GAZDASÁG

2:41
Híradó
2024. január 4. 19:13

Ezzel magyarázta Varga Mihály az RTL-nek, hogy százmilliárdokkal kevesebb jut lakástámogatásra

Jelentősen, több 100 milliárd forinttal kevesebb jut lakástámogatásokra idén és a következő években a Pénzügyminisztérium prognózisa szerint, mint tavaly vagy 2022-ben. Ezt először a Népszava vette észre. Varga Mihály pénzügyminiszter a Híradónak a csökkenést azzal magyarázta, hogy jelentősen csökkennek a kamatok, így a költségvetésnek is kevesebbet kell majd a meglévő hitelek kamattámogatására fordítani. A Híradónak nyilatkozó elemzők szerint azonban az okok közé tartozik az is, hogy a CSOK Plusz jóval kevesebb igénylőt segíthet, mint az eddigi CSOK.
2:32
Híradó
2024. január 3. 19:31

Kiderült, miért kiugróan magas a lakások ára az ország egyik legkisebb településén

Már nyolcszoros különbség lehet az ingatlanárakban az országon belül. 50 millió forinttal drágább egy átlagos 50 négyzetméteres lakás Budapest belvárosában, mint Nógrád megyében – számolta ki a Bank360.hu a KSH adataiból. A háromgyerekesek csak a budai kerületek egyikében juthatnak új építésű otthonhoz az új CSOK Plusszal, ráadásul az új évben 10 százalékos ingatlandrágulás jöhet az elemzők szerint. Az ország egyik legkisebb településén is az egekben vannak az ingatlanárak: a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirán majdnem 1 millió 200 ezer forintot kérnek egy átlagos négyzetméterért – vagyis többet, mint Budán. Hogy miért, azt a település polgármestere árulta el az RTL Híradónak.
Gazdaság
2024. január 3. 6:32

Megérte várni a lakáshitellel, tízezreket spórolnak a türelmesek

A januártól élő új kamatplafon alapján legfeljebb 7,3 százalékos THM-mel kínált lakáshitelek törlesztőrészletei több tízezer forinttal alacsonyabbak, mint a kamatplafon előtti, október eleji jelzálogkölcsönöké. Az igénylők közül az járt jól, aki kivárt, a lakáskölcsönt három hónappal ezelőtt felvevők viszont verhetik a fejüket a falba. A hitelkiváltás egyre több adósnak lehet vonzó megoldás – írja az ajánlatokat összehasonlító elemzésében a Bank360.hu.
Gazdaság
2024. január 2. 6:02

Néhány hónap alatt több ezer lakóingatlant próbáltak meg elárverezni

Több mint 30 milliárd forint értékű ingatlant árvereztek el tavaly április 30-tól a kilakoltatási moratórium kezdetéig – tudta meg az rtl.hu. Ebben az időszakban csaknem 7500 ingatlant próbáltak meg kényszerértékesíteni, ebből négyezer eljárás zárult érvényes vételárajánlattal. A még mindig magas infláció és a kamatstop esetleges kivezetése egyre több családnak okozhat nehézséget a törlesztésben. 
2:27
Híradó
2023. december 31. 18:00

Orbán Viktor pozitív nullát akart, de végül nagy mínusz lett a növekedés és a reálbérek emelkedése is

Megemelt hiánycélját sem tudja tartani a kormány – ezt a Portfólió szúrta ki a Pénzügyminisztérium friss előrejelzésében. Majdnem 6 százalékos deficittel zárhatják az óévet, pedig a rezsicsökkentés százmilliárdokkal kevesebbe került a tervezetthez képest. Úgy számolnak, a fizetések, a béremelések ellenére 3,3 százalékkal kevesebbet értek idén, mint tavaly, noha Orbán Viktor a nyár közepén még optimista volt. A kormány az eddig közöltnél lassabb kilábalásra számít jövőre. 
16:49
Fókusz
2023. december 31. 7:58

Mi lesz velünk 2024-ben?

Sokan már a 2022-t is rémesnek látták, az idei év azonban talán még pocsékabb lett a tavalyinál. Magyarország recesszióba süllyedt, az infláció januárban történelmi csúcsot döntött, óriásit zuhant az életszínvonal és újabb, az egész világra veszélyes következményekkel járó háború robbant ki Izrael és a Hamász között, miközben egyre jobban átalakul a világpolitika térképe. De mi vár ránk 2024-ben? Több pénz, magasabb életszínvonal, békésebb világ? Vagy épp ellenkezőleg? 
2:54
Híradó
2023. december 30. 18:56

Sokat kell fizetni az újévi gazdagságért: így emelkedett a lencse és a malachús ára

Sokat költhet, aki gazdagabb újévet akar. Átlag felett emelkedett a lencse és a malachús ára, pedig ezek fogyasztásától remélnek nagyobb szerencsét a magyarok. A Híradónknak nyilatkozók visszafogott óévbúcsúztóra készülnek a kiugró magyarországi drágulás miatt. A Hússzövetség szerint a virsli most ugyanannyiba kerül, mint tavaly, mégis kevesebb fogy belőle a boltokban.   
2:25
Híradó
2023. december 29. 19:07

Két lépésben emeli az üzemanyag árát a Mol

Két lépésben hárítja az autósokra a 41 forintos adóemelést a Mol – jelentették be pénteken. Január elsején 20 forinttal, január 15-én pedig 21-gyel drágul majd az üzemanyagok literje a nagyvállalat kútjain, ami a töltőállomások nagyjából 20 százalékát jelenti az Ásványolaj Szövetség szerint. Ők azt mondják, a kutasok többsége várhatóan az adóemelés döntő részét az új év első napján érvényesíti.
2:45
Híradó
2023. december 28. 19:12

A december 31-ig igényelhető CSOK-ért már nem érdemes elindulni a bankokba

Bár év végéig még igényelhető lenne a CSOK, több bank már december közepén lezárta az igényléseket. A kormány szerint a helyébe lépő CSOK plusz legalább olyan népszerű lesz, mint elődje, pedig sokan elestek a támogatás lehetőségétől. Közben a jegybank jelentése szerint rekordot döntött a magyarok hitelállománya szeptemberben, sokan már a napi megélhetés fedezésére vesznek fel kölcsönt. És a szakértők szerint ezres nagyságrendben lehetnek olyan babaváró hitelek, amelyeket nem tudnak törleszteni az igénylők.