FORGATÁS

3:31
Valami Amerika
2023. október 17. 14:02

Ember Márk rettegett Csuja Imrétől, Brasch Bence visszatért a gyökereihez a Valami Amerika sorozatban

Különleges élmény volt a forgatás a Valami Amerika sorozat Zénójának, Brasch Bencének, mert 12 év után újra Oroszlán Szonja előtt léphetett fel egy tehetségkutató színpadára. Egy különbség volt csupán: ezúttal a Csillag Születik helyett a Valami Amerika Galaxisában méretteti meg magát. Miközben Bencét magával ragadta a nosztalgia, Ember Márknak el kellett engednie a félelmet, amit Csuja Imre váltott ki belőle. Extra videónkból többek között az is kiderül, hogy miért tartott ennyire legendás kollégájától.
4:33
Videó
2023. október 17. 8:28

„Az első jelenet az, amikor én hátulról csinálom a Szonját” – pikánsan indult a Valami Amerika forgatása Oroszlán Szonja és Szabó Győző számára

Oroszlán Szonja és Szabó Győző 2002-ben egy csapásra lett ismert a Valami Amerika című filmnek köszönhetően, de a két színész már régebbről ismeri egymást. Először az Ódry Színpadon találkoztak, ahol Szonja a büfében mutatta meg Győzőnek, hogyan kell használni a pillangókést. A Valami Amerikában forgatott első közös jelenetük hasonlóan emlékezetes maradt számukra, a videóban elmesélik, hogy miért. 
5:40
Fókusz
2023. szeptember 29. 20:03

„Konkrétan megállt a forgatás, mert a húgom röhögőgörcsöt kapott” – Peller Anna és Peller Mariann A mi kis falunkban is testvéreket játszanak

A Peller testvéreket sokféle szerepben láthattuk már, de ami A mi kis falunk következő részében lesz, az még őket is meglepte. Pajkaszeg orvosnőjéhez ugyanis váratlanul betoppan a húga, akit ki más is alakíthatna, Peller Anna valódi testvére, Peller Mariann. Az egyik jelenet pedig annyira jól sikerült, hogy még a nevetést sem bírták abbahagyni.
4:20
Videó
2023. szeptember 29. 6:03

„Ne kamerázzon, legyen szíves” – rendőri felvezetéssel és szigorú testőrökkel forgatott magyar rajongóival Katy Perry Budapesten

Katy Perry 2010-ben a budai várban forgatta videóklipjét a Firework című számhoz, de a dalnak nem ez volt az egyetlen magyar vonatkozása. Az énekesnő klipjében 8 európai országból szerepeltek fiatalok, köztük 30 magyar rajongó. Katy Perry a klipfrogatáson kívül kerülte a kamerákat, a Fókusz stábjának viszont többször is sikerült lencsevégre kapnia Budapesten.
Kultúra
2023. szeptember 26. 14:32

Újra tanulhat járni Hollywood, miután hónapokra megbénította az alkotók sztrájkja

Hollywood lebénult, a kaliforniai gazdaság beszakadt, és egy sor várva várt film késik. Májusban több mint 11 ezer hollywoodi tévés és filmes író döntött úgy, hogy sztrájkot hirdet, mert a stúdiókkal és a streaming szolgáltatókkal -- többek között a fizetésekről és a munkakörülményekről – folytatott tárgyalásaik nem vezettek eredményre. Később az óriási színészcéh is melléjük állt, és úgy tűnik, az összefogás mégis sikerre vezette az elszántan küzdő alkotókat. 
6:32
Reggeli
2023. szeptember 25. 11:34

„Egy családdá lettünk gyakorlatilag” – már a nyolcadik évad forog A mi kis falunk sorozatból

Olyan, mintha el sem kezdtük volna és máris a nyolcadik évadot készítjük – mondta a Reggeliben Kerekes József színész, szinkronszínész A mi kis falunk legújabb évadáról. A hangulatra nem lehet panasz, emelte ki, néha fárasztó ugyan, de nagyon élvezik a színészek a forgatásokat. A színész szerint a társadalom teljességét tudja megmutatni a sorozat, illetve hatalmas sztárok szerepelnek benne – ez lehet a sikerének oka. 
7:31
Reggeli
2023. szeptember 25. 8:45

