Legfrissebb tartalmak

2:47
Híradó
2023. február 3. 19:47

Feledy Botond: Sokáig emlékezni fognak arra Amerikában, a krízisben ki állt a saját szövetségesei oldalán

A magyar kormány néhány tagja, és a kormány irányítása alatt álló sajtó hitelteleníteni akarja az Egyesült Államok budapesti nagykövetét – így reagált az elmúlt napok nyilatkozataira az amerikai külügyi szóvivő Washingtonban. David Pressmann a kormányt bírálta a demokrácia állapota, és az oroszbarát retorikája miatt, mire a külügyminiszter úgy válaszolt: érdektelen, mit gondol a nagykövet. Feledy Botond külpolitikai szakértő a Híradónak azt mondta: sokáig emlékezni fognak arra Amerikában, a krízisben ki állt a saját szövetségesei oldalán.
2:15
Híradó
2023. február 3. 19:28

„A kutyának nem kellenek a magyar lélegeztetőgépek” – a Belügyminisztériumnál továbbra sem mondják meg, hogy hány gépet adtak el

A Belügyminisztérium a jogerős bírósági ítélet ellenére sem árulja el, hogy hány lélegeztetőgépet sikerült eladnia Magyarországnak abból a 16 ezerből, amit a covid-járvány elején vásárolt a kormány mintegy 300 milliárd forintért. A tárca a Kúriától kért felülvizsgálatot. A pert indító Transparency International korrupcióellenes szervezet szerint egyetlen darabot sem sikerülhetett eladni, legalábbis velük ezt közölte az értékesítéssel megbízott Országos Kórházi Főigazgatóság. 
2:24
Híradó
2023. február 3. 19:20

24.hu: Luxuskategóriás autókra is juthatott a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásából

Több tízmilliós autókat is vásárolhattak a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának segítségével – erről a 24.hu írt. A lap egy fotót is közölt, egy alapáron 35 millió forintos autóról, aminek a tulajdonosa igénybe vehette az adófizetők pénzéből nyújtott 2 és fél millió forintos támogatást. A Pénzügyminisztérium adatai alapján tavaly őszig több mint 27 ezer család vette igénybe a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, ám azt nem árulták el, hogy közülük hányan vettek luxuskocsit. 
2:43
Fókusz
2023. február 3. 19:11

Szünetre vonul az X-Faktor, jön a The Voice az RTL-re!

72 országot már meghódított, hamarosan pedig az RTL képernyőjére érkezik a The Voice. A világ egyik legsikeresebb tehetségkutató műsora az idén szünetre vonuló X-Faktort váltja. Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója mindenkit megnyugtatott: lesz még X-Faktor, csak nem 2023-ban. A The Voice-nak nagyon különleges szabályai vannak: a zsűritagok háttal ülnek, nem látják, hogy ki énekel, ezért első körben a hangjukkal kell meggyőzniük a zsűrit a versenyzőknek. Itt tehát a hang a legnagyobb fegyver.
1:45
Híradó
2023. február 3. 19:06

Egérméreghez érhetett egy gyerek kulacsa egy biharkeresztesi iskolában

Egérméreggel érintkezhetett egy gyerek kulacsának a kupakja egy biharkeresztesi iskolában még kedden. A diák nem volt rosszul, nem is szólt otthon a történtekről. Egy másik szülőtől értesült másnap az iskola, hogy az irtószer közelébe kerülhetett valahogy a flakon az egyik szünet végén. A gyermeket szülei orvoshoz vitték, de nincs baja. A munkavédelmi ellenőrzés alapján az egérirtó doboz szakszerűen volt kihelyezve.
2:09
Híradó
2023. február 3. 19:06

Dulakodás közben, húszcentis vadászkéssel szúrta szíven támadója Deutsch Tamás apósát

Újabb megrázó részleteket hoztak nyilvánosságra a rendőrök az egy évvel ezelőtti gyilkosságról. Lazsányi László egykori élvonalbeli focistát az egyik albérlője gyilkolta meg. A támadó ellen most zárták le a nyomozást. Kiderült: azon veszett össze későbbi áldozatával, hogy már hónapok óta nem fizette a bérleti díjat, mégis rendszeresen visszajárt a lakásba. 
1:42
Híradó
2023. február 3. 19:05

Hét év börtönt kapott a férfi, aki ittasan elgázolt egy 18 éves lányt Szeged-Szőregen, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott

Jogerősen 7 év börtönbüntetésre ítélte és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki négy éve ittasan és kábítószer hatása alatt halálra gázolt egy fiatal lányt Szeged-Szőregen. A baleset éjjel történt. A 18 éves lány éppen kiszállt az autójából, amikor elsodorta a nagy sebességgel érkező kocsi. A lány azonnal meghalt, az autós pedig segítségnyújtás nélkül tovább hajtott.
1:55
Híradó
2023. február 3. 18:55

Több baleset is történt a csúszós utakon, Felpécen egy gyalogost gázoltak halálra

Rövid időn belül több baleset is történt a 83-as főút térségében Győr-Moson-Sopron megyében. A reggeli havazás miatt az utak nehezen járhatóak voltak, a rendőrség munkatársai folyamatosan helyszíneltek a környező településeken. A zord időjárásnak halálos áldozata is van, Felpécen egy gyalogost elgázoltak, míg Győrszemere és Koroncó határában frontális ütközés volt, ahol többen is megsérültek.  
1:27
Híradó
2023. február 3. 18:48

Ahogy meglátta Rambót, azonnal megadta magát – kilenc perc alatt kapták el a kutyás rendőrök a férfit, aki a HÉV-en akart lopni

Kilenc perc alatt kapták el a kutyás rendőrök azt a férfit, aki a szentendrei HÉV-en egy alvó nő táskáját akarta elvinni. A vonattól még el tudott szaladni, de az állomástól egy kilométerre egy kutyás járőr felismerte és üldözőbe vette. Amikor a férfi meglátta Rambót, a hétéves német juhászt, azonnal megadta magát.
2:10
Híradó
2023. február 3. 18:06

Addig húzta a kormány az elnyert napelemes pályázatokat, hogy van, akinek az önrésze majdnem 25-szörösére emelkedett

38 ezer forintról több mint 900 ezer forintra emelkedett az egyik nyertes önrésze a lakossági napelemes pályázaton. Az érintett család Híradónknak úgy fogalmazott: ez nem magyarázható sem az euró-forint árfolyam romlásával, sem a rendszerek drágulásával és ennyi pénzt nem tudnak előteremteni. A szakszövetség elnöke szerint 30-40 százalékos drágulás indokolt és ilyen esetekben érdemes új ajánlatot kérni más cégektől is.
Életmód
2023. február 3. 14:22

Akiknek a torkán már nem lehet lenyomni, hogy mindent tűrni kell – mit művel a Z generáció a munkahelyeken?

Nem munkakerülő a Z generáció, csak úgy érzi, hangot adhat a vágyainak, és ezzel felkavarhatja az állóvizet a munkahelyeken. Nincs két egyforma fiatal, de a mostani pályakezdők preferenciái és lehetőségei is teljesen mások, mint az előző nemzedékeknek. Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy lusták lennének, vagy ne szeretnének dolgozni.