MOLESZTÁLÁS

2:00
HíradóGyerekkori fotójával körözik a férfit, aki két éve molesztált egy akkor 3 éves kislányt
2022. augusztus 24. 18:29

Gyerekkori fotójával körözik a férfit, aki két éve molesztált egy akkor 3 éves kislányt

Gyerekkori fotójával körözik a férfit, aki a vád szerint több mint két éve molesztált egy akkor 3 éves kislányt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Császlón. Erről a Blikk írt először. A rendőrség közben lecserélte a körözési fotót, de azon is kamasznak néz ki a most 20 éves vádlott, akit azért keresnek, mert nem jelent meg a szexuális erőszak miatt indult per legutóbbi tárgyalásán. 
2:12
HíradóZárt ajtók mögött tárgyalták a debreceni zaklató ügyét
2019. december 16. 18:25

Zárt ajtók mögött tárgyalták a debreceni zaklató ügyét

Bíróság elé állt a több kiskorú és sérült gyermek ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolt férfi. Ahogy arról korábban beszámoltunk, úgy tudjuk a vád szerint egy debreceni kollégiumban történtek a molesztálások. A zárt előkészítő ülésen végül nem született ítélet, tárgyalással folytatódik a per. A 63 éves férfi addig is bűnügyi felügyelet alatt marad.
1:48
HíradóÁltalános iskolás fiúk molesztálásával vádolnak egy 63 éves nevelőtanárt
2019. december 12. 17:00

Általános iskolás fiúk molesztálásával vádolnak egy 63 éves nevelőtanárt

Általános iskolás fiúk molesztálásával vádolnak egy debreceni nevelőtanárt. A férfi az ügyészség szerint 2015 és 2017 között zaklathatott gyerekeket egy speciális nevelési igényű gyerekekre szakosodott intézmény kollégiumában. Amikor nyomozni kezdtek, le is tartóztatták, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll. Úgy tudjuk, a jövő héten állítják bíróság elé.
16:20
Házon kívülZavaros ügyekbe keveredett képviselők, akik újra megpróbálják
2019. szeptember 24. 23:50

Zavaros ügyekbe keveredett képviselők, akik újra megpróbálják

Van, aki ellen azért vizsgálódnak, mert molesztálta a beosztottját. Más verekedésbe keveredett, van, aki a feleségét bántalmazta, megint mások pedig lakcímet hamisítottak honosított magyaroknak. Elég hosszú a lista, hogy az önkormányzati választásokon induló jelöltek milyen zűrös ügyekbe keveredtek. Mégis indulnak, mert indulhatnak, és mielőtt az igazságszolgáltatás kimondja a végső szót, a választók döntik el, hogy így is megfelelnek-e nekik.
7:27
Házon kívülElső fok: 8 év fegyházat kapott a volt igazgató, akit a Házon kívül leplezett le
2018. november 27. 23:20

Első fok: 8 év fegyházat kapott a volt igazgató, akit a Házon kívül leplezett le

Kicsit több mint két éve jó egy hónapot dolgozott a Házon kívül szerkesztősége azon, hogy mi magunk is biztosak legyünk abban, amit nevelőintézeti fiatalok és egykori nevelők állítanak: azt, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója hosszú-hosszú éveken keresztül molesztálta a rábízott gyerekeket. Két év kellett ahhoz, hogy ne csak mi, hanem a bíróság is bizonyítottnak lássa, V. János tényleg elkövette azt, amit mondtak róla: ezért 8 év fegyházra ítélték első fokon.
2:11
HíradóSzigorítás a bicskei molesztálás miatt
2017. június 21. 18:30

Szigorítás a bicskei molesztálás miatt

Szigorítottak a gyerekotthonok vezetőinek kiválasztásán - ezt közölte az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán azt mondta, hálás az RTL-nek, amiért segített feltárni a bicskei molesztálási ügyet. Tavaly ősszel a Házon kívül műsorban a bicskei otthon két korábbi lakója beszélt arról, hogy éveken át szexuálisan zaklatta őket az igazgató, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A miniszter most bejelentette, hogy 2020-ig megszüntetik a bicskeihez hasonló otthonokat. Még több részlet itt!
1:50
HíradóUnokahúgával fajtalankodhatott
2017. május 2. 18:06

Unokahúgával fajtalankodhatott

Négy és fél éves unokahúgával fajtalankodhatott egy férfi a Baranya megyei Sellyén. A gyanú szerint 2014 nyarától 2015 májusáig több tucatszor molesztálta a rá bízott kislányt. Kiderült, hogy a nagybácsi többször áthívta az egyik barátját is, aki szintén bántotta a gyereket. A rendőrség szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz. Mind ketten előzetesben vannak. Megrázó történet.
9:29
Házon kívülBicskei molesztálás: hogyan maradhatott  26 éven át titokban?
2016. október 13. 0:25

Bicskei molesztálás: hogyan maradhatott 26 éven át titokban?

Múlt heti riportunk nagy vihart kavart. Biztosan emlékeznek, két fiú, akik a bicskei gyermekotthonban nőttek fel arról meséltek, hogy az igazgató éveken át szexuálisan zaklatta őket. A ma már huszonéves fiúk bátran, arccal, névvel vállalták vallomásukat. Időközben a bicskei gyermekotthon igazgatóját felfüggesztették, és a hétvégén ki is kellett költöznie az intézetből, ahol 26 éven át lakott.  De még mindig nagyon sok kérdés van a történettel kapcsolatban. Talán a legfontosabb az, hogy maradhatott titokban a szexuális zaklatás 26 éven át? Jól működik-e az a rendszer, ahol a bántalmazott gyerekek nem mernek beszélni a nevelőknek, a gyámoknak? És szerettük volna megérteni azt is, mi zajlott le az áldozatokban? Miért mentek vissza újra és újra a bántalmazójukhoz?
2:15
HíradóÉveken át molesztálhatta a rábízott fiúkat
2016. október 5. 18:00

Éveken át molesztálhatta a rábízott fiúkat

Éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket a bicskei gyermekotthon igazgatója. Ezt állítja az intézet egyik volt lakója, egy 22 éves fiú a Házon kívül című műsorban. A fiatal fiú feljelentést is tett szexuális zaklatás miatt. Azt állítja, hogy neki 4 éven keresztül volt intim viszonya az igazgatóval. De nemcsak ő, hanem egy másik fiú is nyilatkozik a műsorban. Ő azt mesélte, hogy 12 éves korától kezdve 8 éven át volt szexuális kapcsolatban az igazgatóval, és nemcsak ők ketten áldozatok. A rendőrség az RTL-nek megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben.