Magyar Éva Magyar Éva

2:55
HíradóEnnyit lehet keresni a Lidlnél az emelés után – a magas fizetésért sokat kell teljesíteni
2023. szeptember 12. 19:36

Ennyit lehet keresni a Lidlnél az emelés után – a magas fizetésért sokat kell teljesíteni

Tíz százalékos évközi béremelést jelentett be a Lidl. Így a piacvezető áruházlánchoz belépők bruttó bére már félmillió forint fölött van, a logisztikai központokban dolgozó fizikai munkások pedig akár 764 ezer Ft-ot is megkereshetnek. A magas fizetésért nagyok az elvárások is – mondják a kereskedelmi szakszervezetnél. A jól fizető cégek már válogathatnak a jelentkezők közül.
2:23
HíradóMár 2034-ig tervezi a kormányzást Orbán Viktor
2023. szeptember 11. 19:58

Már 2034-ig tervezi a kormányzást Orbán Viktor

Már 2034-ig tervezi a kormányzást Orbán Viktor. A Telex információi szerint erről szombaton beszélt Kötcsén, a Fidesz hagyományos politikai szezonnyitóján. A miniszterelnök elismerte, hogy az utóbb időben csökkent a népszerűségük, aminek okát főleg a gazdasági válságban látja. Az ellenzékről azt mondta, hogy gyenge, és ezzel a Híradónknak nyilatkozó politikai elemző sem vitatkozik.
2:45
Híradó„Horthy Miklósban egy kivételes államférfit tisztelhetünk” – többen aggodalmukat fejezték ki Lázár János szavai miatt
2023. szeptember 6. 19:30

„Horthy Miklósban egy kivételes államférfit tisztelhetünk” – többen aggodalmukat fejezték ki Lázár János szavai miatt

Lázár János miniszter szerint főhajtás jár Horthy Miklósnak, mert kivételes államférfi, katona és hazafi volt. A Fidesz politikusa erről még vasárnap beszélt Kenderesen. A magyarországi zsidó hitközségek aggodalmukat fejezték ki, szerintük Horthyt felelősség terheli a magyarság több mint hat százalékának elpusztításáért, és aki ezt elhallgatja, az semmibe veszi az áldozatok emlékét. 
3:05
HíradóHúszezres „munkásszálló város” is épülhet Debrecenben, miközben kollégiumból nincs elég
2023. szeptember 4. 18:15

Húszezres „munkásszálló város” is épülhet Debrecenben, miközben kollégiumból nincs elég

Tízmilliárdokat költ a kormány munkásszállások építésére, miközben kollégiumi férőhelyekből hiány van – állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Jelenleg a magyarországi cégek körülbelül 100 ezer vendégmunkást foglalkoztathatnak. A kormány szerint a külföldi vendégmunkások a magyar dolgozók munkahelyeit is védik.
2:14
HíradóFontos változás a napelemeknél: jövőre megszűnik az éves szaldóelszámolás
2023. augusztus 20. 19:14

Fontos változás a napelemeknél: jövőre megszűnik az éves szaldóelszámolás

Fontos változásra készülhetnek a napelemes rendszerrel felszerelt háztartások. Jövőre megszűnik az éves szaldóelszámolás, de ez nem azt jelenti, hogy az érintettek kikerülnek az egyetemes szolgáltatásból. Erről a Világgazdaság írt az Energiaügyi Minisztériumra hivatkozva. Akár negyedórás elszámolási rendszer is jöhet, amivel a Híradónak nyilatkozó szakember szerint lehetnek, akik rosszul járnak.
2:31
HíradóHamis lehet a panaszlevél, amivel bepanaszolták a nőt, aki kinevette a lombok nélküli lombkoronasétányt
2023. augusztus 17. 19:16

Hamis lehet a panaszlevél, amivel bepanaszolták a nőt, aki kinevette a lombok nélküli lombkoronasétányt

