BALESET-BŰNÜGY

1:28
Híradó
2024. február 12. 18:58

„El fogom vágni a torkát a bírónak” – három és fél év fegyházat kapott az apa, aki a láthatás miatt kezdett el fenyegetőzni

Terrorcselekmény miatt ítéltek 3 és fél évre egy győri családapát első fokon. A vád szerint azzal fenyegetőzött, hogy megöl egy bírót, valamint szakértőket és egy ügyvédet is, miután a bíróság úgy döntött, hogy csak kéthetente láthatja a fiát. Ügyvédje szerint a férfi csak kétségbe volt esve. Az ítélet nem jogerős. Figyelem, a következő történet egyeseket érzékenyen érinthet.
1:59
Híradó
2024. február 12. 18:57

Megölhették bűntársukat egy ingatlanos banda tagjai – egy elhagyatott tanya kútjában találtak rá az asszonyra

Megölhették saját bűntársukat egy banda tagjai – egy elhagyatott tanya kútjában találtak rá az asszonyra a rendőrök. Azt gyanítják, hogy az áldozat társai Budapesten és a Balaton környékén lakatlannak tűnő, elhagyatott házakat szemeltek ki, majd hamis papírokkal eladták azokat. Az asszony volt az egyik stróman, azonban összeveszhettek a pénzen, ezért kellett meghalnia.
1:35
Híradó
2024. február 12. 18:54

Azért verte agyon a társát, mert az szerinte hagyta leégni a sátrát – tagadta bűnösségét a hajléktalan

Tagadta a bűnösségét a férfi, aki a vád szerint halálra verte hajléktalan társát másfél éve Szegeden, mert szerinte miatta égett le a sátra. Sőt, a hétfői tárgyaláson azt állította, hogy az áldozatot egy börtönből frissen szabadult ismerőse verte meg. Őt tanúként hallgatták volna meg, de ment el a bíróságra, rendőrökkel kerestetik.
2:27
Híradó
2024. február 12. 18:51

Súlyosabb ítéletre számított Orosz Bernadett, a brutálisan összevert hatgyerekes anya

Megrázó ügyben született ítélet: egy év tíz hónap börtönt kapott Orosz Bernadett bántalmazója első fokon. A vád szerint a hatgyerekes asszonyt volt párja 2019-ben brutálisan megverte. Orosz Bernadett ezután a közösségi oldalán tette közzé az összevert arcáról készült fotókat. A volt katonatiszt végig tagadott, most enyhítésért fellebbezett. Áldozata az ítélethirdetés után azt mondta, támadója soha nem kért bocsánatot.
2:05
Híradó
2024. február 11. 18:52

„A gyerek repült, az asszony meg teljesen a kocsi alá ment” – egy évvel a tragédia után is kisfiával és édesanyjával álmodik Tünde

Még mindig álmodik kisfiáról és anyjáról az a nő, aki tragikus balesetben vesztette el szeretteit egy tavalyi balesetben az M0-son. Az ügyben most zárták le a nyomozást a sofőr ellen, aki furgonjával elütötte a leállósávon várakozó nagymamát és unokáját. A család defekt miatt állt meg. A nagyapa a kocsiban ült, ezért élte túl a balesetet. A 31 éves sofőr ellen néhány hét múlva vádat emelhetnek és akár hónapokon belül bíróság elé is állíthatják. 
1:37
Híradó
2024. február 10. 20:00

Ájultan, életveszélyes állapotban találtak rá egy balesetet szenvedett nőre, aki maga mászott ki a Mercedesből

Ki tudott mászni a roncsból, de méterekkel arrébb összeesett, úgy találtak rá az idős nőre, aki szombat hajnalban borult fel Mercedesével Soltvadkerten. Életveszélyesen megsérült, még vizsgálják, hogy ivott-e vezetés előtt. Ágasegyházánál péntek késő délután borult fel egy személyautó, miután átszakította a betonoszlopos kerítést. Ott a súlyosan sérült sofőrt a tűzoltók vágták ki a járműből.
1:50
Híradó
2024. február 10. 19:30

