BUDAPEST

2:34
HíradóA Budapest-bérlet mellett a 12 milliárdos állami támogatás is a tárgyalás része a főváros és a minisztérium között
2024. január 18. 19:07

A Budapest-bérlet mellett a 12 milliárdos állami támogatás is a tárgyalás része a főváros és a minisztérium között

A 12 milliárd forintos állami támogatás is a tárgyalás része a főváros és a közlekedési minisztérium között – ezt mondta az RTL Híradó kérdésére Gulyás Gergely. A miniszter szerint elvonásról nincs szó, de az kérdés, hogy milyen kedvezményt fedeznek az állami támogatásból. A fővárosnál azt mondták Híradónknak, hogy minden a tárgyalóasztalnál dől el. Lázár János másfél hete beszélt arról, hogy ha a főváros nem fogadja el az ország vagy vármegye bérleteket a tömegközlekedésben, megszűnik a Budapest-bérlet.
2:08
HíradóA fiatal hajléktalan testének 90 százaléka megégett, amikor rágyújtották a romos házat
2024. január 18. 18:49

A fiatal hajléktalan testének 90 százaléka megégett, amikor rágyújtották a romos házat

Brutális történet megrázó részletekkel. Puszta kézzel próbálta eloltani a testén égő tüzet az a 20 éves hajléktalan fiatal, akire lakótársa gyújthatott rá egy romos épületet még 2020-ban Budapesten. Kiderült: az akkor 18 éves támadó – aki ellen most emeltek vádat – korábbi vitájuk miatt egy benzinnel teli égő fémdobozt rúgott a már alvó áldozatra, aki mellett ott aludt a barátnője is. Ő is megsérült.
1:59
HíradóMegbánta a rablást, enyhítették az egyik luxusórarabló büntetését
2024. január 18. 18:46

Megbánta a rablást, enyhítették az egyik luxusórarabló büntetését

Enyhítették az egyik luxusórarabló büntetését, aki megbánta a rablást. Kilenc évet kell rács mögött töltenie, így döntött jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. Még 2014-ben raboltak ki egy óraboltot a fővárosi Andrássy úton. 28 órát vittek el, több mint 100 millió forint értékben. A bolt biztonsági őre súlyosan megsérült. A rabló társa ítéletén nem változtattak.
2:01
Videó77 négyzetméter 220 ezer forintért – emlékszik, nemrég mekkorát zuhantak az albérletárak?
2024. január 18. 10:57

77 négyzetméter 220 ezer forintért – emlékszik, nemrég mekkorát zuhantak az albérletárak?

2015 óta nem látott szintre csökkentek az albérletárak – számoltunk be 2021-ben ezen a napon az RTL Híradóban. Három éve átlagosan 130 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért Budapesten, volt olyan 77 négyzetméteres lakás, amit 220 ezer forintért adtak ki. A jelenségnek magyarázata is volt: mivel a koronavírus-járvány miatt visszaszorult a külföldi turizmus, a lakástulajdonosok a hosszú távú bérleti piacon szerették volna hasznosítani ingatlanjaikat, így rekordszintre nőtt az albérletkínálat.
BelföldEzeken a napokon nem lenne szabad autózni Budapesten és környékén
2024. január 17. 6:03

Ezeken a napokon nem lenne szabad autózni Budapesten és környékén

A világ egyik legnagyobb geolokációs cégének gigantikus felmérése szerint Budapest nincsen a világ legnehezebben autózható városai között. Még csak meg sem közelítjük London, Dublin vagy Brüsszel számait, sőt: Bukarestben is sokkal rosszabb a helyzet, mint a magyar fővárosban. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne sokkal jobb. Rengeteg időt és pénzt veszítünk a dugóban, a környezetet pedig erősen terheli már az is, ha csak napi tíz kilométert kocsikázunk a városban vagy az agglomerációban. 
GazdaságEzek a legolcsóbb és legdrágább települések Magyarországon: Tihanyban a milliós négyzetméterárhoz jár a falusi csok
2024. január 16. 6:01

Ezek a legolcsóbb és legdrágább települések Magyarországon: Tihanyban a milliós négyzetméterárhoz jár a falusi csok

