Legfrissebb tartalmak

4:45
VideóTúl sok a pisi a Balatonban – figyelmeztették a fürdőzőket két éve
2023. augusztus 13. 8:59

Túl sok a pisi a Balatonban – figyelmeztették a fürdőzőket két éve

Már két éve is probléma volt, hogy a Balatonon kevés a szabadstrand és az ingyenes illemhely. A strandokon a fizetős vécék napi többszöri használata már akkor is több ezer forint kiadást jelentett egy családnak. A kutatók úgy becsülik, hogy az emberi vizelettel évente 1,2 tonna foszfor kerül a Balatonba, ami a tó ökológiai egyensúlyára is veszélyes. A riportban bemutatkozik Juci mama, az egyik fizetős illemhely kasszása, aki maradéktalanul elégedett a szolgáltatással, a vendégekkel és láthatólag a munkájával is. A vízminőségen azonban többet segítenének az ingyenes illemhelyek.
BelföldVisszaváltott pálinkásüveg miatt bukott le a nikotinnal öldöklő nyírségi asszony
2023. augusztus 13. 8:16

Visszaváltott pálinkásüveg miatt bukott le a nikotinnal öldöklő nyírségi asszony

Növényvédőszernek szánták, de családirtáshoz is hatékony volt a nikotin a múlt század közepén Magyarországon. Bárki vehetett belőle, pedig bőrön át is súlyos mérgezést okozott, lenyelve pedig néhány csepp is elég volt belőle az azonnali halálhoz. Bár voltak, akik azt gondolták, hogy erős szaga miatt nem alkalmas gyilkosságra, a gyakorlat mást mutatott: bántalmazó férjektől próbáltak megszabadulni, sérelmeket toroltak meg, vagy egyszerűen szórakozásból öltek a méreggel.
VideóJázmin Viktóriát többen bántalmazták, Tóth Gabiék derült égből szétmentek, Mészáros Lőrincék nagyobb jachtra váltottak, tájfun elől menekültek a magyar cserkészek
2023. augusztus 12. 20:13

Jázmin Viktóriát többen bántalmazták, Tóth Gabiék derült égből szétmentek, Mészáros Lőrincék nagyobb jachtra váltottak, tájfun elől menekültek a magyar cserkészek

Mészáros Lőrinc egyre nagyobb jachton nyaral, miközben egy anyósülésről vezető autós oktató rövid időre sztárrá vált. Jázmin Viktoria bántalmazásáról vallott a Celebrandiban, és sokakat megdöbbentett a hír, hogy Tóth Gabiék válnak. Megkezdődött a Sziget Fesztivál, ahol az rtl.hu stábja azt is megnézte, milyen ételt adnak a vendéglátósok 2500 forintért. Ezek a hét videói.
5:45
FókuszInternetes szenzáció lett a magyar stoppoló fiatal, aki élőben közvetíti, miről beszélget a sofőrökkel
2023. augusztus 12. 20:07

Internetes szenzáció lett a magyar stoppoló fiatal, aki élőben közvetíti, miről beszélget a sofőrökkel

Valóságos internetes szenzáció lett a 28 éves Zalán, aki ingyen fuvarokkal már az egész országot bejárta, és élőben közvetíti a stoppolással kapcsolatos élményeit és a sofőrökkel való beszélgetéseit. Négy hónapja már szinte csak leintős fuvarokkal közlekedik, így jól tudja, mi a titka annak, hogy minél nagyobb eséllyel álljanak meg az autók – például nagyon fontos a szemkontaktus. Rossz tapasztalata még egyetlen sofőrrel sem volt.
2:36
HíradóKözpénz-tízmilliárdokat emésztett fel az atlétikai vb, de a Sziget több mint kétszer annyi külföldi turistát hoz
2023. augusztus 12. 19:28

Közpénz-tízmilliárdokat emésztett fel az atlétikai vb, de a Sziget több mint kétszer annyi külföldi turistát hoz

Kiemelkedő lesz 2023. augusztus Budapest turizmusában. Az atlétikai vb idején telt házzal üzemelnek a fővárosi szálláshelyek, és azokat akár 20 százalékkal is magasabb áron tudják értékesíteni, mint tavaly – mondta a Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az RTL Híradónak. A vb egy hét múlva kezdődik, a szervezők 50 ezer külföldi vendéget várnak, ez kevesebb mint a fele annak, amennyien tavaly a Sziget fesztiválra érkeztek.
2:17
HíradóKellemetlen lesz a gyerekeknek a hosszú tanév a betoniskolákban
2023. augusztus 12. 19:18

Kellemetlen lesz a gyerekeknek a hosszú tanév a betoniskolákban

Egyszerre kellene érettségiztetniük és órát tartaniuk a középiskolás tanároknak, ha elfogadják a Belügyminisztérium javaslatát a következő tanév rendjéről. Erről először a Népszavának beszéltek a Pedagógusok Szakszervezetétől. A tanév június 21-ig tartana, de az érdekképviseletek szerint az épületek nagy része alkalmatlan arra, hogy a nyári hőségben is ott tanuljanak a diákok. A tárca szerint a hasonló klímájú Szlovákiában is tovább tart a tanév, az érettségire pedig adnak 3 plusz napot, ha szükséges.
2:17
HíradóHatmilliárd forintot találták a Fudan Egyetem alapítványánál, pedig még nem is működik
2023. augusztus 12. 19:08

Hatmilliárd forintot találták a Fudan Egyetem alapítványánál, pedig még nem is működik