Hamis magánokirat felhasználása miatt már a rendőrség is nyomoz Nyírmártonfalván, ahol a fideszes polgármester rossz néven vette, hogy a lombok nélküli lombkoronasétányát kinevette egy önkormányzati dolgozó a Facebookon. A nő ellen belső vizsgálat indult, és állítólag az egyik gondozottja is bepanaszolta, hogy rosszul végzi a munkáját. A rendőrség most azt vizsgálja, hogy valódi-e a panaszlevél.
2:05
HíradóA tiltakozó szülők és diákok elérték, mégis igazgató maradhat a Kölcsey Ferenc Általános Iskola vezetője
2023. augusztus 14. 19:33

A tiltakozó szülők és diákok elérték, mégis igazgató maradhat a Kölcsey Ferenc Általános Iskola vezetője

Újabb fordulat Csepelen: mégis igazgató maradhat a Kölcsey Ferenc Általános Iskola vezetője. Korábban a Belügyminisztérium arra hivatkozva utasította el a pályázatát, hogy másnak is lehetőséget szeretnének adni. A szülők tiltakozásba kezdtek, a köznevelési államtitkárság pedig megváltoztatta a korábbi döntését. A Katona József iskolában viszont eredménytelen maradt az igazgató melletti kiállás. 
3:05
HíradóElkezdődött a piknik a Lánchídon – a tervezettnél másfél hónappal korábban befejeződött a felújítás
2023. augusztus 4. 19:19

Elkezdődött a piknik a Lánchídon – a tervezettnél másfél hónappal korábban befejeződött a felújítás

Péntektől a gyalogosok is használhatják a Lánchidat, ezzel a tervezettnél másfél hónappal korábban befejeződött a felújítása. A buszok, taxik, kerékpárosok és motorosok már korábban birtokba vehették, más gépjármű pedig nem használhatja. A kormány erre hivatkozva nem fizeti ki a fővárosnak azt a hatmilliárd forintot, amit korábban már megígért rá. A főpolgármester szerint a kormány eldöntheti, hogy akar-e részesedni a híd felújításának sikeréből.
2:27
Híradó„Akkor menjen vonattal, ha ráér” – Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV
2023. augusztus 3. 18:49

„Akkor menjen vonattal, ha ráér” – Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV

Már hatezer milliárd forintos vasútfejlesztési programról beszél Lázár János építési és közlekedési miniszter, bár három hete azt mondta, hogy egyelőre az 1200 milliárdos járműbeszerzési koncepciónak sincs meg a forrása. Közben Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV – erről a G7 írt. A 24.hu-nak pedig elismerte az állami cég, hogy a járművek átlagéletkora rendkívül magas, a vonatok többségében pedig nincs klíma. 
2:21
HíradóMár most busz vitte az utasokat Dombóvár és Komló között – a vonat az utolsó napján elromlott
2023. július 31. 18:58

Már most busz vitte az utasokat Dombóvár és Komló között – a vonat az utolsó napján elromlott

A búcsú sem volt zökkenőmentes: hétfőn közlekedtek volna utoljára a személyvonatok azon a tíz regionális vonalon, amelyek a MÁV döntése értelmében augusztus 1-től bezárnak. Dombóvár és Komló között azonban buszok szállították az utasokat, mert a vonat hajnalban meghibásodott. Balassagyarmat és Ipolytarnóc között is csak egy menetrenden kívüli járat indult el, mert mire felújították a vasútvonalat, addigra eldőlt, hogy bezárják.
2:30
Híradó„Miért van ilyen hülye szabály?” – így érvelnek a borászok a zéró tolerancia eltörlése mellett
2023. július 30. 18:47

„Miért van ilyen hülye szabály?” – így érvelnek a borászok a zéró tolerancia eltörlése mellett

Egyre csökken a borfogyasztás Magyarországon, a borász szakma főleg emiatt szeretné, ha a kormány eltörölné a zéró toleranciát. Szerintük a sofőrök vezetési képességeit nem befolyásolná egy pohár bor elfogyasztása az ebédhez vagy a vacsorához, rajtuk viszont segítene, ha valamennyit ihatnának a járművezetők is. Évek óta lobbiznak ezért. Nemrég a közlekedési tárca azt közölte: áttekintik a szabályozást.
2:20
HíradóVan, akinek már milliós összeggel tartozik a Booking
2023. július 26. 18:46

