FORGATÁS

6:49
Fókusz
2024. március 1. 20:17

„A reverenda alatt van valamilyen ruha vagy meztelen vagy?” – riporternek állt A mi kis falunk Gyurija

A mi kis falunk Gyurija magához vette a mikrofont és felcsapott Fókusz-riporternek, hogy a sorozat forgatásáról tudósítson és kérdezgesse a többieket. Kíváncsi volt például arra is, hogy Pilisszentlélek papja, vagyis az őt alakító Schmied Zoltán visel-e a reverenda alatt valamit, vagy teljesen meztelen. Bodri Gyuri első Fókusz riportját láthatják, amiben még saját magával is interjúzott.
5:32
Fókusz
2024. február 23. 20:30

Így viselte a Cápák között forgatását Polgár Ádám kecskéje, Lidérc

Egy kecskével, Lidérccel lépett a Cápák elé dr. Polgár Ádám gyógyszerész, aki kecsketej alapú natúrkozmetikumokat készít. Bár a termékek elnyerték a befektetők tetszését, mindannyian egyetértettek abban, hogy ez egy nehéz piac, a világmárkák hatalmas lépéselőnyben vannak. Végül egyikük sem fektetett be a patikatulajdonos cégébe. A Fókusznak most a gyógyszerész elárulta, hogyan viselte az állat a Cápák között forgatását, miért döntött úgy, hogy Lidércet is magával viszi, és honnan jött az ötlet a kecsketej felhasználására.
5:14
Reggeli
2024. február 23. 12:30

Imádták a forgatást a ... szomszéd tehene színészei

Pavletits Béla és Csizmadia Gergely ... a szomszéd tehene színészei főztek ma a Reggeliben, azonban az ételek mellett előkerült a sorozat is. Izgalmas részéhez érkezett a két egykori barát története a képernyőn, de most jön csak a java: Laci és Béla karaktere elérkezett a sorozatban addig, hogy már a fizikai atrocitások is felbukkannak majd a kapcsolatukban. Hogy élték meg forgatást, milyen a kapcsolatuk a kamerákon kívül? Ezt is elmondták. 
5:33
Fókusz
2024. február 21. 19:59

Ilyen még nem volt a Valami Amerikában: így tűrte Brasch Bence rezzenéstelen arccal a halesőt

Döbbenetes jelenet a Valami Amerika sorozatban: a Brasch Bence alakította énekes fejére több kiló hal zuhant az egyik legfontosabb fellépésekor. Az RTL+-on látható sorozatban a színész egy énekes-zenész fiút alakít, akinek a karrierjét a befolyásos és gazdag édesapja egyengeti, miután jelentkezett egy tehetségkutatóba. De hogyan és miért kerültek a színpadra a halak? Most megmutatjuk a sorozat történetének legizgalmasabb forgatásának kulisszatitkait. 
7:01
Videó
2024. február 11. 13:12

Hollywood Magyarországra költözik – miért forog annyi sikerfilm hazánkban?

Dűne, Szegény párák, Vörös veréb, Evita, Moon Knight, Die Hard vagy éppen a Szárnyas fejvadász második része. Szinte végtelen azoknak a filmeknek és sorozatoknak a listája, amelyeket Magyarországon forgattak. Ráadásul ezekben a produkciókban rendre feltűnnek magyar színészek is, akik egyre nagyobb szerepeket vívnak ki maguknak Hollywoodban. Vajon miért éri meg ennyire az óriási költségvetésű produkcióknak egy-egy kelet-európai forgatás? A Fókusz riportere, Gosztonyi Zsolt mesélt az elmúlt évek legemlékezetesebb itthon készült filmjeiről, saját Evita-élményéről, legmeglepőbb sztár-találkozásairól és Haumann Mátéról, aki a 13 Oscar-díjra jelölt Oppenheimerben is szerepel. 
2:49
A mi kis falunk
2024. február 10. 21:20

„Égjen a zsír!” – Szabó Győző és Nagy Sanyi mulatós bulival mozgatta meg Ripli Zsuzsit

