Kultúra

Cipő-emléksétányt avattak Kisvárdán, de a Republicot nem hívták meg

rtl.hurtl.hu

2023. október 16. 19:59

Boros Csaba szerint szomorú, hogy a zenekar a sajtóból értesül erről az egészről.

Cipő-emléksétányt avattak Kisvárdán – írta meg a Blikk.

Bódi László Ungváron született, egyéves korában azonban Kisvárdára költözött a családjával: ott járt iskolába, a gimnáziumban pedig megalapította a Cipőfűző nevű együttest. Cipő később is szívesen járt „haza”, ezért a város polgármestere, Leleszi Tibor és Seszták Miklós országgyűlési képviselő úgy döntöttek, hogy méltó emléket álíltanak az énekesnek. 

A város honlapja szerint 

a sétányátadás, az emléktábla-avatás és az emlékkoncert különlegességét az adta, hogy volt kisvárdai zenésztársai, az ős-Republic tagjai, volt osztálytársai és tanárai mellett, személyesen volt jelen Cipő húga, Bódi Marica is, aki meghatódva, de mosollyal az arcán élte át a Bódi László Cipő Emléknapot.

A Blikknek Bódi Marica elmondta, hogy kettős érzések támadtak föl benne. „Egyrészt egy gyönyörű, a testvéremhez méltó emlékhely jött létre, másrészt végig mély fájdalom volt bennem, mert ez csak azért jöhetett létre, hogy Laci már nincs közöttünk. Folyamatosan küzdöttem a könnyeimmel, kerülgetett a sírás, nagyon nehéz nap volt. Miközben nagyon hálás vagyok, amiért létrejött. Hiszem, hogy a testvérem fentről nézte és mosolygott” – nyilatkozta. 

A Blikk szerint a Republic zenekar ugyan az ország másik végében adott koncertet egy rendezvényen, így nehezen tudott volna részt venni az eseményen, de hivatalosan meghívót sem kapott.

Annak természetesen örülünk, hogy Cipő emléktáblát kapott és elneveztek róla egy sétányt, médiafelhajtás nélkül meg is látogatjuk majd a helyszínt mindenképpen. De az szomorú, hogy az a zenekar, amelyet évtizedekkel ezelőtt ő alapított, és amelynek a neve összeforrt Cipőjével, a sajtóból értesül erről az egészről, mert nemhogy meghívást, de még csak tájékoztatást sem kaptunk 

– válaszolt röviden Boros Csaba, aki egészen fiatal kora óta Cipő barátja és zenésztársa volt.

Nyitókép: kisvarda.hu / Pálinkás Tamás

#Kultúra#cipő#bódi lászló#republic#kisvárda#emléksétány#leleszi tibor#avatás#emlék#sétány

Címlapról ajánljuk