EMLÉK

7:19
ReggeliEzért halványulnak el emlékeink: agyunk nem úgy működik, ahogyan gondolnánk
2023. szeptember 8. 7:48

Ezért halványulnak el emlékeink: agyunk nem úgy működik, ahogyan gondolnánk

Nem úgy kell elképzelni, hogy az életünk filmjét az agy lementi – mondja Dr. Hangya Balázs, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet csoportvezetője. Szinte semmire sem emlékszünk pontosan, de a memóriánk nem is az a célja, hogy mindent dokumentáljon, hanem az, hogy boldoguljunk az életben. Az emlékek változni is tudnak, ha előhívjuk őket, beépülhetnek újak. Ha valamilyen tudást, információt kevés alkalommal idézünk fel, az agy úgy gondolja, hogy erre kevésbé van szükség és elhalványul az emléke, ezért van az is, hogy az érettségi tételekre kevesen emlékeznek felnőttkorban. 
7:36
ReggeliFotózunk, mert félünk, hogy lemaradunk valamiről, de nem nézzük vissza a képeket
2023. szeptember 8. 7:17

Fotózunk, mert félünk, hogy lemaradunk valamiről, de nem nézzük vissza a képeket

Sokan félnek attól, ha nem videózzák, fotózzák gyermekük minden pillanatát, akkor elveszítik a pillanatot. Bojti Andrea, gyermekpszichológus szerint fontosabb lenne a megélni a pillanatokat a dokumentálás helyett. Példaként említette, hogy a babák mikor először járnak, szükségük van a szülői biztatása, megerősítésre, de más az inger, ha egy kamera van a szülő arca előtt. De az anyák napi ünnepségnél is hasonló jelenség figyelhető meg: egy tárgyat helyeznek a szülők maguk és gyerekeik közé az aktív jelenlét helyett. Emlékeink megőrzésében fontos szerepe van a családi történetmeséléseknek, hogy az idősebbek mondják el a gyerekek, mi és hogy történt velük gyerekkorukban.
11:49
ReggeliSzabados Ági, ha adhatna egy jótanácsot gyerekkori önmagának, óva intené az ütő nélküli pingpongozástól betonasztalon
2023. augusztus 22. 9:25

Szabados Ági, ha adhatna egy jótanácsot gyerekkori önmagának, óva intené az ütő nélküli pingpongozástól betonasztalon

Mi az, amit bárcsak tudtál volna gyerekként? – így hangzott a Reggeli kérdése Bátyai Éva színésznőnek és Kutai Kinga volt ValóVilág-villalakónak. Zongoraóra, nyelvtanulás, sport – mondták egybehangzóan a vendégek és a műsorvezetők azzal kapcsolatban, hogy mire helyeznének nagyobb hangsúlyt, ha újra gyerekek lehetnének. Szabados Áginak a foga bánta a betonasztalos pingpongozást.
2:02
Videó„A külföldiek nem ismerik a megbánás fogalmát” – a Sziget fesztivál tetoválója műhelytitkokba avatott be
2023. augusztus 16. 9:56

„A külföldiek nem ismerik a megbánás fogalmát” – a Sziget fesztivál tetoválója műhelytitkokba avatott be

A Sziget fesztiválozói az előző évekhez hasonlóan idén is megörökíthetik élményeiket egy tetoválás formájában. Kissfalvy Lászlót, a kitelepült tetoválószalon tulajdonosát a legkülönösebb kérésekről kérdeztük, de azt is elárulta, hogy mik a legnépszerűbb minták, és mit tesznek, ha valaki láthatóan részegen szeretne örök emléket varratni a testére. Az is kiderült, hogy melyik testtájra, és leginkább kik csináltatnak maguknak tetkót a Szigeten. 
3:41
ActivityLakatos Márk: Azahriah mutogassa el, hogy a hamisítvány Balenciaga cuccait hol lehet a legjobb áron beszerezni
2023. június 23. 14:05

Lakatos Márk: Azahriah mutogassa el, hogy a hamisítvány Balenciaga cuccait hol lehet a legjobb áron beszerezni

Hogyan mutogatná el Csonka Bandi, hogy Ding Dong? Magyarország egyik legnépszerűbb társasjátéka június 26-án debütál az RTL-en, ahol igazi sztárdömping várja a tévénézőket. A celebek – Ábel Anitától Hajdú Péteren át Schobert Laráig az rtl.hu kérdésére felidézték legviccesebb Activity-élményeiket, illetve azt is elárulták, kinek és milyen feladványt adnának, ha lehetőségük lenne rá. 
0:34
Cápák közöttEzt tanulta Moldován András baromfiárus nagymamájától – állati tanulságos történet a sertésmogul Cápától
2023. február 25. 9:00

Ezt tanulta Moldován András baromfiárus nagymamájától – állati tanulságos történet a sertésmogul Cápától

A Cápa különleges emléket elevenít fel az üzleti showműsor következő részében, ám úgy tűnik, a vállalkozóknak nem megy át az üzenet. „Én az életbe nem fogok tudni ebből kiszállni” – mondja Moldován András, miután a kishalak nem hagyják szó nélkül a nagyhal példabeszédét. További részletek vasárnap 19 órától az RTL-en.
2:15
ValóVilágEXTRA: „Kint elég sok savat kaptam miattad” – VV Piros és VV Barna a kamerák előtt találkoztak újra a párbaj után
2023. február 20. 11:13

EXTRA: „Kint elég sok savat kaptam miattad” – VV Piros és VV Barna a kamerák előtt találkoztak újra a párbaj után