Budapest V. kerületét is megelőzve Tihanyban adták el a legmagasabb átlagos négyzetméteráron a lakóingatlanokat. A legdrágább települések listájára Zsira és Pogány községek is felkerültek. A legdrágább fővárosi utcában a négyzetméterár hatszor nagyobb, mint Nógrád megye legdrágább utcájában. A XII. kerületben a legolcsóbb utcában lehetett annyiért lakást venni, mint Baranya legdrágább terén.
2:57
Videó„Gondoltuk, hogy bent jobb lesz a helyzet” – 13 éve történet a West Balkán-tragédia
2024. január 15. 17:57

„Gondoltuk, hogy bent jobb lesz a helyzet” – 13 éve történet a West Balkán-tragédia

Örökre megváltoztatta a budapesti bulik és szórakozóhelyek ellenőrzését és szabályozását a West Balkán szórakozóhely tragédiája. A klubba 2500 embert engedtek be, pedig csak 300 főre volt engedélyük. A tragédiában két gimnazista lány és egy 24 éves nő vesztette életét. A boncolás szerint fulladás volt a haláluk oka. Szervezetük nem bírta el a hatalmas tömeg által kifejtett fizikai nyomást.
2:00
HíradóMajdnem egy anyára és gyerekeire omlott egy budapesti aluljáró oldalfala
2024. január 13. 18:32

Majdnem egy anyára és gyerekeire omlott egy budapesti aluljáró oldalfala

Majdnem egy kisgyerekes családra omlott egy aluljáró oldalfala Budapesten. Néhány méterre voltak a faltól, amikor a borítása leszakadt és a földre zuhant. Senki nem sérült meg, de az anya szerint ez csak a szerencsén múlt. Azt szeretné, ha az egész aluljárót felújítanák. A Magyar Közút az RTL Híradó megkeresésére azt írta: a problémát a beszivárgó víz okozta. 
4:02
Videó„Politikai csatározás, aminek az átlagember lehet a vesztese” – utasokat kérdeztünk a Budapest-bérlet körüli kavarásról
2024. január 12. 17:17

„Politikai csatározás, aminek az átlagember lehet a vesztese” – utasokat kérdeztünk a Budapest-bérlet körüli kavarásról

A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium eredeti tervei szerint március elsejétől nem lehetne használni a Budapest-bérleteket a vonatokon, a Volán-buszokon és a HÉV-eken sem. Ez azt jelentené, hogy ezekre a tömegközlekedési eszközökre külön jegyet vagy bérletet kell vásárolni a városhatáron belül is. A miniszter viszont nemrég azt ajánlotta, hogy továbbra is elfogadnák a BKK-bérleteket, ha a fővárosi tömegközlekedésben is elfogadják az országos és vármegyebérleteket. Csepelen és Örs vezér terén kérdeztük az utasokat, hogy mit gondolnak erről, hogyan érintené őket a változás, melyik bérletet választanák, ha Lázár János javaslata lépne életbe, és szerintük miért változtatna a kormány a jelenlegi rendszeren. 
3:00
HíradóÖsszefoglaltuk, kinek jönne jól az új bérletrendszer, és ki járna rosszul vele
2024. január 10. 19:14

Összefoglaltuk, kinek jönne jól az új bérletrendszer, és ki járna rosszul vele

Rosszul járhatnak az új tömegközlekedési bérletrendszerrel azok, akik rövid távon ingáznak, különösen, ha útközben egy megyehatárt is átlépnek. Az LMP petíciót indít azért, hogy megmaradhassanak az öt kilométeres bérletek, amit a kormány a 60 százalékkal drágább vármegyebérletekkel váltana ki. Lázár János Budapestnek tett ajánlatával az agglomerációban élők nyernének, de Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár szerint a főváros veszítene. 
1:59
HíradóÚjabb vizsgálatot kértek a kerekesszék miatt balhézó buszvezető ügyében
2024. január 10. 18:29