Van, akinek már milliós összeggel tartozik a Booking

Hetek óta hiába várják a pénzüket, nem fizet a Booking.com a szállásadók egy részének. Erről a spabook.net írt először. Van, akinek már milliós összeggel tartozik az egyik legnagyobb, nemzetközi szállásközvetítő portál. A holland központú cégnél az informatikai rendszer karbantartására hivatkoznak. Az RTL Híradónak nyilatkozó szállásadóknak legutóbb két nappal ezelőttre ígérték a pénzt, de az egyelőre nem érkezett meg. A Gazdasági Versenyhivatal panaszeljárást indított az ügyben. 
2:23
HíradóA Herendi Manufaktúra felajánlotta, hogy újra elkészítik a trófeát Verstappennek, amit Norris összetört
2023. július 24. 19:01

A Herendi Manufaktúra felajánlotta, hogy újra elkészítik a trófeát Verstappennek, amit Norris összetört

Harmincezer euróba, azaz több mint 11 millió forintba került az a herendi váza, amelyik összetört vasárnap a Forma 1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén. A 18 karátos arannyal díszített trófea a McLaren-es Lando Norris sajátos pezsgőbontási stílusa miatt tört darabokra. Javítani nem lehet, de a Herendi Manufaktúra felajánlotta, hogy újra elkészítik.
2:26
HíradóNapokon belül kellene törvényt módosítani, különben Magyarország lecsúszik az Erasmus-ösztöndíjakról
2023. július 13. 19:32

Napokon belül kellene törvényt módosítani, különben Magyarország lecsúszik az Erasmus-ösztöndíjakról

Az utolsó pillanatokban van Magyarország, ha most nem módosítja a jogszabályokat, akkor 2024-től sem férhetnek hozzá az Erasmus-ösztöndíjakhoz az alapítványi fenntartású egyetemek hallgatói és oktatói. Erről az Európai Bizottság szóvivője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. Az országgyűlés őszig már nem tart rendes ülést, így a Válasz Online szerint kifuthat az időből a törvényhozás. Navracsics Tibor miniszter azt állítja, az Európai Bizottság húzza az időt.
2:10
HíradóVersend polgármestere négy és fél millió forintot költött nem létező beruházásokra
2023. július 11. 18:50

Versend polgármestere négy és fél millió forintot költött nem létező beruházásokra

Méltatlan a polgármesteri tisztségre Versend első embere. Kárász Istvánt nemrég gazdasági csalás miatt jogerősen elítélték, a napokban pedig azt is kimondta a bíróság, hogy méltatlanná vált a baranyai település vezetésére. Versend közben eladósodott. A helyi ellenzék szerint a közétkeztetés és az önkormányzati dolgozók bére is veszélybe került.
2:24
HíradóTöbbszintes, közel 80 ezer négyzetméteres központi csarnoka lesz a debreceni akkugyárnak, amit Garancsi István cége épít
2023. július 8. 19:13

Többszintes, közel 80 ezer négyzetméteres központi csarnoka lesz a debreceni akkugyárnak, amit Garancsi István cége épít

A Market Építő Zrt, azaz Garancsi István cége nyerte el a Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyár központi gyártócsarnokának szerkezetépítési munkáit. Erről a Magyar Építők lapja írt először. A milliárdos vállalkozó a valaha volt legnagyobb magyarországi beruházásban vehet részt, amit a kormány is több százmilliárd forinttal támogat. Hétfőn a Parlamentben egy LMP-s kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta, lehet, hogy több akkumulátorgyár lesz Magyarországon, mint amennyi tagja van az ellenzéki pártnak.
2:35
HíradóGulyás Gergely azzal indokolta az állami üdülők eladását, hogy nem akarják arra kényszeríteni a munkavállalókat, hogy együtt nyaraljanak
2023. július 6. 20:33

Gulyás Gergely azzal indokolta az állami üdülők eladását, hogy nem akarják arra kényszeríteni a munkavállalókat, hogy együtt nyaraljanak

„A kormány nem akarja arra kényszeríteni a munkavállalókat, hogy együtt nyaraljanak”. 74 ingatlan szerepel a kiszivárgott listán, ezek közül két honvédségiről mostanra kiderült, hogy mégis megmaradhat. A miniszterelnök szerint az a helyes, ha az állam nem foglalkozik üdültetéssel, hanem elegendő fizetést ad az embereknek. Csakhogy a szakszervezetek szerint nem ad annyit, hogy abból nyaralni lehetne. 
2:39
HíradóMég csak 33 éves, de már árulja Ferrariját a cégével a jegybankkal üzletelő Somlai Bálint
2023. július 5. 18:31