Legutóbb VV Barna búcsúzott a ValóVilág11-től. A párbajon VV Piros is ott volt, és az rtl.hu kamerái előtt kereste fel a kiesett villalakót. „Mindent hallottam, mindent láttam, és nem örültem” – mondta elkeseredetten, majd a sráctól kapott pulóvert is visszaadta VV Barnának. Amikor szóba került a plüssállata, a lány felháborodott.
BulvárSchumacher Vanda katonai alapismeretekből, Puskás-Dallos Peti matekból volt egykor az egyik legjobb – a VV11 műsorvezetői felidézték diákéveiket
2023. január 19. 13:34

Schumacher Vanda katonai alapismeretekből, Puskás-Dallos Peti matekból volt egykor az egyik legjobb – a VV11 műsorvezetői felidézték diákéveiket

A ValóVilág Technikum hetén a villalakók próbára tették műveltségüket, most pedig Schumacher Vanda és Puskás-Dallos Peti az rtl.hu-nak adott interjúban mondták el, milyen csínyeket követtek el, puskázási tippeket adtak, felelevenítették a legmeghatározóbb iskolás emlékeiket, sőt arról is meséltek, mit bántak meg a leginkább gyerekkori döntéseik közül. Azt tudta, hogy Vanda katonai alapismeretekből tett emelt szintű érettségit? És hogy Puskás-Dallos Peti egyszer második lett egy matekversenyen?
5:28
Videó„Betonra zárt szájjal csókolóztunk” – első csókjáról is vallott a ding dong császára, Csonka András
2022. augusztus 2. 11:03

„Betonra zárt szájjal csókolóztunk” – első csókjáról is vallott a ding dong császára, Csonka András

A színész egyebek közt arról is beszélt, mi volt az első munkája, milyen extrém testrészre dedikált, hogyan néz ki egy tökéletes randi, és hogy szeretne-e repülni. Az is kiderült, mihez kezdene, ha nem lenne színész, és mit tanácsolna fiatalkori önmagának. Sőt, egy megható részletet is elárult arról, mit szokott csinálni lefekvés előtt.
15:04
FókuszSzécsi Pál, Hofi Géza, Balázs Fecó – hatalmas sztárok voltak, akikért milliók rajongtak, de kik foglalkoznak emlékükkel haláluk után?
2022. július 9. 19:50

Szécsi Pál, Hofi Géza, Balázs Fecó – hatalmas sztárok voltak, akikért milliók rajongtak, de kik foglalkoznak emlékükkel haláluk után?

Emléküket slágerek, fényképek és felvételek mellett a temetők művész parcellájának sírjai őrzik, a végső nyughelyükre rendszeresen kilátogatnak a rajongók is. A legendás művészek emlékhelyeit most egykori barátokkal és pályatársakkal látogattuk meg. Szécsi Pál sírja előtt Mujahid Zoltán rótta le tiszteletét, Balázs Fecó emlékehelyét barátja, Dj Dominique látogatta meg. Felidézzük Kóbor János, Nagy Grófo, Komár László emlékét is, és Pásztor Erzsi elmeséli, hogyan emlékszik Hofi Gézára.
Éjjel-Nappal BudapestAz első csóktól a meztelenkedésen át a könnyes szakításig – ezek voltak Lali és Virág legemlékezetesebb pillanatai
2022. március 31. 14:00

Az első csóktól a meztelenkedésen át a könnyes szakításig – ezek voltak Lali és Virág legemlékezetesebb pillanatai

Lali éveken keresztül rendíthetetlenül próbálkozott a lányoknál, de nem igazán járt sikerrel, végül betoppant az életébe Virág. Az Éjjel-Nappal Budapest szerelmespárja szenvedélyesen élte meg a kapcsolatot: vitáztak, romantikáztak, összeköltöztek, együtt zenéltek, sőt még a textilt is ledobták. Norbi és Odett a való életben is egy pár, ami még izgalmasabbá tette sorozatbeli kapcsolatukat. Most összegyűjtöttük a páros tíz legmaradandóbb pillanatát.
13:30
XXI. századElhunyt az Egri csillagok Vicuskája, Venczel Verára emlékezünk
2021. október 25. 18:35

Elhunyt az Egri csillagok Vicuskája, Venczel Verára emlékezünk

Amikor bemutatták az Egri csillagokat elterjedt a pletyka, hogy a film készítői Görögországban forgatták a tengerparti jelneteket, mivel nem kaptak engedélyt úgy nyerték meg a görög hatóságok jóindulatát, hogy arra hivatkoztak, török ellenes filmet forgatnak. Ám ma már tudjuk, hogy ez nem igaz, ahogy a film körül terjedő, számtalan városi legenda sem. Ellenben a forgatás körülményei, állítólagos karóra és háttérben álldogáló busz nélkül is sokkal izgalmasabbak, mint ahogy arról az egész ország beszélt. Ne feledjük, 1968-ban járunk, amikor a nemzetközi helyzet egyre fokozódott.
3:02
HíradóEgyre többen vannak a koronavírusban elhunytak között azok, akinek semmilyen alapbetegségük nem volt
2021. április 1. 18:20

Egyre többen vannak a koronavírusban elhunytak között azok, akinek semmilyen alapbetegségük nem volt

Szerdán 258 újabb áldozata volt a járványnak. És már nem csak az idős, beteg emberek vannak veszélyben. Az RTL Híradó gyűjtése szerint az elhunytak között is egyre többen vannak azok, akiknek nem volt semmilyen alapbetegségük. Míg a járvány első két hullámában csak nagyon ritkán jelentettek ilyen elhunytakat, most márciusban átlagosan már majdnem hét egészséges ember esett áldozatul a koronavírusnak naponta. Csak a múlt hónapban többen haltak meg alapbetegség nélkül, mint a járvány előző egy éve alatt összesen. A MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint egyenletesen kellene elosztani az országban a koronavírusos betegeket, hogy jobbak legyenek a túlélési esélyeik.