatják
2023. november 6. 17:27

Tornatanár tanítja a fizikát, énektanár a magyart – akkora tanárhiány egy szigetszentmiklósi iskolában, hogy a naplót is hamisíthatják

Hamis adatok szerepelhetnek a KRÉTA rendszerben egy szigetszentmiklósi iskolában – erről egy ott dolgozó tanár beszélt Híradónknak. Szerinte akkora a tanárhiány, hogy van, hogy a tornatanár tartja a fizikaórát, ezt azonban szakszerű helyettesítésként kell beírni az elektronikus naplóba. Egy szülő pedig arra panaszkodott a híradónak, hogy az elmaradó órák miatt a gyerekeknek alig vannak jegyeik. A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ azt közölte a Híradóval, hogy ők minden feladatot ellátnak.
2:46
HíradóTöbbször rendre utasította a bíró a tankerületi vezetőt
2023. november 2. 17:28

Többször rendre utasította a bíró a tankerületi vezetőt

Azért őket küldték el, mert ők vettek részt a legtöbbször polgári engedetlenségi akciókban – ezt válaszolta a bíróságon a Belső-Pesti Tankerületi központ vezetője, miért pont öt tanárt rúgott ki tavaly ősszel a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. A feszült hangulatú tárgyaláson a bíró többször rendre utasította Marosi Beatrixot, amiért szerinte nem válaszolt egyértelműen a kérdéseire. A tanárokat képviselő Helsinki Bizottság szerint olyan adatokról is beszélt ma a tankerületi vezető, melyekről korábban tagadta, hogy tudomása lenne. 
1:12
Híradó„Ön jogász?” – videón a bíró és a tankerületi vezető közti emlékezetes párbeszéd
2023. november 2. 15:47

„Ön jogász?” – videón a bíró és a tankerületi vezető közti emlékezetes párbeszéd

November másodikán folytatódott Palya Tamás, Törley Katalin, Ocskó Emese, Molnár Barbara és Sallai Katalin ügye a bíróságon, akiket korábban a tankerület azért bocsátott el, mert a polgári engedetlenség eszközével tiltakoztak. A november 2-i tárgyalási napon, csütörtökön megjelent Marosi Beatrix, az érintett Belső-Pesti Tankerület igazgatója is. A tárgyaláson – miután többször is erős kérdéseket kapott a bírótól –, szembe találta magát azzal a kérdéssel is: megítélés szempontjából mi a különbség a polgári engedetlenség és a sztrájk fogalma között? Erre nem tudott válaszolni, azonban az ügyét vezető bíró hosszan kifejtette az álláspontját. Mivel a tankerületi igazgató nem járult hozzá, hogy a hangját megmutassuk, a videóban eltorzítottuk.