6 milliárd forintnyi tőketartalékra, vagyis pénzre bukkant a Fudan Egyetemért Alapítvány beszámolójában Tompos Márton, a Momentum képviselője. Pedig a kampusz megépítésétől egyelőre elállt a kormány. Korábban több telket is átadtak az alapítványnak, azonban az ellenzéki politikus szerint egyik sincs a szervezet tulajdonában. A kormány érdemben nem válaszolt a Híradó érdeklődésére.
1:41
Híradó„Mintha egy másik világba kerültünk volna” – kárpátaljai gyerekek táboroznak a Balatonnál
2023. augusztus 12. 18:58

„Mintha egy másik világba kerültünk volna” – kárpátaljai gyerekek táboroznak a Balatonnál

Mintha egy másik világba kerültek volna – mondták azok a gyerekek, akik a kárpátaljai Técsőn laknak, és most egy hetet nyaralnak Balatonakaliban. Az ukrán és magyar diákokat a XVIII. kerület látja vendégül. Vannak köztük menekültek és olyanok is, akinek most is harcolnak a családtagjaik. A tábor elsődleges célja, hogy oldják a gyerekekben a stresszt.
2:09
HíradóSokan órákat vártak az óceánban állva Hawaiin, hogy kimenekítsék őket a pusztító tűz elől
2023. augusztus 12. 18:56

Sokan órákat vártak az óceánban állva Hawaiin, hogy kimenekítsék őket a pusztító tűz elől

Nyolcvanra emelkedett a Hawaii szigetén pusztító tűz halálos áldozatainak száma. Sokan eltűntek, így félő, hogy ez a szám még emelkedik. A tűzvészben szinte teljesen megsemmisült Lahaina városa. Az ott lakók nem értik, miért nem működött a riasztórendszer. Sokan órákig az óceánban állva várták, hogy kimenekítsék őket. Becslések szerint a város újjáépítése 2000 milliárd forintba kerülhet.
1:40
HíradóÖsszeverte, majd fejbe lőtte élettársát, menekülés közben még két embert megölt a bosnyák ámokfutó
2023. augusztus 12. 18:55

Összeverte, majd fejbe lőtte élettársát, menekülés közben még két embert megölt a bosnyák ámokfutó

Brutális ámokfutás Boszniában. Egy 35 éves férfi először a felismerhetetlenségig összeverte élettársát, majd fejbe lőtte. Borzalmas tettét élőben közvetítette az Instagramon. A helyszínről elmenekülve hátrahagyta 9 hónapos kislányát, útközben megölt még két embert, és megsebesített hármat. Tűzpárbajba keveredett az őt üldöző rendőrökkel is. Végül egy városszéli farmon önmagával is végzett. Megrázó tudósítás következik. 
2:08
HíradóTízből négy gyereket semmivel sem védenek a kocsiban – döbbenetes tanulsággal szolgált a rendőrség júliusi akciója
2023. augusztus 12. 18:53

Tízből négy gyereket semmivel sem védenek a kocsiban – döbbenetes tanulsággal szolgált a rendőrség júliusi akciója

Tízből négy gyereket semmivel sem védenek az autókban. Ez derült ki júliusban, amikor a rendőrség kampányszerűen ellenőrizte a gyerekülés és a biztonsági öv használatát. 12 ezren nem kötötték be magukat, és csaknem 300 gyerek utazott biztonsági ülés nélkül. A szakértő szerint aki nincs bekötve, az ütközés esetén akár már 10 kilométer per órás sebességnél is komoly sérüléseket szenvedhet.
2:07
Híradó„10 millió forintot követelt az István, akit összevertek” – pajszerrel és szerszámnyéllel verték félholtra a nagyszülők lányuk élettársát
2023. augusztus 12. 18:46

„10 millió forintot követelt az István, akit összevertek” – pajszerrel és szerszámnyéllel verték félholtra a nagyszülők lányuk élettársát

Anyát és fiát is börtönbe küldené az ügyészség, amiért életveszélyesen összeverték az asszony lányának párját két éve Tápiógyörgyén. Szerszámnyéllel, pajszerrel és puszta kézzel támadtak rá. A fiú baltával bedobta az áldozat kocsijának ablakát, miközben ott ült két kisgyerek. Az áldozat azóta felépült.
2:07
HíradóTolatás közben gyűrt maga alá egy munkást a markoló a villamosvonal felújítása közben – megszólalt a kivitelező cég a halálos balesetről
2023. augusztus 12. 18:32

Tolatás közben gyűrt maga alá egy munkást a markoló a villamosvonal felújítása közben – megszólalt a kivitelező cég a halálos balesetről

Tolató markológép gyűrt maga alá egy 51 éves munkást péntek délután Budapesten, a Hűvösvölgyi úti villamospálya felújításán. Az RTL Híradónak a kivitelező cég műszaki vezetője azt mondta, két alvállalkozójuk épp egy tartóoszlopnál dolgozott, amikor egyikük, a helyszínt biztosító munkás valahogy a munkagép alá esett. Kollégái hiába próbálták újraéleszteni, a helyszínen meghalt.
3:02
Híradó„Odavetették, hogy undorítóak vagyunk” – megszólalt a nő, akit „hazafias ifjak” zaklattak a Balatonnál
2023. augusztus 12. 18:29

„Odavetették, hogy undorítóak vagyunk” – megszólalt a nő, akit „hazafias ifjak” zaklattak a Balatonnál

Egy leszbikus párt, a Budapest Pride szervezőit zaklatták állításuk szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai egy balatoni strandon. A két nő videót készített arról, ahogy a mozgalom gyerektáborának résztvevői indulót énekelve vonulnak a strandon. A szélsőjobboldali szervezet tagjai ezután a pár szerint ijesztően odamentek hozzájuk, és undorítónak nevezték őket. Szerintük a szexuális irányultságuk miatt, ezért feljelentést tesznek. A 64 vármegye Mozgalom vezetői azt állítják: nem voltak agresszívak.