BELFÖLD

5:25
Fókusz
2024. szeptember 4. 19:26

Bizalmatlanság, kiskorúsítás és lekezelés: így élik meg a tanárok az iskolai telefonszabályokat

Van olyan tanár, aki közbotránynak nevezte a legújabb rendeletet, miszerint mostantól a tanárok sem használhatják a telefonjukat az iskolákban. A Fókusz által megkérdezett pedagógusok úgy érzik, bizalmatlanok velük szemben, kiskorúsítják, semmibe veszik és lekezelik őket. Pedig azt mondják, eddig is csak munka miatt használták a mobiltelefonokat a tanórákon. Ők is dolgozni járnak a munkahelyükre, ahol több dolguk is van annál, hogy a telefonjukat nyomkodják. Mindannyian megalázónak tartják a rendeletet.
2:27
Híradó
2024. szeptember 4. 18:58

Várják az ingyenes jogosítványt, országszerte visszaesett a jelentkezők száma az autósiskoláknál

Már szeptemberben ingyen elkezdhetnek KRESZ-t tanulni a középiskolások – erről a közoktatásért felelős államtitkár beszélt kedden az Inforádióban. A KRÉTA rendszeren keresztül érhetik el a tanulók a digitális tananyagot. A gyakorlati órákat katonák tartják. A Honvédelmi Minisztérium megkeresésünkre azt írta, eddig 21 katona végezte el a szakoktatói képzést. Az igazságügyi miniszter már márciusban megígérte az ingyenes jogosítványt a középiskolásoknak. Az autósiskolák vezetőit összefogó szervezetnél azt mondták: azóta sokan kivárnak, és kevesebben iratkoznak be tanfolyamokra.
2:31
Híradó
2024. szeptember 4. 18:55

„Nagyon aggódunk, hogy kiürülnek a műtők” – tömegesen hagyhatják el a pályát az orvosok a kormány új tervezete miatt

Tömegesen hagyhatják el a kórházakat a szakdolgozók és az orvosok – főleg a műtéti területeken dolgozók – a kormány újabb tervezett jogszabály-módosítása miatt, tudtuk meg a Független Egészségügyi Szakszervezettől. Eszerint a jövőben háromszor több ügyeletet is elő lehetne írni az orvosoknak és szakdolgozóknak, kevesebbet fizetnének a többletmunkáért, és hosszabb lenne a munkaidő. A tervezet ellen a Magyar Orvosi Kamara tiltakozik.
2:38
Híradó
2024. szeptember 3. 19:02

Kocsicseréket és pályafelújítást ígér az új MÁV-vezérigazgató

800 milliárdot költenek pályafelújításra, és már jövőre lesznek a jelenleginél jobb minőségű használt vasúti kocsik - ezt ígéri a MÁV három napja kinevezett vezérigazgatója, aki exkluzív interjút adott az RTL Híradónak. Azt ígérte jövő nyáron már kevesebb késés, és műszaki hiba lesz, télen pedig amúgy is kevesebb az utas. Vitézy Dávid szerint Lázár János közlekedési miniszter 14 hónapja ugyanezt ígérte, mégsem történt semmi.
2:58
Híradó
2024. szeptember 3. 18:53

Karsai Dániel szerint a strasbourgi bíróság gyáva döntést hozott

Csalódott, és szerinte a bíróság gyáva döntést hozott - ezt mondta a Híradónak Karsai Dániel, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság jogerősen is elutasította a beadványát, amellyel az életvégi döntések legalizálását akarta elérni Magyarországon. A gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász egy éve indított jogi eljárást, amely a tegnapi döntéssel lezárult. A kormány megkeresésünkre azt közölte: együttéreznek Karsai Dániellel, de az ítélet összecseng a magyar alkotmányos renddel és a kormány álláspontjával.
2:28
Híradó
2024. szeptember 3. 18:51

Több iskolában is rövidített órákat tartanak a tanévkezdésre megmaradt hőhullám miatt