Még csak 33 éves, de már árulja Ferrariját a cégével a jegybankkal üzletelő Somlai Bálint

Alig használt luxusautó 180 millió forintért eladó – piacra dobta különleges Ferráriját Somlai Bálint, a Matolcsy-család érdekköreihez tartozó vállalkozó. A 444.hu írta meg először, hogy a főleg MNB-s megbízásokból gazdagodó, mindössze 33 éves fiatalember két év után megválna a sportautók között is extrának számító kocsijától. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint nem az a baj, hogy Somlai Bálint gazdag, hanem az, ahogy a vagyonát szerezte.
2:39
Híradó„Egy üres papírt láttam” – tudtán kívül írathattak alá panaszt egy idős nővel gondozója ellen, aki kinevette a polgármester lombkoronasétányát
2023. július 3. 17:15

„Egy üres papírt láttam” – tudtán kívül írathattak alá panaszt egy idős nővel gondozója ellen, aki kinevette a polgármester lombkoronasétányát

Hamis okiratot készíthettek a nyírmártonfalvai önkormányzatnál az ellen a nő ellen, aki kinevette Filemon Mihály, fideszes polgármester lombkorona nélküli lombkoronasétányát a Facebookon. Erről Hadházy Ákos országgyűlési képviselő posztolt a közösségi oldalán. A nőt állítólag bepanaszolta az egyik gondozottja, csakhogy egy hangfelvétel szerint az idős asszonnyal a tudtán kívül íratták alá a beadványt. A gondozónő ügyvédje azt mondja, okirathamisítás gyanúja miatt feljelentést tesznek.
2:55
Híradó„Nem igaz, hogy Magyarország pénzét Ukrajnának adták” – reagált az Európai Bizottság a magyar kormány állításaira
2023. július 2. 19:00

„Nem igaz, hogy Magyarország pénzét Ukrajnának adták” – reagált az Európai Bizottság a magyar kormány állításaira

Szó sincs róla, hogy kiürült volna az Európai Unió költségvetése, és az sem igaz, hogy Magyarország pénzét Ukrajnának adták – így reagált az Európai Bizottság a magyar kormány napok óta hangoztatott állításaira. Orbán Viktor az elmúlt napokban Brüsszelben is arról beszélt, hogy szerinte azért kérnek a tagállamoktól pótbefizetést, mert az unió a pénzügyi csőd szélére sodródott. Ujhelyi István uniós képviselő szerint a miniszterelnök egyre képtelenebb állításokkal igyekszik a saját felelősségéről elterelni a figyelmet. 
2:18
HíradóVárhatóan a jövő héten sem szavaz Svédország NATO-csatlakozásáról a magyar országgyűlés
2023. június 29. 18:52

Várhatóan a jövő héten sem szavaz Svédország NATO-csatlakozásáról a magyar országgyűlés

Jelenleg úgy néz ki, hogy őszre tolódik a döntés. A svédek Finnországgal egyidőben, az ukrán háború kirobbanása után kérték felvételüket a katonai szövetségbe, de a bővítéshez minden tagországnak hozzá kell járulnia. Törökország és Magyarország még kivár. A kormány szerint a Fidesz-frakció még mindig bizonytalan, az ellenzék szerint viszont Orbán Viktor háttéralkut köthetett Erdogannal. 
3:01
HíradóVarga Judit arcai: a miniszter táncolt, kosárlabdázott, zsonglőrködött és nem egyszer fordított hátat az RTL riportereinek
2023. június 28. 18:50

Varga Judit arcai: a miniszter táncolt, kosárlabdázott, zsonglőrködött és nem egyszer fordított hátat az RTL riportereinek