Újabb vizsgálatot kértek a kerekesszék miatt balhézó buszvezető ügyében

Patkánynak nevezte az egyik utast egy BKV-sofőr Budapesten. Előtte vitába keveredtek arról, hogy fel kell-e engedni a motoros kerekesszékeseket a buszra, mert az utas egy 22 éves, SMA-beteg lányt kísért. Végül feljutottak a járatra, de a leszállásuk sem volt egyszerű, a sofőr szerint nem jeleztek időben. Utóbb kiderült: nem működött a leszállásjelző gomb. A konfliktusról készült videót elküldték a 444-nek. A BKV szerint a buszvezető nem hibázott, a Budapesti Közlekedési Központ azonban másképp látja: újabb vizsgálatot kértek a BKV-tól.
1:41
HíradóVideó: a padkán kötött ki az autó, a két arra járó gyalogos csodával határos módon úszta meg a balesetet
2024. január 10. 18:27

Videó: a padkán kötött ki az autó, a két arra járó gyalogos csodával határos módon úszta meg a balesetet

Videón a hatalmas baleset: fedélzeti kamera rögzítette, ahogy felmegy a padkára, nekimegy egy parkoló autónak, majd az oldalára borul egy kocsi a fővárosban. Ezután nekicsapódik egy szemből érkező busz oldalának is. A balesetet az út menti járdán éppen hogy megúszta két arra járó gyalogos. Az őrangyaluk velük volt – mondta a Híradónk által megkérdezett vezetéstechnikai oktató. Információink szerint a sofőr könnyebben sérült a balesetnél. A rendőrök szabálysértési eljárást indítanak. 
5:33
FókuszToronyházak a rakparton, felhőkarcolók a Belvárosban – egy sosemvolt Budapest víziója elevenedik meg a szemünk előtt
2024. január 6. 19:57

Toronyházak a rakparton, felhőkarcolók a Belvárosban – egy sosemvolt Budapest víziója elevenedik meg a szemünk előtt

Ma már el sem tudnánk képzelni, milyen lenne a Parlament, ha teljesen másképp nézne ki. Pedig csak egy hajszálon múlt, hogy ne Hauszmann Alajos munkája nyerje a pályázatot. De mi lett volna, ha Budapest építészeti kulcspillanatai másképp alakultak volna? Lehetettek volna toronyházak a Duna-parton, felhőkarcolók a Belvárosban, és egy felfújható ponyva is állhatott volna a Keleti pályaudvar felett. A Magyar Építészeti Múzeum több százezer darabos gyűjteményében igazi elfeledett kincsekre bukkantak.
2:26
HíradóHiába pletykált Tarlós, az LMP kizárja, hogy a Fidesszel közösen indítson jelöltet Karácsony ellen
2024. január 6. 19:20

Hiába pletykált Tarlós, az LMP kizárja, hogy a Fidesszel közösen indítson jelöltet Karácsony ellen

Az LMP kizárja, hogy közösen indítsok főpolgármester-jelöltet a Fidesszel – mondta a párt szóvivője az RTL-nek, miután Tarlós István korábbi polgármester arról beszélt a Hír TV-ben, hogy a kormánypártoknak közös jelöltjük lehet egy ellenzéki párttal. A volt főpolgármester nem nevezte meg, hogy kiről pletykálják ezt, de a műsorban felmerült Vitézy Dávid neve. 
2:29
Fókusz40 év után megszólal a Szépművészeti Múzeum kifosztója
2024. január 5. 20:47

40 év után megszólal a Szépművészeti Múzeum kifosztója

1983 novemberében a világ egyik legnagyobb műkincsrablása történt Budapesten: a tettesek a Szépművészeti Múzeumot fosztották ki. Az egykori elkövető 40 évvel a képrablás után szólalt meg a Fókusznak. Carmine Palmesét hosszú kutatómunka után találtuk meg. Hogyan sikerült bejutni egy olasz bűnbandának a nyolcvanas évek kádári Magyarországára, és hogyan tudták feltűnés nélkül elvinni a világhírű képeket? A nagy képrablás története szombat este a Fókusz Pluszban.
2:09
HíradóPár hónapos ikerlányaik mellett tárolták az eladásra szánt drogot a szülők
2024. január 5. 18:36