Van, ahol rövidített órákat tartanak, máshol az órák helyett kirándulásokat lehet szervezni: kánikulában tanulnak a diákok az iskola első hetében. Van olyan tanterem, ahol 31 fokot mértek. A Belügyminisztérium elrendelte, hogy hajnalban szellőztessenek az iskolákban. A köznevelésért felelős államtitkár szerint sok intézményben vastagok a falak, vagy van hűtőberendezés. A Pedagógusok Demokratikus szakszervezete szerint nem ez a jellemző.
2:24
Híradó
2024. szeptember 2. 19:31

Elkezdődött a Magyar Rádió épületének bontása – a végén rendőröket kellett hívni a helyszínre

Kis híján a tiltakozók közé hajtott egy kamion a Magyar Rádió bontásánál hétfő délelőtt. Politikusok és civilek azt próbálták megakadályozni, hogy a kamion behajtson az építési területre. Szerintük nem szabadna megkezdeni a bontást, mert azokat nem előzte meg társadalmi egyeztetés, és megfelelő hatásvizsgálat sem készült a munkálatokról. A vita odáig fajult, hogy rendőröket kellett hívni a helyszínre.
3:22
Híradó
2024. szeptember 2. 19:29

„Vajdaságból költöztünk át, hogy ebbe az iskolába járhasson” – százötvenen ölelték körbe Iványi Gáborék hirtelen bezáratott iskoláját

Jelképes évnyitót tartottak hétfőn a Wesley János-iskola tanulói Szegeden, a megyei kormányhivatal előtt szavalták el verseiket. Vasárnap este pedig az iskolát körülölelve tiltakoztak. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség fővárosi és szegedi iskoláját az egyház köztartozásaira hivatkozva záratta be a kormányhivatal napokkal a tanévkezdés előtt. A budapesti iskola vezetője szerint csaknem 160 gyereknek nem találtak még új intézményt, de Szegeden is nehéz helyzetbe kerülnek a gyerekek, akiknek a többsége speciális nevelési igényű. 
2:51
Híradó
2024. szeptember 2. 19:05

Rendhagyó tanévkezdés: több iskolában rövidített órákat tartanak a hőség miatt

Több szempontból is a szokásostól eltérően kezdődött az iskolaév. Egyrészt most először kötelező volt beszedni a diákoktól a mobiltelefont reggel. A Madách Imre Gimnázium igazgatója ezt nem akarta megtenni, a felmentése miatt hétfőn tüntetéssel indították a tanévet az iskola diákjai. Másrészt az ország nagy részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a hőség miatt, ezért a héten több iskolában rövidített órákat tartanak.
2:35
Híradó
2024. szeptember 2. 18:48

Tilos a félmeztelen futás, és a nőknek sem látszódhat a válluk – petíciót indítottak egy budapesti sportközpont vendégei

Nem futhatnak a férfiak póló nélkül, a nők pedig hasat és vállat nem fedő topban az I. kerületi Czakó utcai sportközpontban. Az intézmény igazgatójának tiltása felháborodást váltott ki, a pályát használó sportkedvelők petíciót indítottak a szerintük túl szigorú szabály ellen. V. Naszályi Márta, a kerület polgármestere a szeptemberi képviselő-testületi ülésen azt javasolja, hogy vizsgálják felül az intézmény házirendjét. A központ vezetője nem reagált a Híradó megkeresésére. 
2:39
Híradó
2024. szeptember 1. 18:52

„Az ember csak kapkodja a fejét” – kaotikusan indul az új tanév a szakszervezet szerint, de a kormány szerint nincs tanárhiány

Kaotikusan indul az új tanév hétfő reggel a közoktatásban, ennek pedig az a kormányrendelet az egyik legfőbb oka, amelyik korlátozza az okoseszközök használatát. Emellett továbbra is több ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből – mondják a Pedagógusok Szakszervezeténél. A kormány szerint egyetlen intézmény sem jelzett nehézséget létszámhiány miatt.