Szabó Győzőt és Nagy Sanyit teljesen magukkal ragadták a mulatós slágerek. Olyan elánnál diktálták az ütemet – szintivel, tánccal és énekkel egyaránt –, hogy kollégáik nem bírták ki nevetés nélkül a produkcióikat. Schmied Zoli számon is kérte őket, hogy így semmit sem tudnak felvenni. Ripli Zsuzsinak viszont jól jött a ritmus, miközben a kondigépen tornázott.
2:25
Az ugrás
2024. február 9. 13:57

„Itt az én kezemben van a ritmus” – Gundel Takács Gábor elárulta, mi volt a legnehezebb Az ugrás felvételein

Az ugrás műsorvezetője, Gundel Takács Gábor rengeteg vetélkedőt vezetett már, azonban állítja: egyik sem ugyanolyan. A szabályok mellett a játékosok történetei teszik egyedivé az ilyen típusú műsorokat, az pedig az ő feladata, hogy ezekre a sztorikra rátaláljon. Persze, nem ez az egyetlen feladat, amire egy jó hangulatú játék közben figyelnie kell. 
2:32
A mi kis falunk
2024. február 6. 10:38

Szabó Győző: Szeretem, ha van egy kis akció. Stoki is szereti, ha van egy kis akció

A mi kis falunk legutóbbi részében Stoki maga mögött hagyta Pajkaszeget, és nyakába vette a fővárost. A karakter fontos feladatot kapott kapitányától, ami a nap végén egy utcai üldözésbe torkollt. A Fókusz végigkövette Szabó Győzőt a budapesti forgatáson, ahol a színész elmesélte, hogyan készülnek fel – kaszkadőrök segítségével – egy-egy akciójelenet felvételére, és arról is mesélt, miért szereti annyira még 52 évesen is az ilyen mozgalmas kihívásokat.
1:42
A mi kis falunk
2024. február 3. 21:15

„Mit röhögsz?” – Csuja Imre karaktere szívén viseli mások „egészségi életét”

A mi kis falunk rendőrei kipróbálták, milyen valóban leállítani a forgalmat, egy gond volt csupán, hogy emiatt a forgatásnak is szünetelnie kellett. Mindeközben félremondott szavak repkedtek minden helyszínen: Schmied Zoltánnál a templom, Csuja Imrével az egészség szó incselkedett, míg Horváth Lajos Ottó egy teljesen új nyelvet rögtönzött az egyik jelenetben.
7:49
Reggeli
2024. január 30. 12:30

Nagy Enikőt megcsípte egy kullancs … a szomszéd tehene forgatásán, pánikba esett

Nagy Enikő Laci feleségének, Sárának az ellenlábasát alakítja az RTL vadiúj, … a szomszéd tehene című sorozatban. Nem egy pozitív karakter, de legalább van humora, jó beszólásai vannak – jegyezte meg karakteréről a színésznő. Nagy Enikő egy emlékezetes történetet is megosztott a forgatásról a Reggeliben. Megcsípte egy kullancs az erdőben, és amikor ezt észrevette, bepánikolva hívta fel hajnalban a producert, hogy Lyme-kóros. Hogy végül hogyan végződött a kellemetlen eset, a videóból kiderül. 
7:24
Reggeli
2024. január 29. 8:39

Így készül egy híradós riport az RTL-nél

Szondi Vanda, az RTL Híradó riportere volt a Reggeli vendégműsorvezetője. Vanda egyebek közt arról mesélt, hogyan készül egy riport a Híradóban, kik írják a szöveget és mikor kezdenek el dolgozni egy témán. Január 27-én Vanda az autizmusról készített anyagot, a témát az adta, hogy a legutóbbi népszámlálás adataiból az derült ki, hogy itthon csaknem megháromszorozódott az autisták száma a 19 év alattiak között. A fent kattintható videóban Vanda elmeséli, hogyan nézett ki a forgatás és miről beszélt a szakemberekkel.
8:05
Reggeli
2024. január 26. 9:09

„Henry Cavill egy trélerben lakott a kutyájával” – így viselkednek a filmsztárok, ha Budapesten forgatnak

Egyre több hollywoodi produkció forog Budapesten: az Oscar-gálán ismét szurkolhatunk magyar alkotónak, hiszen Mihalek Zsuzsát jelölték a Szegény párák (Poor Things) berendezőjeként. Tóth Mihály, az Origo filmstúdió marketingvezetője mesélt a Reggeliben arról, miért népszerű forgatási helyszín a magyar főváros. Kitért arra is, hogy milyen körülményeket kell biztosítani a Budapestre érkező filmsztároknak, és miért látja úgy, hogy a legnagyobb sztároknak emberközelibb a viselkedése, mint a feltörekvő színészeknek.
4:06
A mi kis falunk
2024. január 20. 21:20

