EMLÉK

8:28
FókuszFeleségét és fiát is el kellett temetnie
2017. február 13. 19:20

Feleségét és fiát is el kellett temetnie

Egyelőre büntetésnek érzi, hogy életben maradt, hogy feleségét és fiát is el kellett temetnie. Az olaszországi buszbaleset egyik túlélője hosszas vívódás után döntött úgy, hogy először és utoljára elmondja mindenkinek mi történt velük azon a borzasztó tragikus éjszakán Veronánál. András felesége ezzel a síúttal kezdett volna új életet. Fiát három éve pszichológushoz kellett vinni, mert attól rettegett, hogy egyszer egy autóban el fognak aludni és tragikus balesetük lesz.
12:40
FókuszVERONAI BUSZBALESET TÚLÉLŐJE: Úgy érzi meggyalázták felesége emlékét
2017. február 13. 18:34

VERONAI BUSZBALESET TÚLÉLŐJE: Úgy érzi meggyalázták felesége emlékét

Most először és utoljára szólalt meg a január 20-ai 16 halálos áldozatot követelő Veronai buszbaleset egyik túlélője. Papp András feleségét Enikőt és nevelt fiát Balázst vesztette el azon az estén. Ő csodával határos módon élte túl a tragédiát. A tragédia óta rengetegen keresték meg, hogy kifejezzék együttérzésüket és felajánlják segítségüket. Jött egy levél felesége munkahelyéről is, akik saját halottjukként kezelték volna Enikőt, de ehhez férje nem járul hozzá, mert szerinte méltatlanul bántak ott a feleségével, aki nem sokkal a tragédia előtt fel is mondott. András sokat vívódott, hogy nyilatkozzon-e érzéseiről, és csakis emiatt a szerinte lekezelő, és méltatlan levél miatt döntött úgy, hogy kameránk elé áll.  
9:23
FókuszSziget Fesztivál: az ország egyik legnagyobb bulija
2015. június 27. 19:10

Sziget Fesztivál: az ország egyik legnagyobb bulija

Az egyik első bejátszást látják a Sziget Fesztiválról, amit a Fókusz készített, 1999 augusztusából. Ezek a felvételek már több mint másfél évtizedesek, de már akkor is komoly múltja volt a fesztiválnak, abban az évben rendezték meg ugyanis hetedszer. Így nézett ki akkor a „Diáksziget” főnöke, Gerendai Károly. Így a fesztivál programfüzeteinek zseniális előszavait író Új Péter, ez pedig Budapest főpolgármestere, Tarlós István, néhány öltönygenerációval korábban.Süle László riportja.