Pár hónapos ikerlányaik mellett tárolták az eladásra szánt drogot a szülők

A gyanú szerint a bűnbanda Hollandiából behozott alapanyagokból készített kábítószert, amit aztán eladtak. Kommandósok fogták el őket és családtagjaikat Budapesten és Székesfehérváron. A drogbizniszt irányító férfinak – párja mellett – az anyja és nővére is segített. Egy műkörmös szalonban is rejtegették az amfetamint.  Életfogytiglant is kaphatnak.
2:32
HíradóKiderült, miért kiugróan magas a lakások ára az ország egyik legkisebb településén
2024. január 3. 19:31

Kiderült, miért kiugróan magas a lakások ára az ország egyik legkisebb településén

Már nyolcszoros különbség lehet az ingatlanárakban az országon belül. 50 millió forinttal drágább egy átlagos 50 négyzetméteres lakás Budapest belvárosában, mint Nógrád megyében – számolta ki a Bank360.hu a KSH adataiból. A háromgyerekesek csak a budai kerületek egyikében juthatnak új építésű otthonhoz az új CSOK Plusszal, ráadásul az új évben 10 százalékos ingatlandrágulás jöhet az elemzők szerint. Az ország egyik legkisebb településén is az egekben vannak az ingatlanárak: a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirán majdnem 1 millió 200 ezer forintot kérnek egy átlagos négyzetméterért – vagyis többet, mint Budán. Hogy miért, azt a település polgármestere árulta el az RTL Híradónak.
1:38
HíradóAz RTL Híradó birtokába került dokumentum nem szól arról, hogy március elseje után nem használhatók a HÉV-re a Budapest-bérletek
2024. január 3. 19:08

Az RTL Híradó birtokába került dokumentum nem szól arról, hogy március elseje után nem használhatók a HÉV-re a Budapest-bérletek

Határozatlan időre szól a BKK, a Volán és a MÁV december végi megállapodása a Budapest-bérletekről. Az RTL Híradó birtokába került dokumentumban nincs utalás arra, hogy március 1-je után nem lesznek használhatók a BKK bérletei a HÉV-ekre, Volánbuszokra és vonatokra. Ez akkor következne be, ha valamelyik szolgáltató felmondaná a szerződést. Karácsony Gergely szerint a BKK nem mondta fel a frissen megkötött szerződést, az Építési és Közlekedési Minisztérium nem válaszolt a Híradó kérdéseire.
2:43
Híradó„Ez egy kicsit necces volt” – megszólalt a Vörösmarty téri tűzijátékozásról a  pirotechnikus
2024. január 3. 18:53

„Ez egy kicsit necces volt” – megszólalt a Vörösmarty téri tűzijátékozásról a pirotechnikus

Nem megfelelően rögzített tűzijátékok robbantak a nézők között szilveszterkor Budapesten Vörösmarty téren – mondta egy pirotechnikus, miután a Híradó megmutatta neki a téren készült felvételeket. Többen könnyebben megsérültek, és kisebb tűz is keletkezett. A katasztrófavédelem szerint ha az emberek betartják a tűzijátékok használati utasítását, a balesetek elkerülhetők lettek volna. A rendőrség annyit közölt: ilyenkor nem kell engedély a tűzijátékok használatához.
2:02
VideóÍgy tört ki a nagy szilveszteri kabátháború Budapesten
2024. január 3. 17:39

Így tört ki a nagy szilveszteri kabátháború Budapesten

Hatalmas volt a káosz a ruhatárban a Music Fm szilveszteri buliján. Az RTL Híradónak kilenc éve nyilatkozott az egyik résztvevő, aki azt mondta, ő azok közé a szerencsések közé tartozott, akiknek végül meglett a kabátja, de a zsebeit már üresen találta. Olyan vendég is bőven akadt, aki más kabátjában ment haza. A bulit lebonyolító partiszervő céget hiába figyelmeztették, hogy egy több ezer fős rendezvénynél rendkívül veszélyes „okosba” megoldani a ruhatárat, nem hallgattak a kölcsönzőre. 
2:52
HíradóBármikor Budapestre vezényelhetik a vidéki mentőket, hogy működőképes maradjon az ellátás
2024. január 2. 19:25

Bármikor Budapestre vezényelhetik a vidéki mentőket, hogy működőképes maradjon az ellátás