Torres Dani eltorzult arcú túlélőként tűnik fel A mi kis falunkban

Stoki tudtán kívül egy forgatás közepébe csöppen a falu mellett elterülő erdőben, ahol éppen a híres túlélő, Brian – aki amúgy Béla – legújabb filmje forog. A stáb hiába próbál megszabadulni a kéretlen bámészkodóktól, Pajkaszeg lakói nemcsak nézni, de etetni is szeretnék a hírességet és kollégáit. Az ajándékba hozott egytálétel azonban majdnem Brian (Torres Dani) életébe kerül.
4:26
Fókusz
2024. január 5. 19:55

„Az első nap zavarban voltam” – fordulat A mi kis falunkban, feltűnik Kovács Patrícia karaktere

A mi kis falunk legújabb szombati részében feltűnik a Kovács Patrícia által alakított karakter – ezzel a fordulattal folytatódik a sorozat 8. évada. A Fókusz ott volt a színésznő első forgatási napján, már akkor olyan otthonosan mozgott, mint aki már sokadszorra fordult meg A mi kis falunk jól ismert környezetében. Pedig szavai szerint zavarban volt, hogy hogyan fog beilleszkedni egy évek óta összeszokott csapatba. Hogy mit kell tudni a Kovács Patrícia által alakított karakterről, Editről, az kiderül a riportunkból.
2:05
Híradó
2024. január 1. 19:32

Miután kitört a szomszédháború, a felek nem válogatnak az eszközökben – itt a ... a szomszéd tehene

Hétfőn este indul az RTL új sorozata … a szomszéd tehene. Azt nemrég már megmutattuk, hogy Fodor Zsóka végre levehette Magdi anyus otthonkáját és egy elegáns, bár kissé sznob úriasszony szerepébe bújhatott. Most pedig ízelítőt adunk abból, hogyan tör ki a szomszédháború a főszereplők, két gyerekkori barát között. A sorozatot májustól őszig forgatta a stáb, különlegessége, hogy mindent valódi helyszíneken vettek fel, nem stúdióban.
Videó
2024. január 1. 9:05

Meddig tart a szex, mit bánunk meg életünk alkonyán, és mik a legbénább csajozós dumák? Az rtl.hu kedvenc videói 2023-ból

Kvízekkel teszteltük hírességeinket, megtudtuk, miért büszke rá Szabó Zsófi, hogy a testével keresi a pénzt, és hogy mit gondolnak a Szigeten bulizó külföldiek Magyarországról, valamint bemutattuk azt is, hogyan él most Cserey Gábor, aki egyedüliként nyerte meg a Legyen Ön is milliomos! fődíját még 2006-ban. Az rtl.hu csapata számtalan videót forgatott 2023-ban, a számunkra legkedvesebbek közül válogattunk.
3:41
Fókusz
2023. december 28. 20:06

Kamerák 180 fokos látószöggel, operatőrök, hangmérnökök és világosítók, ameddig a szem ellát – így készült az Éden Hotel

Hiába a 32 fokos hőség és a hívogató óceán, az Édenben nem minden csak móka és kacagás. És ez nem csak a hotelen belül van így, ahol mindenki igyekszik játékban maradni, de a hotelen kívül is, ahol megfeszített munka zajlott a produkció forgatásán. Összesen 60 ember dolgozott azon, hogy az Éden Hotel létrejöjjön. Mutatjuk, hogyan készült a sorozat. 
3:08
Fókusz
2023. december 28. 20:05

Vígjáték akciókkal, és egy kis Barátok Közt hétköznapi karakterekkel – ilyen lesz az RTL legújabb sikersorozata, hamarosan kezdődik … a szomszéd tehene

Önnek van olyan szomszédja, akit nem szívlel? Ezt ki is mutatja? És meddig menne el ebben?  … a szomszéd tehene két főszereplője a végsőkig, pedig évtizedeken át barátok voltak. Kalamár Tamás showrunner a Barátok közt, a Szeress Most!, az Oltári csajok és a Bátrak földje után is ahhoz nyúlt, amihez a legjobban ért: a jól átélhető, hétköznapi történetekhez. 
6:24
Reggeli
2023. november 27. 12:09