Lemondott Varga Judit igazságügyi miniszter, július 31-ével távozik a posztjáról – derült ki a politikus Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatából. Azt mondta, hogy európai parlamenti képviselő szeretne lenni. Orbán Viktor tudomásul vette a lemondási szándékot, és már ki is jelölte az utódot: Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárát. Az ellenzék szerint Varga Judit megbukott, a Fidesz Brüsszelbe száműzi a botrányok elől. Az RTL Híradóban többek között felidéztük azokat a pillanatokat, amikor stábunk hiába próbált kérdezni a volt minisztertől, Varga Judit hátat fordított a riportereinknek.
2:07
HíradóPatkányok, kosz, teljes elhanyagoltság – borzalmas állapotban van a Déli pályaudvar
2023. június 26. 19:03

Patkányok, kosz, teljes elhanyagoltság – borzalmas állapotban van a Déli pályaudvar

Szaladgáló patkányok, elkordonozott, elhanyagolt területek – aggasztó videót és fotókat posztolt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Déli pályaudvarról. A pusztulás nyomaival szembesül, aki arra jár. A kormánynak már 2016-ban volt elképzelése a Déli átalakításával kapcsolatban, de azóta csak még tovább romlott a helyzet. Most a MÁV azt közölte, uniós támogatásból újítanák fel a pályaudvart.
2:18
HíradóÍgy nyugtatja Pintér Sándor a szabadon engedett embercsempészek miatt aggódó osztrák kollégáját
2023. június 18. 19:04

Így nyugtatja Pintér Sándor a szabadon engedett embercsempészek miatt aggódó osztrák kollégáját

Magyarország nem engedett szabadon olyan embercsempészeket, akiket Ausztriával közös rendőri akcióban tartóztattak le – ezzel nyugtatta bécsi kollégáját Pintér Sándor osztrák sajtóhírek szerint. Gerhard Karner azt nyilatkozta, hogy a magyar belügyminiszter szerint az elengedett bűnözők Szerbia felé vették az irányt. Gulyás Gergely miniszter azonban korábban azt mondta: a kormány nem tudja, ki és milyen irányban hagyja el Magyarországot.
2:15
VideóEzen a napon: Károly annyira felhúzta magát azon, hogy Orbán Viktor is „bérből és fizetésből él”, hogy kővel bedobta egy Fidesz-iroda ablakát
2023. június 17. 6:37

Ezen a napon: Károly annyira felhúzta magát azon, hogy Orbán Viktor is „bérből és fizetésből él”, hogy kővel bedobta egy Fidesz-iroda ablakát

„Járt bennem a düh!” – mondta két évvel ezelőtt Sánta Károly, akinek akkor szállt el az agya, amikor meghallotta Orbán Viktor üzenetét a tévében. Az 52 éves férfi Németországban dolgozott tíz évig, ám édesanyja betegsége miatt hazatért Magyarországra. Miközben segíteni próbált, maga is sztrókot kapott. Az eset óta a férfi munkanélküli. Károly úgy érezte, hogy a magyar kormány magára hagyta, ezért dobta be a ferencvárosi Fidesz-iroda ablakát. A férfi az RTL Híradónak azt mondta, elszállt az agya, és már bánja, hogy nem tudta fegyelmezni magát. Garázdaság és rongálás miatt indult eljárás ellene.
1:48
HíradóAnyjával cipelteti magát a kis hangyász, akinek még nem találtak nevet
2023. június 15. 19:11

Anyjával cipelteti magát a kis hangyász, akinek még nem találtak nevet

Neve még nincs, de az első szereplésén már túl van: bemutatták a budapesti állatkert legújabb lakóját. A sörényes hangyász-kölyök az anyja hátára csimpaszkodva tűnt fel a kifutóban. Aki biztosan szeretné látni, annak a délelőtti etetés időpontját javasolják az állatkert dolgozói. Máskor egy kis szerencsére is szükség lehet a kölyök megfigyeléséhez. Különösen szieszta idején. Amikor ugyanis a hangyászok pihennek, betakarják magukat a bozontos farkukkal, és ilyenkor gyakran előfordul, hogy a kölyökből semmi sem látszik.
2:48
HíradóMár több szerző bejelentette, hogy a jövőben nem akar együttműködni a Librivel
2023. június 14. 19:15

