ÉTEL

2:22
Híradó„Ezért van rá szükségem, hogy ne dögöljek éhen” – akkora az ínség, hogy naponta háromszor is feltöltik a rászorulók ételdobozát Kalocsán
2023. március 18. 18:57

„Ezért van rá szükségem, hogy ne dögöljek éhen” – akkora az ínség, hogy naponta háromszor is feltöltik a rászorulók ételdobozát Kalocsán

Iskolások is rendszeresen tesznek élelmiszert a kalocsai ételdobozba, ahonnan azt ingyen elvihetik a rászorulók. A gyűjtést két helyi egyesület szervezi, adakoznak éttermek és boltok is. A dobozt decemberben tették ki, most már naponta háromszor is feltöltik, és a rászorulók mindig kiürítik.
ÉletmódA pokolban is muszáj enni – így változott a hadtáp a rómaiak óta
2023. január 15. 19:02

A pokolban is muszáj enni – így változott a hadtáp a rómaiak óta

A háborúk nagyjából egyidősek az emberiség történetével, a katonák étkeztetése pedig már az első nagyobb konfliktusok óta kihívás elé állítja a hadvezéreket, katonai vezetőket. A fronton szolgálatot teljesítők étkeztetését ma már sokszor előre csomagolt ellátmányokkal biztosítják. Megnéztük, hogyan változtak ezek az élelmiszercsomagok, és kiderül az is, mit esznek a katonák az orosz-ukrán fronton.
3:01
FókuszVolt olyan, aki könnyek között mondta el, egy hónapja nem evett meleg ételt – A Konyhafőnök fel nem használt alapanyagaiból főztek rászorulóknak
2022. november 30. 19:27

Volt olyan, aki könnyek között mondta el, egy hónapja nem evett meleg ételt – A Konyhafőnök fel nem használt alapanyagaiból főztek rászorulóknak

Jocó séf, A Konyhafőnök előkészítő szakácsa a fel nem használt alapanyagokból ebédet főz a stábnak, de nem csak a dolgozók kapnak a finom ételekből, hanem jótékonysági szervezetek is. Ellátogattunk az ételosztás helyszínére, ahol a hűvös ellenére is ünnepi volt hangulat. Az ínycsiklandó falatok mellett fodrász, pedikűr és masszázs szolgáltatást is igénybe vehettek teljesen ingyen.
4:40
FókuszKihívásnak tűnhet, hogy olcsón és jól étkezzünk, de nem lehetetlen – mutatjuk hogyan
2022. november 24. 19:22

Kihívásnak tűnhet, hogy olcsón és jól étkezzünk, de nem lehetetlen – mutatjuk hogyan

Nagymamáink pontosan tudják, milyen az, amikor ínséges időkben kell helytállni: minél kevesebb pénzből minél jobban lakni. A repertoár kifejezetten szegényes volt, de némi kreativitással ízletes és változatos étkek gőzölögtek az asztalon. A növekvő árak miatt hasonló a helyzet most, mint évtizedekkel ezelőtt: ami eddig olcsónak számított, már annak is egekben az ára, így kétszer meg kell gondolnunk, mennyit költünk ételre. Spórolás ide vagy oda, nem lehetetlen olyan ételeket készíteni, melyek a pénztárcánkat nem ürítik ki teljesen. Csak némi tervezés és kreativitás szükséges hozzá.
6:28
Reggeli„Alig bírtam visszafogni, hogy ott ne zokogjak” – Takács Zsuzsika A Konyhafőnök VIP forgatása közben veszítette el a nagymamáját
2022. november 24. 11:11

„Alig bírtam visszafogni, hogy ott ne zokogjak” – Takács Zsuzsika A Konyhafőnök VIP forgatása közben veszítette el a nagymamáját

Takács Zsuzska bár mindennap főz, nem ilyen ételeket szokott készíteni. Náluk a klasszikus, magyaros fogások a slágerek, ezért számára pont az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy mini adagokat kellett gyönyörűen tálalnia. Zsuzska elismerte, hogy nem a legjobbkor jött az életébe a verseny. Nagymamája ugyanis kórházba került, később pedig sajnos meg is halt. Zsuzsika pedig a lelki teher miatt pedig nem tudott úgy teljesíteni, ahogy elvárta volna magától.
2:20
A Konyhafőnök VIPA legszexibb ételek: Pirner Alma az afrodiziákumokra, Hajmásy Péter a meglepetés vacsikra, Somfai Péter pedig a csöpögős fogásokra esküszik
2022. november 5. 11:05

A legszexibb ételek: Pirner Alma az afrodiziákumokra, Hajmásy Péter a meglepetés vacsikra, Somfai Péter pedig a csöpögős fogásokra esküszik

Mivel lehet levenni valakit a lábáról az első randin? A Konyhafőnök VIP versenyzői különböző módokon közelítették meg a kérdést. Miközben Filipánics Bálint már a gondolattól is kikészül, hogy leeheti magát, Somfai Péter és Kéri Kitty éppen ezt szereti a legjobban, hiszen így már a legelején levetkőzhetik a gátlásaikat. Pirner Alma pedig azonnal vágyfokozókkal indítana.
2:14
A Konyhafőnök VIPEgy jó fokhagymás cigánypecsenye, egy tányér bolognai, hamburger és sushi – ilyen az ideális randikaja A Konyhafőnök VIP versenyzői szerint
2022. október 27. 13:03

Egy jó fokhagymás cigánypecsenye, egy tányér bolognai, hamburger és sushi – ilyen az ideális randikaja A Konyhafőnök VIP versenyzői szerint

A Konyhafőnök VIP versenyzőit arról kérdeztük, szerintük milyen a tökéletes randizós étel. Miközben Filipánics Bálint és Ódor Kristóf már a gondolattól is kiborultak, hogy mi történik, ha leeszik magukat, Mardoll mindenképp a „fancy kaják” irányába indulna el. Szinetár Dóra viszont rájött, hogy esélye sincs, hogy férjével randizzon.
KultúraA legvéresebb kezű diktátorok is kedvenc gyerekkori ételeik rabjai – interjú a Fidel Castro és Szaddám Huszein szakácsait felkutató Witold Szabłowskival
2022. október 4. 6:38

A legvéresebb kezű diktátorok is kedvenc gyerekkori ételeik rabjai – interjú a Fidel Castro és Szaddám Huszein szakácsait felkutató Witold Szabłowskival

Szaddám Huszein csípős szósszal viccelte meg barátait, Pol Pot pedig még akkor is pazar lakomát csapott, amikor népe éhezett. Fidel Castro szakácsának unokái már unják nagyapjuk sztorizgatását. Witold Szabłowski lengyel újságíró éveket töltött azzal, hogy szóra bírja számos diktátor szakácsát, az eredményről pedig könyvet is írt.