Nagy Zsolt: Szerintem nem tudta viselni tegnap az Istenes ezt a vereséget

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban az egyik legnépszerűbb műsor lett rövid idő alatt. A játék feléhez ért, a Reggeliben pedig a legsikeresebb gyilkos, Nagy Zsolt mesélte el, milyen volt a kastélyban lenni. Szerinte nagyon jó, hogy olyan szerepeket is kipróbálhatnak a játékosok, amiket a való életben kerülnek: hazugságok, konspirációk. Azt is elárulta, szerinte a játék hasonlít a Sztárbox meccseire is, hiszen ott is fel kell készülni arra, hogy kikaphat az ember. De mit gondol pontosan Istenes Bence és Rácz Jenő vasárnapi meccséről? Kiderül a videóból. 
4:33
Reggeli
2023. november 27. 11:50

Henry Kettner sokszor nem is tudta, „felébred-e” reggel

Henry Kettner Az Árulók egyik kiesője, és Polányi Viktória pszichológus mesélte el, hogy milyen benne lenni egy ilyen játékban. A pszichológus hangsúlyozta a gyilkosok és ártatlanok között talán ez utóbbiak szerepe a nehezebb, hiszen tehetetlenek az eseményekkel szemben, míg a gyilkosokat egy küldetés teljesítése hajtja előre. Ezzel Henry Kettner teljesen egyetértett. A korábbi játékos elárulta, mennyire viselte nehezen azt, hogy sokszor nem is tudta, „felébred-e” reggel. 
5:50
Fókusz
2023. november 24. 20:09

Kulisszatitkok a LEGO Masters legelső adásáról

Számítógépes trükkel elkészült a Nyugati pályaudvar és Budapest egy részének LEGO-változata, ahol a figurák beszélgettek – így indult szombat este a LEGO Masters első adása. Rögtön két feladatban is bizonyították a párosok, hogy mennyire ügyesek és kreatívak. A Fókuszban most kulisszatitkokat mutatunk a forgatásról. Például eláruljuk, hogy a 12 órás kihívást valójában nem egy nap alatt vették fel.
8:53
Fókusz
2023. november 22. 16:48

Megszólalt az RTL-nek a magyar Johnny Depp, aki nemrég az igazival is találkozott

Különös fordulatot vett Slemmer Ádám halloweeni éjszakája, amikor egy idegen nő futott oda hozzá, aki azt állította, hogy Ádám az ő Jack Sparrow jelmezét viseli. Ezután mesebeli fordulatot vett a történet, ugyanis a hölgy, nem más volt, mint Penny Rose, A Karib-tenger kalózai című film jelmeztervezője. Penny gratulált a gyönyörű, részletgazdag jelmezhez, majd egy fotót is készített róla, hogy megmutathassa az éppen Magyarországon forgató Johnny Deppnek. Ádámot sokkolták a történtek, de azt ő maga sem gondolta volna, hogy micsoda kalandban lesz része két nap múlva a valódi Jack Sparow-val, vagyis Johnny Depp-pel. A történet folytatása a fenti videóban.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban
2023. november 21. 14:05

Megkezdődött a megtévesztés és a mentális hadviselés az RTL-en – minden, amit Az Árulókról tudni kell

Egy különleges, Tudor-stílusú kastélyban 22 híresség vállalkozott arra, hogy árulóként vagy ártatlanként belevesse magát a nyomozásba és a gyilkolásba az RTL vadonatúj krimi-realityjében. Milyen szabályok szerint zajlik Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban? Hogyan készültek fel a hírességek ezekre a mentális és fizikai kihívásokra, és egyáltalán milyen élmény volt részt venni a műsor felvételein?
Belföld
2023. november 20. 6:01

Több százmilliós bevételkiesést okoznak a hatósági áras filmforgatások a budapesti kerületeknek