Ez az oka annak, hogy egyre több hollywoodi filmet forgatnak Magyarországon

Dudás Viktor filmszakértő a Reggeliben elmondta, természetesen több oka is van annak, hogy a nemzetközi filmes produkciókat Magyarországra hozzák. Az egyik ilyen, hogy a magyar szakemberek minden fronton kiemelkedőek, adott a stúdióháttér és a technika is könnyen elérhető, hiszen sok filmes eszközt forgalmazó cégnek van magyar lerakata. Illetve azt sem szabad elfelejteni, tette hozzá a szakértő, hogy a kedvező adóvisszatérítési rendszer is vonzó lehet a nemzetközi produkcióknak.
Életmód
2023. szeptember 23. 15:03

Ezen a ponton csoda kell, hogy békés maradjon Sophie Turner és Joe Jonas válása

Alig néhány hete érkeztek az első hírek arról, hogy válik a Jonas Brothers zenésze, Joe Jonas és a Trónok harca színésznője, Sophie Turner. Bár azt mondták, barátsággal válnak el, fura üzengetés zajlik a sajtóban és már most arról van szó, hogy elperelik egymástól a gyerekeket. Az ügy attól is hangos, hogy mindkettőjük rajongótábora a közösségi médián lóg, kommentál és állást foglal. Joe Jonas a koncertjein üzenget, Sophie Turnert meg már kétszer is lefotózták a héten a férje egyik leghíresebb exével, Taylor Swifttel. 
2:20
Videó
2023. szeptember 17. 11:18

Rejtett kamerával vette fel a Fókusz Angelina Jolie-t, amikor bejárta a turai kastélyt

Angelina Jolie 2010-ben az akkor még romos turai kastélyban járt forgatási helyszínt keresve. 13 éve ezen a napon egyedül a Fókusznak sikerült megörökítenie az első filmjét nálunk forgató filmsztárt, A vér és méz földje című alkotás egy boszniai muszlim nő és egy szerb katona tiltott szerelmi kapcsolatát dolgozza fel a koszovói harcok idején. A film egyik fő forgatási helyszíne a kastély volt, Jolie a helyi kisboltba is betért vásárolni.
2:48
Videó
2023. augusztus 29. 13:01

„A kollégák inkább irigykedtek azokra, akik a Jancsó-filmekben játszottak” – eddig nem látott interjú Balázsovits Lajossal

A július 19-én elhunyt Balázsovits Lajos még akkor is igent mondott Jancsó Miklósnak, amikor más filmekben már nem vállalt szerepet – 40 éven át dolgoztak együtt. Balázsovits Lajos 2009-ben, utolsó közös filmjük forgatásán nyilatkozott az RTL-nek. A július 19-én elhunyt színésztől kedd délután vesznek végső búcsút szerettei, tisztelői a Fiumei úti sírkertben.
1:41
Cápák között
2023. augusztus 18. 11:51

Dr. Varga Eszter úgy érzi magát a Cápák közöttben, mintha bekerült volna Disneylandbe

Az új Cápa, Dr. Varga Eszter olyan izgalmat érzett a Cápák között felvételein, mintha újra az első napját élné meg az iskolában. A pozitív stressz mellett nagyon jó dinamika alakult ki közte és a többi Cápa között, Orbók Ilonával ráadásul a közös üzleti alapok is közelebb hozták őket egymáshoz. Extra videónkban mesélt a szakmai pályafutásáról és arról is, milyen stílusra számíthatnak tőle a nézők.
4:55
Fókusz
2023. augusztus 16. 20:43

„Sokkal keményebbek, mint mi vagyunk” – a két új Cápát egyből a mély vízbe dobták a műsor készítői

Varga Eszterben és Orbók Ilonában nemcsak az a közös, hogy mindketten édesanyák, sikeresek az üzleti életben, hanem otthonosan mozognak a pénzügyi világban is: Cápák lettek. A Fókusz stábja ott volt a Cápák között hatodik évadának a forgatásán, ahol Varga Esztert és Orbók Ilonát egyből a mély vízbe dobták a műsor készítői. Ők azonban jól állták a sarat.
5:26
Fókusz
2023. augusztus 10. 19:37

A Hungaroringen forgatták a Gran Turismo filmet

A Gran Turismo a brit Jann Mardenborough-ról szól, akinek gyerekkorától kezdve az volt az álma, hogy autóversenyző lehessen. A videójátékból tanulta meg az autóversenyzés alapjait, majd 19 éves korában jelentkezett egy versenyzős akadémiára. Még sosem ült igazi versenyautóban, alig három hónap múlva pedig már egy igazit vezetett, sőt győztesként került ki a többi tanuló közül. Jann egyébként a film egyik producere és az egyik autós kaszkadőre is.
4:04
Videó
2023. augusztus 7. 13:23

