Gazdaság

Elárulta a kormány, mikor vehetik meg a Budapest Airportot

rtl.hurtl.hu

2024. január 2. 17:10

Tavasszal kötheti meg a kormány a szerződést a Budapest Airport többségi tulajdonának megvásárlásáról.

A tárgyalások már egy olyan fázisban tartanak, ahol a felek között nagyon közel a végleges megállapodás – közölte az ATV-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium a Budapest Airport többségi tulajdonának a megvásárlásáról.

Azt is hozzátették, a tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között, jelenleg már egy olyan fázisban tart, ahol a felek között nagyon közel a végleges megállapodás. A szerződéskötésre 2024 tavaszán kerülhet sor – mondták.

Orbán Viktor a nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta a vásárlásról, hogy „ezt én egy befejezett ügynek gondolom dacára annak, hogy úgy beszélünk róla, mintha nyitott lenne. Ez egy befejezett ügy, csak a technikai részleteket kell lezárni”.

Az Európai Bizottság engedélyezte a Budapest Airport felvásárlását. A magyar állam egy francia vállalattal közösen szerezné meg, és az unió szerint a közös üzlet nem sérti a versenyjogot:


Nyitókép: Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

#Gazdaság#budapest airport#nemzetgazdasági minisztérium#vásárlás#vétel

Címlapról ajánljuk