Akár 250 millió forintos bevételkiesés is érhette az V. kerületi önkormányzatot azáltal, hogy a helyi rendelet helyett az állam határozza meg a filmforgatások után fizetendő közterület-használati díjat – tudta meg az rtl.hu. Budapest többi belső kerülete is jelentős összegeket bukhatott, ráadásul a lakók is zúgolódnak a sorozatos lezárások miatt. A filmgyártók helyzetét nemcsak az olcsó árak könnyítik, hanem az állami szférában ritkán látott intézkedési határidők is.
3:22
Reggeli
2023. november 10. 9:16

Szabados Ági napokat töltött internet nélkül Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban forgatásán

Ausztráliában több mint 10 millióan maradtak telefon- és internet kapcsolat nélkül szerdán, miután megmagyarázhatatlan üzemzavarok sújtották az ország egyik legnagyobb távközlési vállalatát. Szabados Ági is napokat töltött internet nélkül Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban forgatásán. Hogy hogyan érezte magát, erről árult el kulisszatitkokat a Reggeliben.
8:12
Reggeli
2023. november 9. 10:51

Titkok derültek ki: Angelina Jolie testőrök nélkül érkezett a Magyar Állami Operaházba

Október vége óta forgat Budapesten Angelina Jolie. A színésznőnek arra is volt ideje, hogy elmenjen egy hangversenyre a Magyar Állami Operaházba. Erről azonban csak nagyon kevesen tudtak. Milyen követelményeknek kell egy világsztár látogatásakor megfelelni az épületnek és az ott dolgozóknak? Hogyan jutnak el sztárok kérésétől vagy a megkereséstől a megvalósításig? Oláh András, a Magyar Állami Operaház sajtófőnöke mondta el a Reggeliben.
7:44
Fókusz
2023. november 7. 20:03

Reviczky Gábor: Nagyon furcsa, hogy tíz éve vagyok rákos, és amikor megkapom a kezelést, akkor megyek tönkre

Reviczky Gábor Kossuth-díjas színész rákbetegsége az utóbbi pár hónapban súlyosbodott, de őt ez sem tartotta vissza attól, hogy dolgozzon, mert úgy érzi, a munkában töltött idő terápiás jellegű is, a forgatások elterelik a gondolatait. A Fókusznak azt is elárulta, milyen üzeneteket kap az emberektől, és színésztársai – Udvaros Dorottya és Schmied Zoltán – is elmondták, hogyan tekintenek rá betegsége óta. 
4:03
Fókusz
2023. november 6. 19:35

„Udvarias és szűkszavú volt” – a Budapesten forgató Angelina Jolie teljes titokban beült az Operába megnézni egy előadást

Angelina Jolie nagyon udvarias volt –  ezt mondja a világsztárról Oláh András, aki azok közé tartozik, akik testközelből találkozhattak vele. András a Magyar Állami Operaház sajtófőnöke, és ő kísérhette be Jolie-t egy előadásra. Arról, hogy az Oscar-díjas színésznő is megnézi a Requiemet, csak nagyon kevesen tudtak. De milyen követelményeknek kell egy világsztár látogatásakor megfelelni az épületnek, és az ott dolgozóknak? Mi a menete egy sztár bejuttatásának? A videóból kiderül.
0:43
Valami Amerika
2023. október 25. 16:31

Lerántjuk a leplet a Valami Amerika sorozat kulisszatitkairól

Sorozatban éled újra a Valami Amerika-életérzés. Az azonos című filmek az elmúlt 20 év legsikeresebb mozijai, a poénjait kultikusként emlegetik a nézők. A werkfilm stábja hónapokig követte a filmesek munkáját, megmutatjuk, hogyan készült az RTL új, saját fejlesztésű sorozata. Kik az új szereplők, érdekességek, azaz Valami Kulisszatitkok. Az Így készült a Valami Amerika sorozat pénteken 23:30-kor látható az RTL-en.
1:45
Valami Amerika
2023. október 17. 14:07

Herendi Gábor: Nem titkolt szándék, hogy a fiatalok is nézzék a Valami Amerikát

A Valami Amerika rendezőjének, Herendi Gábornak el kellett merülnie a mai fiatalok gondolkodásmódjában, mert az a célja, hogy azokat a tizen- és huszonéveseket is megszólítsa a sorozat, akik a mozifilmek megjelenésének idején születtek. A történet középpontjában most is három testvér áll, de a filmekben megismert felállás helyett két fiú és egy lány keveredik izgalmas kalandokba, ami Herendi szerint nagyon jót tett a karakterek közötti dinamikának.