Legfrissebb tartalmak

0:56
SztárboxLmen Pralát nem érdeklik a monoklik, egy valamitől viszont ő is tart a Sztárboxban
2024. július 24. 10:57

Lmen Pralát nem érdeklik a monoklik, egy valamitől viszont ő is tart a Sztárboxban

Lmen Prala életében nem izzadt annyit, mint mostanában a Sztárbox-edzéseken. A zenész imád küzdeni, ami jól jön a ringben is, ahol kifejezetten kemény ellenfelek ellen kell bizonyítania. Kezdetben aggódott miatta, hogy meg meri-e ütni majd az edzőpartnereit, de hamar kiderült, hogy ezzel nem lesz gondja. Lmen Prala azt is elárulta, hogy miközben a monokliktól egyáltalán nem fél, egy valami miatt még ő is aggódik.
1:25
SztárboxMészáros András: Persze hogy félek, hogy valami lesz az arcommal
2024. július 24. 10:57

Mészáros András: Persze hogy félek, hogy valami lesz az arcommal

A Gólkirályság és a Drága örökösök színésze, Mészáros András vegyes érzésekkel vágott bele a Sztárboxba: „félsz, izgalom, magabiztosság” – ezt mind egyszerre érzi felkészülés közben. Ugyanakkor izgatott, hogy a műsorral lehetősége nyílt rá, hogy belekóstoljon a profi boksz egyik apró szeletébe. Többféle típusú edzéssel készül a versenyre: a terheléses feladatok mellett úszni is jár, és a kesztyűzések során már ellenfelei is akadnak a ringben. Épp egy ilyen felkészülésen szerezte az arcán látható sérülést is.
1:17
SztárboxCzutor Zoltán minden éjjel a Sztárboxszal álmodik
2024. július 24. 10:57

Czutor Zoltán minden éjjel a Sztárboxszal álmodik

„Felnőtt korom legjobb formáját hozom” – mondta Czutor Zoltán, aki elsősorban a sportélmény és a felkészülés miatt szeretett volna belevágni a Sztárboxba. A kemény edzések már pár hónap alatt látványosan átalakították a testét. A zenész gyermeki kíváncsisággal várja az éles összecsapásokat, ráadásul amióta kesztyűt ragadott, eldöntötte, hogy nem szeretne megállni a döntőig. Ez persze nem azt jelenti, hogy rosszul viselne egy esetleges vereséget, nem gondolja, hogy valaki elveszíti a méltóságát, ha elveszít egy mérkőzést. Még a maradandó esztétikai sérülésektől sem fél: ha lesz ilyen, „büszke leszek rá egész életemben” – mondta.
9:40
Reggeli„Mi még akartunk gyerekek lenni” – miért borultak fel látványosan a generációs határok?
2024. július 24. 9:42

„Mi még akartunk gyerekek lenni” – miért borultak fel látványosan a generációs határok?

A 27 éves Jordan Howlett TikTok-influenszer szerint olyan korban élünk, amikor az Y generáció tagjai sokkal fiatalabbnak, a Z generációé pedig sokkal idősebbnek tűnnek a korukhoz képest. Vajon mi lehet ennek az oka? Szabó Doris szépségmentor szerint közre játszhat a helyzetben, hogy ma már sem a férfiak, sem a nők esetében nincsen beavatás – azaz nehezebb megmondani, hogy mikortól számít például valaki felnőttnek. És hogy állnak az öregedéshez az idősebbek? Kiderül a videóból. 
0:22
VideóVulkáni eső hullott egy magyar családra az Etna kitörése miatt – videó
2024. július 24. 9:16