Készüljenek arra, hogy bármikor átvezényelhetik őket – erről értesítette kollégáit egy megyei vezető mentőtiszt. Az RTL Híradó birtokába került levélben azt is írja, ha például Budapestre irányítják őket, akkor aznap ott is tartják nyilván az egységet. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint ezzel a statisztikákat akarják javítani, mert a vidékiek nélkül összeomlana a budapesti ellátás. Az Országos Mentőszolgálat szerint a betegek érdekében minden lehetséges eszközt kihasználnak a szükséges mentőkapacitás biztosítására.
2:09
HíradóMégis megszűnhet az egységes Budapest-bérlet, Karácsony nem érti, mi történik
2024. január 1. 19:04

Mégis megszűnhet az egységes Budapest-bérlet, Karácsony nem érti, mi történik

A MÁV szilveszter napján azt közölte, hogy a BKK-val kötött megállapodás csak március 1-ig szól. Ez azt jelenti, hogy vonatokra, Volán-buszokra és HÉV-ekre nem lesznek érvényesek a BKK bérletei. A döntést a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium hozta meg, amely adásunkig nem reagált a megkeresésünkre. A tárca korábban egy 2 milliárd forintos elszámolási vitára hivatkozott, ám Karácsony Gergely főpolgármester az RTL Híradónak hétfőn azt mondta: ennek semmi köze a bérletrendszer ügyéhez.
3:04
Híradó200 embert vittek detoxikálóba, köztük 28 kiskorút – így szilveszterezett Magyarország
2024. január 1. 18:31

200 embert vittek detoxikálóba, köztük 28 kiskorút – így szilveszterezett Magyarország

A levegő helyett a tömegben robbant néhány eltévedt tűzijáték Budapesten, a Vörösmarty téren, többen könnyebben meg is sérültek. A mentőket országszerte összesen 14 olyan balesethez riasztották, amelyeket piroctechnikai eszközök okoztak, de senki sem szenvedett életveszélyes sérüléseket. Több mint 200 embert vittek detoxikálóba, köztük 28 kiskorút.
3:13
Videó„Megégett édesanyám keze” – videón a szilveszteri tűzijátékoktól csatatérré változó Vörösmarty tér
2024. január 1. 16:31

„Megégett édesanyám keze” – videón a szilveszteri tűzijátékoktól csatatérré változó Vörösmarty tér

Szilveszter éjjelén a budapesti Vörösmarty tér közepén egy kordonnal elválasztott területen bárki felhasználhatta az újév köszöntésére szánt tűzijátékát, de az RTL felvételeinek tanúsága a szórakozás sokaknak cseppet sem volt felhőtlen. Ahogy közeledett az éjfél, egyre több pirotechnika eszköz az ég helyett a tömegben robbant fel.
2:35
VideóÚjévi Himnusz a 150 éves magyar főváros különleges képeivel
2024. január 1. 0:06

Újévi Himnusz a 150 éves magyar főváros különleges képeivel

Ismét egy különleges Himnusszal köszönti az újévet az RTL. Már hagyomány, hogy a csatornán különleges közreműködők és különleges képek jelennek meg az újév első perceiben. Idén sem volt ez másképp: 2024 első perceiben a 150 éves Budapest állt a Himnusz központjában. A felvételen a Fortepan és egy 1900-as évek elején készült fotósorozat segítségével egy időben mutatjuk meg, hogyan festett régen és napjainkban egy-egy budapesti helyszín.
1:26
HíradóDugig vannak a szállodák: sokan foglaltak szobát a szilveszteri hosszúhétvégére
2023. december 31. 16:26

Dugig vannak a szállodák: sokan foglaltak szobát a szilveszteri hosszúhétvégére

Teltházas a legtöbb hazai hotel a szilveszteri hosszú hétvégén. Sok szálloda többnapos csomagajánlattal készül az óévbúcsúztatásra, amihez hozzátartozik az ünnepi menü, a koncertek és a gyerekprogramok is. A szallas.hu adatai szerint belföldön a legtöbben Egerbe, Gyulára, Szegedre, Budapestre és Pécsre utaznak és sokan keresik a wellness ajánlatokat is.