„Nagy volt a lyuk a cumisüvegen” – etetés közben, a tápszertől fulladhatott meg a tarnaörsi kisbaba

Etetés közben, a tápszertől fulladhatott meg csütörtökön az a féléves kisbaba, akit nevelőszülők gondoztak a Heves megyei Tarnaörsön. Az ott élőket megrázta az eset, a családról jó véleménnyel vannak. A nevelőanya három saját gyereke mellé vette magukhoz a kisbabát, aki betegen került a családba, epilepsziás volt. A település polgármestere nyilatkozni nem akart, de azt elmondta, jelenleg több mint száz nevelt gyerek lakik Tarnaörsön. Olyan sokan vannak, hogy többségüknek más településre kell óvodába és iskolába járni.  A rendőrség eljárást indított. 
1:33
Híradó
2024. február 9. 18:55

Megütöttek, megaláztak és letérdeltettek egy nőt tinik – kiskorú is volt a támadók között

Megütöttek, megaláztak és letérdeltettek egy nőt fiatalok a fővárosban. Áldozatukat az egyik villamoson szemelték ki. Egyikük a pólójába törölte a cipőjét. A nő hiába próbált arrébb menni, nem engedték, majd az egyik fiú ököllel arcon vágta. Miután leszállt, utána mentek és arra kényszerítették, hogy letérdeljen. A támadók egyike 14 éves, őt pártfogói felügyeletbe küldenék, társára 2 év próbaidőt kérnek. A harmadik még kiskorú, így nem büntethető. 
2:04
Híradó
2024. február 9. 18:55

Macskájával fajtalankodott a gyulai dadus, többé nem dolgozhat a térség bölcsődéiben és óvodáiban

Azonnali hatállyal kirúgták azt a bölcsődei dadust Gyulán, aki macskájával fajtalankodott, majd az erről készült videót közzétette a Facebookon. A nő többé nem dolgozhat a térség bölcsődéiben és óvodáiban és vizsgálják, hogy követhetett-e el visszaélést a rá bízott gyerekekkel szemben. Az általunk megkérdezett klinikai szakpszichológus szerint, aki ilyet tesz, az a rá bízott gyerekek erkölcsi fejlődését is befolyásolhatja.
1:33
Híradó
2024. február 9. 18:53

Nem túszejtés, csak percekig nem engedte ki tanárát a szobából egy diák, előállították a rendőrök

Előállítottak a rendőrök egy diákot egy budai szakképző iskolából, mert percekig nem engedte ki az egyik tanárt a tanáriból. A rendőrök szerint a fiú úgy látta, tanára a hozzájárulása nélkül rögzítette a beszélgetésüket. Eljárás indult a diák ellen, személyi szabadság korlátozásával gyanúsítják. Pénteken az odajáró fiatalok arról beszéltek, biztonsági őrök jelentek meg az iskolában.
2:28
Híradó
2024. február 9. 18:43

Elítélték a csepregi horrorszülőket: bántalmazták, kínozták, éheztették kisfiukat, aki 2,5 évesen meghalt

Elítélte a bíróság a csepregi horrorszülőket. Az anya 18, az apa 16 év fegyházat kapott első fokon. A vád szerint hónapokon keresztül éheztették, bántalmazták és elhanyagolták két és fél éves kisfiukat, akit gyakran egy lánccal lezárt szobában tartottak. A gyerek sokszor feküdt ruha nélkül a földön, ami miatt tüdőgyulladást kapott, majd 2022 február elején meghalt. Ma a bíróságon a brutális nő csak annyit mondott, sajnálja. Az ítélet nem jogerős.
5:19
Reggeli
2024. február 9. 9:43

Leszámolások, utcai kivégzések – brutális bűnügyek borzolták a kedélyeket Magyarországon a 90-es években

Magyarországon a '90-es évek végén nem számítottak ritkának a Fenyő-gyilkossághoz hasonló leszámolások. 1998-ban történt az Aranykéz utcai robbantás, de több olyan vállalkozó is volt, akit agyonlőttek akkoriban. Hogy mi köze volt mindehhez a rendszerváltásnak, és hogyan ért véget a magyar kriminalisztika egyik legsötétebb korszaka, arról Németh Zsolt kriminológust kérdeztük a Reggeliben.
7:53
Reggeli
2024. február 9. 9:00