Vulkáni eső hullott egy magyar családra az Etna kitörése miatt – videó

Az rtl.hu-nak eljuttatott videóban látható és hallható a különleges jelenség, melyet Szicíliában vett videóra egy magyar család. Az Etna a világ egyik legaktívabb vulkánja, működése az elmúlt napokban mind intenzívebb lett, forró hamut és lávát okádott magából. Az eget elborító hamufelhő miatt kedden lezárták Catania repterét is, és mindent beborított a fekete por. Egy kint tartózkodó magyar család mesélt az átélt élményekről az rtl.hu-nak.
4:58
ReggeliEzek a szamárköhögés tünetei – 153 bejelentett esetből 65-nél igazolták a betegséget
2024. július 24. 8:51

Ezek a szamárköhögés tünetei – 153 bejelentett esetből 65-nél igazolták a betegséget

Magyarország eddig megúszta a szamárköhögés-járványt, de Európa több országában már rég volt ennyi fertőzött. Az esetek száma Magyarországon is emelkedik, de ezek szórványosan fordulnak elő – mondta Dr. Galgóczi Ágnes a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi főosztályának osztályvezetője a Reggeliben. Mindez annak ellenére, hogy itthon 1954 óta kötelező a szamárköhögés elleni oltási sorozat. Milyen tünetei vannak a betegségnek, és kikre van komoly veszélye, hogy lehet észrevenni? Érdemes-e emlékeztető oltást kérni? Kiderül a videóból. 
7:35
ReggeliIlyen egyszerű lehet a megoldás a párkapcsolati problémákra?
2024. július 24. 8:27

Ilyen egyszerű lehet a megoldás a párkapcsolati problémákra?

Cameron Diaz szerint az „alvásválás” lehet a kapcsolatok megmentője, azaz szerinte megoldódhatnak a konfliktusok (vagy azok egy része) azzal, ha a párok külön alszanak. Kovács Orsolya pszichológus szerint ennyire nem érdemes a helyzetet leegyszerűsíteni, de az mindenképp jó irány, ha a felek el tudnak kezdeni arról beszélgetni, mikor tudnak és mikor nem tudnak egymáshoz közel lenni. Az azonban szerinte is tény, hogy kipihenten az embernek kevesebb konfliktusa van – de mi lehet az abszolút megoldás arra, hogy megmaradjon az intimitás? Kiderül a videóból.
KülföldEzen a pár államon múlik, hogy ki lesz az Egyesült Államok elnöke
2024. július 24. 5:58

Ezen a pár államon múlik, hogy ki lesz az Egyesült Államok elnöke

Hiába szavazott Donald Trumpra 2,8 millióval kevesebb amerikai 2016-ban, mint Hillary Clintonra, mégis a republikánus jelölt lett az elnök. Mindez az egyedi amerikai elnökválasztási rendszernek köszönhető, amiben néhány államon és pár tízezer szavazaton múlhat, hogy ki kerül a Fehér Házba. Megmutatjuk, hova kell figyelni idén novemberben: melyik az a néhány állam, amin a mostani amerikai elnökválasztás eredménye múlik.
6:01
FókuszNapokon belül indul az olimpia – így készült Párizs az ötkarikás játékokra
2024. július 23. 20:34

Napokon belül indul az olimpia – így készült Párizs az ötkarikás játékokra

Az olimpiai ötkarika már az Eiffel-tornyot díszíti, egész Párizs már a játékok lázában ég, és már csak néhány nap van hátra a megnyitóig. Az olimpiai láng is megérkezett a francia fővárosba. Az előkészületek azonban négy éve kezdődtek el, a Fókuszban bemutatjuk, mekkora munka előzte meg a párizsi olimpiát, hogy épült az olimpiai falu, milyen biztonsági intézkedések vannak, és hogy hogyan várják a turisták hadát Franciaországban.
1:53
FókuszPokoli rokonok: így tanulnak alázatot az újgazdag család elkényeztetett gyerekei
2024. július 23. 20:31