Egyszer csak Arnold Schwarzenegger suhant el a kameránk előtt – Budapesten járt Schwarzi öt évvel ezelőtt

Öt éve ezen a napon Arnold Schwarzenegger a Terminátor 6. részének munkálatai miatt Budapestre látogatott. A Fókusz stábja még biciklizni is látta a világsztárt, egy darabig szaladtak mellette, de hamar lekörözte a stábot. A színész ma már 76 éves és még mindig kirobbanó formában van: idén adta ki Arnold címmel saját életéről szóló dokumentumfilmjét, amiben többek között házvezetőnőjével való viszonyáról is őszíntén beszél. 
3:46
Videó
2023. július 30. 13:32

Megrendítő, igaz és felkavaró élmény – ezen a napon Szabó Győzőnek könnybe lábadt a szeme a Toxikoma forgatásán

Szabó Győző életének legnehezebb időszakát, amikor kilenc évig élt a drogok fogságában, a Toxikoma című könyv és az azonos című film mutatja be. A filmet 2019-ben kezdték forgatni, végül 2021-ben mutatták be. Szabó Győző és a fiatalkori énjét a filmben megformáló Molnár Áron a Fókusznak meséltek először a munkáról pontosan négy évvel ezelőtt. A hiteles alakítás érdekében Molnár Áron komoly kutatómunkát végzett a forgatás előtt: szociális munkásokkal és aktív szerhasználókkal is találkozott, de Győző is sokat segített neki abban, hogy minél jobban megértse a függők mindennapjait.
1:38
Reggeli
2023. július 14. 15:17

Szabados Ági megkapta élete első filmszerepét – hatalmas élménynek tartja a forgatást

A Reggeli műsorvezetője egy magyar-holland koprodukcióban készülő filmben szerepel majd. A jelenetben természetesen műsorvezetőt játszik majd, de elmondta, homlokegyenest más műfaj a filmkészítés, mint az a műsorvezetés, amit jelen esetben Peller Mariannal csináltak. Egy rövid részt is sokszor kell felvenni és csak évek múlva lesz eredménye – mondta a Reggeliben.
3:07
Fókusz
2023. június 22. 20:06

Hamarosan indul a Survivor: felkészülni, rágyúrni és fogyókúrázni nem fognak tudni a versenyzők

A világon több helyszínen is van lehetőség a Survivor forgatására. Az egyik gyártóbázis a Fülöp-szigeteken található, a Caramoan Nemzeti Park szélén – a Fókusz stábja a helyszínen forgatott. Az új évad ugyanis hamarosan startol. A Fülöp-szigeteken június és október között esős évszak van. Ilyenkor egyik pillanatról a másikra leszakadhat az ég. Ez sem könnyíti meg a Survivor versenyzőinek dolgát, ahogyan az éhezés vagy a nomád körülmények sem. Hogy hogyan bírják a kiképzést, azt hamarosan önök is láthatják.
2:57
Reggeli
2023. május 18. 11:24

Elment az áram Mexikóban, telefonnal világították meg a Reggelibe bejelentkező Miller Dávidot

Mexikóban forgat Miller Dávid, ott éjfél elmúlt, amikor csütörtökön a Reggelibe kapcsoltuk. A műsorvezető nagyon élvezi a helyet, másodjára jár az országban, egyszer tízévesen ment oda vakációzni. „Igazából nem is tudom, hogy haza szeretnék-e menni” – jegyezte meg humorosan Dávid, akit egyébként mobiltelefonokkal világítottak meg a sötétben, mert épp elment az áram Mexikóban.
8:24
Reggeli
2023. május 2. 9:16

„Amikor Karlovy Varyban voltunk, szívem szerint elbujdokoltam volna” – Dietz Gusztáv nehezen viseli a hírnévvel járó érdeklődést

Dietz Gusztáv a Külön falka című film óta rengeteg ajánlatot kap filmesektől, a Mellékhatás második évadában Ludmann Zsolt verőemberét, Lacát alakítja. Imádta a stábot, a forgatást és a történetet is, de nincs ezzel mindig így, amikor szerepet vállal egy filmben és a rivaldafényt is nehezen viseli. Azt mondja, amióta elkezdődött a „celebkedés”, semmit nem néz és nem olvas, Karlovy Varyban pedig legszívesebben a WC-be bújt volna el a sajtó és a közönség elől.