Gyárfás bűnös: még az ügyvédeknek is meglepő volt az ítélet

26 év után csütörtökön első fokon pont került a kilencvenes évek egyik legsúlyosabb gyilkossági ügyének végére. Bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék Gyárfás Tamást és Portik Tamást Fenyő János meggyilkolásának ügyében. A tárgyaláson ott volt Hujder Zoltán, az RTL Híradó bűnügyi riportere, aki elmondta, hogy példátlan biztonsági intézkedések között engedték be a stábokat a tárgyalóterembe, de beszélt arról is, hogy milyen volt a hangulat, és hogyan fogadta Gyárfás Tamás az ítéletet.
1:42
Híradó
2024. február 8. 19:15

Mobilozott és nem nézett szét: fogházba küldenék a teherautósofőrt, aki apát és kislányát gázolta halálra Kispesten

Fogházba küldené az ügyészség azt a teherautósofőrt, aki 2022 őszén gázolt halálra egy apát és 7 éves kislányát Kispesten. A zebrán akartak átmenni, de ott állt a dugó miatt a konténerszállító. Elölről akarták kikerülni a járművet, de közben megindult a forgalom. A vádirat szerint a sofőr mobilozott és nem nézett szét, mielőtt elindult, ezért gázolta el őket.
2:05
Híradó
2024. február 8. 19:10

Nem ölte meg nevelt lányait, csak eltemette őket – ezt vallotta a diósjenői testvérpár megölésével vádolt férfi

Nem ő ölte meg nevelt lányait, csak eltemette őket. Ezt állította a bíróságon a diósjenői férfi, aki a vád szerint 15 éve brutálisan végzett a 14 és 19 éves lányokkal – az utóbbi ráadásul gyermeket várt. A nevelőapa ma zavaros vallomásokat tett. Végül azt állította: kényszerből ásta el a holttesteket, mert többen halálosan megfenyegették. Az áldozatok bűnpártolással vádolt anyja tagadta, hogy segített elásni lányait.
2:54
Híradó
2024. február 8. 19:06

Gyárfás Tamás és Portik Tamás is bűnös Fenyő János megölésében

Gyárfás Tamást és Portik Tamást is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék Fenyő János meggyilkolása ügyében. Gyárfás egykori médiavállalkozót és az Úszószövetség volt elnökét 7 év fegyházra, Portikot életfogytig tartó fegyházra ítélte huszonhat évvel a gyilkosság után az elsőfokú bíróság. Az ítélethozatalt példátlan biztonsági intézkedések kisérték, a bíróra testőrök vigyáztak, Portik Tamást állig felfegyverzett terrorelhárítók vették körbe. Mindkét vádlott enyhítésért fellebbezett. Gyárfás Tamás azt mondta, hogy nem követte el a bűncselekményt.
Baleset-bűnügy
2024. február 8. 8:50

Gyárfás Tamás bűnös a Fenyő-gyilkosságban, itt az ítélet

A Nap TV egykori producerét, Gyárfás Tamást azzal vádolták meg, hogy előbb Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megölésével, majd mivel ő ezt nem hajtotta végre, Portik Tamáshoz fordult, aki a szlovák bérgyilkosnak, Jozef Roháčnak adta ki a feladatot. Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán az egy héttel ezelőtti tárgyalási napon azt állította, hogy a gyilkossághoz nem volt köze, Fenyő János halála az ő életét is tönkretette. A csütörtöki ítélet nem jogerős.
3:00
Fókusz
2024. február 7. 20:39

Oázis Kertészet: a tulajdonos édesapja építette a csarnokot, így annak pusztulása érzelmileg is nagy veszteség

