EUEurópa

Népszava: Lázár és Karácsony alkut kötött, hogy legyen miből újra cserélni a HÉV-eket

rtl.hurtl.hu

2024. február 19. 11:43

A beruházást nem tudná az állam annyi idő alatt elvégezni, ameddig a szükséges uniós források rendelkezésre állnak.

A fővárosi önkormányzattal kellett alkut kötnie a Lázár János vezette közlekedési minisztériumnak ahhoz, hogy legyen uniós forrás a HÉV-szerelvények cseréjére – írja a Népszava.

Az állam eredetileg az uniós helyreállítási alapból korszerűsítette volna a budapesti és környéki HÉV-vonalakat, a Brüsszel által már elfogadott tervben 289 milliárd forint állt rendelkezésre e célra. A MÁV által 2021-ben kiírt járműbeszerzési tendert azonban eredménytelennek nyilvánították és azóta sem hirdettek újat.

A jelenlegi HÉV-szerelvények 50-60 évesek, a MÁV idén már járatritkításra kényszerült, mert nem tud elég járművet forgalomba állítani. Miközben még ki sincs írva a közbeszerzés, annak lebonyolítása legalább egy évbe telhet, az új szerelvények gyártása pedig 5-6 év lehet. A helyreállítási alap forrásai viszont – ha a jogállamisági és korrupciós aggályok miatt zárolt összegeket feloldják – 2026 augusztusáig érhetők el, eddig a HÉV-járművek cseréjét nem lehet lebonyolítani. A 2027-ben záruló uniós pénzügyi ciklusba viszont még beleférhet a beruházás, mert az elszámolással elég 2029-re végezni.

Lázár minisztériumában ezért azt találták ki, hogy a 2021-2027 közötti uniós pénzügyi ciklus IKOP Plusz alapjából fejlesztenék a HÉV-et, ám ennek projektlistáját már korábban elkészítették és jóváhagyták, a módosítás pedig csak a fővárosi önkormányzat hozzájárulásával lehetséges. Lázár János és Karácsony Gergely meg is egyezett erről a BKK- és MÁV-Volán-bérletek kölcsönös elfogadásáról szóló tárgyalások során.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának elmondta, Lázár és Karácsony arról állapodott meg, hogy az állam által elvégzett HÉV-fejlesztés átkerül a később záruló IKOP program projektjei közé, a fővárosi villamosbeszerzéseket, illetve villamos és troli hálózatbővítéseket pedig a helyreállítási alap fejlesztései közé sorolják át, ezek ugyanis a korábbi határidőig is elvégezhetők.

Az érintett fejlesztések részeként a főváros 54 milliárd forint uniós forrásból vásárol újabb villamosokat, 23 milliárd forintból fejleszti a villamos-infrastruktúrát és tízmilliárd forintból a trolibusz-hálózatot. A cseréhez azonban mielőbb, legkésőbb március végéig alá kell írni a támogatási szerződéseket, a labda a kormány oldalán pattog.

A Népszava megjegyzi azt is, hogy a cserével érintett források a HÉV-fejlesztés eredetileg számított költségének felét sem fedezik, így a közlekedési minisztériumnak más „trükkökre” is szüksége lesz, hogy uniós forrásból végezhesse el a felújítást.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

#Európa#lázár jános#karácsony gergely#építési és közlekedési minisztérium#fővárosi önkormányzat#budapest#hév#uniós forrás#helyreállítási alap