Pokoli rokonok: így tanulnak alázatot az újgazdag család elkényeztetett gyerekei

Folytatódik az RTL vadonatúj napi sorozata, a Pokoli Rokonok forgatása. A két főszereplő, Dobó Kata és Árpa Attila mellett most két új szereplő tűnik fel: a Guba házaspár gyerekei, Lara és Olivér, akiket Pásztor Virág és Adányi Alex alakítanak. A Pokoli rokonok egy képzeletbeli magyarországi kisvárosban, Pantallóson játszódik, a sorozat népes szereplőgárdájából hétről hétre újabb karaktereket mutatunk be a Fókuszban.
7:37
FókuszÍzirájder, öcsém! – Babettákkal kerülték meg a Balatont
2024. július 23. 20:08

Ízirájder, öcsém! – Babettákkal kerülték meg a Balatont

Éktelen durrogás, csörömpölés, zörgés és a 80-as évek kipufogó szaga zavarta meg a Balatonnál sütkérezők nyugalmát, amikor közel száz Babetta gördült be nemrég a siófoki aranypartra. A kezdeti felzúdulást azonban valószínűleg sokak lelkében gyorsan felváltotta a jól eső nosztalgia a régi ismerős láttán. A Babetták szerelmesei ezúttal 8. alkalommal gyűltek össze, hogy büszke járgányaikon megkerüljék a Balatont – a poénnak indult túrára ma már az ország minden pontjáról, sőt a határon túlról is érkeznek résztvevők.
6:08
FókuszKamala Harris lehet az Egyesült Államok első női elnöke – de kik azok a nők, akik előtte formálták az USA politikáját?
2024. július 23. 20:00

Kamala Harris lehet az Egyesült Államok első női elnöke – de kik azok a nők, akik előtte formálták az USA politikáját?

Kamala Harris – a név, amit Joe Biden visszalépése óta az egész világ ízlelgethet. Ami Hillary Clintonnak nem sikerült, az most összejöhet neki. Joe Biden visszalépése után az amerikai Demokrata Párt egyöntetűen felsorakozott mögötte, száz napja maradt, hogy sikeresen kampányoljon Donald Trump ellen, és az Amerikai Egyesült Államok első női elnökévé váljon. De előtte is rengeteg bátor és okos nő tette le névjegyét az amerikai politikában – Magyarics Tamás történésszel őket mutattuk be a Fókuszban.
6:25
FókuszHogyan építsünk nyugodt, kiegyensúlyozott kapcsolatot a kutyánkkal?
2024. július 23. 19:55

Hogyan építsünk nyugodt, kiegyensúlyozott kapcsolatot a kutyánkkal?

Balázs Andi színésznő és párja, Gábor kiegyensúlyozott, boldog falkaként él együtt négy kutyájukkal, állataikra családtagként tekintenek. Persze hosszú út vezetett idáig, ezt pedig minden gazdi átélte. A Fókuszban Karay Zoltán tréner jóvoltából a kutyák lelkivilágába nyerhettünk betekintést, aki elmagyarázta, mit él át egy kutya mikor egyedül marad otthon, miért szedi szét a lakást, és hogy hogyan alakítsuk ki a legjobb kapcsolatot négylábú társainkkal.
11:29
FókuszA magyar olimpiai csapat legjei
2024. július 23. 19:40

A magyar olimpiai csapat legjei

Biológiai csodaként emlegetik a magyar olimpiai csapat legfiatalabb tagját. Az úszó Jackl Vivient Egerszegi Krisztinához és Hosszú Katinkához hasonlítják. Az ötödik olimpiájára készülő bajnok, Varga Dénes azt állítja, minden sportban gyenge volt és ügyetlen, az a szerencséje, hogy a vizipóló rátalált. Azóta azt mondják róla, hogy zseni, akinek kezében megszólal a labda. De kik a magyar csapat legmagasabb, legalacsonyabb, és legidősebb sportolói? Ki vett részt a legtöbb olimpián? A Fókusz riportjából ez is kiderül. 
2:29
HíradóKamala Harris: „Ki szeretném érdemelni a jelöltséget,  és meg akarom nyerni a választást”
2024. július 23. 19:36