Már több szerző bejelentette, hogy a jövőben nem akar együttműködni a Librivel

Szinte teljesen kormányközeli kézbe került a magyar könyvkereskedelmi és könyvkiadói piac meghatározó szereplője. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány több mint 98 százalékosra növelte a tulajdonosi részét a Libri Csoportban. „Hosszú távon garantáljuk a magyar könyv jövőjét” – ígérte az ügyletről szóló közleményben az MCC főigazgatója. A Libri szerzői közül már többen bejelentették, hogy a jövőben nem kívánnak együttműködni a vállalattal. Így például Péterfy-Novák Éva és Szentesi Éva, de a Librinél nem publikáló Krusovszky Dénes is aggódik.
2:52
HíradóSoros György visszavonul, fia veszi át a helyét
2023. június 12. 19:05

Soros György visszavonul, fia veszi át a helyét

 A 92 éves magyar származású, Amerikában élő milliárdos az egyik fiának, a 37 éves Alexander-nak adja át pénzügyi birodalma irányítását – ezt a Wall Street Journal írta meg. Soros Györgyöt nem csak üzletemberként ismerik világszerte: alapítványa legalább 120 országban támogatja az emberi jogok védelmét és a demokráciák fejlődését. Orbán Viktor neki köszönhetően tanulhatott Oxfordban, de a miniszterelnök néhány éve ellen fordult, azóta az egyik legfőbb ellenségének tartja. 
2:48
HíradóSzijjártó Péter Kínából jelentette be, hogy újabb akkumulátorgyár érkezik Magyarországra
2023. június 11. 18:54

Szijjártó Péter Kínából jelentette be, hogy újabb akkumulátorgyár érkezik Magyarországra

Újabb kínai akkumulátorgyár érkezik Magyarországra – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter szombaton. Hogy pontosan hol épül meg, azt nem árulta el, csak annyit, hogy élvonalbeli vállalat érkezik. Az akkumulátoripar erőltetése miatt a kormány gazdaságpolitikáját az ellenzéki pártok és gazdasági szakemberek is bírálják. A gyárak közelében élők is tiltakoznak: az egészségüket és a biztonságukat féltik.
2:50
HíradóMár a 21 százalékos inflációnak is örülhetünk
2023. június 8. 19:07

Már a 21 százalékos inflációnak is örülhetünk

Tovább emelkedtek az élelmiszerárak Magyarországon, igaz, májusban már csak minimális volt a drágulás az előző hónaphoz képest. Az infláció 21 és fél százalék volt egy év alatt, ami valószínűleg továbbra is a legmagasabb az Európai Unióban. A kormány úgy látja, hogy a fogyasztói árak dinamikusan mérséklődnek, de az általunk megkérdezett emberek még egyáltalán nem érzik ezt.
2:30
HíradóA rezsibiztos eltörölné a hatósági áras PB-gázt
2023. június 7. 18:26

A rezsibiztos eltörölné a hatósági áras PB-gázt

Megszünteti a hatósági áras PB-gázt a kormány, legalábbis Németh Szilárd, rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos ilyen tartalmú törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Korábban azt ígérte, hogy megoldja a gyártók trükközését, akik a hatósági áras helyett más kiszerelésű PB-gázt kezdtek forgalmazni, hogy ne kelljen olcsón adni a palackokat. A Párbeszéd szerint a hatósági ár kivezetésével megint a kisembereket büntetné a kormány.  
1:52
HíradóMeghallgatta az Orbánért mondott hálaadó misén, hogy a keresztények nem gyűlölködnek, majd késsel fenyegetett egy ellentüntetőt az idős asszony
2023. június 6. 19:19

Meghallgatta az Orbánért mondott hálaadó misén, hogy a keresztények nem gyűlölködnek, majd késsel fenyegetett egy ellentüntetőt az idős asszony

Késsel fenyegette egy idős asszony a miniszterelnök születésnapja alkalmából tarott hálaadó szentmise után – ezt állítja egy budapesti férfi. Kovács Balázs az Erzsébet hídon tüntetett, a korlátra egy molinót feszített ki. A Gulyáságyú Média által nyilvánosságra hozott felvételek szerint a feliratot tartó zsinórt vágta el az asszony, miután kijött a templomból. Bent egyébként a pap hosszan beszélt arról, hogy a keresztények nem gyűlölködnek.
2:26
HíradóA budaörsi fideszes képviselőnek belefér, hogy milliárdokat von el a kormány Budaörstől
2023. május 27. 17:58

A budaörsi fideszes képviselőnek belefér, hogy milliárdokat von el a kormány Budaörstől

A főváros után újabb önkormányzat jelentette be, hogy törvénytelennek tartja az úgynevezett szolidaritási hozzájárulást: Budaörs is bírósághoz fordul az Orbán-kabinet ellen. A polgármester szerint a kormány az önkormányzat saját bevételeit sarcolja, és ez ellentétes az Alaptörvénnyel. A helyi Fidesz szerint Budaörs gazdag, vagyis elvárható tőle a szolidaritás, képviselőjük nem is tudna „jó szívvel” az elvonás ellen ágálni. 
2:14
Híradó„Ez egy politikai bábszínház volt” – kivonult az ellenzék a státusztörvényről szóló tárgyalásról
2023. május 24. 19:05

„Ez egy politikai bábszínház volt” – kivonult az ellenzék a státusztörvényről szóló tárgyalásról

A pedagógusokat érintő úgynevezett státusztörvényről egyeztettek ma a parlamenti pártok képviselői a Belügyminisztériumban. De csak egy ideig, mert az ellenzék idő előtt kivonult a tárgyalásról. Azért, mert szerintük semmilyen fogadókészség nem volt a javaslataikra. Rétvári Bence államtitkár szerint nem is voltak javaslatok, az ellenzék eleve azért ment oda, hogy otthagyhassa az egyeztetést.  
2:17
HíradóMészáros Lőrinc: „A Mészáros Csoport, azt gondolom, ad anyagi, erkölcsi feltételt, hogy a beruházások növekedjenek”
2023. május 18. 19:59

Mészáros Lőrinc: „A Mészáros Csoport, azt gondolom, ad anyagi, erkölcsi feltételt, hogy a beruházások növekedjenek”

Zöldségtermesztésben erősödne, és növelné az öntözött területei nagyságát Mészáros Lőrinc. Az ország leggazdagabb embere szerint a mezőgazdaságban nem elég a munka és a tehetség, a jóistenre is szükség van. Erről csütörtökön, a nagyrészt uniós támogatásból megépült mosonmagyaróvári öntözőtelep átadásán beszélt. Azt is mondta, a Mészáros csoport minden anyagi és erkölcsi feltételt biztosít a fejlesztésekhez.
2:20
HíradóMilliós sérelemdíjat kapott a gyermekotthon elbocsátott szakmai vezetője, akit azután rúgtak ki, hogy felmerült egy ötéves kislány megerőszakolása
2023. május 17. 18:59

Milliós sérelemdíjat kapott a gyermekotthon elbocsátott szakmai vezetője, akit azután rúgtak ki, hogy felmerült egy ötéves kislány megerőszakolása

Milliós sérelemdíjat fizet az újpesti önkormányzat az Aranyhíd gyermekotthon volt szakmai vezetőjének, akit még az év elején, rendkívüli felmondással elbocsátottak az állásából. Azután, hogy felmerült a felelőssége egy gyermekbántalmazási ügy kapcsán. A volt vezető munkaügyi bírósághoz fordult, ahol a korábbi munkáltatója vállalta a sérelemdíj kifizetését. Az pedig azóta sem derült ki, hogy a gyermekotthonban valóban megerőszakoltak-e egy kisgyereket.
2:37
HíradóFöldrajzi tévedés – az OTP szerint ezért került fel a bank a háború támogatóinak listájára Ukrajnában
2023. május 13. 19:17

Földrajzi tévedés – az OTP szerint ezért került fel a bank a háború támogatóinak listájára Ukrajnában

Földrajzi tévedés miatt kerülhetett az OTP a háború támogatóinak listájára Ukrajnában – ezt a bank közölte. Szerintük az ukrajnai és az oroszországi Donyecket keverhették össze az ukrán Antikorrupciós Ügynökségnél, amikor megvádolták a magyar bankot azzal, hogy megszállt területen működik. Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, Magyarország addig nem tárgyal újabb Oroszország elleni szankciókról, amíg Ukrajna a háború szponzorai közé sorolja az OTP-t.