baleset-bűnügy

Nem tett semmit az anya, pedig a kislánya szólt neki, hogy molesztálja a nő párja

rtl.hurtl.hu

2022. május 16. 8:17

Az ügyészség a férfire fegyházbüntetést, az anyára pedig felfüggesztett börtönbüntetést kért.

Egy 50 éves férfi felesége korábbi kapcsolatából született tíz év körüli kislányát molesztálta – írta a 24.hu

A Somogy Megyei Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt állítja bíróság elé a férfit. 

Az ügyészség az anyával szemben is vádat emelt, mert ugyan a kislány segítséget kért tőle, de ő nem tett semmit sem.

A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az anyának négy gyermeke született a korábbi kapcsolatából, akiket az anyai nagymamájuknál helyeztek el, mert elhanyagolták őket. A nőt azonban továbbra is kapcsolattartási jog illette meg, ezért a két kisebbik gyermek rendszeresen nála és az élettársánál töltötte a hétvégéket. A vádlott ezt használta ki arra, hogy szexuálisan közeledjen a tíz év körüli kislány felé.

A férfi a közös játék, illetőleg az együtt alvás során rendszeresen keresett alkalmat arra, hogy a kislányt a nemi szervei környékén megérintse, simogassa. A vádlott cselekménye a kislányban zavart és félelmet keltett, amit jelzett anyjának is, aki azonban sem a férfit nem vonta felelősségre, sem a hatóságoknak nem jelzett, ezért kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt kell felelnie.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a férfival szemben fegyházbüntetés, közügyektől eltiltás, illetőleg tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt érintő valamennyi foglalkozástól történő végleges eltiltás kiszabására tett indítványt.

Az ügyészség a molesztálással szemben tétlen anyával szemben felfüggesztett börtönbüntetést és a kiskorúakat érintő határozott idejű foglalkozástól eltiltás kiszabására, valamint a kiskorú lányával szembeni szülői felügyeleti jogának megszüntetésére tett indítványt.

Nyitókép: Illusztráció – Fotó: Getty Images

#baleset-bűnügy#pedofil#molesztálás#szexuális erőszak

Címlapról ajánljuk