Kamala Harris: „Ki szeretném érdemelni a jelöltséget, és meg akarom nyerni a választást”

Ez volt a helyes döntés – ezt mondta első nyilvános megszólalásában Joe Biden amerikai elnök, miután visszalépett a jelöltségtől. Közben úgy tűnik, alelnökének, Kamala Harrisnek máris elegendő támogatója van, hogy ő lehessen Biden után a Demokrata párt elnökjelöltje, legalábbis ez derül ki az AP hírügynökség összesítéséből. Kamala Harris kampányára a demokratákat támogató hírességek és adományozók alig egy nap alatt sosem látott összeget küldtek.
6:29
FókuszVulkánmászás, sörözés a Pokol Kapujában, dízel helyett benzint tankolás – így fedezi fel Pamkutya Béla Ázsiát
2024. július 23. 19:35

Vulkánmászás, sörözés a Pokol Kapujában, dízel helyett benzint tankolás – így fedezi fel Pamkutya Béla Ázsiát

Mit keres az ország legnépszerűbb tartalomgyártója Türkmenisztánban, és milyen különleges expedíciót szervezett Kínáig az egykor selyemútként ismert útvonalon? A videóparódiákkal csaknem másfél milliós követőbázist felépítő Pamkutya Béla vagyis Osbáth Norbert egy sikeres hegy- és vulkánmászót is magával vitt Ázsiába, aki szerint Kínában még lehetnek eddig fel nem térképezett vulkánok. Hogy mi késztette a videóst a terepjárós világjárásra, az kiderül a Fókusz videójából.
2:44
HíradóPrivatizálná Lázár János minisztériuma a szarvasi Csáky-kastélyt
2024. július 23. 19:29

Privatizálná Lázár János minisztériuma a szarvasi Csáky-kastélyt

Privatizálná Lázár János minisztériuma a szarvasi Csáky-kastélyt, a lépéssel viszont az agrártárca nem ért egyet – erről a 24.hu írt. A minisztériumok közti ellentét oka, hogy a kastélyban működik a Körös-Maros Vidéki Nemzeti Parki Igazgatóság, az épületet körülvevő területen pedig a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark. A döntés ellen természetvédelmi szervezetek is tiltakoznak. A kormány nem válaszolt kérdéseinkre.
2:31
Híradó4 milliárd forintot már elköltöttek a soha meg nem épülő MotoGP-pályára
2024. július 23. 19:28

4 milliárd forintot már elköltöttek a soha meg nem épülő MotoGP-pályára

Csaknem 600 millió forintos veszteséggel zárt tavaly a hajdúnánási MotoGP-pálya építéséért felelős cég – írta meg az Átlátszó. A 65 milliárd forint értékű motorsport-beruházást még 2020-ban jelentette be a kormány, azonban az építkezés mostanáig nem indult el. A földterületen ma is kaszáltak a gazdák. Hogy mi lesz a területen versenypálya helyett, arról a kormány annyit írt: akkugyár biztosan nem.
2:26
Híradó„Emberfeletti teljesítményük miatt” kaptak 200 milliós jutalmat fővárosi cégvezetők, Vitézy szerint semmi nem indokolta a prémiumot
2024. július 23. 19:07

„Emberfeletti teljesítményük miatt” kaptak 200 milliós jutalmat fővárosi cégvezetők, Vitézy szerint semmi nem indokolta a prémiumot

Karácsony Gergely főpolgármester szerint a 200 milliós jutalmat emberfeletti teljesítményük miatt érdemlik meg a fővárosi cégek vezetői. Ezzel szinte egyidőben derült ki, hogy a közlekedési központ 200 millió forintos büntetést kapott egy tavalyi, szabálytalannak ítélt busztender miatt. Vitézy Dávid szerint semmi nem indokolja az ilyen mértékű prémiumot.