Soroksáron leégett kedd éjszaka az ország egyik legismertebb kertészetének 5000 négyzetméteres csarnoka. 21 tűzoltóautó, 70 tűzoltóval és 13 vízsugárral oltotta reggelig a tüzet. Boross Dávid, az Oázis Kertészet tulajdonosa, ügyvezető igazgatója mondta el, hogy a csarnokot annak idején édesapja építette, ezért ennek elpusztulása a legérzékenyebb pontja a katasztrófának. Boross Dávid ismerős lehet a tévénézőknek, 2019-ben ugyanis ő is részt vett a Főnök inkognitóban cím műsorban az RTL-en. A kár több száz millió forint lehet. A tűz okát még vizsgálják, a tulajdonost és az alkalmazottakat sem engedték be a leégett csarnok területére.
1:40
Híradó
2024. február 7. 18:47

Videón, ahogy rendőrök elől menekül egy autós Pécsen – nem volt érvényes műszakija

Videón a hajsza: több mint 30 kilométeren keresztül üldöztek a pécsi rendőrök egy sofőrt, aki egyszer már lebukott, hogy lejárt műszakijú autót vezet, de visszaült a volán mögé. Amikor másodjára is megpróbálták megállítani, ámokfutásba kezdett. Végül az autóját hátrahagyva elmenekült, de elfogták. A 2023 szeptemberében történt ügyben első fokon most ítélték el. Felfüggesztett börtönt kapott, és három évre a jogosítványát is elvették.
1:56
Híradó
2024. február 7. 18:45

„Be voltam drogozva” – bocsánatot kért a fiatal, aki láncfűrésszel rendőrökre támadt

Két év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte első fokon a bíróság azt a férfit, aki tavaly nyáron láncfűrésszel fenyegette az embereket, és rendőrökre támadt az oroszlányi Malom tónál. A 24 éves oroszlányi fiatal a szerdai előkészítő ülésen minden vádat elismert és bocsánatot kért. Azt mondta: életében egyszer próbálta ki a drogot, ez lett belőle. Az ítélet ellen ugyanakkor fellebbezett.
1:43
Híradó
2024. február 7. 18:43

Tucatnyian összeverekedtek egy nyíregyházi klub előtt, mert egy fiatalt nem engedtek be a biztonságiak

Vádat emeltek a nyíregyházi diszkóbunyó ügyében: 11 embert vádol az ügyészség azzal, hogy részt vett a tavaly márciusi tömegverekedésben. A szórakozóhely kidobói és egy testvérpár csaptak össze, mert egyiküket nem engedték be a biztonságiak. A bokszoló múltú fivérek apja, aki szét akarta választani őket, életveszélyesen megsérült.
2:21
Híradó
2024. február 7. 18:37

„Amikor megláttam, mindenem összerezzent” – a bíróságon találkozott újra támadójával az édesanya, akit volt párja meg akart ölni

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon a férfi, akit azzal vádolnak, hogy meg akarta ölni volt élettársát. Az asszony 9 éves fia mindent végignézett. A férfi 2022 októberében az utcán, késsel támadt a nőre, aki életveszélyesen megsérült. Előre kitervelten, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állították bíróság elő a Fővárosi Törvényszéken. A férfi állítja, nem készült a támadásra, csak önvédelemből volt nála a kés. A tárgyalás szünetében a nő azt mondta Híradónknak, rémálmai voltak az elmúlt napokban, támadójával a bírósági folyóson találkozott újra.
2:22
Híradó
2024. február 7. 18:33

„Ez a 10 év nevetségesnek hangzik” – megszólaltak a Budapesten meggyilkolt francia fiú szülei

Nem tudnak megbocsájtani, de sajnálják fiuk gyilkosát – mondták szerdán a Budapesten megölt francia fiú szülei. Csütörtökön lesz négy éve, hogy a 26 éves fiatalt szíven szúrták születésnapján Budapest belvárosában, a Károly-kertnél. Gyilkosa egy vele egyidős brit-amerikai magyar. Mentális betegségekkel küzd. Elsőfokon öt év börtönre ítélték, most ezt jogerősen tíz évre súlyosbították. A meghalt fiú szülei szerint ez még mindig kevés, ráadásul szerintük a férfi szabadulása után újra ölhet. A gyilkos ügyvédje azt mondta, a büntetés letöltése után védence zárt intézetbe megy.