EMLÉK

6:45
HíradóNYILASI TIBOR: Maradona futball szeretete mindenkit magával ragadott
2020. november 26. 15:46

NYILASI TIBOR: Maradona futball szeretete mindenkit magával ragadott

Az argentin válogatottban 1977-ben mutatkozott be Maradona, épp Magyarország ellen. Akkor még csak 16 éves volt. Nyilasi Tibor korábbi válogatott labdarúgó kétszer is játszhatott ellene. Ott volt a pályán 1982-ben, sőt, ő egy évvel korábban is láthatta testközelből Diegot. Valósággal rajongott érte. Szerinte egy született zseni volt, aki olyan dolgokat tudott, amiket más talán azóta sem.
2:19
HíradóMaradona hatszor lépett pályára magyar csapat ellen
2020. november 26. 15:02

Maradona hatszor lépett pályára magyar csapat ellen

Egy született zseni, a nép gyermeke, aki olyan dolgokat tudott, amiket más nem – így emlékezett Nyilasi Tibor korábbi válogatott labdarúgó Maradonára. Ő még játszhatott ellene. Maradona hatszor lépett pályára magyar csapat ellen, egyszer játszott Budapesten is. Sallai Sándornak pedig többször is védekeznie kellett ellene. A korábbi válogatott hátvéd elismerte, nem sok esélye volt.
6:06
FókuszKilenc éve történt a vörösiszap-katasztrófa
2019. október 4. 19:35

Kilenc éve történt a vörösiszap-katasztrófa

2010. október 4. A nap, amit sosem felejtenek el a Kolontáriak. Nem sokkal déli 12 óra után több, mint egy millió köbméternyi vörös iszap szakította át a közeli zagytározó gátját és öntötte el Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt a Torna patak mentén. A helyenként másfél méter magas hullámban beömlő lúgos, maró hatású vörös iszap elől sokaknak menekülni kellet, futva az életükért, másoknak az otthonuk veszett oda. A tragédia összesen 10 halálos áldozatot követelt.
2:39
SurvivorInterjú Szandival, avagy erre készülj, ha nőként jelentkezel a Survivorbe!
2018. január 27. 14:00

Interjú Szandival, avagy erre készülj, ha nőként jelentkezel a Survivorbe!

Szandi azt tanácsolja, hogy a kalandvágy mellett legyen még legalább egy komoly célod a Survivorrel, mert csak így van esélyed a castingokon. A lány már a jelentkezéstől kezdve tudatosan készült a játékra, amit kezdetben sportversenyként fogott fel, azonban hamar rá kellett jönnie, hogy ez sokkal több annál. Hogyan élte meg a túlélőshow-t nőként? Az interjúból többek között ez is kiderül!